Új Ifjúság, 1988 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1988-12-14 / 50. szám
— A XXI. századra készülnek ORÜLNEK-E ki Ül SZÁZADNAK ? Rovatunk címe kapcsán szinte már közhely a számítástechnikára gondolni, és azt mondani: az új század a számítógépek, a mikroelektronika százada lesz. Ebből következően a legkézenfekvőbb és legegyszerűbb ebben a sorozatban olyan fiatalokról írói, akik a számítástechnikával nemcsak a kötelező tanítási órákon fogialkoznak Én is ezt a kézenfekvő lehetőséget választottam Választásom mentségéül azt hozom tel, hogy kíváncsi voltam, ezek a fiatalok is úgy gondolják-e, hogy a iövő század a mikroelektronikáé A Vágseflyei ISafa) Vegyipari Szakközépiskolában RuiSnansky mérnök tanár vezetésével az elmúlt tanévben alakult meg az Orbitál nevű számítástechnikai szakkör A körnek mintegy húspe tagja van, és közülük való az a három diák is, akiket beszélgetésre hívtam Mindhárman negyedikesek. Patrik Satka és Rastislav Varga a IV B, Michal Ozgyin pedig a ÍV. D osztály tanulója. Választásom nem véletlenül esett éppen rájuk. Amellett, hogy az iskolában a számítógép afféle fanatikusainak tartják őket, a számítástechnika oktatásbeli kihasználásával foglalkozó munkájukkal részt vettek és sikeresen szerepeltek a középiskolások tanulmányi versenyében. De azt, hogy miről is volt szó, mondják el Inkább ők. Patrik Satka: — Munkánkban arra kerestünk választ, hogyan lehet a számítógépet felhasználni a vegyetemzésekhez a gyakorlati óráinkon. Célunkat sikerült elrénünk, ebben a tanévben iskolánkban a diákok már ezzel a módszerrel végzik a vegyi analízist. Ezzel sikerült meggyorsítanunk a munkát, a számítógépek megkímélik a diákokat a fáradságos és monoton számítgatásóktói és az adatok állan dó. ellenőrizgetésétől. A három diák azt állítja, hogy az iskola jelenlegi elsőseinek már nem olyan nagy újság, attrakció a számítógép, mint az a számukra volt. Sokszor előfordult, hogy ők annak idején késő estékig itt maradtak, számolgattak, látszottak a számítógéppel. — Ha igaz az állításotok, hogy pár év alatt ennyire alábbhagyott a számítástechnika iránti érdeklődés, akkor mit gondoltok, milyen lesz ez mondjuk 2010-ben? Milyen helyet foglal majd el életünkben a számítógép? — Szerintem az természetes, hogy ninch már akkora érdeklődés — vá- a jövő század életének, nélküle el- laszolja Michal Ozgyin —, de az elektronika nagyon fontos része lesz képzelhetetlen lesz bármilyen fajta munkavégzés, így a tanítás is. — Ez mind szép dolog, de azt is tudjuk, hogy a számítástechnika színvonala az egyes országokban nagyon különböző, és Csehszlovákia bizony nem tartozik az élvonalba. Fel tudunk e zárkózni a fejlett országokhoz? Mi erről a véleményetek? — Nálunk most nagy a hírverés a 8 bites számítógépek körül. A mi körülményeink között ez valóban jónak számít, de hát hol van még a világszínvonaltól?! — mondja Michal. — Öt év alatt elérünk egy bizonyos színvonalat, de a világ akkorra már újra csak messze jár — folytatja Rastislav Varga. — Én elég Patrik Satka és Michal Ozgyin (balról jobbra) Rastislav Varga pesszimista vagyok. Szerintem a fejlett országokat a számítástechnikában sohasem fogjuk tudni utolérni, pedig sok minden ettől függ, á népgazdaság fejlődése is. — A XX. században nemcsak számítástechnika lesz. Az viszont bizonyos, hogy az új kor újfajta műveltséget igényel. Milyen legyen ez a műveltség, és milyen legyen az oktatási rendszer? — Ha az emberiség haladni akar, sőt, ha egyáltalán meg akar élni, nagyon jő szakemberekre, specialistákra van szüksége. Legyen njeg az embernek az általános műveltsége, de sokkal fontosabbnak tartom, hogy jó specialista legyen, magas színvonalon művelje a szakmáját — válaszolja Michal. — Való igaz, hogy egy ember nem érthet mindenhez, nem lehet mindenben szakember — veszi át a szót Patrik Satka. — A jelenlegi oktatási rendszerünk azonban, szerintem, nem korszerű, átalakításra szorulna. Differenciáltabbnak kellene lennie, nagyobb lehetőséget kellene adnia a tehetségeknek arra, hogy érvényesülni és fejlődni tudjanak. — Örültök-e annak, hogy életetek nagyobb részét várhatóan a XXI. században élitek majd le? — Én nem hiszem, hogy az ezredforduló gyökeres változásokat hozna az életünkbe, tehát szerintem a jövő századi élet népi nagyon különbözik majd a mostanitól — állítja Rastislav Varga. — Én örülök annak, hogy most, a XX. század végén születtem, mert úgy gondolom, hogy az emberek job ban, könnyebben élnek, mint a múlt ban, de félek is a jövőtől. Elsősor ban a környezetszennyezés miatt, a- mely katasztrófába sodorhatja az emberiségét Bízom benne, hogy sikerül majd megállítani ezt a nem- kívánatos folyamatot. — Én örülök és optimista vagyok — mondja Patrik Satka. — És a munkámmal magam is szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy a XXI. században jobb és könnyebb legyen az életünk. k-ró(A szerző felvételei) Kitaláltuk — megvalósítottuk A FOGAS KÉRDÉS MEGOLDÓDOTT — Ha valakinek felnőtt korában kihúzzák a fogát, bizony fogas kérdés. hogy mit tegyenek helyébe. Még ha van is mesterséges fogtő, ennek ínvbe helyezése — a szakemberek ezt műtéti beavatkozásnak tekintik — speciális műszereket igényel, ezekből pedig sajnos a hazai piacon nagyon kevés van. Mindezt fogorvos barátomtól, dr. Peter Kartíktól tudora, aki nemrég keserű szájízzel kerasett fel egy ilyen jellegű problémával. Hozott egy fogorvosi műszerkészletet mutatóba, és elpanaszolta: „Ezt ugyan csehszlovák cég, a Chirana gyártotta, de ma már hiába várjuk tőlük a többit, mert megszüntették a gyártást. Állítólag nekik ez kis tételben nem éri meg, így hát behozatalra vagyunk utalva.“ Amikor elmondta, hogy megközelítőleg hétszáz dollárba kerül egy doboz, elhittem, hogy még a kassai (Koéice) kettes számú fogászati klinikán is hiánycikknek számít. Mi lehet akkor másutt! Nem tudnánk-e ezt mi a Kelet-szlovákiai Vasműben valamilyen úton-módon gyártani, kérdezte segítségemet várva a barátom. Én pedig mindenképpen szerettem volna neki segíteni, így nem mondtam nemet. Rajzoló létemre azonban ekkor még nem tudtam, milyen nagy fába vágjuk majd a fejszénket. Az alapszervezet tagjai is támogatták a dolgot, így első lépésként a gyár központi mechanikai műhelyének véleményét kértük ki. Így jutottam el Ján Gordiakhoz, a műhely SZlSZ-alapszervezetének elnökéhez, aki szintén nem riad vissza a problémáktól — kezdi a közelmúlt egyik országos hírű ifjúsági szervezetének felidézését Zita Hro- motová, a műszaki osztály SZISZ- a lapszervezetének elnöke. A másik SZISZ-elnök így folytatja: — Szó szót követett, s a két alapszervezet elhatározta, hogy megfogja a dolog végét. Egy kicsit a bizonyítási vágy is hajtott bennünket, mert eddig mindig a gyengébben működő aiapszervezetek között emlegettek a vasműben Hamarosan Ifjúsági komplex ésszerűsítő brigádot alakítottunk, amelynek végül is én lettem a vezetője. Amikor Zitáék elkészítették a tervdokumentációt, és sikerült olyan anyagot is felhajtani, amely az implantálás kényes műveletéhez megfelelő, vagyis steril, orvosi szempontból kifogástalan, még mindig nem volt megoldva a probléma. A különböző alakú és profilú műszereket csak kovácsolással lehetett előállítani, így felkerestük a Kelet-szlovákiai Vasmű két „utolsó mohikánját“, akik még értenek a kézi kovácsoláshoz. -Az idős mesterek készségesen vállalták, amire kértük őket, így hamarosan el is készültek az első darabok. Szeptember első hetében, az ifjú kohászok napjai alkalmából átadtuk a gondosan csiszolt és kifényesített prototípust szakvéleményezésre. Nem kis örömünkre a fogorvosok azt mondták, megfelel, s ha ötezer koronánál nem kerül többe a készlet, hajlandók nagy tételben is átvenni. Ezután az illetékes szervek megrendelést adtak a vasműnek, s a kísérőlevélben szóltak az előzményekről is. A hivatalos ügyintézést aztán újra a SZISZ-esek szorgalmazták. Gyors ütemben kidolgozták a gyártás technológiai menetét, elkészültek a műhelyrajzok, segítettek az árképzésben és még sok egyébben. Hamarosan megkezdik az előzetesen megrendelt tíz készlet gyártásét. És hogy mi lett az ügyben illetékes fiatalok jutalma? Egyelőre erkölcsi elismerés, egy-két jó pont az alapszervezetke számára és ígéret arra, hogy az említett klinikán soron kívül fogorvosi ellátásban részesülnek majd.-polg(A szerző felvételé) Zita Hromutová és Ján Gordiak Klubról klubra Viszontlátásra - tél év maivá — Egy régi adósságot törlesztőnk ma — mondja Ján Straka, a Dubnica nad Vá- hom-i városi Ifjúsági klub vezetője, miközben egy úl létesítmény megnyitásával kapcsolatos események — tehát ünnepi méltatás, szalagátvágás stb — zajlanak — Városunk jellege már rég szükségessé tette1 az ilyen létesítmény létrehozását. Tovább nem jutunk a beszélgetésben, hiszen ő a házigazda. — Majd később bővebben . . — mondja, javasolja. Az ünnepi ceremónia után az össze- sereglett vendégek „háztűznézőbe“ indulnak. Csak akkor tudatosítjuk, milyen intézmény épült fel tulajdonképpen. Bárhol megirigyelnék a dubnicalaknak ezt az ifjúsági klubot A földszinti nagyterem kész műszaki csoda A háromszázötven nézőt befogadó helyiség tulajdonképpen színház terem, nagy színpaddal, de ugyanakkor mozinak is használható. Ez, persze, meg szokott megoldás, nincs benne semmi kii lönös. A nézőtér fokozatosan emelkedik, így mindenki kiválóan lát 8 színpadra vagy a mozivászonra Még ebben sincs semmi különös. Hanem Plég egy két gomb nyomás, és az emelkedő széksorok egymásba „bújnak“, és perceken belül bálteremmé változik a helyiség. A földszinten találunk még egy kiállítótermet és egy jól, de főleg szépen berendezett büfét, ahol a közönség csillapíthatja éhsé gét, szomját. Természetesen csak alkohol- mentes italokat árusítanak. Az emeleten találhatók a klubhelyiségek, szaktermek: műterem a képzőművészek számára, számítóközpont tíz számítógéppel azoknak, akiknek a matematika és a programozás a vesszőparipája. Van Jól felszerelt fotokamra, továbbá műhely a modellezőknek, próbaterem a táncosoknak, az énekeseknek, és nem hiányzik az olvasóterem sem. Egyszóval olyan ifjúsági klub ez, mint amilyet a „nagykönyvben“ megírtak. A kitüntetések és az elismerő oklevelek átadása után Ján Straka ismét talál időt, hogy folytassuk az éppen csak elkezdett beszélgetést — Azt mondják, te vagy a régl-üj vezető Miért? — Ez egyszerű Én nem ma léptem elő az ifjúsági klub vezetőjévé, a klub sem a mai nappal alakult. Létezett már eddig is, én vezettem, csak nem volt saját épületünk. Szükségmegoldásként több helyen „székeltünk", s nem mindig a legalkalmasabb helyiségekben. Persze a munka színvonala is ehhez igazodott. A mai naptól saját épületünk van, s mint ahogy láthattad, nem is akármilyen. Lényegében újjászületett a klub. Ilyen körülmények között a vezetőnek is ezt kell tennie. — A megnyitó előtt régi adósságról beszéltél a város jellegzetességéből eredően. Miről van hát szó? — Dubnicának két jellegzetessége van. Az egyik az közismert: a nehézgépgyár. Erről külföldön is sokan tudnak, hiszen termékei sok mindenhová eljutnak. A másikról viszont idehaza sem nagyon tudnak: városunk lakóinak átlagos életkora 27,5 év. Jól hallod, huszonhét és fél év. Nem frázis tehát, ha azt mondom, hogy Dubnica a fiatalok városa. Van még egy harmadik dolog, de ezt nem akarom jellegzetességnek feltüntetni, mivel ez máshol is közismert: nagyon kevés olyan helyet találni városunkban, ahol a fiatalok ésszerűen tölthetik a szabadidejüket. Probléma ez mindenütt, de nálunk, tekintettel a lakosság életkorára, különösen az. Adósak vol tunk már a fiataloknak ezzel az intézménnyel. És hogy miért régi adósság? Most, ugye, minden szép itt. Beszédek, méltatás. Azonban az az igazság, hogy csak kínnal-bajjal épült fel ez az épület pedig minden megvolt hozzá, az akarat, a pénz és a telek is. Az alapkövet 1978 őszén rakták le. Utána nagy lendülettel elkezdődött a munka, majd néhány hónap múlva megállt, pedig, mondom, volt pénz, akarat, tervek. Hogy mi nem volt? Aki építse. Építőiparunk örökös betegsége a kapacitáshiány. Évekig nem mozdult semmi. A végén már úgy tűnt, hogy végleg leállítják az építkezést, lebontják, ami addig elkészült, és más valami kerül ide. Ekkor jött megmentőként a Stavoindustria vállalat. Elvállalta, és teljesítette is az ígéretét. Persze, mi is segítettünk. A SZISZ rengeteg órát ledolgozott társadalmi munkában és építkezésen. így aztán a közös munkánk eredménye, hogy ma itt ülhetünk. Ezért régi, tízéves az adósság. — Minden elismerésem a kitartásért, és gratulálok a szép létesítményhez. Hadd akadékoskodjak azonban egy kicsit! Sokféle közművelődési és Ifjúsági létesítmény megnyitásán részt vettem már, s mindenütt hangzatos ígéreteket hallottam az ünnep pillanatában. Aztán még el sem kezdődött a munka, máris megtorpant a lendülete. — Igen, tudom. Itt is elhangzott ma sok ígéret, szóltunk a tervekről és reményeinkről, Mit mondjak? Ha most én is dicsekedni, ígérgetni kezdenék, mi minden lesz itt, akkor lényegében csak szószátyár- kodnék. Ne a vezető beszéljen, hanem az eredmények. Tudod mit? Gyere el, mondjuk, úgy fél év múlva Akkor majd leülünk, és folytatjuk ezt a mai beszélgetést. És lehetőleg előzetes bejelentkezés nélkül gyere, hogy fel ne merülhessen az előre megrendezett fogadás gyanúja. — jó! Tehát: viszontlátásra fél év múlva! Horváth Rezső
