Új Ifjúság, 1989. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)
1989-03-22 / 12. szám
, A múltról gondoskodva Történelmi útravaló Európa országai 1918 őszén az első világháború okozta erjedés állapotába kerültek. Nem telt el még egy év sem attól a naptól, amikor felröppent a hír: Pétervárott kitört a proletárforradalom, amely az emberiség történelmében először — megteremtette a lehetőséget egy új, haladó társadalmi rend kialakítására. A példa vonzási terébe került szinte egész Európa. A részeire szakadó Monarchia területén a nemzetek is példát láttak a pétervárl eseményekben. De egyelőre csak a nemzeti felszabadulás kerülhetett napirendre — a szociális kibontakozás még váratott magára. 1918 őszén a meggyötört ám mégis bűnösnek mondott „anyaország“ népe is megmozdul. Október 31-én Magyar- országon győzedelmeskedik a polgári demokratikus forradalom. A határtalan lelkesedést gyorsan kiábrándulás követi. Az „őszirózsás forradalom“ nem tudja megoldani az égető szociális gondokat. A hovatovább egyre jobban mozgolódó néppel szemben kénytelen elnyomó eszközhöz nyúlni. Az Idő azonban feltartóztathatatlanul érleli a szociális változást. 1919. március 21-én elérkezik a beteljesülés. Oroszország után elsőnek Magyarországon győzedelmeskedik a proletár- forradalom. Megalakult a Magyar Tanácsköztársaság: A „Mindenkihez!“ című kiáltvány nemcsak az ország népeihez, hanem az egész világ proletárjaihoz, de küA szlovákiai magyar szerző Idestova két évtizede van a pályán. Eddig négy könyve jelent meg. Elöljáróban feltétlenül azt kell elmondanom, hogy neki sem sikerült átugrania a saját árnyékát! Ugyanaz a szokványsors várt rá, mint a pályatársaira. Szlovákiai magyar szerzőkként szinte kivétel nélkül mindannyian a senki földjéről, a nulladik pontról rajtolunk, éspedig amatőr vértekkel! És nem köznapi erőfeszítésünkbe kerül, amíg az ártatlan műkedvelőből erejét fitogtatni is tudó hivatásos lesz. így történnek aztán azok az észt- vésztő csodák, hogy túl járunk már a negyvenen, amikorra végleg benő a fejünk lágya. Ha futtában elolvassuk a kortárs — szlovákiai magyar — irodalmárok névsorát, és hozzájuk képzeljük az eddigi teljesítményeket, menten kiderül az igazság, hogy pró- zalrólnk általában negyvenesztendős korukra ismerik meg az alkotás csín- ját-bínjátl Tehát értékes esztendők mennek veszendőbe, éspedig azért, mert egyet-mást a mai napig nem tisztáztunk azzal a rajttal. Bereck másfél évtizeddel ezelőtt jelentette meg első elbeszéléskötetét, amelynek kritikai és olvasói sikere sem tudta a szerzővel elhitetni a tökéletes felkészülés nélkülözhetetlenségét. Kemény tanulóesztendők következtek. Az a pillanat, amikor a világjáró legényt a mesebeli táltos úgy küldi útjára: „Édes gazdám, innen már egyedül keli menned, és nekem csak arra van lehetőségem, hogy Izguljak azért, hogy szerencsésen visszatérj“ Mi. akik olvastuk Bereck novelláit, és eddig egyetlen regényét, jól tudtuk, hogy hosszú hallgatása közepette Igazából mire is vállalkozott a szerző. Hiszen a gyarapodó évek nem kevés ttsztáznlvalót vetettek fel. Azt tudjuk, hogy a jó könyv, a jó kép, a jó film miről szól, mit akar tisztázni. Szövegelünk is erről éppen eleget, de arlönösen a szomszéd népek dolgozóihoz szól. A forradalmi kormányzótanács „teljes eszmei és lelki közösséget“ proklamál az Oroszországban harcoló proletárhatalommal. Leninnek erre a kijelentésére hivatkoznak: „Mélységes meggyőződésünk, hogy a német, cseh, horváth, magyar, szlovén munkások, parasztok, katonák kezükbe veszik a hatalmat... akkor megkötik a szabad népek testvéri szövetségét, és egyesült erővel legyőzik a tőkéseket, mert nem saját burzsoáziájával szövetségben, hanem az ... összes nemzetek proletariátusának szövetségében van a győzelem záloga.“ A magyar munkásosztály bátor tette keresztülhúzta a Szovjet-Oroszország elleni egységes intervenciós terveket. A magyar proletárdiktatúra hírére a felvonuló francia és román csapatok jelentős részét visszafordították a szovjet határtól, hogy a másik, a magyar proletárállam megfékezésére használják fel. A Tanácsköztársaság mintegy félmillió embert számláló imperialista hadsereget kötött le Közép- és Kelet- Európábán, valamint a Balkánon. A kapitalista országok kormányai féltek a „ragadós példától“. Tehát a 133 napig uralmon levő magyar proletárhatalom már puszta létével- is internacionalista segítséget nyújtott Szovjet- Oroszországnak, és ösztönzően hatott Európa munkásmozgalmára is. Ennyi az internacionalista hozadéka — általában. A ml szempontunkból nézve azonban ennél több. A magyar Vörös Hadsereg előrenyomulása során jöhetett létre 1919. június 16-án Presov- ban a Szlovák Tanácsköztársaság. A ról már jóval kevesebbet beszélünk, hogy az emberi élet mit óhajtana tisztázni. Nyilván az élet is és a művészet Is magát az embert kívánja a világmindenséggel egyensúlyba hozni. Nem is beszélhetünk másról, mint arról, hogy kik vagyunk, és mit akarunk még mindig itt a földön. Csakhogy: önmagában a szándék nem elég. önmagában az óhaj sem elegendő. Nehéz pillanataimban éreztem azt, hogyha a teljes mlvoltomat nem állítom a munkám szolgálatába, akkor nincs mit keresnem a pályán! Az új Bereck-könyv esszéket tartalmaz. Az Indulatos ébredés olvasásakor nemritkán éreztem azt, hogy a leírt mondatok, a megírt bekezdéseik nagyon is a hely-ükön vannak. És hadd írjam le: Itt szinte minden szó, minden mondat nagyon KIPRÓBÁLT szó, mondat. Bereck a hallgatás esztendeiben megpróbált egyet-mást tisztázni. A most napvilágot látott esszékötet írásai a szerző átmeneti — IRÖVA VAlASANAK — korszakában jöttek létre, éspedig nagyon konok elhatározásból. Ha az ember teihetséget jus- sol, korbács Is kerül az önsamyairga- táshoz. Mindezt, mint beavatott emberi lény, jól tudom. A színház függönye végiül Is széthúzódik: a szereplőik viszont mindig annyit produkálnak, amennyit a rendező és a színészek a próbákba fektettek. Bereck József esz- szél közt van két-három olyan munka, ami az átlagosnál Jóval több figyelmet érdemel. Közülük Is — talán — a legszebb a Gyermekkorom pusztuló tájai című írás. Mielőtt azonban szólnék magufiröl a munkákról, azt kell mondanom, hogy a szerző igyekezetének most nincsen fékező, görcsöilö hatása. Az idézetek szervesen épülnek bele a szerző anyagába. Bár én nem túlzottan rajongóik az efféle Idézgetésekért. Tudok ennél egy Jobb módszert, éspedig azt, hogyha már szükségem van erre és erre a meigáMapItóara, szfvekörűlméhyek alakulása folytán csak három hétig tartott, de a szlovák munkásosztály kihirdetésével Is nyilvánosságra hozta szándékát, ország-világ előtt deklarálta Ideológiai hovatartozását. Van azonban más jelentősége is a hetven év etötti eseményeknek. Olyan tanulság, amely a hét évtized távlatából a mába nyúl, és ezen keresztül érzékelhetjük a Magyar Tanácsköztársaság hagyatékát. A Magyar Tanácsköztársaság egy olyan állam romjaira épült, amelynek egyik legfontosabb politikai eszköze a nemzetiségi elnyomás volt. És nemcsak az erőszakos asszimiláció, melynek célja a nemzetiségek kitörlése volt, hanem mint hatalmi eszköz, a- mely az egymás ellen uszított nemzeteket az „oszd meg és uralkodj“ elv szerint kívánta kordában tartani. Az ebbő! a közegből kiinduló forradalom szinte órák alatt megszüntette a nemzetiségi ellentéteket. Értve ezen az azonos osztályhoz tartozó polgárok nemzetiségi ellentétét. Hiszen a magyar Vörös Hadseregben nem egy szlovák, német, horvát vagy ruszin munkás áldozta fel életét. Bebizonyosodott, amit már előtte elméletben a munkásosztály vezetői megál'lapítottak: a nacionalizmus, a sovinizmus osztálypll- léteken áll. Egy Igazán haladó, következetesen szocialista hatalom nem lehet nemzetlrtő, elnyomó. Ha mégis az, úgy a szocialista elnevezés csak megtévesztő máz. Ez az a tanulság, amely az Idők távlatából, ma is aktuális. Közép-Kelet- Európa ma ismét olyan változások színhelye, amelyeket forradaimlnak neveznek. Ezért talán nem meddő a megállapítás: véssük tudatunkba a hetven év előtti események tanulságát, vigyük útravalőnak, még akkor Is, ha az út nem Is teljesen, csak a cél azonos.-hrsebben fordítom azt a saját nyelvezetemre. jobb az úgy, szerencsésebb! Bereck összegyűjtött esszéi egy szuverén emberi-írói világba kalauzolják az olvasót. S amint fokról fokra, írásról írásra haladunk a könyvben, mintha nem csak a mezítelen valósággal találkoznánk csupán. Akár akarjuk, alkár nem: a valóság mindig REGÉNYT ír. Mondhatnánk azt is, a maga módján a bolondját járatja velünk. Emberi sorsok tűnnek föl előttünk, amelyek egyszerre Illenek a krónikák lapjaira és bő hömpölygésű regényekbe. Bereck esszéinek szereplői valóság lázította, közösségekről (nem éppen találomra] kiragadott emberek. Sorsukat hol a helyi érdekű, hol pedig az objektív történelem sározta vagy éppen csiszolta. A „hol vagyok, ml vagyok, ki vagyok?“ kérdésekre választ kereső író higgadtan szemléli és magyarázza, ha kell, újra értelmezi á szűkebb, esetleg a táguló körletű szülőföld történéseit. Berecknek, akárcsak a vele egy- ívású szlovákiai magyar íróknak nem kicsi élménye volt az íróvá — tehát, a gondolkodóvá válás. Még elevenen él benne a hagyományos falusi életforma, a parasztl-földművesi múlt, a szűkebb pátriában való gondolkodás, a szülőfaluval kapcsolatos elfogultság, de ugyanakkor azzal Is tisztában van, hogy hazánk osakls Európa lehet. Ha kevesebbet fogunk, semmit sem markolunk. Élményeit meghatározta a csallóközi világ. A falusi életforma. A járási újság szerkesztőjeként nem világhírű alkotókkal, politikusokkal szemez naponta, hanem többnyire kétkezi munikásokkal és parasztokkal. De Bereck már tisztában van azzal, hogy a Osallóköz csupán egy jelentéktelennek látszó szöglete a vén kontinensnek. A Gyermekkorom pusztuló tájai című írásában Igencsak kitágul a látóhatár. A gyermek meg-megszökve a soros májusi ünnepségekről, gyalog- szerrel ért haza a falujába, hogy azután három évtizeddel később immár meglett emberként pillantson vissza a múltba. Mert: „csak áml voilt, annak van bokra“. MúM és a jelen Ismerete nélkül minden üt csakis az orrunkig vezet. Vajkai Miklós A Parnasszus felé 1. Régi dilemma, hogy vajon „bolond“-e a költő. Te is az vagy, vagy csak a többiek? A „Mutass nekem...“ és más verseidben legalábbis utalsz valami ilyesmire. Kiszámítható, vagy netán kimutatható ez; mint ahogy azzal a bizonyos képleteddel, képlet-verseddel ki tudtad fejezni? — Szerintem a költő csakugyan „bolond“ de csak relatíve! Arai az jelenti, hogy „különbözik“. A tágabb emberi átlagban egy egyedi, pótolhatatlan emberi alternatívát képez, aki rendhagyó gesztusaival veszélyezteti a középszer nyugalmas és biztonságos hegemóniáját (és ónmagát Is), de egy vagy néhány, ezekből a nehezen elviselhető alternatív gesztusokból valamikor talán tömegek kiútja lehet. Ilyen, laboratóriumi analógiával élve — „a költőkben kísérletezik önmagával az emberiség“ ..., bennük kutatja, keresi saját modifikációit, lehetőségeit. Ennek a viaskodó szimbiózisnak mély belső logikája van, és jó esetben egyfajta optimális társadalmi működést tehet lehetővé. Ami a gyakorlatban bevált, annak bizonyos lépéselőnnyel uralkodnia kell, mert okosabb fenntartással venni az ígéretes, de kockázatos újításokat; jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok, amelyről holnapután kiderül, hogy mérgező táppal hizlalták. Viszont az Is nyilvánvalóan káros, ha egyetlen alternatíva olyan túlzott hangsúlyt kap, hogy a hatékonyabb lehetőségnek a lehetőségét, e lehetőségnek a csiráját Is kizárja. Az Ilyen emberi közösség fölszámolja saját létfontosságú mobilitását, rövidre fogja az egyénekben működő kreatív energiákat, és alkalmatlanná válik a környezethez való alkalmazkodásra. Esetleg a környezetet Is megpróbálja önmagához „alkalmazni“, mint az egyéneket, akiknek megtiltja a különbözést, csak, ugye, a környezet ezt nehezebben viseli el, mert ő nem olyan alkalmazkodóképes, mint az ember, és elóbb-utóbb keményen visszaüt. Szóval, mindenki illúziókban él. A költő Is, a tudós is, a kőműves és a szövőnő Is. De vannak olyan Illúziók, amelyek úgy beváltak a gyakorlati életben, a megszokásnak és a hagyományoknak olyan tehetetlensége erősíti őket, hogy el is feledkezünk Illuzórikus mlvoltukról, és szembeállítjuk őket az új, kockázatos, de ígéretes Illúziókkal. Ez a mindenkori köz- megegyezés hátulütője. Az Illúziók mögé felsorakoztatott emberi energia azt a látszatot kelti, hogy végérvényes Igazságokról van szó, nem pedig többé-kevésbé bevált Illúziókról, amelyeknél esetleg lehetnek jobbak Is. És így merülhet föl a társadalom számára létfontosságú „Individuális alternatíva“ — mint nemkívánatos különbözés, vagy egyenesen káros deviancia. Kell a közmegegyezés biztonságos langy- melege, folytonossága, de kellenek a „relatív bolondok“ Is, akik a közmegegyezés szemszögéből szokatlan, elfogadhatatlannak látszó „Illúziókkal“ állnak elő, amelyek viszont egy későbbi, alkalmasabb, jobb közmegegyezés alapjává válhatnak. Egyébként egyáltalán nem véletlen, hogy ugyanezen az elven működnek a modem számítógépes optimumok Is (Monte-Carlo- módszerek), ugyanis általános rendszerelméleti kritériumokról van szó, amelyek érvényesek az adaptív rendszerek minden nemére. A költő „bolondságának“ — végső soron — ugyanaz a funkciója, mint a DNS- mutáclóknak a biológiai evolúcióban. Teljesen ugyanaz a funkciója, csak a funkció formája változott meg a tellsmerhetetlensó- glg. Annyira megváltozott, annyira képtelenül tökéletessé vált, hogy szinte már önmagában Is „bolond“, önmagétól Is különbözik, de ezekbe a részletekbe most nem megyek bele. Bár azt talán még elmondanám, hogy a tudomány ebben a tekintetben sem különbözik a művészettől. Szintén a devianciával dolgozik — mint kreatív energiával. És megkockáztatom: magasabb fokon! Ez a vélemény az én személyes devianciám. A tudomány tolerán- sabb az alternatívákkal szemben, és mert körültekintőbb a kategorlkusságban. Annyiféle és fajta kontroll dolgozik benne egymás hegyén-hátán, hogy az Illúzió, akármilyen jól működik Is, érvényességében 1« megmarad illúziónak. Nem jut most e- szembe, melyik fizikus méltatta egy kollégája elméletét olyan szavakkal, hogy — ügyes, ügyes, de nem eléggé őrült... „E- gészséges paranoia“, Jut most eszembe Krausz Tivadar nélkülözhetetlen észrevétele. Az Irodalomban, jó esetben, nagy nehezen megtűrjük érzékenységünk, nyelvérzé- künk és létszemléletünk eltéréseit, a tudományban egyenesen követelmény a különbözés. A tudomány már megtanulta, hogy így szép. 2. Az vagy, amik mindnyájan lenni szerettünk volna; tudós, vagy legalább tudósjelölt; olyan területen dolgozol, amely (Folytatása a 7. oldalon) BERECK JÓZSEF: Indulatos ébredés 4 «
