Új Ifjúság, 1989. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)
1989-03-15 / 11. szám
A számítástechnika fejlődése az utóbbi évtizedben elképesztően széles körű, gyors. A bevezetett kategóriák néhány éven belül szétesnek. Jó példa erre a számítástechnika klasszikus felosztása tudományos-műszaki számításokat, illetve tömeges adatfeldolgozást végző számítógépekre. A fejlődés során e két csoport között elmosódott a határ, és megjelentek a reális Időben, közvetlen üzemmódban dolgozó számítógépek. A matematikai egyenleteket megoldó, statisztikai kimutatásokat végző gépek mellett megjelentek a gyártó gépsorokat irányító és ellenőrző számítógépek. Tömegesen kezdték gyártani a mini- és mikroszámítógépeket. Tudjuk, hogy a mai professzionális mikro- és személyi számítógépek teljesítményükkel túlszárnyalják a valamikori nagy, te- remszámltógépeket. A modern csoportosítások megjelölésére nehéz szavakat találni. így vannak „supermini“ és „supermikro“ elnevezésű szá- mltógépcsaládok. A hardware és software közötti határ az eddigi fejlődés ellenére sem szűnt meg. A software újabb minőségekkel jelentkezik. A számítógépek 1. generációja (1942—59) elju- tot a gépi kódtól az univerzális programnyelveklg. A 2. generációt (1959—65) a problémára orientált nyelvek jellemzik, az operációs rendszerek alkalmazása. A 3. generációnál (1965—76) kezdődött a multi- programozás és a magas szintű nyelvek használata. A mai még fejlődésben lévő 4. generáció (1970) ismérve az interaktivitás, grafikus kommunikáció, a szakértői ismeret- rendszerek a logikai programozás. A számítástechnikában a fejlődés nemcsak az elméleti kutatás eredményeitől függ. Sok felfedezést csak egy vagy több generációval később lehet kommersz felhasználásra ajánlani. Fontos a gyakorlati alkalmasság kipróbálása. Software—krízis A hatvanas években a software funkcióiról, élettartalmáról és kihasználási lehtöségeiről a maitól eltérőek voltak a nézetek. Ekkor terjedt el az a megállapítás, hogy a programozás „félig tudomány, félig művészet“. Hízelgőén hangzott, de többé-kevésbé Igaznak is bizonyult. Kevés volt a szakember, hiányoztak a jó szakkönyvek. A bonyolult operációs rendszerek vezérlésénél működő számítógépek kezelése nehézkes volt. Lyukszalagokkal, lyukkártyákkal dolgoztak a programok készítői. A számítógépek műszaki adottságai gyorsan növekedtek, és ezzel párhuzamosan nőtt az igény a jó minőségű és kellő mennyiségű soft- ware-re is. A programkészítés hagyományos módszerei elavultak. A színvonalas hardware és a lemaradó software kapcsán software-krlzisről kezdtek beszélni. A probléma lényege a hardware nagyüzemi, ipari, és a software kézi „kisüzemi“ előállítása közti ellentétben rejlik. Eltelt több“év,“és a software-krlzls tovább tart, habár kevesebbet beszélnek róla. A szakemberek újabb generációja foglalkozik vele. Szervezési gondok A számítógépektől a vállalatok nagyobb segítséget, több hasznot vártak. Persze legtöbbször nem a számítógéppel van baj, hanem a helytelen alkalmazásával. Túlságosan hangsúlyozzuk az ágazatok irárünk, amelyek segítséget nyújtanak nemcsak az összetett programrendszerek készítéséhez, hanem a meglévő rendszerek kiegészítéséhez, felújításához és racionalizálásához is. Sok szakember elsajátította már a rendszerprogramozási módszert. E módszer lényege az, hogy a programok tervezése „fentről lefelé“, az általánosabbtól az egyedi tulajdonságok eléréséig történik. A programok modulusokból, építőelemekből állnak össze. Az eddig számításba vett eszközök közöl egyik sem bizonyult alkalmasnak a software-krlzis megszüntetésére. Hatástalanok a programozás elméletével foglalkozó kutatások, a programozási eszközök előállításának munkaszervezései. Üj programfejlesztési módszerek A modern programozás 3 alap- irányzatának valamelyikével vagy kombinációival lehet kijutni a soft- ware-krízisből. 1. Funkcionális programozás Azon alapszik, hogy az összes számítás mindegyik részének valameny- nyl lépése matematikai funkciót valósit meg. Eszköze a LISP programnyelv. Előnye, hogy nem használ változókat, hátrányaként viszont megemlíthető, hogy nehezebben használhatók a kész programok, és teljesen elégtelen a programok olvashatósága. Software—ipar A számítógépek programfelszerelése ipari termék, nem szolgáltatás, se nem tudományos munka eredménye. Nálunk ez a kijelentés még szokatlanul hangzik, pedig például a tiszta és teleírt hajlékonylemezek (floppy disk) teljesen egyformák, azonban az árbeli eltérés köztük is lehet. Ennyi a programok előállítása során produkált szellemi munka ér* tőke. Az önálló software-plac kialakulása 1969-re tehető. Az elektronikus berendezések számítógépekre szakosodott gyártói a számítógépek áránál különválasztották a gépet (hardware) és a programfelszerelést (software). A software Igazi fejlődése csak tíz évvel később kezdődött. Ma már a software külön Iparágazat, és nagy jövőt jósolnak neki. A számítási programok 90 százalékát 1970-ben a vállalatok saját maguk állították elő, ma a programoknak legalább az 50 százalékát vásárolják. Franciaországban 1979- ben még a programozók 73 százaléka a számítástechnika fogyasztóinál dolgozott, ma már a programozók 75 százalékát a programozásra szakosodott cégek alkalmazzák. Hasonló a helyzet a többi fejlett országban is. Az USA-ban a programozási Ipar évi 20—30 százalékos növekedést ér el. A nyolcvanas évek közepén a software-eladás értéke megközelítette a 22 miliárd dollárt. A software-szolgáltatásokat nyújtó cégek száma az USA-ban 4300, Nagy- Britanniában 3000, japánban 2500. A KGST-országok közül Magyarország a legaktívabb a programok előállítása és exportja terén. Az ország 50 cégje évente 4—6 milió dollárért értékesít programokat a nyugati piacokon. Ezenkívül Lengyelországban mű* ködnek a software előállítására szakosodott cégek, az NDK-ban, Bulgá* riában és Szovjetunióban most vannak alakulóban. Nálunk még nem létezik ilyen cég és ez a lemaradásunk jele. A programok előállítási költségei régebben a számítástechnikai termékek eladásakor az összérték 3—5 százalékát tették ki. Ma ez az érték 33 százalékra emelkedett. A rendszerprogramok (operációs rendszerek] előállítása nagyon hosszadalmas és költséges, ezért csak a DEC, CDC, IBM és hasonló cégóriások foglalkoznak vele. Évente 24 százalékkal több programozóra van szükség, de az erre kiképzett szakemberek száma csupán 17 százalékkal növekedik. Mindenütt szakemberhiány van. Dr. Izsót Béla 2. Logikai programozás Tipikus képviselője a PROLOQÍ programnyelv, amely az 5. generációjú számítógépek japán kutatásaival függ össze. A matematikai logikán alapszik. Ez a módszer nagy követelményeket támaszt a hardwa- re-rel szemben, ezért a vállalati gyakorlatban nehezen használható. 3. Tárgyra orientált programozás Abból Indul ki, hogy minden kommersz, felhasználói program a valós világot érinti. Általános tsmeretdefl- niálást használ. Az Ismereteknek nevük és tartalmuk van. Az Ismeretek hierarchikusan vannak rendszerbe foglalva. Az irányzat képviselője a SIMULA programnyelv. Egyetlen hozzáférhető eszköz a szisztematikus, hibátlan és hatásos felhasználói programfelszerelés előállításánál keletkező problémákra. nyitásában való eltéréseket, s ebből kifolyólag nem használjuk ki kellően a típusfeladatokat. Nem sikerült átképezni a szervező dolgozókat analitikus szervezőkké. Csak az adatfeldolgozás technológiájával foglalkozunk, miközben megfeledkezünk a feldolgozott információnak az irányításban betöltött szerepéről. A számítógépeket csak adathalmazok feldolgozására használjuk. Az irányítási rendszerek hosszú időn keresztül önállóan fejlődtek anélkül, hogy a tervezők gondoltak volna a jövőbeli automatizálásra. Az automata irányítási rendszerek és az alkalmazott irányítási rendszer közötti ellentmondás a megoldók (programozók) és felhasználók között nyilvánul meg. Nem tulajdonítunk kellő figyelmet a projektek (tervezetek) és programok szervezési, megvalósítási kérdéseinek. Elfeledkezünk az irányítórendszerek modellezéséről. Nem tudjuk egyesíteni a meglevő programrendszereket komplex információs rendszerekbe. A problémák elsősorban a megoldókra és felhasználókra nehezedő követelményekből adódnak. Az analitikusok és programozók az emberi tevékenység sok területét automatizálják, de a saját munkastílusuk a manufaktúrákra emlékeztet. Az analitikusok munkáját nehezíti a sok, nem egyértelmű kiegészítő előírás. Az irányító dolgozók sokszor nem képesek meghatározni saját Információs szükségleteiket. A további problémák a programfelszerelés előállításához való helytelen hozzáállás következményei: — a kidolgozott program memóriaszükséglete nagyobb a megengedettnél, — helytelen műszaki-, programvagy adatkompatíbilltás (összeférhe- tőség) konzerválja az elavult módszereket; — a szabványosított felhasználói programok fejlesztése Időben nagyon eltávolodik az alap program- felszerelés fejlesztésétől, ezért sokszor elavult; — a tervet minél kevesebb, de tapasztalt szakemberekre kell bízni, a munkacsoportok tevékenységét koordinálni kell. Mérnöki ágazat Elsősorban ét kell értékelni a programfelszerelés előállításáról alkotott nézeteket. A programozást ma nem tudománynak vagy művészetnek tekintik, hanem mérnöki ágazatnak, mivel a programok készítése sokban hasonlít más tervező- és fejlesztőmérnöki munkákhoz. Az új hozzáállás főbb céljai; A „programtermelés“ hatásosabbá tétele, jó minőségű programok előállítása elfogadható időn belül, programok fejlesztése, üzemeltetése és karbantartása elfogadható költségekért (árban), a software Ipari szabványosítása, a programok előállításához való módszertani hozzáállás. Jelenleg több módszertant IsmeA SZÁMÍTÓGÉPES PROGRAMOK ELŐÁLLÍTÁSÁNAK PROBLÉMÁI Szálkák, fricskák, cikornyák avagy Ök is a XXI. századra készülnek? Amikor alapiskolába jártunk, gyakran hallottuk tanítóinktól öszönzésként, hogy ne elégedjünk meg a közepes eredményekkel, többre, jobbra vágyjunk, már csak azért is, mert a gimnáziumokban, szakközépiskolákban és szaktanlntézetekben a követelmény úgy Is sokkal nagyobb, mint az alapiskolában, s ott csak az állhatja meg a helyét, aki megalapozott tudással rendelkezik, mint ahogy aztán az életben is csak az érvényesül, aki az illető középiskolában mindent megtesz á szakismeretek tökéletes elsajátításáért. Az újságokban, különböző publikációkban pedig arról olvashatunk egyre gyakrabban, hogy manapság a munkásszakmák jellege is merőben más, mint régebben volt, s egy- egy mesterség elsajátításához egyre bonyolultabb műszaki tudás megszerzése szükséges, hiszen a tudományos-műszaki haladás korában szinte naponta változnak a technológiák, a gyártási folyamatok műszaki feltételei. (Hadd ne térjek most ki a gyakorlatban tapasztalatakra — amelyek ezen utóbbi kitétel ellenkezőjéről győzik meg az embert —, már csak azért sem, mert nem az elméletet kell a gyakorlathoz igazítani, hanem fordítva, ha valóban haladni akarunk ...) Az elmondottak — az elmélet — alapján én úgy képzeltem, ha ezek után meglátogatok egy szaktanlntézetet, aikkor szinte a következő évszázadba, egyúttal évezredbe kerülök, hiszen azok a tanulók, akik most gyűjtik nagy szorgalommal tudásukat, azok már „a XXI. századra készülnek“ — ahogy mondja lapjuk egyik sorozatcime. Ogy is mondhatnám: úgy képzeltem, hogy a mai tizenéves fiatalok laboratóriumi körülmények között gyűjtik elméleti tudásukat, s fejlesztik kézügyességüket. Amikor aztán meglátogattam a Komáromi (Komárno) Gépészeti Szakmunkásképző Intézet diákszállóját, szinte földbe gyökerezett a lábam. De úgy Is mondhatnám — egy további rovatcímüket variálva —, hogy clkornyás fricskát kaptak elképzeléseim, s a látottak szálkaként fúródtak belém, sajgó sebeket okozva. Kezdjük a lakóhelyiségekkel, amelyeket csak a legnagyobb jóakarattal lehet szobáknak nevezni, mert mindenütt az ütött-ko- pottság dominál, na meg a por. Szőnyeg, netán fallszőnyeg olyan luxus,, amely tán megmételyezné a fiatalokat. Egy-egy Ilyen helyiségben általában hatan laknak, erre utal a hat ágy, a hat szék, a három „szekrény“ (erre még visszatérek) és egy asztal. Ez az egy asztal szolgálja az evést, a tanulást és a kikapcsolódást, de általában a svábbogarak is ezen korzóznak, tudniillik ezekből az apró rovarokból Is van elég. Meleg víz? Ugyan kérem! Szakmunkástanulóknak?! Az említett szekrényről tudni kell, hogy az négy deszkalapból áll, a polcok fogalma már ismeretlen, így a tákolmány fenekén van a tiszta ruha, a szennyes, az elemózsia, a lábbelik, a tankönyvek, s ki mit óhajt még „luxus“ céljából ott tartani. Az ebédlőben viszont akkora a higiénia, hogy az már szinte túlzás. Két vödörben Is ott a víz, amelyben megmoshatják a diákok (megjegyezem külföldiek Is vannak Itt) az evőeszközüket, méghozzá úgy, hogy a feledékenyebbek a vízről még este Is visszaemlékezhetnek a reggelire. Ai ágyak finomságra nevelnek. Aki ugyanis agresszívebben forog éjszaka álmában, könnyen a padlón köthet ki. A diákok elmondásából tudom még, hogy olykor heteken keresztül csak nyolcan-kl- lencen laknak az egész diákotthonban (otthon?), mert aki teheti, albérletbe menekül, vagy a több tízkilométeres utazás táradal. mait választja a vázolt „kényelmes“ bentlakás helyett. Lehet, hogy emiatt marad el a fejlesztés? Netán ennyi embernek nem érdemes kulturált környezetet teremteni, amelyben még tanulni Is lehetne, készülni a XXL századra? Lehet. De az Is, hogy valaki) k) rosszul értelmezi!k) az életre nevelést, netán abból indul(nak) ki, hogy milyen is volt egykor munkásnak lennL Meg az is, hogy valakik lebecsülik a körülményeket, a lehetőségeket, s úgy gondolják, semmiből is lehet kötelet fonni. Mindenesetre amit tapasztaltam, klasszikus példája annak, milyen messze. kerülhet egyetlen intézményen belül az elmélet a gyakorlattól, ha nem akarják észrevenni, hogy a környezetüket olyan gondolkodó lények alkotják, akik nemcsak tudnak nézni, látni Is mernek. KOVACS A.
