Új Ifjúság, 1989. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)
1989-05-17 / 20. szám
Április utolsó szombatön nagy esemény yolt Negyed (Neded) község sportéletében. Felayatták az ú) sportpályát. s a pályaayatón mlndiárt rangos yendéget fogadtak. a dac elsóllgás csapatát. E látékosok személyében elsőször szerepeltek a község sporttörténetében élvonalbeli labdarúgók. Annak ellenére, hogy az Időlárás nem fogadta kegyeibe a találkozót, szeles, esős Idö volt. a nagynevű ellenfél 775 nézőt csalogatott ki a vodanatúl stadio«ba. A DAC dicséretére Tegyen mondva, hogy a legtöbb felállításában lépett pályára, ezzel Is bizonyítva, hogyt tiszteli a közönségét, hiszen a csapat egy-egy hazai mérkőzését számos negyedl szurkoló nézi végig. Az első félidei „DAC-bemutató“ után. amely hét gólt eredményezett, a hazaiak megemberelték magukat, és Páiyaavatás a DAC vendégszereplésével minden tudásukat beleadva. Tóth révén megszerezték becsületgóljukat. A mérkőzés végül is a DAC 10:1 arányú győzelmével ért véget, de nem Is az eredmény a fontos. A nézők emlékezni fognak MlClnec elegáns gőltalra. Pavllk leheletfinom cseleire, Vahala védéseire. A mérkőzés utáni közös vacsorán néhány kérdést tettem fel a DAC edzőjének, Pecze Károlynak. ■ Milyen gyakran és feltételekkel fogadnak el hason-' lé meghívásokat? — Nincsenek feltételeink, de az első liga sűrített programja, sajnos, ritkán teszi ezt lehetővé számunkra. Sokan lebecsülik ezeket a mérkőzéseket, de számunkra megvan a jelentőségük. A közönséggel való kapcsolat- teremtés egyik kiváló módjának tartjuk. Ezeken a mérkőzéseken azok Is láthatnak bennünket, akik legfeljebb hallásból Ismernek, és úgy szurkolnak nekünk. Tudatában vagyunk annak, hogy eredményes játékunkat a lelkes közönségnek köszönhetjük. Azt Is tudjuk, hogy hazai találkozóinkra a távolabbi községekből. így Negyedről és környékéről Is eljönnek az emberek. Végül az edzésprogramba Is nagyon jól befér egy Ilyen mérkőzés. Itt nincs tét, könnyedén felszabadulva játszhatnak a fiúk. ■ Mint elismert szaktekintély, mit atánlana az alacsonyabb osztályokban játszó labdarúgóknak? — A foci titka: a hozzáállás. Azok, akik vállalják, hogy szabadidejüket a labdarúgópályán töltsék, bizonyára szeretik a focit. Ezért csak azt mondhatom nekik, hogy foglalkozzanak vele. amennyit csak tudnak. Edz- zenek sokat, fejlesszék képességeiket minél jobban. Csak így érhetjük el, hogy minél több tehetség tűnjön fel a hazai labdarúgásban. ■ Mi a véleménye az flj pályáról? * — Kellemesen meglepődtünk, mivel nagyszerű füves pályán, csodálatos környezetben játszhattunk. Dicséretet érdemelnek mindazok, akik e pompás létesítmény elkészítésén fáradoztak. Bárcsak sok Ilyen pályát építenének országszertel ■ Azt beszélik, az idény végén megválik a csapattól. A szurkolók számára az Sn neve egybefonódott a DAC I. ligás sikeres szereplésével. Milyen érzéssel távozik? — öt év után úgy érzem, frissítés, új szellem kell a DAC-ba, s nekem is másutt kell próbálkoznom. Kellemes éveket töltöttem Dunaszerdahelyen (Dunajská Stredal, s nem tartom kizártnak, hogy egy bizonyos Idő múlva visszatérek ide. Olyan csapatot hagyok Itt. amely továbbra is képes lesz helytállni a csehszlovák élvonalban. Varga Árpád Óriás kislabdával Milan Šrejber ideális kosárlabdázó lett volna, mégis a teniszt választotta ElsO látásra biztosan kosarasnak vagy magasugrónak vélik az emberek a 203 centiméteres óriást. Nem járnak messze az igazságtól. Milan Srejber jó egy évig kergette a narancssárga labdát a' palánk alatt, utána mégis a fehér sport mellett döntött. A 25 éves teniszezd 1986-ban került be a köztudatba. Flushing Meadow-ban, az DSA nemzetközi bainokságán a legtöbb nvolc közé iutott. s mág ugyanebben az esztendőben néhány világnagyságot győzött le, s az ATP ranglistáián a 27. helyre lénett elő (19B3-ban esek a 793. vnlt). Tavaly zárta az egyik legsikeresebb évét, az amerikai Rye Brookban első Grand PrU-győzelmét aratta. — Kordával az oldalán Gstaadban párosban nyert. A Davis Kupában (1986-ban Prágában a svédek eilen debütált) Norrküppingben négy játszmában verte a világ egyik legiobbiát. Mats Willan- dert, a szöuli olimpián Meőffzsel együtt bronzérmet nyert a párosban. ■ Előnyös a teniszben a nagy testmagasság? — Nem feltétlenül. A hálónál Igen. a magas (átékos óriási teret befog, nehéz átejtenl. Viszont az is Igaz. hogy kétméteres emberek a pályán nehézkesebben mozognak, kevésbé robbanékonyak, gondot okoz nekik a háló közelébe ütött alacsony labda. A leghatékonyabb fegyvere egy magamfajta teniszezőnek az adogatás és a röpte, ezért a szerva után minél gyorsabban a hálóhoz Igyekszik, s ha gyorsan odaér, az ellenfélnek nincs esélye. ■ Ruca Westben három éve megverte Beckert. Az akkor megkérdezte: ..Ki ez az ember? Ilyen bombaerejfi adogatással még nem találkoztam.“ Azóta a kétszeres wimbledoni győztes nyugatnémet fiút (akinek 218 m/.sec szervasebességet mértek áprilisban a prágai DK-mecs- csen) társai is megismerték... — Fokozatosan tudomásul vettek az ellenfelek és a tenlszvllág. Keményen edzettem, jóval intenzivebb a felkészülésem, megdolgoztam az eredményekért. Persze, a tréning önmagában még nem elég az előrelépéshez. Jól kell Időzíteni a formát, s lő. ha a szerencse az emberhez pártol. Ez nemcsak a teniszben, minden más sportban Is így van. de a teniszben sok a klasszis és nagyon jó játékos, s a kettő között sokszor elmosódik a különbség. A ranglista huszadik helyezettlét legyőzi mondjuk a századik. Kevés sportban olyan szoros az élmezőny, mint a teniszben, épp ezért kell az előretöréshez jó adag szerencse Is.■ Srejberen kívül kinek van érdeme abban, hogy tartósan megkapaszkodott az első ötven között? — Mindenképpen Budský mesternek. Hétévesen a Rapidben édesanyámmal tenlszezgettem, s tizenkét esztendősen kerültem a Slavoj VySehradyba, Budský edzőhöz, ö volt fejlődésem szempontjából a meghatározó, helyesen mérte fel. hogy az én testalkatomnak egyedül a támadó stílusú tenisz felel meg. Olyan aprólékosan elmagyarázott mindent, semmiről nem feledkezett meg. Türelemmel tanított az adogatásra, amit sokszor gyerekkorban elhanyagolnak, és oktatott a támadásba való átmenetre meg a röptékre. Pubertáskorban gyorsan nőttem, de gyenge voltam. A hasonló korú srácok lóval erősebbek voltak nálam, nem volt esélyem velük szemben. A pardubicel junior versenyben csak egyszer jutottam el a negyeddöntőig. Tizenkilenc éves voltam, amikor egyszer a mester azzal fogadott, mindent átadtam neki, amit tudtam, ezentúl másutt kell boldogulnom. így kerültem a Styanicére. az első ligába. ■ Közismert, hogy az eróssége az adogatás. £s ml a ^gyengéje? — Nem nehéz kitalálni: az alapvonaljáték. Ez megint csak a testmagasságommal függ össze a vonalnál nem vagyok olyan mozgékony, mint alacsonyabb társaim. Ezért Igyekszem egyre közelebb kerülni a hálóhoz, nemcsak az én adogatásom után, hanem az ellenfél szerváját kővetően Is. Tudom, ez nem elég. ezért keményen dolgozok azért, hogy gyengéimet is klküszöbóllem. ■ Ha valaki bekerül az első százba, járja a tornákat, s egyre többet van külföldön. Egyesek számára vonzó ez az életstílus, csakhogy a valóságban a repülótéron. a szállodán és a pályán kívül nem sok mást lát a teniszező, nézelődésre nem nagyon futja az idejéből. Könnyű megszokni ezt az életet? — Hm, megszokni, ez túlzás. Nem állítanám, hogy bárki Is megszokja, inkább alkalmazkodik. Az éremnek két oldala van, s nem lehet egyszerre mindkettő írás. A tenisszel is hasonlóképpen van. lárla az ember a világot, de nem azért, hogy ott szórakozzék, hanem versenyezni megy. Hogy ki hogyan osztja be kevéske Idejét, az mindenkinek magánügye. ürbán Klára Ä11]* közénk! A fesztiváli sportjelvényért A haladó Ifjúsági vllágmozgalom Idei legnagyobb eseménye kétségkívül a XIII. Vlláglfjűsági és Diáktalálkozó ■lesz, amelyet a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság fővárosában, Phen- Janban rendeznek. Világszerte nemzeti és nemzetközi mozgalmak Indultak az Ifjúsági világfesztivál tiszteletére, ezek sorából természetesen a sport és testnevelés sem maradhatott ki. A SZISZ Központi Bizottsága és a XIII. VIT Csehszlovákiai Nemzeti Előkészítő Bizottsága a korábbi hagyományokhoz híven idén is hirdette a fesz- tiválj sportjelvényért folyó mozgalmat. A szervezőit a felismerésből Indultak ki, hogy öt évvel ezelőtt hétszázezren szerezték meg a Jelvényt, és ekkora' tömeg mozgósításáért Ismét érdemes vállalni a szervezéssel Járó munkát. Ezúttal egyszerűbbé váltak a Jelvény megszerzésének feltételei. Lényegében olyan gyakorlatokat kell elvégezni, amelyekre bármely elemi mozgáskultúrával megáldott személy képes. Nézzük a négy gyakorlatot: 1. Általános mozgástechnikai teszt: a résztvevő két perc leforgása alatt minél több fekvőtámaszt és háton fekvést teljesít, s közben minden alkalommal feláll egyenes tartásba. 2. Felugrás helyből, mérvadó az érintés magassága az alaphélyzethez képest. 3. Fekvőtámaszok. '4. Ätmenés fekvöhelyzetból Olőhely zetbe. Az utóbbi két esetben a gyakorlatolc frekvenciája számít meghatározott Idő alatt A fesztiváli sportjelvény megszerzéséért folyó mozgalomba az alábbi korcsoportok kapcsolódhatnak be: 1. 6—7 évesek Ez a pompás, százötvenezer nézőt befogadó phenjani stadion lesz a XIII. VIT nyitó és záróUnnepélyének, sok sportversenynek és egyéb eseménynek a színhelye. 2. 8—9 évesek 3. 10—11 évesek 4. 12—14 évesek 5. 15—18 évesek 6. 19—30 évesek 7. 30 éven felüllek Az egyes gyakorlatokhoz tartozó tízfokozatú táblázatokat és a fesztiváli sportjelvényeket az alapszervezetek a SZISZ Járásy bizottságain szerezhetik be az érdeklődők. Reméljük, hogy a fiúk és lányok nagy számban bekapcsolódnak a mozgalomba, mivel Jó alkalmat nyújt arra, hogy felmérjék fizikai képességeiket, ugyanakkor lehetővé teszi, hogy az alapszervezetekben és kollektívákban, a plonírcsapatokban és -rajtokban versenyt szervezzenek a legjobb egyént teljesítmény eldöntésére. A korábbi tapasztalatok alapján a SZISZ KB és az előkészítő bizottság Jelvényszerző versenyt hirdet a kisgyermekes szülőknek Is. A versenybe azok a szülők kapcsolódhatnak be Iskoláskor előtti gyermelkkel, akik legalább öt percnél hosszabb szabadon választott mozgásgyakorlatot mutatnak be zenére gyermekükkel. A szülök azonban csak akkor kapják meg a fesztivált sportjelvényt, ha egyúttal teljesíti a másik Jelvény megszerzésének négy feltételét is. A fesztiváli sportjelvény megszerzéséért folyó mozgalom már Javában ío-* lyik, és egészen az év végéig tart. (palágyi)'