Új Ifjúság, 1989. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)

1989-05-03 / 18. szám

új ifjúság 6

Nagy Tivadar felvételén Tarics Péter

„[ngedjétek hozzám jönni a szavakat“...

A Parnasszus felé

címmel adta elő egész estét betöltő műsorát Tarics Péter a Komáromi {Komárno) Városi Művelődési Központ és a Magyar Területi Színház székházában. Sütő András, Lattno- vlts Zoltán, Majakovszkij, Ady, Illyés Gyula, Váci Mihály és Vörösmarty írásainak tolmácsolásával állt az igényes publikum elé a színházi ambícióktól fűtött ifjú előadó. Mivel műsorában a Sütő-versek voltak túlsúlyban, Sütő-estnek is nevezhetjük műsorát, amellyel sikeresen folytatta a tavaly Karinthy Frigyessel elkez dett Irodalmi előadói sorozatát. (Lapunkban arról Is beszámoltunk.)

Mind a próza, mind a költemények, valamint a zeneművek — Frédéric Chopin, P. I, Csajkovszkij, J. M. Jarre, Vangells — válogatásakor az emberi Jogok, az emberi tisztesség, a humánum és becsületesség, azon belül pedig nemzetiségi sors, tehát a hazai magyarság sorsa, nyelvünk lé- te-megőrzése vezényelte az előadót.

Az elhangzottakból kisugárzott, hogy a Kárpát-medence népei már ezer éve kölcsönösen egymásrautal- tan élnek itt, hol békében-megértés- ben, hol pedig, általában „felülről“ sugalmazott, kísebb-nagyobb torzsalkodásban, elnyomatásban. Szót emelt emellett, hogy az egyéni érdekek sajátos bánásmódjától meg kell szabadítani a társadalmakat, s az ilyen egyének kezéből az emberiség nevében mielőbb ki kell venni a „Kancsukát“, mert a kisebbségi nyelv és kultúra eltlprása egyenlő az embertelenséggel, az emberi Jogok korlátozása, semmibevétele pedig a civilizált világ szégyene... Történelmi Időket tárt elénk az összeállító-előadó, a történelem üzenetét hozta el, korunk

gondjainak orvoslását is sugallva.

Hogy milyen volt az idézett szerzők Iszonyatosan súlyos, és napjainkban is Időszerű üzenetének a továbbítása? Jó Az előadás mondanivalóját megértettük, a megjelenítés „olvasható“ volt. Tarics Péter fölkészUl- ten, átérezve adta tovább a Gondolatot, noha mindvégig csak az „Olvasó“ szerepét töltötte be, szerényen hátul maradva. Ez adja az egyedi értéket műsorának.

Nem tartott szünetet, a szerzők bemutatását a műsorfüzetre bízta, Így az egységesség nem szenvedett csorbát. Ez a korszerű rendezésnek, a kor nézője elvárásának a tiszteletben tartását Igazolja. Egyébként a műsort Is ő rendezte.

A műsorban Sütőtől Advent a Hargitán, Egy lócsiszár virágvasárnapja. Az Álomkommandó, A lőtt lábú madár nyomában, Anyám könnyű álmot ígér. Engedjétek hozzám Jönni a szavakat, A nagyenyedl fügevlrág, valamint Vallomástöredékek részleteiből hallottunk; Adytól Az Isten harsonája, Illyéstől többek között a Nem volt elég, Vörösmartytól pedig a Szózat fohásza-zsoltára hatott elemi erővel.

Úgy gondolom, hogy ez a hit, az emberiségbe vetett hit termő talajba hullt. Mint az előadás utáni beszélgetésen Tarics Péter mondta, meghívása sok van, így a gondolatok Igazát továbbadja majd hazai tájainkon, de készül Magyarországra és Ungvárra is. A vitorlájába kedvező szelet, szélirányt kívánunk! Előadását érdemes megnézni, tőkéjéből van mit hazavinni. Az összeállítás is, az előadás módja Is mentes a hakni-olcsóságoktól, a népszerűség-hajhászástól.

Csiba Géza

Keresztúthoz értem, melyiken Induljak? — motoszkál a mesemotf- vum gondolataimban, amikor Hodos- sy Gyula költőhöz indulok, akinek egész egyénisége egy kicsit a mese- szerű legkisebb fiúra emlékeztet, de a beszélgetés tényleg több irányba vehetné az útját. Afelől érdeklődhetnénk, hogyan lett a munkásfiúból költő, sőt nemzedéke irodalmának szervezője. De beszélgethetnénk ápolói munkájáról, jellegzetesen groteszk költészetéről vagy családszere- tetáről, a nemzedékéről, a Fiatal Írók Köréről, a nemzedéken belül elfoglalt helyéről, a szülőföldjéről, a társadalomhoz való viszonyulásáról, és még több téma is kínálkozna, amelyek mindegyike egy-egy terjedelmes beszélgetés tárgya is lehetne.

— Melyik témába is vágjunk bele, számodra melyik a legfontosabb? — kérdeztem a költőtől, aki Donaszer- dahelyen (Oun. Streda) született és jelenleg Somorján (Šamorin) él.

— Úgy vagyok az egésszel, mint a hős. Minden terepen helyt akarok állni. Nem szeretek hátul kullogni, alulmaradni. Akármibe belekezdek, akárhová eljutottam, a tőlem telhető legtöbbet akarom tenni. Ráadásul minden körülmény megfelel számomra. Jól érzem magamat a Jelenlegi, ápolói munkakörömben, amely pedig látszólag távol áll tőlem. Nem szeretem a félmunkát, nem szeretek elütni semmit. Mindennek fölé tudok emelkedni, és vigyázok, hogy soha ne temessenek maguk alá a dolgok. Költészet, kenyéradó munkám, család — mind egyként fontos számomra.

— Mégis mi tölti ki leginkább életedet, mi az, amitől soha semmi körülmények között nem szeretnél megválni?

— A költészeti A költészet élvezete: olvasva, művelve, és az Irodalom szervezése válik bennem egész- szé, megbonthatatlan eggyé. Ez életem legfontosabb része, értelme és célja. A másik meg a család.

— Szövegeid, verseid hihetetlen ragaszkodást sugallnak. Ennyire fontos számodra a család? Tudtommal egészen fiatalon nősültél, aztán elváltál, majd újra megnősültél, gyerekeid vannak ..

— Az első házasságom, mivel nagyon fiatalok voltunk, nem úgy indult, hogy egy igazi, Jóban-rosszban kitartó kis közösségé váljunk. Kölcsönös megbecsüléssel, tisztelettel mondtunk egymásnak búcsút. Barátok maradtunk és tiszteljük egymást. Utána következett a családalapítás, az otthonteremtés gyötrelme és szépsége, mert szükségem van az otthonra, arra, hogy minden körülmények között legyen hová megtérnem. Szeretek egyedül is lenni. Szeretem, ha van egy kuckóm, ahová elvonulhatok, ahol elbarlkádozhatom magamat. Ügy vagyok, mint azok a rabok a koncentrációs táborban, akik az ágyuk fölé bódét, kis tetőt építettek. Én is szeretem, ha van egy Ilyen sarok, odú, amely az enyém, de ennek az odúnak nyitva az „ajtaja“ Aki hozzám tartozik, bármikor rám nyithatja a képzeletbeli ajtót, hogy mindent elmondhassunk egymásnak, azt 1«,

hogy odabenn, ebben az odúban ml történt. Ez a sokféle, szerteágazó munka, amit én végzek, nem teszi lehetővé, hogy otthonülő, begubózott ember legyek. Sokat utazom, dolgozom, szervezem a magam életén kívül a másokét Is, de szükségét érzem, hogy legyen mögiöttem egy biztos pont, ahová bármikor megérkezhetek. Én, amikor megérkeztem, mindig mindent elmondok a feleségemnek, beavatom az életembe, mert nem szeretnék kivert kutyaként, elüldözött állatként élni. Az őszinteség az, amit mindenek fölé helyezek. Viszonylag keveset vagyok a családdal, de ha vele vagyok, akkor minden Idegszálammal, egész lényemmel, lel- kemmel velük vagyok. A gyerekek napközben bölcsődében, óvodában vannak, ml pedig munkában, de ha este ötkor értük megyek, akkor hétig csak az övék vagyok, mindent úgy csinálunk, ahogy ők akarják. Tudom, az apám többet volt velünk, de az akkor más világ volt. Ezért igyekszem a lehető legtöbbet a gyerekekkel, a családdal lenni...

— Furcsa, hogy az elmondottakkal ellentétben a költészetedben nagyon sok a groteszk vonás. Miért?

— Ilyen a világ! Mindenhol, ahová lépek, csak ezzel találkozom. Az életben rengeteg az ellentmondás. Ráadásul illik nekem a bohóc szerepe. Magam is szeretek bohóckodni. Egyként közel áll hozzám a bohóc és a király szerepe. Képes vagyok önmagamat kívülről és belülről is látni. Szeretem visszájára fordítani a dolgokat .. ,

— Mindez predesztinál a sikerre. Te vagy a motorja, szervezője az egész nemzedékednek, az a mesebeli legkisebb fiú, aki az események közepette óriássá nő. Mégis úgy tűnik, mintha nem lenne sikered. A többiek gyorsabban és köny- nyebben jutnak előre, hamarabb jelent meg a kötetük. Miért?

— Először is azért, mert mindenütt rengeteg az előítélet. Az egyik ilyen előítélet az, hogy aki szervez, az azért teszi ezt, mert nem tud írni, vagy legalábbis nem tud olyan Jól írni, mint a másik. Ez nagy tévedési Aki dilettáns a szervezésben, az

a költészetben Is az, és fordítva is érvényes. A dilettáns köiltő nem azért dilettáns, mert szervezett, hanem mert az volt a szervezésben Is. Hitem szerint eddig nálunk minden a legnagyobb fejetlenség szeriih ment. Senki semmit nem szervezett rendesen meg, nem intézett el. Ahogy esik, úgy puffan alapon megy minden. Jó lenne viszont, ha a további nemzedékeknek nem kellene mindent elölről kezdeni, ha a tehetségek tehetségek lehetnének, ha minden, amire szükségük van, várná őket. Én nem azért szervezem nemzedékemet, mert így szeretnék felkerülni a Parnasszusra, hanem azért, mert érzem, hogy ezt tennem kell. Különben a sikert Is lehet esetleg szervezni. Sokan voltak Ilyenek, de hol vannak már?! Akiben nincs 'tehetség, aki nem érzi a valóságot és a gondolatot, az akár az égig kapaszkodhat, nem tud ott megmaradni... De hogy a kérdésedre válaszoljak: én magamért soha nem tudtam ölre menni. Egy ügyért meg tudok verekedni,

egy publicisztikai közlést ki tudok „erőszakolni“, de hogy a saját verseim közléséért, a kötetem kiadásáért verkedjek, erre még sohasem vetemedtem. Ezt erőszakosságnak tartom. Számomra, mindig volt valami más fontosabb. Az Irodalmat szervezni kell, még a sikert Is. De erő-1- tetni?!... Talán erre nincs szükség.

— Marad a távlat, a jövő. Hogyan képzeled ezt el?

— Természetesen folytatom a szervezést, és írok, de akár meg is fordíthatod a sorrendet. Jó lenne, ha végre létrejönne a Poszt című folyóiratunk, ha nemcsak megtűrt, címkézett mellékpubllkációs lehetőségként lehetnénk Jelen az irodalmunkban, ha nemcsak az előcsarnokban kéne álldogálnunk és továbbra is várni a sorsunkra, hanem végre saját arcunkat is megmutathatnánk. Mindezek mellett szeretném megőrizni egyéniségemet, szeretném, ha lennének a csehszlovákiai magyar irodalomban olyan egyéniségek, akikre a fiatalok felnézhetnek, akiket — mint József Attilát vagy Juhász Gyulát annak Idején — követhetnének. Nézz csak körül az irodalmunkban! Ki az, akit minden aggály nélkül követne egy fiatal író, aki foglalkozna vele, aki egyengetné a pályáját.

— Köszönöm a beszélgetést .

NÉMETH ISTVAN

Hodossy Gyula portréját Tóth Lehelkészítette

% sikeres írói bemutatkozásról

dennapl tehetségű, tud egyet-mást az írói szerénységről és alázatról isi

Az elmúlt év szlovák Irodalmi szenzációját Edmund Hlatký História vecí (A tárgyak története) című prózakötete szolgáltatta.

Elöljáróban hadd Jegyezzem meg, hogy Hlatký szakközépiskolai tanárként harmincnégy esztendősen Jelentette meg két hosszabb elbeszélésből álló kötetét. A könyv sikereként könyvelhető el az, hogy a Dotyky című szlovák Irodalmi és művészeti folyóirat 2. számában írók, köiltők és kritikusok értékelik a szerző írói teljesítményét.

Egy kis Iróniával — tehát — azt mondhatom. hogy a szlovák irodalom nyugodt, sima víztükrét Hlatký Igazi Írói telitalálattal bolygatta meg. De hogy mindez ne legryen szokványosán „egyszerű“. Hlatký nemcsak művészként, hanem „társadalom- bírálóként“ Is bejelentette magát, amikor a „Bohdan“ és „Sutner“ című elbeszélésekkel a Smena Könyvkiadóba először becsengetett.

Él bennem a gyanú, hogy szlovák író- társaim inkább Hlatkýnak, a társadalombl- rálónak tapsoltak hevesebben, semmint a Jó képességű szerzőnek, aki — véleményem szerint — azon tűi, hogy nem minHa körülnézünk a társadalmunkban, a megválaszolatlan kérdések garmadjával találkozunk. És íróként tetszés szerint vállalkozhatnánk — mondjuk — az ún. történelmi idők fehér foltjainak eltüntetésére. De ki az, aki bele mer nyúlni a darázsfészekbe?! A tíz-húsz kiadott könyvet maga mögött tudó ünnepelt, régóta elismert szerző, akit a társadalom rég a kebelére ölelt, és nem éppen azért, mert tükröt tartott, dehogy! Az Ilyen szerző aligha akar csupán etikai harcot Indítani, aligha álmatlan az ötvenes és hatvanas évek miatt. Ahhoz, hogy elkezdődjék a történelmi újraértékelés, egy kezdő prózaíró kellett. Hlatký szükségeltetett ahhoz, hogy említés történjen arról, hogy mifelénk is voltak 50-es, 60-as és 70-es évek. Hlatký két elbeszélésében egy és más ugyan elhangzik a különböző erkölcsi normákról, s az amúgy szélcsendes szlovák Irodalomban erre ki-kl vérmérséklete szerint reagált. Ma a nyíltság és az átépítés — szovjet — korszakában számomra, mint külső szemlélő számára" Hlatký írásainak szóklmondá- sa nem teljesen újszerű. A magyar irodalmi nyíltság már korábban elkezdődött. De badarság lenne Edmund Hlatkýt bárkivel Is összehasonlítani. A tehetség — önmagában — nem Jelent semmit, sok függ attól, hogy hol, milyen körülmények közt Indulunk.

Ne Is essék több szó Hlatký írásainak társadalmi funkciójáról. Az olvasóközönség esetleg „fölkaphatná a vizet“, megtapsolhatná elsókönyves írónk teljesítményét, az olvasói hang is felerősödhetne, de ahhoz túlzottan kevés a szokásos két- és fél ezer példány. Nincs egy könyvkiadó, ahol a kompetensek nem szokványokban gondolkodnának. Továbbra azért sem érdekes, hogy társadalomblrálatként vagy „csupán“ Irodalmi alkotásként fogadjuk-e el a „Bohdan“ és a „Sutner“ című elbeszéléseket, mert ha ezek a müvek igazi Irodalmi alkotások (márpedig ehhez kétség nemigen férhet), akkor húsz-negyven-ötven év múlva — lényegében — már teljesen mindegy lesz, hogy miről szólnak.

Ha Hlatký elbeszéléseinek hőse — Vlado Dollnský — nem amatőr Igazságkeresőiként tűnt volna fel előttünk, ha a történetek nem arról szólnának, amlrőil szólnak, feltehetően akkor is Jó munkák lennének, olvasásra érdemesek, mert a szerzőjük kultúráltan, Jő színvonalon ír. S ha írói tapasztalatommal előhozakodhatok, azt kell mondanom, hogy még Inkább jobbá válik majd a fiatal szlovák író, ha a társadalom- vizsgálattól némiképp eltekint, és csupán egy-egy emberi sorsot mutat be írói fókuszában. Ami Jó ugyanis riportnak, vezércikknek — témaként — az általában nem sokat ér szépirodalomként. A szépirodalom nem viseli el az általánosításokat. A szépirodalom: művészeti kategória! És többet kér, többet akar, mint a mindennap]

felismeréseket. Ezért a „Bohdan“ című novella Vlastájánek kényelmes Onfeladása-ön- sorsremtása igazán nem novellatéma. De ennél fenségesebbek Hlatký leírásai. Impressziói és asszociációi

Hlatký írásaiban két nagymester hatását érzem vegyülni: William Faulkner konok realizmusa és Proust Impresszionizmusa találkozik. A maguk módján mindketten a* igazság szolgálatában álltak, de különböző módszerrel közelítettek az igazsághoz, ahhoz az egyedi valósághoz, amelyet más más módon más Időpontban és más társadalmi közegben tártak fel... Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy mindketten regényírók voltak, éspedig nagy formátumú regények megalkotói Hlatký írásait is átszövik a különböző visszaemlékezések, a történés szinte minimális, ugyanakkor helyet kap a gondolkodás, az érzelmi átélés. Aki elolvassa a „Bohdan“ és a „Sutner“ című írásokat, alighanem arra gondol, hogy Igazából nem is novellistát, hanem nagyszerű regényírót avatunk.

Szembetűnő Hlatký fejlődése Is. Első művének a „Bohdan“ című elbeszélésnek a szerkezete nem eléggé sikerült. A kitérők kissé lassúvá, talán túlzottan Is merevvé teszik a történést. A könyv másik elbeszélése már Jóval sikerültebb. Vlado Dolinský túl van már a főiskolai éveken. Katonaként a honvédség egyik fegyencére vigyáz, aki önvétöként bevallotta, hogy disszidálni akart. Sutner és Dollnský — közös — tűnődései mögül Jóval több felsejlik, semhogy azt mondhatnánk: Sutner sorsa kivételesen egyedi... Vajkai Miklós