Új Ifjúság, 1989. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)
1989-04-12 / 15. szám
uj ifjúság 4 T öbbször szerveztek már ankétet fiatalokkal arról, hogy szeretnek-e Iskolába iárni. Furcsa kérdés, és talán felesleges Is. mert eleve kizárja a választás lehetőségét. Ha tömeg előtt hangzik el, természetes reakció a kényszeredett nevetés, de mindennél többetmondó válasz. Pedig a jelek arra mutatnak, hogy az emberben már pld korától él a természetes kíváncsiság, a megismerési vágy, mert így alkotta meg őt a természet. Az embernek, hasonlóan az emlős állatokéhoz, rendkívül plasztikus ideg- rendszere van, míg az alac.sonvabb rendű állatoknak, például a rovaroknak, zárt programozású az idegrendszere. Rövid életvitelükhöz szükséges, tudást genetikai kód formájában az elődeiktől öröklik, az embernek viszont a feltétlen reflexeken kívül, szinte mindent tanulnia kell. Csak a tanuláshoz szükséges előfeltétel van meg örökletesen. A problémát bonyolítja még az Is, hogy az egyedek, helyesebben az egyének között nagy az eltérés. Már az egyed és az egyén szavak Is utalnak arra, hogy a természeti lény az Idők folyamán Inkább társadalmivá vált. A társadalmi ráhatások közül viszont különös és pótolhatatlan szerep jutott,az intézményesített nevelésnek, az iskolának. Az Iskola kettős feladatot lát el. Részben Ismereteket közöl és kér számon. részben pedig képességet fejleszt és személyiséget formál. Tömörebben fogalmazva: oktat és nevel. A képességfejlesztés persze nem az iskolában kezdődik, hanem a családban. Van rá egy szigorú szabály Is. az alacsonyabb rendű képességekre épülnek a magasabb rendűek. Az Is e szabályhoz tartozik, hogy a képességek nem fejleszthetők magasabb színvonalra kellő egyéni törekvés nélkül. Minden képesség megszerzése jókora erőfeszítést igényel. Hogy példákkal is éljek, idézzük fel magunkban, hogyan tanultunk meg kerékpározni. úszni, tornaszereken mozogni. Hány kudarcot kellett leküzdenünk bármelyik képességünk megszerzése folyamán. E pár mondatból az is kitűnik, milyen nehéz lenne megvonni a határt a tanítás és a nevelés között. Ugyanis minden mozdulatunk mögött ott rejtőzködik valakinek az árnyéka, anélkül hogy tudatosítanánk, mikor gyakorolt ránk hatást. Bizonyára nem Is fontos. Ugye nehéz lenne fell(}éz- nl. melyik betűt kitől és mikor tanultuk meg, melyik osztályban foglalkoztunk a tizedes törtekkel, vagy mikor véstük emlékezetünkbe a hetes szorzótáblát? A lényeg az, hogy megtanultuk, s e tudást birtokolva képesek vagyunk igényesebb feladatokat Is megoldani. A mindennemű alapműveletek megtanulása folyamán rengeteg sikerben Is volt részünk, melyeket jórészt ugyancsak elfelejtettünk. Pedig nem keveset köszönhetünk sikerélményeinknek. Energiaforrásként szerepelnek életünkben a további Ismeretek, jótulajdonságok birtokba vétele során. Úgy mondjuk ezt pedagógiai nyelven, hogy motiváltak bennünket. Az ankétok gyakori kérdése továbbá, hogy ki miért tanul. Hát miért Is? A megkérdezettek arcán megjelenik a tétova mosoly. Csakhogy ez a mosoly valamit takar. A klkényszerített válaszok arra engednek következtetni, hogy a fiatalok jelentős hányada nem tud a kérdésre őszintén felelni. Nehéz Is, mert a kérdés túl általános, és ritka az az ember, akit minden téma, ha úgy tetszik, tantárgy egyformán érdekel. Sőt, az effajta érdeklődés bizonyos pszichikai fejletlenségről árulkodik, s inkább a kisgyermekekre jellemző. A pszichikum fejlődésének biztos jele, hogy az embert körülvevő dolgok, jelenségek differenciáltan vonják magukra az illető figyelmét. Persze, ez a tény egyáltalán nem tagadja a lehető legmagasabb szintű általános műveltség megszerzésének fontosságát, amihez A JEGY NE LEGYEN MINDENHATÓ! erős önfegyelem kell. Az általános műveltség megszerzése során olyan készségekre tehetünk szert, melyekre bármely szaktudás könnyen felépíthető, Teret kaphatnak hajlamaink, s minden erőnket szűkebb érdeklődésünk szolgálatába állíthatjuk, hogy ne csak bizonyos képességeink alakuljanak ki, hanem a képességek Idővel tehetséggé váljanak. Sokan tévesen azt hiszik, hogy az ember tehetsége pusztán a természet adománya, hogy a tehetséges emberek csak úgy, véletlenül születnek. A lélektan avatott művelői, sőt a ge- netlkusok is állítják, hogy a tehetség az emberrel nem veleszületett adottság. pusztán a feltétele az. Az átlagon felüli “képességek, akárcsak az átlagosak, nevelés és képzés útján szerezhetők meg. Mégis hogyan lehetséges az. hogy a kiemelkedő képességekkel bíró emberek, — mondjuk lángelmék, társadalomnak csupán egy kis töredékét adják, alig egy-két százalékát? Ezek az egyének nemcsak átlagon felül fogékonyak, hanem mérhetetlenül szorgalmasak is. Meg persze szerencséjük van. mivel a körülményeik úgy alakultak, hogy képességeik kibontakoztatásához szabad utat nyertek. Miért? Talán vannak olyan erők, melyek az átlagon felül teljesítők ellen törnek? De még mennyire hogy vannak! A lángelmének majdnem olyan akadályokat kell leküzdenie. mint az űrrakétának, amikor legyőzi a Föld' vonzóerejét. A szürke tömeg nehezen viseli el, ha valaki föléje akar emelkedni. Nehéz kimondani, de egyik visszahúzó erő pontosan az Iskola. Ennek is megvan az oka. Az oktatás és a nevelés is. mint számtalan más emberi tevékenység, bizonyos sablonok szerint folyik. A maj közvéleményben különösen nagy hangsúlyt kapott az eredmény. Szokták ezt úgy Is mondani, hogy eredményközpontúak vagyunk. Vizsgáljuk ezt meg alaposabban! A tanuló munkájának eredményéről az érdemjegyek tanúskodnak, amelyek mögött sajnos, néha kétes érték van. Mindenki tudja, hogy nem minden egyes jelent kitűnő tudást is. Az sem vigasztalhat bennünket, hogy így volt ez régebben Is. A pedagógusok, akárcsak a szülők, sokfélék. Egyik szigorúbb, másik engedékenyebb, egyik közvetlen, a másik megközellthetetle- nül zárkózott. Olyanok tehát, amilyenek az emberek általában. Siessünk hozzátenni azt Is. hogy szerencsére. Azért a jegyek mégiscsak valamiféle tájékozódási pontok az Iskolai életben, csak nem lenne szabad őket fetisizálni. Voltak már próbálkozások az osztályzás eltörlésére különböző országokban, de mindig bebizonyosodott, hogy szükség van rá. Persze a Jó tanító tudja, hogy az érdemjegyek osztogatásán kívül yannak hatékonyabb értékelési formák is, csak ezeket nem lehet nagyon általánosítani, mert majdhogynem személyhez kötőinek. A mai Iskola másik nagy hibája, hogy szinte egyoldalúan nagy szerepet kap benne az emlékezet. A világért se szeretném csökkenteni az emlékezetnek, mint egyfajta képességnek a szerepét, csak jó lenne az őt megillető helyre besorakoztatnl. Én az ellen szólok, hogy a tanulás ne váljék magolássá, s a tudás puszta szövegmondássá. Ne fordulhasson elő, hogy némelyik diák betéve tudja a tankönyvek anyagát, de egyetlen összefüggést sem képes felismerni. Az Iskola feladatai közé tartozik többek között az önálló gondolkodásra neveié^ Itt Is van azonban egy bökkenő. Majdnem minden gondolkodtató feladat konyergens gondolkodásmódot kíyán, illetve a legtöbb pedagógus erre ösztönöz, holott létezik egy másik gondolkodásmód is. a divergens, mely azokra a tanulókra jellemző, akik szeretnek és tudnak másként gondolkodni. Nem sokat törődnek az előre kijelölt utakkal, ők a bonyolult dolgokat szeretik. Vannak egészen fiatal emberek, akik e kétféle gondolkodási módot ügyesen yarlálják. Úgy belefeledkeznek a tanulásba, hogy ki sem lehet zökkenteni őket. Nekik nem az egyes a fontos, hanem a munka, s a belőle származó öröm. Ök a tudomány hegymászói, s ha a nyaktörő sziklákon feljutnak a csúcsra, boldogan tekintenek szét. Érzik, sőt tudják, hogy a tanulás a tudásért van, a megismerésért és nem a kétes értékű érvénve- sülésért. amivel manapság annvi fiatalt áltatnak Mert aki tud, meggvő- ződésem, hogy majd érvényesül Is. Fordítva nem biztos, hogy így lesz. Azt Is hozzátenném, hogy a mindenáron éryényesülnl akaróktól jobb óvakodni, mert a saját érdekükért a tisztességtelen dolgoktól sem riadnak vissza. A tudásról még azt is érdemes megjegyezni, hogy akkor válik igazán értékké. ha beépül az ember személyiségébe. azaz meggyőződéssé válik. A meggyőződések rendszere nedlg a világnézetet eredményezi. De míg az ember szert tesz a tiszta, tudományos világnézetre, hosszú, göröngyös utat kell megtennie. Bizony a világnézetet sem lehet kl- sebb-nagyobb értékű számokkal klasz- szifikálni, mint ahogy magát a személyiséget sem. Ezért maradjunk meg abban a tudatban, hogy a tudást, a szorgalmat és magatartást tükröző jegyek értéke relatíy. Jó, ha ösztönzően hatnak ránk, hiba, ha letörnek bennünket, de ne legyenek soha meghatározó jellegűek. Persze ez nemcsak a diákon múlik, hanem mindenkin, akinek köze van hozzá. CSICSAY ALAJOS KUi lOKMNK (IS) Benyó Mátéval, az SZSZK Nemzeti Frontja Központi Bizottságának titkárával Neszméri Sándor beszélgetett — Éveken tabu volt környezetszennyezési gondjainkról beszélni, ma pedig ott tartunk, hogy nemzetközi , összefogást sürgetünk a helyzet javításáért. — Úgy vélem, a civilizáció velejárója a környezetszennyezés. Az más kérdés, hogy nagyobb figyeléssel mértéke jóval kisebb lehetne a jelenleginél. De lebecsültük ezt a kérdést, persze, nemcsak Itthon, hanem szinte 'az egész világon ez volt a helyzet. Ezért nem születtek környezetkímélő technológiák, ezért kullog az egyéb technikai csodák mögött messze leszakadva a környezetvédelmi gépsorok fejlettségi szintje — szintén az egész világon. — De azért jelentős különbségek vannak térségek, országok, sőt kisebb területi egységek között Is. És sajnos nem dicsekedhetünk, mert például Szlovákia egyharmada kimondottan rossz helyzetben van környezetvédelmi szempontból. — Nem véletlen, hogy a kormány az ötéves tervidőszak végéig az eredeti terveken felül 17 milliárd koronát fordít a további szennyeződés meggátolására, a következő ötéves tervidőszakra pedig közel 50 milil- árd koronát tervez a környezetvédelemre. Ezeket az összegeket konkrét beruházásokként kell értelmezni, hiszen a nemzeti bizottságok jóvoltából sok „Z“ akciós építkezésre is sor kerül. És még ezen kívül központi bizottságunk és az SZSZK kormánya közös felhívással fordult az üzemekhez, a tömegszervezetekhez, Szlovákia minden állampolgárához, hogy jogköre és lehetősége szerint mindenki járuljon hozzá az egészséges, tiszta, esztétikus környezet kialakításához. — Nem akarom kétségbe vonni a felhívás fontosságát, sőt, bízom abban, hogy sok eredményt hoz, de a már kialakult állapoton ez vajmi keveset változtathat. — Említettem már a kormány lépését, a nemzeti bizottságok kezdeményezéseit, ezen túlmenően Is van rengeteg további intézkedés, például a környezetkímélő Ipari és mező- gazdasági beruházások előnyben részesítése, Illetve szorgalmazása, sőt újabban felmerült egy környezetvédelmi törvény megalkotásának a lehetősége Is. Mindezzel együtt azonban azt kell mondanom, hogy oktalanul feledkezünk meg a környezetvédelemmel kapcsolatban egy régi, okos közmondásról, amelyet pedig szerintem mindenki hallott, sőt alkalmazott Is mér; sok kicsi sokra megy... A ml esetünkben ezt kétféleképpen is lehet értelmezni. Egyszer úgy, hogy mi nem szennyezzük környezetünket. Mert, ugye, kicsiség, ha személygépkocsink olajcseréjét úgy oldjuk meg, hogy valahol egy patak partján, mezőn vagy az udvarban kiengedjük az olajat? Ml az az egyéb szennyezésekhez képest? — nyugtatjuk lelkiismeretűnket. De Szlovákiában több százezer autó van. Mi az, ha havonta egyszer-kítazer családi kirándulás alkalmával az er> döben felejtünk egy-egy pléhdobozt, üveget, flakont?! De erdelnkuen é- vente több millióan sétálgatnak felüdülést keresve! Háztartási hulladékunk se ok, nem jelent hát semmit, ha nem keressük meg a hivatalos szemétlerakatokat. Csakhogy Szlovákiában több mint egymillió háztartás van. Soroljam még? Ráadásul a felhívás nemcsak magánembereknek szól, hanem a magánember-üzemvezetőknek Is, akik között nem ritka az olyan, aki fittyet hányva a környezetvédelmi előírásokra szemrebbenés nélkül alakít ki üzeme részére szeméttelepet. Állítsuk ezzel szembe a sok apró pozitív cselekedetet, és megint azt mondhatjuk; a sok kicsi sokra megy. A virágágyások létrehozása és ápolása, a faültetés, az utcák, lakótelepek, parkok sza- méttelenítése, és sorolhatnám. — Ezzel egyetértek, s örömmel hallom, hogy felvetődött a környezetvédelmi törvény megszületésének lehetősége. Mondana valami közelebbit Is erről? — Egyelőre ez még annyira általános, úgy Is mondhatnám, elvi szintű kérdés, hogy felesleges lenne bővebben foglalkozni vele, de any- nyit elmondhatok: a párthatározatokban, a kormányprogramban és a mi felhívásainkban Is szereplő ösz- szes lényeges követelmény törvényerőre emelkedne ezáltal. — Akkor még a felhívásokhoz visszatérve: bár fontosnak tartom az egyéni kezdeményezéseket, a különböző tömegszervezetek város-, falu- szépítő akcióit, azt hiszem, a jelentősebb siker érdekében tovább kellene lépni, bátrabb vállalkozásokba bocsátkozni. — Hosszan sorolhatnám az eddigi kezdeményezéseket, eredményeket. Olyanokat mondhatnék, hogy a Szövetkezeti Földművesek Szövetsége tavaly köztí négyszáz^ millió korona értékű berektetéssel járult hozzá a környezetvédelemhez, a környezetvédők szövetsége tudományos tanulmányok sokaságát dolgozta ki Ingyen egy-egy konkrét terület helyzetének a javítására stb. De egyetértek, tovább kell lépni, magasabb szintre kell emelni ezeket a kezdeményezéseket. Ezért Is örülök annak, hogy a SZISZ Életfa-mozgalma folytatásaként létrejött a környezetvédelmi alap, amely már nagyobb beruházások fedezését is lehetővé teszi a jövőben. Igen, Ilyen összefogásra, közös cselekvési formákra van szükség kisközösségi, társadalmi, sőt nemzetközi szinten. Nagy energiákat kell mozgósítani, szellemi és fizikai erőket összpontosítani lévegönk, vizeink tisztaságának, környezetünknek a megóvására, hogy a következő évszázadban, évezredben Is az ember egészségét, felüdülését — életét szolgálhassa a természet, környezetünk. Szálkák, fricskák, cikornyák Fiatalság — lustaság (?!) Nagyon megörültem, amikor megtudtam, hogy ez év februárjában ellátogat városunkba Dobos László. Igyekeztem minél alaposabban felkészülni az fró olvasó találkozóra. A várva várt napon Izgatottan nyitottam be a Losonci (Luöenec) Vnb kistermébe, de a következő pillanatban visz- szaléptem, hogy újra megnézzem az ajtót, s meggyőződjem róla, jő helyen járok-©. Aztán „belenyugodtam“, hogy csak öten ültek bent. „Ügy látszik, korán jöttem!“, gondoltam, de a kezdés Idejére Is csupán húszan-huszonöten gyűltünk össze. A lenyűgözően érdekes és tartalmas beszélgetés légkörén bizony érződött ez a kellemetlen tény. A neves csehszlovákiai magyar író kezdetben láthatóan feszengett, ml, a közönség, pedig szégyelltük magunkat. További sajnálatos tényként kell megemlíteni, hogy nem Jöttek el a fiatalok, a jelenlévők átlagéletkora meghaladta az .ötven évet. Elképzelhető, hogyan éreztem magam néhány napja, amikor a Hét szerkesztőivel — Lacza Tihamérral és Reszeli Ferenccel — való találkozón ugyanabban a teremben, amelyben a fent említett rendezvény Is zajlott, vendégeinkkel és sofőrjükkel e- gyütt tizenöten ültünk. A középiskolások generációját Ismét csupán én „képviseltem“, Illetve nekem égett az arcom a szégyentől. Másnap ískolatársalm szemére hánytam közönyüket és lustaságukat. A választ, amit kaptam, inkább nem írom le. Azt azonban sikerült elérnem, hogy egyikük megkérdezte: „Miről volt szó?“ És csodálkozva nézett rám, amikor azt feleltem; „Rólad!“ Ardamica Zorán Milyen a fekete? ^ „Hát „elárulom“, hogy változatos. Akad sötét és áttetsző, Illatos és szagtalan, forró és langyos, van olyan, ami megfesti a csésze falát, de bőven főznek olyat Is, ami nem hagy nyomot, azaz nyomába se mehet a hétgrammos adagból főzöttnek, uram bocsá’, esetleg félig zaccos ... Van finom, kevésbé finom és lőtty kávé. A nagy szeszesital-fogyasztásunk visszaszorítása végett kifejtett meggyőző és rafinált orvosi, szociológiai propaganda mintha már éreztetné a hatását, bár alig észrevehetően, de mégis. Így polgárjogot nyert a kávé melletti beszélgetés mind a családi, mind pedig a vendéglői asztalnál. Az utóbbiról mondanék egyet-mást. Ha a söröskrlgllkben az Ital — ami nem ritka, kivált a kocsmákban — egy-két ujjnyival a Jel alatt hullámzik, vagy a borunk hígnak és kevertnek tűnik, megjegyzéseket teszünk, a „bátrabbak“ felöntetik, „tisztábbat“ kérnek, de a presszókávét, a „török“ kávét elfogadjuk úgy, ahogy kapjuk, noha érezzük, hogy valami hiányzik: a minőség! Közelmúltban a hetényi (Chotín) Halászcsárdába betértünk erre a nemes Italra, és hát — nem színezte el a csészét. A presszóshölgy bizonyára a szívünket óvta, netán fölsőbb kívánalomra takarékoskodott, avagy így próbálja összehozni a nyári utazás árát. Esetleg azért tűnt silánynak a kávé, mert az elótte elfogyasztott halászlé olyan kifogástalan, finom volt, hogy még Szegeden Is megirigyelhették volna, meg a felszolgálás Is példás volt... Akad persze ellenpélda Is, csak kár, hogy nem ez a jellemző, de azért van. Az a kávé, amelyet a komáromi (Komárno J Európa Szálló presszójában M.-né Erzsébet asszony főz, rendre elszínezl a porcelánt, forró és Illatos, ámbár mint Idegenek és „véletlenül“ ott Is kaphatunk kommersz adagot, minőséget [utcait), de hát az életünk úgyszintén változó-hullámzó ... Csiba Géza Sétálni, sétálni... A tavaszi szünet egyik napján elhatároztuk gyerekeimmel, hogy elmegyünk a nagymamához, annál Is Inkább, mivel akkor éppen szabadnapja volt neki Is. Míg kicsik voltak a gyerekek, minden szombaton gyalog tettük meg az utat kisvárosunk és a szülőfalu között, de néhány éve, amióta kocsink van, bizony elkényel- mesedtOnk, és elszoktunk a gyaloglástól. Az autó kényelmes és gyors, csak beie- huppanunk, és percek alatt a nagyinál vagyunk. — Menjünk gyalog a nagyihoz, nagyon szép Idő van — Javasoltam a gyerekeimnek. — Menjünk! — ujjongtak az ötletnek. S már boldogan készülődtünk Is, mikor kislányom aggódó ábrázattal kért, hogy nehogy beüljünk valamelyik Ismerős autójába ... — Tavaly, amikor az apuval gyalog mentünk a nagyihoz, mert elromlott az autónk, a sorompónál felvett egy bácsi. Én hiába duzzogtam, az apu nem ellenkezett. Megígértem, hogy gyalogolunk, bármi történik is. Jókedvűen bandukoltunk, beszélgettünk, bolondoztunk útközben. A sorompónál hosz- szú sorban várakoztak az autók. Még mielőtt Ismerőst fedeztünk volna fel, az egyik Skodából az egyik rokonunk ugrott ki, és rosszat sejtve, aggódva megkérdezte, hogy ml történt velünk, ml a baj, hogy gyalog megyünk. Természetesen azonnal tessékelt volna az autóba, de kedvesen utasítottam el, s adtam magyarázatot. Furcsán nézett ránk, majd fejcsóválva ült vissza a Skodájába. Amikor felnýltották a sorompót, ítgya- logoltunk a síneken, és folytattuk utunkat. Két kilométer a tavaszi határban... Kellemes volt. Megfigyeltük az út menti fákat, és sajnáltuk, hogy mennyire megcsonkítják őket a cseresznyetolvajok minden nyár elején, örültünk a halványan zöl- dellö gabonatábláknak és az ismerős templomtornyoknak. Takács Izabella ?
