Új Ifjúság, 1989. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)
1989-05-17 / 20. szám
új ifjúság 5 ökológia- leggyengolili az egviailík között? A CSSZSZK kormánya a gabCiknvo-nagymarosi vízlépcsőrendszar építésének már az előkészítő szakaszában megbízta a Csehszlovák Tudományos Akadémiát, valamint a Szlovák Tudományos Akadémiát, hogy kísérje figyelemmel a terveket, és segítsen a tervezőknek a környezetvédelmi kérdések megoidásában. A megbízás teljesítéséről és jelentőségéről dr. Mikuláš Ĺ 1 s i c k ý, a tudományok kandidátusa, az SZTA Kísérleti Biológiai és Okolágiai Intézetének munkatársa nyilatkozott nemrég a Nové slovo című hetilapnak. Ebből teszünk közzé néhány fontos megállapítást. — Az építkezés kezdeti szakaszában főleg a vízlépcsőrendszer műszaki paramétereivel, az energiagyártásban való hasznosításával és a közlekedés, valamint a mezőgazdaság számára kínálkozó előnyökkel foglalkoztunk. Most, tíz év után, amikor az építkezés a befejező szakaszához közeledik, ugyanennyire foglalkoztat az érintett területek környezetvédelme, -alakítása. Talán attól tartunk, hogy a természet nem fogadja be ezt az építkezést, és képtelen lesz saját erejéből helyreállítani az ökológiai egyensúlyt? — Tegyük fel a kérdést másképpen. Miért ne alakítanánk az építkezést úgy, hogy a lehető legkisebb mértékben károsítsa az ökológiai szempontból jelentős területet, főleg ha a káros hatások csökkentésére megvan a lehetőségünk. Ehhez azonban arra lenne szükség, hogy a kérdés megfelelő jelentőséget kapjon, és nemcsak elméleti síkon. A Kis-Duna, a Duna és a Mosoni-Duna közti terület Európa legtermelékenyebb ökológiai rendszere. A mezőgazdaságban itt érik el a legnagyobb hektárhozamokat gabonából, kukoricából és cukorrépából. A Csallóköz egy óriási, állandóan feltöltődö ivóvíztároló, amelynek egész Szlovákiára kiterjedő Jelentősége van. A Duna mellékágai minden beavatkozás nélkül hektáronként 135 kilogramm halat adnak. A környező ártéri erdők évi növekedése 20—30 köbméter fa egy-egy hektár területre számítva, míg ez szlovákiai átlagban 4 köbméter. A gazdag növény- és állatvilág e- gyedülálló kincs. Nem Igaz, hogy a környezetvédelmi intézkedésekre csak most kezdtünk gondolni. A müszaW^terveket követően, még 1976- han elkészült az építkezés ún. biológiai terve, amely magában foglalja az intézkedések széles skáláját. A gyengéje az, hogy alkalmazkodnia kellett a műszaki tervezéshez. A helyes az lett volna, ha a két terv párhuzamosan alakul ki. — Három évvel ezelőtt más szakértőkkel közösen önök felújították ezt a biotervet. A felújítás több jelentős változtatást tartalmaz a műszaki megoldásokban is. Persze a rendelkezésre álló idő, az eredeti terv elkészítésétől, tíz évvel szűkült. Mi indokolta ezt az utólagos beavatkozást a tervbe? — Az eredeti blofervet az Urblonnal [Állami Területfejlesztési és Városrendezési Intézet) együtt készítettük. Eredetileg az építkezés kezdetétől, már a terv kivitelezésénél is együtt kellett volna működni. Az SZTA-ba azonban nem érkezett semmilyen megrendelés a beruházótól, így ezeket a munkákat nem tudtuk belefoglalni terveinkbe. Ennek ellenére folytattuk a megfigyeléseket az érintett területeken. Az így szerzett eredmények alapján állandóan felhívtuk a figyelmet a bioterv tökéletesítésének lehetőségeire és a szükséges műszaki változtatásokra. Egy Idő múlva csatlakoztak hozzánk a mezőgazdászok és az erdészek ök pontosabb adatokat szereztek a talajvíz valószínű alakulásáról, és kezdtek aggódni az Intézkedések lassú és elégtelen foganatosításai miatt. Ekkor az URBION felülvizsgálta, mennyire teljesítik a biotervet, s arra a megállapításra jutott, hogy az Intézkedések nagy részét egyáltalán nem valósították meg. Pedig sok közülük olyan jellegű, hogy még a víztároló feltöltése előtt meg kell valósítani. E felismerés riasztotta a felelősöket. Az új Ismeretek arról tanúskodtak, hogy feltétlenül szükséges változtatni a mesterséges csatorna műszaki megoldásán, továbbá nem szabad megszüntetni a csatorna és a folyam régi medre közti Duna- ágakat, hanem ellenkezőleg, fel kell őket tölteni, és növelni kell a beszlvárogtató berendezések számát a körtvélyesl [Hru- Š0V) víztárolóban, mivel az a feltétele az ivóvízkészletek megőrzésének. —■ Az építkezéssel keletkezett műszaki intézkedésekre ez év decemberéig sort kell keríteni, tehát még mielőtt megkezdődik a körtvélyesl tároló feltöltése. Az elérhető források szerint a negatív hatások megszüntetése az építkezésre fordított összegnek kb. 25 százalékát emészti fel. Ez azt jelenti, hogy milliárdos tételről van szó. A kivitelező vállalatok kapacitása azonban véges. Hogyan értékeli ön az intézkedések jelenlegi állapotát? — Az elmúlt három évben, valóban sok Intézkedést fogadtak el az építők, és ezeket szükségesnek is tartották. Meglehet, hogy némely vállalat nem ítélte meg kellőképpen a munkák nagyságát, és így a feladatok készületlenül találták őket. Ebben a helyzetben, amikor valóban nincs felesleges időnk, engem inkább az együttműködés hiánya aggaszt. Ezt több személyes tapasztalattal tudom alátámasztani. Bratislava alatt, a körtvélyesl víztároló felső részén olyan műszaki megoldást terveztek, amelynek célja elvezetni a fölösleges vizet az ÚJ védőgát és a Duna közötti területről. Jóllehet a járfalvl (Jarov- ce) Duna-ág el tudta volna látni ezt a feladatot. Igaz, az ág egy helyen nagyon megközelítette a védőgátat, és esetleg a víz alámoshatta volna. Ezért a tervező úgy határozott, hogy a Dunaágat betemetik, és etvezetö csatornát építenek. Ez a többlet- költségeken kívül azt is jelentette, hogy kivágnak egy széles erdősávét. Mi ehelyett azt javasoltiik, hogy változtassanak a gát vonalvezetésén, vagy építsenek azon a szakaszon, ahol közel kerül egymáshoz a gát és a Duna-ág, építsenek közéjük föld alatti agyag-beton szigetelő zárat. Azt mqndták nekünk, hogy ez nagyon drága lenne. De nem végeztek számítást, vajon melyik megoldás lenne a legelőnyösebb, főleg úgy, hogy figyelembe vették volna a megsemmisített természeti kincsek árát is. Később megtudtam, hogy a gát másik oldalára, ahol ugyancsak emelkedni fog a talajvíz szintje, a Stavoprojekt a nemzeti bizottság utasítására temetőt tervezett. Ez szükségessé teszi mégis megépíteni, igaz, most a gát másik oldalán, az általunk Javasolt szigetelő zárat, vagy pedig a temetőnek kijelölt helyet magasan feltölteni földdel. Ha Idejében akadt volna valaki, aki összhangba hozza a nézeteket, nyilván találtunk volna olyan optimális megoldást, amellyel megmenthettük volna a járfalvl Duna-ágat. — A vízlépcső építkezésén több kivitelező és szállító vállalat vesz részt, ezért akadozik a munkák koordinálása. De mindig létezik egy kijelölt főberuházó. amely mindent irányit, legyen bár szó építkezésről vagy a technológiai berendezés szereléséről. — Ebben az esetben a fő koordinálónak elsősorban a Nyugat-szlovákial Kerületi Nemzeti B4zottságnak kellene lennie Itt egy erre a feladatra szakosított szervet kellett volna létrehozni. Erről még 1988 februárjában hoztak határozatot, de a megvalósítást hónapokon keresztül elodázták. Ma már létezik egy ilyen szerv, de azon kívül, hogy formálisan bejelentette a szándékát az együttműködésre, koordinációs tevékenysége nem felelt meg az elvárásainknak. A megfigyelőrendszer kiépítése sem történik a harmonogram szerint. A kiindulópontok feltérképezését egy évvel a víztároló feltöltése előtt be kellene fejezni. Csak így tudjuk átfogóan megítélni a növényzet és az állatvilág fejlődését minden évszakban. De csak tavaly decemberben dőlt el, ki vállalja e tevékenység költségeit. E költségek nagyságáról az elmúlt év nyarán értesítettük a beruházót, a szerződési javaslatot tavaly decemberben adtuk át, s a mai napig nincs aláírva. A műszaki berendezésekre és a szükséges jármüvekre előreláthatólag nyárig várni kell. — De hiszen azt mondta, hogy az illetékes hivatalok és a kivitelező vállalatok megértették a foganatosított intézkedések szükségességét... — Hát Igen, szóban mindenki Jelentkezik a megvalósításhoz, de a gyakorlatban ez egy kicsit másképp fest. Ügy, mintha a többi partnernek a terhére lennénk, mintha csak bonyolítanánk az építkezés amúgy Is összetett, zárószakaszát. A műszakiak és a hivatalnokok egy része azt hiszi, hogy a vízlépcső megépítése után is regenerálni lehet a környezetet, ezért nem sietnek az Intézkedésekkel. Annak ellenére, hogy a legfelsőbb állami vezetés Is támogatja az ökológiailag legelőnyösebb variáns megvalósítását, mi tulajdonképpen olyan szerepben tűnünk fel, mintha valakire rá akarnánk magunkat erőszakolni, és ha teljesíteni akarjuk az elvállalt feladatainkat, saját munkánk mellett tömérdek papír- és hivatali munka Is vár ránk, mások helyett kell elvégezni a koordinációs feladatokat. Feldolgozta; hrKözpont kontra termelőegységek ügy Is fel lehet tenni a kérdést: ki a gazda? Tegyük mindjárt hozzá, nagyon Izgalmas ez a kérdés, minthogy ennek Is kettős megközelítése van, az egyik megint a gazdaság, a másik a politikai. Az előbbi abból Indul ki, hogy a dolgozók gazda- mlvoltjukat (ezzel együtt az átépítés támogatását) azzal fejezzék ki, hogy kezdeményezőbben, aktívabban, többet és jobban dolgozzanak, így teljesítsék azokat az elvárásokat (terveket), amelyeket a felettes szervek (minisztériumok, kormány, nemzeti bizottságok stb.) a társadalom nevében megfogalmaztak, meghatároztak. Mert Ilyen tekintetben — mármint a becsületes, rendes munka tekintetében — sok még a tartalék. Ezzel szemben a politikai megközelítés — tern^szetesen — a felépítményi szférában keKsi a megoldást, hangoztatva, hol félénken, hol hangosabban, hogy ez a fentebb említett szemlélet arra a centralista bürokratizmusra jellemző, amely kiváltotta az átalakítás szükségességét. Tehát ahhoz, hogy az emberek az állam gazdájának érezzék magukat, s úgy Is cselekedjenek, megfelelő jogi normákat kell létrehozni, s olyan társadalmi-politikai teltételeket teremteni, amelyek teret adnak az említett jogi normák érvényesülésének, s közvetlen módon éreztetik az emberekkel egy-egy üzem, állami vállalat, szövetkezet stb. dolgozójával, hogy nézete, véleménye érvényesül közvetlen munkahelyén, környezetében, ezáltal felelős a tervek előkészítéséért, a vezetők kiválasztásáért, a termékszerkezet megváltoztatásáért, s mindezek által a tervek teljesítéséért, a munkahely vezetőinek presztízséért, a piaci ellátás javításáért. Tarthatatlan ugyanis az a helyzet, amely jelenleg uralkodik a különböző munkahelyeken, s nagyon finoman tartalékként emlegetjük, holott mindenki tudja, hogy az emberek érdektelensége folytán, a „nekemlzmus“ szellemében a közös vagyon kisebb vagy nagyobb mértékű eltulajdonításáról, kiárusításáról, a munkaidő rossz kihasználásáról, a feketemunkákról, fuslzókról van szó. Mindkét említett fél — a két szempont képviselői — megegyeznek azonban abban, hogy sok függ az „emberi tényezőtől“. De ezek után újra kettéválnak az érdekek, s megint csak azt kell mondani, hogy a kettős értelmezést a múlt csökevényei okozzák. Az adminisztratív irányítási rendszerhez szokott „kiskirályok“ az irányítás valamennyi szintjén a tudatos kádernevelés elveire hivatkozva ódzkodnak a munkahelyi vezetők választásától. Ezt támogatják a bürokrata adminisztrátorok Is, hiszen befolyásosságuk csak akkor maradhat meg, ha a mindenkori alacsonyabb szintű vezető funkciójának elfoglalása nem a dolgozó kollektíváktól, hanem tőlük függ. Ez teszi lehetővé számukra a direktívák osztogatását, na meg — ez is gyakran tapasztalható — a különböző el'myök élvezését, amelyeket viszont már a kinevezett vezető biztosíthat nekik jogkörüknél fogva, sőt azzal visszaélve, minthogy az Irányított közösségtől független, s az nem láthatja el a közellenőrzés szerepét. Ezért nem érvényesülhet az elképzeléseknek megfelelő szinten még az a törvényrendszer, amely a dolgozó kollektívák kezébe adja a vezetők megválasztásának a jogát, s a tervnek, a szerkezetváltások meghatározásának a lehetőségét. Pedig törvényt sért az, aki mindezt megpróbálja manipulálni, s az új teltételek között régi módon akar „gazdálkodni a gazdák“ helyett, óriási károkat okozva ezzel nemcsak a társadalom demokratizálódási folyamatának, hanem a gazdasági átépítésnek is. Hiszen ezen az alapon az emberek joggal mondják, hogy semmi sem .változott, csak más kifejezéseket használnak ugyanazokra a folyamatokra, amelyek korábban aláásták rendszerünk tekintélyét. Ezáltal joggal állnak télre az emberek a kivárást választva, s joggal cselekednek ök Is a régi módon. Ezért is Indokolt tehát az az argumentum, amelyet Marxot idézve már elmondtunk: politikai-társadal- ml-szervezésl feltételek szükségeltetnek ahhoz, hogy a törvényszerűségek és a törvények hatni, működni tudjanak. (Folytatjuk) N. S. Alan Turing állítása igaz Mégpedig negyven éve, pontosabban 1949. május 6. óta, amikor Camb- rldge-ben a nyilvánosság előtt Is bemutatták az első számítógépet. Működési elve szerint mindjárt el is nevezték: ACE, vagyis Automatic Computing Engine. Mindenki gratulált. Alan Turing mosolygott, elfogadta, megköszönte az üdvözléseket, de közben egyszer-egyszer eszébe jutott a nagyszerű találmány ötlete körüli vita, amely jóval korábban,' 1936-ban, az egyetemen kezdődött. Találmányainak befejezéseként az Ifjú, akkor még csak 24 esztendős mjitematlkus a tudós cím elnyerése végett tanulmányt írt. A címe On Computable Numers, amelyben számelméleti, logikai kérdésekkel foglalkozva az addig meg nem oldott Hllbert-tételt — a logikai döntésekről szólót — vizsgálta felül Dolgozata Igen élénk vitát váltott ki, főleg a tanárok és a filozófusok körében. Ezek után a London melletti Bletchely park Iskolájának Igazgatósága hívta meg a fiatal tudóst, hogy matematikát és logikát tanítson náluk. Egyben arra Is lehetőséget adtak neki, hogy kísérletezzen, próbálkozzon Ilyen gép megszerkesztésével. Az Ifjú tanár pedig úgy gondolkodott: a döntések, az ítéletalkotások elvonatkoztatott, absztrakt dolgok, tehát a gépnek olyannak kell lennie, hogy képes legven szimbólumokkal, jelképekkel dolgozni... Eszébe jutott mindjárt, hogy ilyen például az írógép. Elég egy-egy billentyűjét lenyomni, és máris változik a Jelkép, vagy kis-, vagy nagybetű kerül a papírra. Ezután jobban szemügyre vette az írógépet. A befűzött papír a hengeren a billentyűzettel ellentétes irányban halad, így keletkezik egy végtelen egyenes, a sor, amelyen valójában előre és hátra, vagyis, jobbra és balra Is lehet haladni. Ezen a számegyenesen pedig végtelen a variálási lehetőség. Hozzákezdett a gép megszerkesztéséhez. Az írógép mintájára működő gépet napról napra tökéletesítette. Kezdte a sorokkal, azután olyan, írásra és olvasásra alkalmazható „fejet“ szerkesztett a billentyűzethez, amelyik képes a jelképeket felismerni, megkülönböztetni egymástól, s ha kell, rögzíteni is Végül megszerkesztette a mai számítógép dédapjának, nevezhető döntéseket megállapító gépet, ez volt a Finite State Machine. És akkor kitört a második világháború. Az épületből kiköltöztették az iskolát, de Alan Turing maradt, mert a diákok otthonába költözött menekült lengyel titkosszolgálat munkatársai igen érdekes dologgal foglalkoztak. A rejtjelezett német üzeúetek szövegének a megfejtésével és lefordításával. A titkosszolgálat munkatársai egytől egyig matematikusok voltak. Fél éven belül olyan jelfogó (relé) készüléket szerkesztettek, amelyik szóról szóra leolvasta, lefordította a németek. Enigma-rendszerrel rejtjelzett üzeneteit. Csakhogy 1942-ben a németek Is tökéletesítették az Enigma-rendszert. Tenni kellett hát valamit. Alan Turing és munkatársa, Gordon Welchman vállalta: kitaláltak valami újat. Megpróbálkoztak az elektronika alkalmazásával. Ezt továbbfejlesztendő, a brit posta megbízásából háromévi munkával megszerkesztették a Colossus elnevezésű gépet, melynek működési elve az egyszerű számtan, az aritmetika törvényein alapult, viszont már „elektronikus agy- gyal“ rendelkezett. .Alan Turing is sokat tanult az alatt a három év alatt, de ami a számítógép megszerkesztését Illeti, számára az Atlanti- óceán túloldalán élő John von Neumann találmánya jelentette a nagy kihívást. Neumann professzor a számítógép témájával más szempontból foglalkozott: a kvantum-, az atomfizika szempontjából, hogy az amerikaiak minél előbb előállíthassák az atombombát. .Az IBM és a Bell Laboratorlas munkatársainak közreműködésével olyan elektronikus óriást szerkesztett (az elnevezése ENIAC — Electronic Numerical Integrator and Calculator), amely a fizikai folyamatoktól függetlenül végzett méréseket, számításokat Először digitálisan. Alán Turlngot nem keserítette el ez a kihívás. Sőt, mihelyt 1946-ban lehetőséget kapott, akkor már a cambrldge-i egyetemtől, hát kidolgozta az ACE (Automatic Computing Engine) megszerkesztésének az elméletét. Így aztán megszületett a mai értelemben vett számítógépek legelső példánya, amelyet negyven évvel ezelőtt a Cambrldge-l Egyetemen mutattak be. Most, a negyvenedik évfordulón, ha élne, ml Is gratulálnánk neki. Sajnos, nem tehetjük, mert 1954. június 7-én rejtélyes körülmények közepette távozott az élők sorából. Egyébként az elektronikával, a számítástechnikával foglalkozók, bár Alan Turing és Neumann professzor soha az életben egymással nem találkoztak, rendszerint együtt emlegetik őket; mondván: kettejük között csak az a különbség, hogy Neumann mint gyakorlati szakember elméleti síkon aratott győzelmet Turing fölött, az viszont elméleti tudósként a gyakorlatban alkott nagyot. Arról van szó ugyanis, hogy a mai számítógépek Turlngnak az elképzelése, az ACE koncepció szerint, de a Neu- man-féle EDVAG (Elektronic Discrete Variable Calculator) gyártási elv alapján készülnek. Hajdú Endre
