Új Ifjúság, 1989. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)
1989-03-22 / 12. szám
Szükség legyen a tudásra 2 Történelmi útravaló 6 Az anyaság talán büntetés? 3 A Parnasszus felé 7 Ne hagyjátok az iskolát! 4 Tehetségek ugródeszkája 8 Bemutatkozott a škoda Favorit versenyváltozata Egy kerületi verseny margójára 5 12 Nem csak a nemcsak jó Egyébként tökéletesen egyet kell értenünk levélirftnk kai abban, hogy a helyeslrést Ismerni a tanárokon kívül az újságírók kötelessége Is, nyelvünk óvása, anyanyelvűnk fejlesztése pedig még ennél Is több em bér feladata. Szinte mindenkié, aki anyanyelvét bármilyen szinten Is használja; nyilvános szerepléskor, tudó mányos előadásokon, de még otthon is a napi gondok megbeszélése közben. Egyetlen dologban nem tudunk csupán egyetérteni önnel, tisztelt olvasónk Abban, hogy nem tudjuk önt megszólítani, mert elfelejtette tudatni velünk, ki hívja tel figyelműnket közös feladatainkra, felelősségünkre. Őszinte megdöbbenéssel vettük tudomásul a bizalmatlanságot, amelyet e jelenség hordoz, hiszen sokkal sü lyosab, úgynevezett kényes kérdésekben sem hagyta soha magára olvasólt levelezölt szerkesztőségünk. Ar ról már nem Is ejtünk szót, hogy a társadalmi légkör egyre Inkább lehetővé teszi a vélemények ütköztetését, az egyéni nézetek kifejtését — még ha olykor ezzel kellemetlenségek Is járnak. Szomorú tudatosítanunk, hogy még az Ilyen jó szándékú figyelmeztetésre Is csak névtelenül hajlandók az emberek. Szomorú, mert amíg így lesz, csak tipegni fogunk a demokratizálódás útján, pedig ideje lenne már haladni — gyors és nagy léptekkel. Felháborodott olvasó tudatja velünk, hogy rontjuk a fiatalok nyelvi tudását. Felhívja a figyelmünket arra, hogy „a helyesírás nemcsak a nyelvőr-nyelvtanító feladata, hanem az újságíróé is“. A szóban forgó vétket lapunk 9. számában követtük el, amikor 6. oldalunkon az egyik Írás címét külső munkatársunkkal egyetértve úgy Irtuk, hogy „Nem csak fesztiválokra készülőben .. Nézzük hát, mtt mond a Nyelvművelő kézikönyv 11. kötete (Akadémiai Kiadó, Budapest; főszerkesztő Grétsy László és Kovalovszky Miklós; 1985-ös kiadás) a szóban forgó esetről: „A nemcsak kötőszót általában egybeírjuk, de a hasonló szerepű nem csupán ..., hanem ___ szerkezet hatására némelykor előfordul különirva is. Ezt nem mindig tekinthetjük igazi helyesirási hibának. Pl.: Nem csak ígérte, (hanem) meg is tette. (Ez némileg más hangsúlyozással jár együtt.)“ Már ez a magyarázat is igazoI)a, hogy sem a szerző, sem a szerkesztőség nem követett el főbenjáró bűnt, de még kevésbé maga az írás, amelynek mondanivalóját — nagyon felületesen — így lehetne egyetlen mondatba sűríteni: „Amatőr művészeti csoportjaink egész évben dolgozzanak rendszeresen és igényesen, nem elég csak fesztiválokra készülőben ráhajtanl.“ A Nyelvművelő kézikönyv ugyanis azt is leszögezi: „Persze különirjuk a nem tagadószót is az alkalmilag melléje került csak határozószőtől: Megdolgozott érte. nem csak úgy véletlenül jutott hozzá. Ilyenkor a nem és a csak közé egy hprmadlk szó is beékelődhet: ... nem pedig csak ügy véletlenül jutott hozzá.“ Mindenesetre: köszönjük a figyelést, a közös dolgaink iránti érzékenységet és elkötelezettséget. A szemtelen fiatalok gye, gyakran hallani a címben ste^ repW minősítést Iffúságunkról? Sőt, ez a jelző még a hízelgőbbek közé tartozik, hiszen olyan Is oan, hogy tisztességtelen ifjúságunk, meg hogy becstelen puhúny — s a sor folytatódik egészen a nyomdafestéket nem tűrő klfeje- ■zésekig. Sajnos, nem állíthatom, hogy mindig Igaztalan minden jelző, és teljesen alaptalanok a vádló vélemények, azt viszont Igen, hogy a legtöbb esetben rosszak a szempontok. Mert tény, hogy nyughatatlanok a fiatalok, s ez egyre Inkább nem cselekvési többletekben nyilvánul meg, hanem elégedetlenségben, nyilvános bírálatokban. Abban, hogy egyre ritkábban vállalnak a fiatalok nyújtott műszakokat, szombat- vasárnapi pótmunkákat munkakezdeményezés, aktivitás címen, annál gyakrabban kérik számon a rossz munkaszervezést, az alapanyag-ellátás hiányosságait, amelyek miatt ,Jcezdeményeznr kényszerülnek. De ebben nem az a rossz, hogy a fiatalok nyitott lelke kinyitja, szájukat Is, hanem az, hogy megnyilvánulásaikat bizalmatlansággal fogadja a felnőttek társadalma, elzárkózik meglátásaiktól, szinte hátat fordítva a valóságnak. Számára mindez a szemtelenség megnyilvánulása csupán, s közel sem engedi magához azt a gondolatot, hogy Igazság Is lehet abban, amit a társadalom jövőjét jelentő és a holnapért joggal. aggódó — hiszen önmagukról van szó — Ifjúság vall. Az Is tény, hogy türelmetlenek a fiatalok, s különösen ingerülten reagálnak a „bezzeg a mi időnkben" kezdetű magyarázatokra. Pedig tudják, az egykor volt időkről szóló emlékezések Igazak, sőt, olykor már a megszépült emlékek bújnak elő a gazdasági krízis Idejét, a fasizmus korát idéző gondolatsorokból. De tálán éppen ezért Ingerültek, mert tudják mtt jelentett, jelenthet a jegyrendszer, a végtelen és eredménytelen sorbanállások. Ezért akarják sokkal gyorsabban a változásokat, ezért akarnak a mával szembenézni, s a holnapról gondolkodni, alkotó vitákban formálni a cselekvéseket, a fő és mellékes célokat meghatározni, s az azokhoz vezető utakat keresni. Nem a szemtelenség mondatja hát velük egyre gyakrabban, hogy a munkásosztály ereje ma már a mérnökökben, technikusokban keresendő — a társadalomban betöltött szervező-vezető szerepét tehát ehhez kell formálni, óképpen kell értelmezni —, hanem a tudáson alapuló felismerés, hogy az alkotól-termelésl folyamatokban az ember a legnagyobb, legdrágább erő. Nem őt kell a gépek és technológiák rabszolgájává tenni, hanem a gépeket az emberi képzelő- és alkotóképesség kiszélesítésének szolgálatába vonni. Ráadásul ez már nem Is a holnap feladatait Szemtelenséggel, tisztességtelenséggel vádolható Ifjúságunk akkor Is, ha önállóságukat, függetlenségre vágyásukat a felnőttek társadalmának féltékenysége övezi. De csak akkor! Mert a felnőttek társadalma alkotta meg fiataljaink számára a bölcsőde- és óvodahálózatot úgy, hogy a gyermek számára a családi fészek szálloda lett, ahová megtér kialudni magát a hosszú, megerőltető, egész napos, gondosan megtervezett és Irányított foglalkozás után, amelyben még a játék Is kőtelező, értékelt feladat. És oktatást rendszerünk mondta ki azt Is, hogy a szülő ne foglalkozzék gyermekével, az Iskola megtanítja mindenre, amire pedig mégsem, azt önállóan oldja meg a gyermek. Az iskola- rendszert pedig szintén a felnőttek társadalma hozta létre, mint ahogy azt a helyzetet ls„ hogy a szülők egyébként sem tudnának gyermekükkel foglalkozni, minthogy mindketten dolgoznak a család szociális biztonsága érdekében, sőt, ezért még különmunkát is inkább kényszerűség, mint luxus vállalni. Mindezek mellett még az is igaz, hogy a fiatalokban túl sok az energia. Egyesek szerint szemtelenül sok. De hát nem érthető-e, sőt, egyenesen jó-e az, ha a húszon- és harmincévesekben a tenniakarás, az alkotói vágy szinte naponta szül újabb és újabb ötletet, s nem természetes-e, ha a gondolatot azonnal a türelmetlen cselekvésvágy követi?! lehet, hogy túl sok ez az energia, de csak akkor, ha viszonyítjuk, s viszonyítási alapunk az ötven- hatvanévesek energiamennyisége. Szemtelenül sok az önállóság és az energia a fiatalokban, de csak akkor, ha szűk térben, összepréselődve, lassan, megkötésekkel bontakozhatnak ki, s lehetnek Irányítóik sorsuknak — gondolataiknak és cselekvéseiknek. Ugye, szempontok, nézőpontok kérdése a jelzők sorakoztatása ifjúságunk minősítésére? Sőt, szempontként, nézőpontként sem mellékes ezeket a szempontokat és nézőpontokat Is figyelembe venni az esetleges valós szemtelenségek megjelenésekor — ai okokat keresve. Neszméri Sándor
