Új Ifjúság, 1989. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)

1989-03-29 / 13. szám

1

új ifjúság 4

SALIMA, EMBAX-PRINT, INTRAMA, ARBIEN — furcsa, hellyel-közzeí érthetetlen kifejezések, de rögtön sejtjük, hogy nemzetközi rövidítés rejlik mögöttük. Nos, a SALIMA a kétévenként megrendezett brnói nemzetközi élelmiszer-kiállftás, az EMBAX-PRINT az élelmiszeripari csomagolás- és nyomdatechnikai felszerelések seregszemléje, az INTRAMA a raktári és manipulációs feiszere- lések kiállftásá, az ARBIEN pedig kirakatrendezési és más propagációs eszközök bemutatója. Egy közös vonásuk azonban van: mindegyik az élelmezési problémához tartozik.

A modern ipari társadalom, amilyen a miénk is, már régen eltávolodott az egykor jellegzetes agrártársadalomtól, ahol nagyjából majdnem mindenki termelt valamicske élelmiszert, és azt vagy el is fogyasztotta, vagy esetleg másokkal el- cserélte-csereberélte. Az emberi munkamegosztás oly messze tart már ma, hogy az élelmezés távolról sem a mezőgazdász dolga, mellette további embercsoportok, egész iparágak foglalkoznak azzal, hogy kielégíthessük ilyen irányú szükségleteinket.

Igen ám, dg hogyan? A világ fejlett ipari államaiban tizenhat százalékot költenek az emberek erre a szükségletükre. A kevésbé fejlett országokban ez az arány olykor az ötven százalékot is elérheti. Egyre nő az otthonon kfvül elfogyasztott élelmiszerek mennyisége, és nő a mélyhűtött, a félkész termékek, élelmiszerek előállítása. Ez teszi szükségessé a hasonló kiállítások megszervezését, azt, hogy lássuk, hogyan, miképpen táplálkoznak mások, miképpen gondolkodnak a táplálkozásról, hogyan állítják elő, árulják, szolgálják fel a mindennapi betevő falatot.

A kiállftás alapján nem tartozunk a sereghajtók közé. Vannak hűtőházaink, nagy raktáraink, üzleteink és — ami a legfontosabb: elég élelmiszerünk is.

Nagy gond a csomagolás is, amelyről már a lapunk is többször Irt, s amely nem oldódik meg azáltal, hogy feltárjuk a közvetlen gondokat. Az ugyanis, hogy hogyan csomagolunk, nemcsak esztétikai kérdés, hanem és mindenekelőtt ipari. Akinek nincsenek megfelelő, korszerű gépei, felszerelései, aki nem tudja a sonkát, a babot, a zöldséget vákuumzsákba zárni, kitalálhat bármilyen tetszetős külsőt, nem csomagolja a kor szintjén az élelmiszert.

Mi, mint az az uyik példán Is látható, elindultunk a jó úton, hiszen innováljuk a konzervdobozainkat, a kiállításon láthatók az Ersek- újvárott (Nové Zámky) gyártott kiváló minőségű kolbászok, vákuumfóliába zárt sonkák, de ez még csak az út kezdete, s ma még távolról sem lehetünk elégedettek.

Általában nagy gond a kenyér is. Erről viszonylag ritkán esik szó, pedig üzleteinkben a legritkább esetben tudunk bő kínálatból választani, s akkor a minőségről még nem is beszéltünk. Mert a választékhoz hasonlóan a legritkább esetben kapunk állandóan jó kenyeret ugyanabból a fajtából is. Az idei kiállitás megoldást Ígér.

Fékipari újdonságok szépséghibával

A pékiparl termékek minősége sok esetben nemcsak az alapanyagokon,

az összetevőkön múlik, hanem azoknak a gépeknek, gépsoroknak a műszak! tulajdonságain, funkcionális képességein is, amelyekkel ezeket a termékeket gyártják.

A hazai klállltők egyik legfigyelemreméltóbb berendezése egy konténeres pékség volt, amelynél nemcsak a kíváncsiskodó Járókelők sokasága, hanem műszaki és üzletkötő szakemberek Is sűrűn megfordultak.

A pékipari nóvummal, Ladislav Pék, a TMS Pardubice műszaki-kereskedelmi szolgáltatások részlegvezetője ismertetett meg.

— Ez egy nálunk egyedülálló, újfejlesztésű konténeres kenyérsütő kisüzem. Eredetileg a hadsereg számára készült, de végül a civil életben teljesít majd szolgálatot. Óránként 230 kg tésztát képes megsütni, s nagy előnye, hogy a kenyerek súlyának felső határa csupán egy kilogramm. Már több érdeklődő is a- Dimitrij Bofek a régi és az fi] kadt, főleg fogyasztási és mezőgaz- konzervdoboz bemutatása közben.

Élelmezési gondok

dasági termelőszövetkezetek. Szerencsétlenségünkre nem minden alkatrészt gyártunk ml, a dagasztó és adagoló berendezést alvállalkozók szállítják, ezért nem tudunk igazán komoly tárgyalásokba bocsátkozni. Eddig két ilyen gép készült el. Az egyik itt van kiállítva, a másik, a prototípus pedig odahaza, Pardubi- cében próbaüzemei. Annak ellenére, hogy a kivitelezés és a komplettlzá- lás végső soron nem úgy sikerült, mint ahogy azt eredetileg elterveztük, a vásárlók érdeklődése nagy, és nekünk itt, ezen a kiállításon, ez volt a célunk.

Van új a nap alatt, de...

A termékek ízléses és higiénikus csomagolása már tél siker, de a gyártó szempontjából a csomagolás ára sem lehet mellékes, nyereséges termelésre törekvő világunkban. A csomagolás változása sajnos, sokszor innováció címen áremelkedést is e- redményez, így jelentősége e szemLadislav Pék: „Ez egy nálunk egyedülálló, újfejlesztésű konténeres kenyérsütő kisüzem.“

pontból sem elhanyagolható. A pléh- ből készült konzervdobozok monopolgyártójának számító Strojobal Hradec Králové állami vállalat leraka- tánál a gyönyörű dobozkák láttán úgy véltem, e téren minden rendben van. Dimitrij Bofeknek, a prágai műszaki fejlesztési részleg dolgozójának, az itteni tárlat informátorának a szaval erről viszont csak részben győztek meg. Elmondta, hogy két évvel ezelőtt az iparág nagy lépést tett előre a műszaki fejlesztés terén. A dobozok cínezéséről áttértek azok forrasztására, ami a múltban sokat vitatott, egészségre káros ólomszennyezést végképp megszüntette, és Jelentős anyagi megtakarítással Is jár. Másrészt kifejlesztették a húzott technológiájú dobozok gyártását. Ez további anyagmegtakarítást eredményezett, mivel az ezzel a technológiával készült doboz két részből tevődik össze, ellentétben a régiekkel, azokat három darabból állították össze. Kérdésemre azt is elmondta, hogy a sör és az üdítő italok konzerves csomagolása még mindig csak a távlati tervek listáján szerepel, így e téren nagy a lemaradás a külföldi eredményekkel összehasonlítva. Sajnos, sok borsot törnek az orruk alá a szállítók is. Az iparág fájó pontja továbbra is a Kelet-szlovákiai Vasműből szállított lemezanyag minősége és mennyisége. Idén is olyan kis mennyiségben Igazolták vissza a megrendeléseket, hogy az már veszélyezteti az előirányzott termelési terv teljesítését, és így az egyes élelmiszeripari üzemek tervteljesítését is.

Van, még sinctl

Az idei Sallmán Is nagy mennyiségben voltak adagoló, daraboló, mérő és még sok más műveletet végző berendezések. Nemegyszer voltam már fül- és szemtanúja bolti nézeteltéréseknek, veszekedéseknek a kért és a lemért mennyiség közötti különbség miatt. A gyakorlati tanulság az, hogy amíg nem lesz egységárat.

tömegmennyiséget és végárat feltüntető számkijelzésű mérlegünk, addig az elárusítók kedvükre csalhatnak. Ezért is figyeltem fel első számú mérleggyártónk, a Transports Opice kiállított termékére. Felügyelő nem lévén, magam is kipróbáltam, méregettem vele a tányérján lévő kiflit. A mérőfelület, a számadatok innen is, onnan is láthatók, tehát a vevő tudja, hányadán áll vásárláskor. Az SJD 5-ös jelzésű mérleg elnyerte a tetszésemet. A „kulisszák“ mögül előjövő Jaroslav Loufekot, a gyár termékértékesítő részlegének vezetójét arról faggattam, hogy miért nincs ez az üzleteinkben elegendő mennyiségben, ha van, ha itt van.

— Igaza vanl Nincs elegendő mennyiségben, és sajnos, a jövőben sem lesz mindenütt. Érdeklődés a magas ár ellenére is van — a mérleg 21900 koronába kerül —, hiszen az idei megrendelők száma már 750, ml viszont csak 600 darabot tervezünk gyártani. Jövőre még kedvezőtlenebb lesz a helyzet, mivel már eddig 910-re van igény, mi pedig csak 700-ra emeljük a gyártás tervét. Egyszerűen nincs kapacitásunk. Abból kell kiindulni, hogy másféle mérlegeket is gyártanunk kell.

Nem éppen felvillanyozva ballagtam tovább. Alig két-három standdal odébb egy szintén mérlegeket kínáló külföldi kiállító, a Berkei cég, termékei díszelegtek. Ez a cég azért sem volt teljesen Ismeretlen előttem, mert különösen fővárosaink üzleteiben már jelenleg is használják mérlegeiket. A puszta kíváncsiság kedvéért őket is megkérdeztem, menynyit szállítanak az idén Csehszlovákiába. Ervin Slezák szervlzmenedzser elmosolyodott, amikor egy fiktív számot kértem tőle, és elárulta, hogy ők annyit szállítanak, amennyit a kedves vevő megrendel. Náluk nincs behatárolva a gyártás, ők megrendelésre termelnek, s örülnek, ha ebből sok van. Egy hozzávetőleges számadatot mégis elárult: a Berkei 681 MK 2-es típusból az idén 300 darabra várnak megrendelést. Az

'áruk mindössze 18 szer schilling. Mér csak az a kérdés, kinek lesz erre valutakerete. Meg az, mikorra tanuljuk meg, hogy egy termék értékét a vásárlói Igény szabja meg, de az aztán szönt, mert nagy a konkurencia, s ha nem vállaljuk mi a megrendelést, egy idő után nem is kapunk.

Az egyesített kiállitás tok minden tanulsággal szolgál még ezen kívül is.

így többek kSzött júl érzékelhetS, hogy a fejlett iparú országok mügött nemcsak azért nem haladunk megfelelő gyorsasággal, mert ezt vagy azt nem mi találunk ki, hanem azért sem, mert nem egy területen — hogy úgy mondjam — rossz lóra tettünk.

Vannak ugyanis világra szóló találmányok, amelyeket csak a nagy anyagi és szellemi kapacitással rendelkező vállalatok képesek megvalósítani, de a kis bodegák, a hasáb- burgonyát, lángost, hamburgereket, rostonsülteket áruló bódékat egy kisebb műhely segítségével is modernizálni lehet. Sőt, mint ahogy a kiállftás különböző darabjai mutatják, csak Így lehet. A nagyvállalatoknak ugyanis nem fizetődik ki ilyesmivel foglalkozniuk, ráadásul amíg hozzálátnak a termékszerkezet-váltáshoz, rég elment már a vonat.

A sort folytathatnánk, de talán a legfontosabb, hogy tudatosítsuk: egy sajátságos, bűvös kör rövidzárlatába kerültünk. Ez eléggé sötét képet, majdhogynem kilátástalanságot mutat, és Így önkéntelenül is felteszi magának az ember a kérdést: tényleg nincs ebből kiút? De igen! Ha végrehajtjuk az átépítést. Persze, az átépítésnek mélyrehatónak, átfogónak, s főleg teljesnek kell lennie, mert csak így tudjuk felszabadítani az ember és az egész társadalom alkotó erejét. Ahhoz, hogy holnap is el tudjuk látni étekkel és itallal a népet, mindenekelőtt arra van szükség, hogy teljes értékű emberekként be tudjuk őket kapcsolni a szüntelenül megújnló emberi és társadalmi körforgásba. Ez pedig csak akképpen lesz lehetséges, ha semmi sem béklyózza a gondolkodási és cselekvési szabadságunkat.

Németh István és Polgári László Fotó: Polgári László

Tíz év a vizek érdekében

Amikor a SZISZ természetóvó és környezetvédelmi tevékenységéről beszélünk, sokan rögtön az Életfa- mozgalomra, ezen belül is az utóbbi években népszerűvé vált Életfa-táborokra gondolnak. Ennek a mind aktuálisabb és jelentősebb ifjúsági kezdeményezésnek már évek óta három területe is van. Ezek közül legke vésbé ismert a „Vizet az életért, vizet a szépségért“ elnevezésű verseny amely Szlovákiában egyedül a Közép-szlovákiai kerületben honosodott meg. Tavaly „A Garam mentén vándorolunk“ elnevezésű kezdeményezésből kinőtt közép-szlovákiai „sajátosság“ már a tizedik évfolyamába lépett. Az évforduló kapcsán Peter Kyseft, a SZISZ kerületi bizottságának felelős dolgozóját kértük meg rövid mérlegvonásra.

— Miben különbözik ez a tfz év óta létező mozgalom a többi természetvédelmi kezdeményezéstől?

— Már a nevéből is kitűnik, hogy a folyók, patakok, tavak, kutak, források és egyebek védelmére, karbantartására helyezzük a hangsúlyt. A kerületi nemzeti bizottság erdő- és vízgazdálkodási szakosztálya vállalta a védnökséget a verseny fölött. Három kategóriában az alapszervezetek nagysága szerint zajlik a verseny. Nemcsak a medrek és partok tisztításáról van szó, hanem szennyvíztisztító állomások építésénél vagy árvíz esetén nyújtott segítségről, a szennyezés helyének és formájának feltárásáról, agitációs és propagációs tevékenységről és még sok egyébről is. A különbség tehát az, hogy míg más természetvédő mozgalmak résztvevői a természet egészét figyelik, itt csak a vízforrások közvetlen környéke Jön számításba.

— Azt hiszem, egyetértesz velem, amikor azt mondom, hogy az utóbbi évekre az ökológiai fegyelem lazulása volt a jellemző, a vizet pedig mint egy mindent elnyelő, és elszállító, eltüntető közegnek tekintették. A mozgalomban bekapcsolódott fiatalok mennyire befolyásolták a helyzet alakulását?

— Sajnos, nem mondhatom azt, hogy minden rendben van. Bár 510 alapszervezet kapcsolódott be a vízvédelembe az elmúlt, jubileumi évben Is, s a hivatalos vízvédelmi szervekkel, a nemzeti bizottságokkal és a halászszövetséggel együttműködve igyekeztek minden tőlük telhetőt megtenni, továbbra is tart a vízszennyezés. Sajnos, tudatosan vállalva a kötbért, szeny- nyezik a folyókat. Közel százezer órát dolgoztak le a fiatalok, ami önmagában véve csak egy mennyiségi mutató, viszont a hivatalos szervek pozitívan értékelték munkánkat. A kerületi nemzeti bizottság tavaly 108 ezer koronát adott a verseny legjobbjainak jutalmazására. Mindenesetre gondozottabbak, tisztábbak a vízpartok. Itt kell elmondanom, hogy egyesek ügybuzgósága néha károkat is okozott: a „nagytakarítás* következtében a vízpartok flórája és faunája is kárt szenvedett.

— Véleményem szerint az emUtatt SIB alapszervezet érdeklődése kerületi viszonylatban nem mondható nagynak. Az elmúlt évekhez viszonyítva milyen a helyzet, és milyenek a kilátások, életképes ez a moa- galom?

— Az érdeklődés változó, ezért nem lehet egyértelmű választ adni a kérdésre. A tavaly jelentkezett alapszervezetok száma viszont elmaradt az elmúlt évek valóságától. Eddig nem jelentkeztek a mozgalomba a Banská Bystrica-i, a prlevidzal, és a Žiar nad Hronom-1 fiatalok, pedig lényegében e téren ott lenne a legtöbb tennivaló. Sokan arra hivatkoznak, hogy nem találnak megértésre és támogatásra a helyi szerveknél, mások pedig érdektelenségüket a harc hiábavalóságával magyarázzák. A kerületi bizottság nem nézi, nem nézheti tétlenül, hogy a mozgalom hullámvölgybe jutott, hiszen közérdekű problémákról, mindannyluak jövőjéről, a létünkről van szó. Az elkövetkező években is az a célunk, hogy sok és főleg tiszta víz folyjon le a Vágón, a Garamon, a Rimán és az Ipolyon.-polgárl- (A szerző felvétele)

f