Új Ifjúság, 1989. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)

1989-04-19 / 16. szám

Kitaláltuk — megvalósítottuk Megtörténhet, hogy az Is Ismer! a maneheinjeik tervezte ruhákat, aki tálén sohasem volt még a rozsnyöl vásáron. Viktória módlcsapata ugyan­is évente tízszer-tizentttször nagyobb nyilvánosság előtt Is bemutatkozik, mondjuk diszkón, évzáró vagy ünnepi taggyűlésen, szövetkezetben. Láthatja ókét a divatra kiváncsi közönség üzemekben, falun és váro­son egyaránt, ha erre igény van. Az pedig van. Egyre nagyobb az érdek­lődés, mert esztétikai témájú isme- retterjesztó előadásokat is tartanak a bemutató előtt, és teszik mindezt ingyen. Tavaly új kezdeményezéssel is megpróbálkoztak. — A divatújdonségok tervezésével és bemutatásával vagy tíz éve fog­lalkozunk. Modelljeinkkel á vállalati döntőn kívül az országos fordulóba is eljutottunk. A libereci országos sereg­szemlén például az ötödik helyen vé­Módi len a divattiiniizés A rozsnyól (Rožňava) vásárok rendszeres látogatója minden évben egy kis divatbemutatót is láthat a nagy forgatagban. Érde­kes színfoltja, közkedvelt élményfor­rása ez a kétnapos rendezvénynek, amellyel már hagyományosan a helyi Tatrasvlt kötöttárugyár fiataljai, di­vattervezői és alkalmi manekenjel kedveskednek a látogatóknak. Nem­csak a gyár és a vállalat termékeit, hanem a saját maguk tervezte és varrta modelleket Is felvonultatják.. Az üzem vezetőségének jóakaratán és Igyekezetén kívül mindehhez még ak­tív szereplőkre és hozzáértő, tenni- akaró divatbarátokra Is szükség van. A Tatrasvitben Ilyen egyéniség Her- mely Viktória, aki nemcsak irányítja, szervezi a divatbemutatókat, hanem tervezi és varrja is a modelleket, gondoskodik a megiévió ruhákról. — Mindig van vagy ötven-halvan modellünk a ruhatárban. Ezekhez az anyagot ml szerezzük be, és a gyár beleegyezésével jutányosán meg is vásároljuk. Kolléganőimmel saját ma­gunk tervezzük és varrjuk a model­leket, és mikor elkészül egy-egy ru­ha, elmondhatjuk, ez a miénk leszi Egy évig az Ifjú-őivattecvezök alkal­mi raktárába kerülnek-a gyárban, és innen visszük őket -a bemutatókra. Ezek a modellek mindig az adott idő­szak divatják képviselik, de szerin­tünk egész évben megőrzik divatos- ságukat. Természetesen mindenki szá- montartja, melyek az 6 ruhái, mert miután újabb modellekkel pótoljuk ókét, mindenki hazaviheti, viselheti a magáéit. gestern. Tavaly első ízben a SZISZ járási bizottságával együttműködve megrendeztük az ifjü divattervezők ZENIT-verscnyét. Sikerünket az is bizonyítja, hogy a prešovi döntőn is ott lehettünk. A sikeres kezdet után is szeretnénk folytatni a ZENIT-ver- senyeket. Általános tapasztalat, hogy a kü­lönböző versenyeken, divatbemutató­kon megcsodált modelleknek csak el­enyésző hányada kerül a gyártás! programba, ami kedvét szegi a di­vatért lelkesedőknek, de maguknak a tervezőknek is. így közhasznúnak* vélt munkájuknak nincs meg a hasz­na. A helyzet lényegében Rozsnyón sem más, de talán változás várható. Viktória szavai legalább is erről győznek meg. — Sok helyen győztek már ru­háink, de eddig nem kerültek be a gyártásba. A nemrég hivatalba lé­pett Igazgatónk viszont fogékony az ÚJ, a modern Iránt. Nála megértésre és támogatásra találtunk, és ígéretet kaptunk, hogy az üzemi forduló, va­lamint a járási ZENIT verseny győz­tes darabjait beiktatjuk a kis szőriás gyártásba. Ehhez persze még a vál­lalat beleagyezése is kell, de azt hi­szem, ezzel sem lesz különösebb fennakadás, ha az Igazgató mellénk áll. A gyártás köiHségeit, a kockáza­tot ml vállaljuk. SZlSZ-vonaion fs már annyit elértünk, hogy az SZKB kiad egy katalógust a legsikeresebb modellek és díjnyertes ötletek fény­képével. Kép és szöveg; Polgári Liezló ^ Mikro-inform A krimitörténetekből tudjuk, hogy 8 tények vizsgálatakor a nyomozó mindig erre, a kérdésre keresi a választ: kinek, miként és hogyan. Azután a válaszokból összerakja azt a mozaikképet, amelyből kirajzoló­dik a tettes alakja. Valahogy igy van ez a számftástechnikában, az elektrotechnikában is, mert minde­gyik új gyártmány, módszer vizsgá­latakor mindig az a döntő, milyen a válasz a már feltett kérdésre. Ajánlom hát, hogy a most követ­kező híreket olvasva próbáljátok meg ti is megtalálni erre a kérdésre a választ, miközben lehet, egy-két meg­lepetés is ér majd benneteket. Számítógépes vásárlépultot helyez­tek üzembe a bratislavai Prior áru­házban. A vásárló kiválasztja a kí­vánt árut, majd ennek a sorszámát és a megrendelésre vonatkozó meny- nyiséget jelző adatot betáplálja a számítógépbe. Fizetés után pillana­tokon belül megkapja a megrendelt árut. A kiszolgálás tehát gyors, sen­ki sem zsörtölődik, és ami a leg­fontosabb, soha senkitől sem hallani ezt a csúf szót, hogy nincs. A Northon adatkezelő' programot már alkalmazzák a Bratislavai Ma­gyar Tanítási Nyelvű Gimnáziumban. A számítástechnikát oktató két ta­nárnő, Barta Andrásné és Bránylk Lászlőné megírják a dolgozatfelada- tokat, de a feladatok mellé a vá­laszokat, a megoldásokat, a kész orogramokat is. A feladatok szöve­gét kinyomtatják, kiosztják a diákok között. Ezzel a módszerrel elkerül­hető az a zavaró körülmény, hogy a diák esetleg nem érkezik a tollba mondott feladatokat rögzíteni. Ezzel a módszerrel könnyebb és gyorsabb az ellenőrzés Is. A Northon adat kezelő program a gimnázium Com­modore PC-10 típusú számítógépén működik. Video-Walkman néven kéeiltette el a japán Sony cég legújabb gyárt­mányát, amelynek lípusjelzése: GV-8. Ez a VHS kazetta nagyságú beren­dezés egy miniatűr televiziót éa egy videomagnót tartalmaz. Az utóbbi a Video 8 rendszerű videokazetták le­játszására képes. A gyártó szerint nagyon alkalmas utazáshoz, kirán­duláshoz. Sót, egyes légitársaságok már azt tervezik, hogy a boaszabb útvonalakon szokásos filmvetítés he­lyett minden egyes utas kapna a repülés idejére egy Ilyen készüléket kazettákkal, 6« azt akkor használ­hatná, amikor akarja. Ez az újdon­ság még alig került piacra, de a Sony cég már elkezdte gyártani a hozzákapcsolható, ugyancsak minia­tűr kamerát Is, amelynek súlya mind­össze 300 g. Összerakható számftógép az NDK- beli Robotron cég Z 1013 tfpnsú leg­újabb gyártmánya. Ezzel az építő- készlettel egy tökéletesen működő számítógép állítható össze, amely fe­kete-fehér televízióval és kazettás magnóval összekapcsolva kielégíti egy kezdő számltógéprajongó igé­nyeit. A gép az U880D jelzéeü NDK- gyártmányú mikroprocesszorral mű­ködik. A memóriája mindössze 16 kB-os, de használója leleményességé­től függően akár 64 kB-ossá is bő­víthető. A billentyűzete 32 nyomó­gombos. Kiválóan alkalmazható ez a számítógép a számítástechnika alap­jainak elsajátítására, mert a kezdők megismerkedhetnek a számítógépek belső szerkezetével és elrendezésé­vel. Akik pedig már többet értenek a számítástechnikához, nagyon jól hasznosíthatják különböző irányítási feladatokra. írhatnak rá jáfákprog- •ramokat is, da akár mini adatbank­ként is alkalmazhatják. H. K. A nemzeti Az átépítés indokai és a nemzetközi érdekek egyeztetése Az átépítés nem egyszerre és nem­csak a Szovjetunióban kezdődött el. Megelőzte mindaz a sok reformkísér­let, amelyekkel a KGST szinte mind­egyik európai országában* találkozhat­tunk. A gazdasági és társadalmi me­chanizmusnak csak egy részterüle­tét érintették, ráadásul Időben és földrajzilag Is szétszórtan fordultak elő. Ez okozta azt, hogy e reform­kísérletek hatástalanok maradtak, és idóvel elhaltak. Ma viszont szélesen értelmezett változásokról van szó, amelyek magukba foglalják mind a gazdaságot, mind a politikát. Az első időszakban a hangsúly csak a gazda­sági fejlődés meggyorsításán volt, később olyan felismeréshez jutottunk, hogy a gazdasági fejlődés gyorsításá­nak társadalmi dimenziója Is van, és a gazdasági mechanizmus reformja mellett szükséges a társadalmi és po- IHikai viszonyok reformja Is. Na­gyon fontos tényező, hogy a mosta­ni reformtörekvés nemcsak egyetlen szocialista országra korlátozódik. A szocializmus felújításának útján el­indult Szovjetunió, mint a szocialista országok legerősebbje, nagy tekin­télynek örvend a világban. A Szov­jetunióval karöltve Bulgária, Magyar- ország, Csehszlovákia és Lengyelor­szág is a politikai és gazdasági re­formok bevezetésére törekszik. Annak ellenére, hogy ezekben az országok­ban sok rész- és néhány alapvető kérdést más-más módon közelítenek meg, az átépítésnek egy nemzetközi arcvonláról beszélhetünk, amely fo­lyamat azonban még távolról sem fejeződött be. A különböző hozzáállá­sok, intézkedések és az első ered­mények tükrében egyre világosabban rajzolódnak ki egy új gazdasági stratégia körvonalai, amelyek vég­eredményben egy gazdaságilag erő­sebb és hatékonyabb szocialista tár­sadalom modelljéhez vezetnek. E stratégiát a termelés hatékony­ságának növelése és a társadalmi élet demokratizálása mellett az jel­lemzi, hogy Igyekszik megszabadulni a szocialista tulajdonviszony merev értelmezésétől. A társadalmi tulaj­donviszony állami formája mellett más formák is kialakulóban vannak. Ilyenek a szövetkezeti, a kommuná­lis és individuális formák, esetleg ezeknek a kombinációja, gyakran külföldi töke bevonásával. Magyaror­szágon és Lengyelországban a refor­mok keretén belül számítanak az egyenjogosltott magánvállalkozás ki- fejlesztésével Is. Csehszlovákiában ezt a formát kizárják. Ugyanígy a Szov­jetunióban, ahol viszont a bérleti szerződések irányéba orientálódnak. Mindez azt bizonyltja, hogy a tulaj­donviszonyok átépítése, amely nélkül a dolgozók nem válhatnak igazi gaz­dáivá a termelőeszközöknek, hosszú lejáratú, bonyolult, ma még tisztá­zatlan folyamat. További fontos lépés a piacgazdál­kodás helyének megtalálása a KGST-országok gazdaságában. A leg­több szocialista országban már meg­tették az első lépéseket a központi szervek és üzemek hatáskörének ki­jelölésére, és így a piacgazdálkodás számára fokozatosan szélesedik a tér. Ez a folyamat Is csak a kezdeténél tart, és be kell vallani, hogy eddig sehol sem sikerült megtalálni a he­lyes részarányt a terv és a piac kö­zött. Egészen új feladatok előtt állunk a szociálpolitikában is. Ha valóban aktivizálni akarjuk a lakosságot, ak­kor sokkal nagyobb összeget — ab­szolút és relatív értelemben — kell szociális célokra fordítani. Gondo­lunk itt az Iskola-, az egészségügy­re, a kultúrára, a szociális biztosítás­ra stb. Nem kevésbé lesz Igényes iz a helyzet, amely a gazdaság átépí­tésével alakul kL Sok gazdaságtalan üzemet kell majd megszüntetni, ami­nek folytán a dolgozók nagyobb át­csoportosítását Is kell eszközölni. Ennek következtében átmeneti mun­kanélküliség Is keletkezhet. Ugyan­ilyen problémákat vethet fel a szi­gorú teljesítménybérezésre való átté^ rés Is. Az ellentmondásos helyzetek, prob­lémák, nehézségek érvül szolgálhat­nak az átépítés ellenzőinek. Ezt már az eddigi tapasztalatok is igazolták. Az ellenkezést a gazdasági és társa­dalmi reformok Iránt leginkább azzal az érvvel támasztják alá, hogy ez visszalépés a szocializmus lényegétől és bevált módszereitől. Az SZKP 19. össz-szövetségl konferenciája Is meg­állapította, hogy „az átépítés a meg­kövesedett hatalmi rendszer és ennek parancsuralmai nyomásába ütközik“. Vajon szoclallsták-e azok a folyama­tok, amelyek jelenleg az egyes szo­cialista - országokban folynak? A vá­laszhoz egyetlen mérce szolgál: ak­kor szocialista jellegűek a változások, ha a szocializmus leglényegesebb cél­kitűzését követik, vagyis az ember szellemi és anyagi jólétét kívánják gyarapítani. A Tvorba nyomán: —hr— Holnap már nem lesz titok Mit láttunk a Technika Házában? Aki elment a kiállításra, nem bánta meg. Szórakoz­hatott, bosszankodhatott, meg valamicskét tanult Is. Arról a rendhagyóén megrendezett Datasystém '89 ki­állításról van szó, amelyet a bratislavai fiataloknak rendeztek meg. Akit érdekel a téma, persze hogy örömmel megnéz­te. A kiállítás elnevezés ugyanis előrejelezte, hogy amit majd láthatunk, az a számítógépekkel, a számi- tástechnikával függ össze. Különben Is a ml nemzedé­künk szereti előbb megnézni, megtapasztalni, amit kínálunk neki, korántsem olyan hiszékeny, mint ami­lyennek látszik. Itt pedig volt mit nézni, sokféle újdonságot. Ilyen volt például 8 számítógépek közti kapcsolat, de ez a ma még újdonság holnapra már olyan köznapi lesz, mint két telefonállomás kapcsolata. Történetesen egy 10 bites IBN kompatíbilis PP-08 és egy PP—01 számf­tógép között, két különböző processzorú és gyorsaságú gép között teremtettek kapcsolatot. Az előbbi gép csak nemrégiben került a piacra, tehát eleve „a holnap“ gépe. Egyébként a két gép közötti kapcsolat, az ösz- szeköttetés lényege; mindkettő ugyanazt a programot tartalmazza, közéjük egy lllesztöegység (interface) van bekötve, így a nagyobb teljesítményű gép elfo­gadhatja a kisebb teljesítményű Információit, és ami a legfontosabb, ez fordítva Is érvényes. Az egyik gép felveszi az adatokat, és azok egyetlen utasítás nyomán megjeleníthetők a másik képernyőjén. Egy-két külföldi cég Is bemutatta újdonságát. Ezek közűi főleg az amerikai Xerox berendezései keltettek érdeklődést. Nálunk nagyon jól tudják, hogy ez a cég a másolótechnikával foglalkozik. Már a nyelv- használatba is bevonult ez a sző; xeroxozás, amely azt jelenti, elektronikus másolás. Az érdeklődők megbizo­nyosodhattak arról, hogy a cég számára mennyire RANESMOX fontos a minőség. Egyszerre egy helyen többféle és egymástól eltérő teljesítményű másolókészüléket mu­tatott be. Szórtakozni, játszani Is lehetett ezen a kiállításon. A rendezők ugyanis számítottak arra, hogy nem min­denkit érdekelnek majd a komolyabb felhasználási módszerek, a holnap berendezései. Özembe helyeztek hát négy PMD—85-ös és egy PP—01-es típusú számí­tógépet, és azokon különféle játékprogramokat „fut­tattak“, amely játékokba bekapcsolódhattak a látoga­tók. Sőt, nemcsak játszhattak, ha megtetszett nekik valamelyik játékprogram, és hoztak magukkal kazet­tát, Ingyen át -is vihették rá. A rendezők ötletességét dicsérte az Is, hogy gazdag és választékos propagációs anyaggal álltak az érdeklő­dök rendelkezésére. Többek között olyannal Is, ame­lyiket helyben, a látogató szeme láttára nyomtattak ki vagy másoltattak le. Magam Is hoztam néhány ké­pet, másolatot a gazdag választékból. Sokakat reklám nélkül is ámulatba ejtett az a szov­jet rajzolótábla, amelyik számítógéppel összekötve a legújabb, L—610 típusú vonalrajzát készítette el. Eb­be a készülékbe a gyártó beépített egy elektronikus számlálót Is, amelyik azt számolta, hogy a rajzolőké- szülék hányszor emelte fel a tollat, azaz hány vona­lat húzott. A csehszlovák gyártmányú repülőgépet tör­ténetesen több mint 10 000 (!) vonással rajzolta meg. Bizonyára lassúnak, vontatott ütemű munkának tűnik az ilyesféle rajzolás, de ha figyelembe vesszük a kép minőségét, a rajz pontosságát, akkor ez elenyésző kö­rülmény. Egyébként bosszankodni is lehetett a kiállításon. Az előzetes tájékoztatás szerint ugyanis sokan felkészül­tek rá, hogy itt szakirodalom Is vásárolható. KIállíto.t- tak ugyan egy-két hazai kiadású szakkönyvet, de azo­kat megvásárolni nem lehetett. Ha valaki többet akart tudni ezekről a kiadványokról, megmondták neki, hogy milyen elmen rendelhetők meg. Csalódtak hát azok, akik a szakirodalom beszerzése végett látogat­tak el a kiállításra. Bosszantó volt az Is, hogy senkit sem engedtek hozzányúlni a kiállított számítógépekhez, bár a ha­sonló Jellegű kiállításokon úgy szokás. Akik értenek a számítástechnikához, engedélyt kapnak a gép pró­baüzemeltetésére. Itt aki közelebb merészkedett a gépekhez, ráförmedtek és elparancsolták onnan. Remek ötlet volt viszont, hogy ankétot is szer­veztek. A kérdőíveken véleményt nyilváníthattak az érdeklődők a kiállításról, a Datasystém termékeiről. Aki pedig kitöltött egy-egy kérdőívet, az még a sze­rencsét Is megkömyékezte, ugyanis sorsolással egy PMD—85/2-es számítógépet is nyerhet, ez a főnyere­mény. Hajdú Endre I

Next

/
Thumbnails
Contents