Új Ifjúság, 1988 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1988-12-28 / 52. szám
Az Ifjú Szívek Jordániában Keveseknek adatifi meg, hogy egy folklórcsoport tagjaként Ázsia két országában is képviseljék hazánkat E nem mindennapi eseménynek voltak részesei az Ifjú Szívek Ghfmes zenekarának és tánckarának tagjai, akik szeptemberben összesen tizenkétszer léü- tek fel Jordániában és Irakban. Erről az útról, az átélt élményekről faggattam a zenekar e- gyik tagját. Szarka Gyulát, miközben beszélgetésünkbe bekapcsolódott a zenekar további két tagja, Buják Andor és Bohús Zoltán Is. — A megérkezés utáni élmény- beszámolók alapján tudom, hogy az események áradatában nehéz lesz a történtek fonalát követni, de próbáljuk meg mindjárt az út elejétől kezdeni. — Gondolhatod, hogy majdnem elájultunk a meglepetéstől, amikor megtudtuk, hogy megyünk Ázsiába. Igaz, hogy felléptünk már Svájcban is, de hát ez mégis szinte hihetetlennek tűnt. Izgultunk is nagyon, hogy messze tőlünk, Ázsia e részén mennyire lesz igény a mi zoboraljai, csellóközi, gömöri és bodrogközi magyar és szlovák népzenénkre. A hihetetlennek tűnő útból valóság lett, eljött az indulás napja, szeptember 11-e, és mi Prágában repülőgépre szálltunk. Hogy az út még varázslatosabb legyen, athéni és ciprusi megállókkal értünk Jordánia fővárosába, Ammanba. Itt a nagykövet várt minket. A kedves fogadtatás után a meglepetésből felocsúdva autóbuszba ültünk, és indultunk Akabába. Útközben éltük át talán a legnagyobb élményünket, amikor is pár órára megálltunk Petrában. Ezt az 1350 táján alapított várost látni kell, a sok csodát nem lehet elmesélni. A hatalmas sziklás hegyeken a vidéket lóháton barangoltuk be. A sziklába épített templom, a római kori amfiteátrum, a pazar középületek mindnyájunkat elkápráztattak. Négy-öt órás nézelődés után folytattuk utunkat Akabába, Jordánia egyetlen tengerparti városába. Itt a datolyapálmákkal szegélyezett tengerparti szálloda teraszán léptünk fel esténként. Ä pálmafák ágai között színes világítás, a szállodában úszómedence és minden igényt kielégítő kiszolgálás volt. — Itt voltatok elszállásolva is? — Igen, és fölösleges mondanom, hogyan éreztük itt magunkat. — A fárasztó esti vagy éjszakai fellépések után hogyan teltek a nappalok? — Napközben a környezetünkkel ismerkedtünk, a várost jártuk, és persze mindennap fürödtünk a Vörös-tengerben. — Milyennek láttátok ezt az általunk csak képekről ismert vidéket? — Egészen szokatlan volt számunkra. Az ország belsejében nincsenek fák, nem nő fű, mindenütt csak szikla és homok, sivatagok és félsivatagok váltják egymást. A zöldövezetet a mesterségesen öntözött fák alkotják. A városon kívül már csak beduinsátrakkal, viskókkal találkozhattunk. Hihetetlennek tűnik, de a sátrak képéhez éppúgy hozzátartozik a Toyota vagy más Japán és amerikai márkájú személyautó, mint a sovány kecske vagy a teve. — Mielőtt folytatnánk útiélményeitek felelevenítését, megtudhatnánk valamit az akabái fellépéseitek fogadtatásáról? — Nem vol könnyű a vallási hagyományokat hűen őrző arabok szívébe belopni magunkat. Az ott egy egészen más világ, mint a miénk. Zenéjük, táncuk tempera- mentusosabb a miénkénél, éppen ezért menet közben kellett változtatnunk műsorunkon. Végül is elmondhatjuk, hogy fellépéseinkkel sikert arattunk. Akaba után Ma’an következett, az ottani völgyben levő gyönyörű szállodájával, amelynek építésén csehszlovák vendégmunkások is részt vettek. Ma’anban két műsort adtunk a szállodai vendégek előtt, akik többségükben európaiak voltak. Egy élményszámba menő zuhanyozást is meg kell említenem. A Holt-tenger közelében levő ó- riási vízesésnél volt benne réöfi jártak Jordániában. szünfi. Ä zuhatag érdekessége, hogy a forrásnál feltörő víz hőmérséklete állítólag 90 fokos, s mire leér a völgybe, még mindig 40—45 fok körül van. Ezután a fővárosban, Amman- ban léptünk fel sikerrel, amelyen a nagykövet és a jordán kulturális miniszterhelyettes is Jelen volt Nagyon sajnáltuk, hogy a zenekar két tagja, a prímás, vagyis öcsém, Tamás, valamint a cimbalmos, Behr László nem lehetett velünk, mivel még tényleges katonai szolgálatukat töltötték. A prímás feladatát az Ifjú Szívek reneszánsz kamaraegyüttesének vezetője, Németh Imre vállalta. Kettőnkön kívül Buják Andor, Bohus Zoltán, Écsi Erzsébet, Fekete Ilona, Fulajtár Éva, Morvay Péter, Mészáros Gábor és Mészáros György alkotta a csoportot. Műsorunk rendezője és koreográfusa az Ifjú Szívek koreográfusa, Varga Ervin volt. Közben megérkezik Buják Andor, Ammanról már őt kérdezem. — Amman nyüzsgő, európai szemnek szokatlan város. Rengeteg üzlete van, ahová a tulajdonosok a szó szoros értelmében berángatják az embert. Az üzletekben óriási választék vár a külföldi turistákra. A pezsgő élet a késő délutáni óráktól éjfélig tart Korábban a nagy hőség miatt az üzletek is zárva tartanak. Érdekességként mondom, hogy Am- manbara közvetlenül a fáról szedtük a datolyát. Három napot töltöttünk itt egy fellépésünk volt, majd pedig Irak fővárosába, Bagdadba repültünk. A gyerekkori meséinkből Ismert városon még nagyon látszanak a háború nyomai. Gazdag programunk részeként Bagdadban felléptünk a nagykövetségen is. Egyébként, hogy milyen kicsi a világ, kellemes meglepetésünkre találkoztunk Itt a szegedi balett táncosaival. De egy kevésbé kellemes eset is történt, mégpedig ZumivaT (Bohus Zoltánnal). — Zuml, ml is történt tulajdonképpen? — Bagdadban járva az utcákat, persze csak szűk körzetben, mert Itt még a taxisofőrök sem Ismerik ki teljesen magukat, egy jól felkészült turistához Illően, előveszem a fényképezőgépemet, hogy megörökítsem a mesék városát és a lefátyolozott csajokat. Egyszer csak megjelennek a rend őrei, és gépemmel együtt már akarnak is vinni. Rám is vonatkozott, hogy a városban nem szabad fényképezni, Szerencsére társaim segítségemre siettek, és kikönyörögtefi a rendőröktől. — Hogyan tudtátok megértetni magatokat a helybeliekkel? — Én sehogy, de volt között tünk, aki tud angolul. — Gyula, mi volt e változatos üt következő állomása? — A kővetkező állomás Babylon volt, az ottani fesztivál. Erről a fesztiválról tudni kell, hogy az egész világról meghívnak rá vendégeket. A műsor eléggé heterogén, például Angliából egy rockzenekar érkezett. Mondanom sem kell, hogy nagy megtiszteltetésnek éreztük Csehszlovákiát képviselni egy Ilyen nemzetközi fesztiválon. — Az útról már elég sok szó esett, de ez egy töredéke csak a rengeteg élménynek. Amire én még kíváncsi lennék: szakmailag mit jelentett számotokra ez az út? — A fesztiválon és a többi fellépésen Is rengeteg tapasztalatot szereztünk. Rá voltunk kényszerítve, hogy sokféle helyzetben feltaláljuk magunkat, hogy rögtönözni tudjunk. Jártasabbak lettünk a színpadi zenélésben. Mindezek mellett élőben Ismertünk meg egy másfajta kultúrát, zenét, táncot. A csodálatos út, a sok-sök látnivaló mellett ez nagyon sokat jelentett számunkra. Morvay Béla mérnök Autóval Algírból Lagosba „A sivatag hajóján“ Tamanrassetbőí Gaóba hat hétig is eltart az üt. Gépkocsival viszont két-három nap alatt kényelmesen megtehetjük. De ma még gyakori a tevekaravánnal való szállítás a föld legnagyobb sivatagában. A Mali Köztársaság szaharai területén a taoudenni sóbányákból Timbuktuba vezető, 800 kilométeres utat — sótáblákkal az egypúpűak oldalán — négy hét alatt teszi meg a tevekaraván. És terepjáró autóval sem könnyű a homoktenger legyőzése. Napjainkban sem ritkaság, hogy az eltévedt gépkocsisok szomjan halnak! Még az olyan jól szervezett és a levegőből repülőkkel, helikopterekkel kísért autórali, mint a Párizs—Dakar között évente megrendezett verseny sem mentes a meglepetésektől: az eltévedt és csak napok múltán megtalált autósok tragikus esetétől. Persze a versenyzők vagy a bátor sivatagátkelők keresik a kalandot, a veszélyt. A múlt századok nagy európai felfedezőinek — Mungo Parknak, René Catilének és a többieknek — a példájára vágnak neki a végtelen homoktengernek. A kalandos szaharai utazások ideje azonban végéhez közeledik. Legalábbis azok számára, akik biztonságban szeretnének átkelni a sivatagon. A leghosszabb afrikai országút, a Szaharát Algírtól Lagosig észak-déli irányban átszelő, 4560 kilométeres transzszaharai út mintegy 80 százalékát ugyanis már nemcsak hogy megépítették, de aszfaltburkolatot is kapott! A Földközi-tenger partján fekvő Algírt hamarosan autóút köti össze az Atlanti-óceán — pontosabban Guineai- öböl — partján levő nigériai metropolissal, Lagosszal. Az Algír és Taman- rasset közötti 2060 kilométeres Szakasz már 1978 őta „üzemel“: három mjp elegendő ahhoz gépkocsival, amit évtizedekkel ezelőtt két-három hónap alatt jártak meg tevékkel. A nehéz terepjáró teherautók pedig két hét alatt tették meg ezt a távot. Az afrikai egység útját (ezt a nevet kapta az új létesítmény) 1964-ben kezdték építeni Algériában. Ebben a munkában mintegy tízezer helybeli fiatal vett részt. A Service National ifjúsági szolgálat tagjaként két évig társadalmi munkában dolgoztak. Az 1. számú algériai országút — a transzszaharai része — a következő években eléri Nigert és Malit. (Gaót máris aszfaltozott út köti össze Bamakóval, a mali fővárossal.) Ha az építkezés finanszírozását Nigerben is megoldják, már 1990- ben roboghatnak a gépkocsik Algírból Lagosßa I Sebes Tibor Ali Musztafa: „Szívesen szágulda nák a transzszaharai autóúton.“
