Új Ifjúság, 1989. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)
1989-04-26 / 17. szám
é Í989. ÄPRILIS itĹ «»"■« yiagyimir, Majakovszkij Kis májusi dal A télen át csupasz fa, nézd, újra friss. ^Megyünk az új tavaszba. Én Is, te Is, mi Is. Május gyolcs vászna libbenj meg-megiegyint. Vidáman, ifjú hitben megyünk, megyünk, megyünk. Kezünkben lobogó tűz örömet oszt. Mindenre lobogót tűz: Pirost, pirost, pirost. Édes tavaszban mosdó friss tereken ütemre lépni most Jó nekünk, neked, nekem. (Gáspár Endre fordítása)' Az ifjúság sólyommadár utazunk^ utazgatunk. Ä legutóbb egy művelődési otthon meghívásának tettünk eleget, találkozni mentünk —' többségében — középiskolás fiatalokkal. Az út hosszú, az összezártság pedig lehetőség volt egy jólzűt beszélgetni, amire manapság még közvetlen munkatársaknak sem Jut idő. A téma? Ml más lehetett volna, mint napjaink törlénései, az egyéni és a társadalmi nyitottság és őszinteség, a tolerancia és a bizalom — a demokratizmus megvalósulásának lehetőségei? Hosszasan magyaráztam hitemet a kollégámnak — ki már a közép- neíRzedéknek is szerkesztette lapunkat —, mely szerint rossz irányú nevelési hatás e tekintetben, hiszen az ■Ifjúságra Irányul, s bár mindennek van tudományos alapja, nem okvetlen fontos elméleteket ismerni ahhoz, hogy valaki demokratikus lelkületű legyen. Vagy még Inkább: aki csak elméletből próbál meg demokratikus elveket 'megvalósítani, nem biztos, hogy sikerül neki. Mert az elmélet bonyolultságát nem mindig tudja követni a gyakorlat, sőt, az elmúlt évek gyakorlata sokszor késztetett újraértékelni elveket,’ izavaícat és tetteket, melynek Kö* vetkeztében újabb elvek, szavak és tettek születtek, hogy megint csak nézhessük az elsikló lényeget: az önbecsülés szülte mások tisztelését, ml, a kölcsönös bizalmat eredményezheti; a másik ember felkészültségének és becsületességének elismerése szülte őszinteséget, mely a közösségi érzést és a kölcsönös felelősségérzetet erősítheti; tudásunk és meggyőződésünk nyílt és nyilvános vállalását, ami alapja tetteink ellenőrizhetőségének és a kölcsönös toleranciának. Hiszen ha elsik- tlik a lényeg, elsikllk a demokrácia. Komensky mondta, hogy tanítani szavakkal Is lehet, de nevelni csak tettekkel. Ki nevelheti hát Ifjúságunkat, mely egyedül nem mételyezett a korábbi társadalmi gátaktól és politikai görcsöktől, elferdített Igazságoktól és hatalmi szentenciák következményeitől, s amely — ráadásul — maga a bizalom, a nyitottság, az őszinteség?... Négyöt magyar összehajol — iutott eszembe Kolozsvári G. Emil eszmefuttatása fejletlen vitakultúránkról, társasági életünkről, hogy hosszú monológomhoz semmi adaléka nem volt kollégámnaS. Mégis Inkább az eíbízony- talanodás kérdeztette meg velem: vagy te talán másként látod? — Túlságosan elfogultan szemléled a fiatalokat. Sokkal zártabbak, zárkőzot- tabbak ők, mint hinnéd. Meg érdektelenek, ha úgy tetszik, közönyösek. Meg- mételyezettek. Kettősségeink, erőszakos ráhatást szándékaink, értelmetlen fegyelmezéseink, bosszús korlátjaink által. Nem tudta a felnőttek társadalma saját gátjait és görcseit elrejteni előlünk, szabadságukat és többrevágyásu- kat, meg féltékenyen szemlélte, s ahol csak tehette, szűkkeblűén szabta a mozgásteret. Hiszen magad mondod, őket akarjuk új gondolkodásmódra nevelni, akik nem is tudnak régi módon gondolkodni. Sablon lenne „Az ifjúság sólyom- madár“-képem? De sorsukat csak alakítani akarják?!' Vagy a sorsalakítás is csupán sablon? A sors — aznap — demokratikus volt. Ütőn hazafelé a két találkozót boncolgatva tehetetlenül kerestük a különbségek okát. Az egyik találkozón nem volt kérdés, kérés, melyre válaszolnunk kellett volna, ösztönző száaronlčôréS sem. 'De má^ fokozhatók: utalás sem olyan ismeretekre, melyekből saját munkánkra ismerhettünk volna. A másik meg azzal kezdődött, hogy miért nem hozta még az Oj Ifjúság az ifjúsági törvény alapelveit, amikor a Smena már kétszer is közölte, s vitára sžólította fel a szlovák fiatalokat, hiszen közös hazában élünk, a törvények a magyar fiatalokra is vonatkozni fognak, hol hát a lehetőség hozzájárulni a jogalkotáshoz, a kötelességvállaláshoz?! Felsóhajtva nyugtathattuk meg őket, hogy az anyag már nyomdában van (immáron: előző számunkban jelent meg], s vitát is Indítunk hozzá, s minden észrevételt becsülettel továbbítunk a törvény alkotóihoz, sőt, az érdekesebb hozzászólásokat lapunkban is közöljük. És ez így ment több mint két órán keresztül. A különbségek okára a mai napig nem leltünk választ. Most szívrepesve várjuk az igazolást, én vagyok-e elfogult, vagy csak kollégám borúlátó. Meglátjuk, ezek után tollat ragad-e ifjúságunk, hogy hozzájáruljon az önmagáról szóló törvények megalkotásához. NESZMÉRI SÁNDOR I
