Új Ifjúság, 1989. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)
1989-03-29 / 13. szám
' új feg 6 Korunk pásztorénekei K azinczy szelleme bizonyosan ott volt a róla elnevezett nyelvművelő napokon. Hogy ezt miért merem ilyen határozottan állítani? Minden valamirevaló spiritiszta tudja, hogy ha egy arckép megmozdul a falon, akkor az jelent valamit! Márpedig Kazlnczyé megmozdult. Az elnökségi asztal fölé dekorációként kiakasztott arcképe az utolsó nap vitájának kellős közepén egyszer csak félrecsúszott, ezzel talán azt akarta jelezni, hogy a vitához ő Is hozzá kívánna szólni. Merthogy a szám szerint huszadik, valójában huszonegyedik nyelv- műveliö napokon bizonyára lett volna mondanivalója. S ki tudja, talán nem Is csak egy minőségében, hiszen 6 nemcsak költő, író. Irodalomszervező, nyelvújító volt, hanem tankerületi felügyelő és császári börtönöket megjárt jakobinus Is. Olyan gondolkodó, aki tisztában volt a nyelv és nemzeti lét, a nyelv és politika összefüggéseivel, és véleményét nyilvánosan Is vállalni merte. Az Ilyesfajta bátor kiállásra napjainknak, nemzetiségünknek Is nagy szüksége van, hiszen köztudott, hogy a nyelvünket (is) érintő negatív jelenségek egyik legfő-bb oka az adminisztratív-bürokratikus Irányítás gyakorlata. Köztudott, de a Kazinczy- napok vitáiban (Is) finoman megkerült, ki nem mondott ok. Pedig nincs ellentmondás: a nyelvművelés törekvése (a nemzeti kultúra és szellemiség megőrzésének érdekében) egy már elfogadott nyelvi állapot „konzerválására“ nem áll ellentétben a nyelv társadalmi létviszonyainak tökéletesítésére való törekvéssel, Egyrészt a „konzerválás“ valójában a nyelv adott törvényszerűségeit őrzi, s nem a nyelvfejlödés elé kíván korlátokat állítani, másrészt a nyelv olyan sok szállal kapcsolódik a társadalomhoz, hogy ez utóbbinak állapota törvényszerűen visszahat magára a nyelvre Is. Ebből fakadt az a hiányérzetem, a- mellyel az idei Kazinczy Nyelvművelő Napokról távoztam Annak Idején, 1987-ben, a nyelvművelő napok megrendezésének gondolata többféle Igényből táplálkozott: a nemzeti nyelv, szellemiség, kultúra, lét megóvása, és emellett annak megakadályozása, hogy kialakulhasson egy olyan sajátos csehszlovákiai magyar nyelv, amely Idővel annyira eltávolodhat az anyaországbelitől, hogy már megértési zavarokat is okozhat. Azt hiszem, hogy ez utóbbi — hála a lelkes nyelvművelőknek és a Csemadok KB nyelvi szakbizottságának — sikerült Is. Egyértelműen érvényesült az egységes magyar nyelv elve, nyelvünk és nyelvmű,ve- lésünk lépést tart a magyarországival. Az imént elsőként említett feladatok azonban nemcsak kizárólag nyelvésziek, mégsem tartom indokoltnak azok megvitatásának kizárását a Kazinczy-napokról. .A kérdések ugyanis jelen vannak, szerepelnek a műsorban, felvetődnek a vitákon, de nincs mód a bennük való elmélyedésre, a megoldások keresésére. Vagy nem jut erre Idő, vagy egyszerűen azzal kell félretenni a problémát, hogy ez nem nyelvészeti kérdés, s nem a Kazinczy-napok hivatott arra, hogy eme gondokat megoldja. Való Igaz, hogy ez a rendezvény nem törvényszerű testület, nem Is Intézmény, de hajdan azzal a szándékkal Indult, hogy tudományos fórum, munkaértekezlet legyen. Én úgy érzem, hogy az utóbbi években éppen munkajellegét vesztette el, és a XX., a jubileumi sem hozott e téren megújulást. Hogy mire is gondolok? Itt van mindjárt a műsor- összeállítás. Az első napon a díjkiosztásokat meg Sunyovszky Szilvia és Szilágyi Tibor előadói estjét nem számítva, két előadás szerepelt: Z. Szabó László Kazinczy Ferenc mai szemmel, valamint Kováts Miklós Kazinczy Ferenc és Kassa című előadása. Kétségtelen, hogy mindkét előadó becsülettel felkészült szereplésére, de ügy hiszem, hogy a zömében magyartanárokból és újságírókból álló közönségnek ezeket az előadásokat Ilyen terjedelemben fö>- lösleges volt megtartani. Rövidebben meg nem lett volna értelme. A második nap fő témája az Ifjúság nyelve volt. Bencédy József magyarországi nyelvész tartott előadást a magyarországi Ifjúság nyelvének jelenlegi állapotáról, ezt követte Kovács László somorjal (Samorin) gimnáziumi tanár korreferátuma a szlovákiai magyar Ifjúság nyelvhasználatának sajátosságairól. Délután került sor a szép magyar beszéd versenyének országos döntőjére, este pedig az érdeklődök megtekinthették a Thália Színpad előadását; a színház művészei Schiller Ármány és szerelem című darabját mutatták be. A harmadik és egyben utolsó napon, szombaton. Vörös Ottó, a Nyltral (Nitra) Pedagógiai Kar magyar tanszékének magyarországi vendégtanára elemezte a Hét című folyóiratunkat nyelvi szempontból, valamint Saa- bómlhály Gizella, a Komaneký Egyetem Bölcsészettudományt Kara magyar tanszékének tanára a Csehszlovák Rádió magyar nyelvű adásának nyelvi arculatát. Mindezekből kitűnik, hogy a tulajdonképpeni nyelvészeti, megvitatásra szánt előadások ezen a két napon hangzottak el. Csakhogy hiába jelezte például Kovács László, hogy a csehszlovákiai magyar ifjúság nyelvének kutatásával tulajdonképpen senki, még ő sem foglalkozik, e kérdésben tulajdonképpen nem léptünk előbbre, mint ahogy sok más kérdésben sem. Hiába vetődött fel — mellékesen! — a csehszlovákiai magyar tanító- és tanárképzés lehetetlen állapota, a közelmúltbeli Iskolakörzetesítések (ma már az Illetékes minisztérium által Is elismert) elhibázottsága, a kétnyelvűség következetlen érvényesítése, illetve nem érvényesítése, a kérdésekben tulajdonképpen nem léptünk előbbre, még csak a megoldások kereséséig sem jutottunk el. Persze, erre is lehetnének ellenérvek például az, hogy ez nem a nyelvészek feladata. De hát a rendezvényen ott volt a csehszlovákiai magyar értelmiségnek egy igen jelentős része, amelynek viszont ezek a legfontosabb, az anyanyelv életével is összefüggő feladatai. A Kazinczy-napok túlmonollzált, passzivitásra ösztönző műsorösszeállltása kizárta annak lehetőségét, hogy ott bárminek Is a végére járjanak, pedig talán nem lenne akadálya annak, hogy a rendezvényen munka- csoportok alakuljanak, differenciálódjanak a különböző érdeklődésű emberek, s ezek a munkacsoportok érdemleges, hasznos munkát végezzenek. Hogy a fő előadások mellett ezekben a munkacsoportokban alternatív előadások is elhangozhassanak, amelyek például sokkal rendszeresebben foglalkozhatnának a sajtó nyelvével, s így nem fordulhatna elő például az, hogy a rádió magyar adásának nyelvezete most először került a Kazinczy-napok műsorára. Ezek a munkacsoportok javaslatokat is kidolgozhatnának, esetleg konkrét feladatokat konkrét szerveknek. Intézményeknek. S talán nem lenne haszontalan az előadásokat, esetleg e munkacsoportok javaslatait tanácskozási eredményeit mindig a Ka- zlnczy-napok befejezése után egy közös kiadványban megjelentetni, hogy ez a hasznos, jelentős rendezvény a Jövőben megújulva, jobban szolgálhassa a létrehozásakor kitűzött célokat. KUnko Róbert (A szerző felvétele] Ogy kell írnom Eckerdt Sándor festőművészről, grafikusról, lapunk régi munkatársáról, hogy valójában még az arcát sem ismerem. Igaz, a rajzait, de főleg a festményeit annál inkább és annál régebbtől. Milyen művész, milyen ember Eokerdt Sándor? A katalógus harmadik oldalán vau egy közeli felvétel egy emberi szemgolyóról, mögötte egy műteremsarok képekkel, kőlappal, ahogy azt a fényképezőgép ob- jektlvje „befogta“. A szemgolyó lehet a festőművész rendkívül szuggesztív szeme is. Lehet, de nem biztos, hogy az. Akár így. akár úgy van, ez a felvétel arra figyelmeztet, hogy Eckert Sándor művészetében, de talán az életében Is rendkívüli szerep jut a szemnek. Ez az a szem, amely figyeli a világot, s amely szem segítségével képes igazán alkotni. Eckerdt Sándor művészete meglehetősen különös világot képvisel. Lelkületében talán egy riadt, rendkívül magányos, a világtól félrehúzódő lény lakozik. Ez a szemgolyó is mintha egy kicsit riadt lenne. Látja vele, keményen figyeli a világot, a körülötte zajló életet, sőt, az egész emberi létezést, a nagy színjátékot, amely immár évezredeken keresztül forog ... Adám és Éva, a paradicsom emberpárja ugyanabban a testben lakozik, ha akarom, az egyik vagy a másik arcát vetítem a testre. Nem okvetlenül kellett, hogy a nő csenje el Istentől a gyönyörű szép almát, az élet örömeit, Adám is megtehette voilna, és minden bizonnyal meg is tette volna, ha Éva nem előzi meg. Női testben lakozó Don Quljoték is élnek közöttünk. A sokféle vágy, amely mozgatja az életünket, ez a témája tehát Eckerdt Sándor rajzainak, művészetének. Azt mondja Kládek Gábor a ke- talógus rövidke előszavában, hogy Eckerdt Sándor nem nyugszik elhantolva a sikerek alatt. Ez így igaz. Eddig nagyon kevesen vettek róla tudomást. Mert most is ml történt, történhetett? A mester hóna alá kapta a rajzait, elhozta a fővárosba, és úgy, ahogy voltak, kíaggatta az üvegek alá. Elhozta őket, hogy üzenjen: emberek, itt vagyok, élek, alkotok, így alkotok a világtól félrehúzódva. Szóval, ez a szerény, de indulatos, sok-sok fegyelemmel és önfegyelemmel megáldott és élő ember a hatvanhoz közeledve egyszer csak úgy érzi, üzennie kell, meg kell magát mutatnia szűkebb hazájában, Kassán (Košice) és a fővárosban is. Más nagy dobveréssel érkezne, ő nem az a típus. Ö nem mások, hanem elsősorban önmaga számára kutatja a világ dolgait. Tehát ő Is, akárcsak a tárgyak tulaldonsága (mint ahogy ezt Hé- rakleltosztól idézi) szívesen rejtőzködik. Ogy beszél önmagáról,- az érzéseiről, mintha nem is magáról, hanem valami egészen másról, rajta kívül zajló eseményekről tenne a rajzaiban tanulságot. De ha elrejtőzködik is, ha látszólag csak önmagának munkálkodik, nem szabad, hogy ez minket megtévesszen, és el kell fogadnunk a szép rajzaiba rejtett üze- n e telt. Rajzainak — a tartalom mellett — a technikája Is rabul ejti az embert. Néhány vonás, egy-egy folt, és már kész Is a kép. A vonal mindent megelevenít és kitölt, mint Picasso, Chagall, Matisse rajzain. Eckerdt Sándor tudja, hogy a századelő nagy képzőművészeti forradalma még nem fejeződött be, ezért nem Is akar mindenáron forradalmat cslálnl. Valahol a lélek rejtelmelbeu időz, korunk, a forradalom utáni pásztorénekeit írja ceruzáival. Néha már az az érzésem, hogy rajzai nemcsak rajzok: valamiféle lemezek is egyben — hanglemezek vagy hangszalagok, amelyek, ha lenne rá műszer, amely képes lenne letapogatni őket, lehet meg is szólnának. Érdemes volt hát a Mesternek hóna alá kapni a rajzait és megmutatni őket. A magányos ember,- az önmagára parancsolt fegyelem, az elbujdosott (Eckerdt Sándor a főiskola elvégzése óta Kassán él, és csak nagyon ritkán hailanl róla) lélek rendkívül gazdag tükrébe tekinthetünk bele előttük állva. A teljesítménye nagy-nagy elismerést érdemel, és örülnénk, ha rajzai után festményeit Is láthatnánk. Németh István Nvelvélieii (is) él a nenizet... (Jegyzetek a XX. Kazinczy Nyelvművelő Napokról) Uajib lénos vélogatott mévei A magyar költészet egyik nagy magányosa, mindössze néhány esztendővel volt fiatalabb Petőfi Sándornál. Vajda János 1827- ben született, job- bágycsalád sarjaként látta meg a napvilágot. Konok- ságának, életvitelének, hitének, erkölcsi kiállásának, elvhűségének ez a nyitja. Középiskolát már Pesten végzett. És 1848-ban ő is ott volt a márciusi ifjak közt. Amikor elbukott a szabadságharc. Vajda János azok közé a nevezetesek közé tartozott, akik a lehető legtöbbet veszítettek! Vajda számára összeomlott egy nagy álom, amelyre nem csupán az életét tette föl. Jóval többet a pőre és mindennapos megsemmisülés veszélyétől. A hit mindig több, mint a puszta létezés. A lélek mindig több, mint az egyszerű porhüvely. 1849-ben csupán 22 esztendős volt. De lélekben és testben is roppant út volt már mögötte. Először Is elszabadult Vaálról, a szülőfalujából, és Pestre került, hogy a középiskolát elvégezve a társadalom legalsó régiójából Is kiszabaduljon. Nem csoda, ha éppen az 1848-as forradalom zászlajára írott egyenlőség, testvériség és szabadság jelszavait vlsszhangzotta Vajda. Amíg középiskolába járt, nyilván sokat gondolt a nagy elődökre, »kik a társadalom alsó osztályaiból verekedték föl magukat országgyűlési képviselőnek, akadémiatagnak, a hadsereg vagy az államigazgatás élvonalába. Na és a köl- tökl jó néhány száz példa aikadt akkorra már a magyar történelemben. Jobbágy ivadékok, akiknek eszméjét királyok és császárok kérték kölcsön, jobbágyutódok, akik bejáratosak voltak a nagy múltú főúri családokhoz. Nos, mindezt a múlt idejű magyar honban történt; pedig Itt nem volt Igazi hagyománya a kiválásnak, mint mondjuk Angliában, ahol a főúri elit mindig Is igyekezett magába fogadni a társadalom alsó közegeiből kitűnő őstehetséget, gondolván arra, hogy a tehetségnek. akár a pénznek, nincsen szaga és származása. Janus Pannonius Korvin Mátyás udvarából indult Itáliába, és ugyancsak a magyar királyi udvarba tért haza. Tinődi Lantos Sebestyén költői pályájának csúcsán föld nélküli nemessé lett. A középiskolás Vajdát feltehetően a jő példák fűthették, lelkesíthették, s amikor elbukott a magyar szabadság- harc, Vajda János egy teljes életre megváltozott. És még valamitl Az ember származása meghatározza jövőjét. Ha megnézzük a társadalmak alsó közegeiből rajtolők névsorét, többek közt kiderül, hogy a kiszakadás élménye az alkotó egyéniségek jövőjét egy teljes életre meghatározza. Szinte kivétel nélkül minannylan, akiknek sorsa Vajdáéhoz, Tinódiéhoz hasonlatos, nemigen tudnak elszakadni a kor szellemétől, az adott politikai és szellemi áramlatoktől. A kiszakadás nemcsak fizikai élmény, hanem tudati Is, s a fizikánál jóval intenzívebb! Húsz János, a szegények papja éppúgy elmélkedő alkat volt, mint az ugyancsak szerencsétlen sorsú Savonarola és a magyar Dózsa György. Vajda János versel és prózai munkál elmélkedők, és ez természetes is. S ha már a származásból mint fontos tényezőből Indultunk ki, el kell még mondanunk, hogy a Vajda János-1 sors magán viseli az alkotói bizonytalanságot — ugyancsak egy teljes életre. És ez az elbizonytalanodás csökkenti az alkotói erőt. Jó példa erre Vajda egyetlen színpadi játéka, amelynek sikertelensége után nem írt már több darabot. Verseinek sokáig nem volt említésre méltó sikerük, így a verstermés is akadozott. Csupán idős korában, amikor már jobb anyagi körülmények közé került, tudta igazán megvalósítani KoCl — költőként — önmagát. Egyeäf hangja, költői hitvallása így is párját ritkító. Ady Endre nagy elődjét látta Vajda jánosban. S ha valaki, akkor éppen Ady volt az, aki szuverén művészként kényes vOlt az irodalmi alkotásokra. Ha figyelmesen elolvassuk Vajda János az Annak sírján, kit 6 szeretett című költeményét, feltehetően emlékezetünkbe ötllk az Elbocsátó szép üzenet ... Múlt és jövő, íme, így felel rímeivel! Vajda nagy verselnek (Hosszú éjjel, őszi tájék és a harminckét szakaszból álló Glna emléke) olvasatakor nem nehéz észre vennünk azt, hogy az említett művek szerzője már egy újszerű költői felfogás előhírnöke. Fokozatosan kivonta magát Petőfi Sándor hatása alól, megteremtette a maga kőitől világát, amelyben a kor költőitől jóval blzarabb metaforákkal élt. Előhírnökévé lett a gondolati költészetnek, amelynek ágai a máig, a Jelenkorig nyúlnak. Vajda a magyar Irodalom nagy különcei közé tartozik; a kivételek közé. S a zajos évszázadunkban, mintha megfeledkeztünk volna róla. Pályája szinte „csak“ magánkísérlet volt egy lehetséges költői pályához. Az elkezdett mondatot — természetesen — mindig mások folytatják, és megint újak lépnek színre, hogy (végül Is] helyettünk befejezzék. Ez a dolgok szépséges rendje.., Vajlcai Miklós ik i.
