Új Ifjúság, 1988 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1988-12-14 / 50. szám
A FÖLD IS KÍVÁNJA A TUDÁST Ludmila Horfiáková: „Természetesen ide sem csak „angyalok“ járnak.“ A nagyüzemi termelésnek köszönhetően a mezőgazdaság egyenértékű az ipar bármely ágazatával. Közhelynek tűnő megállapítás, de ott, ahol még ma is alapanyaggondokkal küszködik az élelmiszer- ipar, ezáltal élelmiszerhiánnyal a piac, igencsak megvan a jelentősége. Szerencsére mi nem tartozunk ezek közé az országok közé, de a mezőgazdasági termelés bővítésének és korszerűsítésének így is megkülönböztetett figyelmet kell szentelnünk. Az egyre nagyobb fokú gépesítés és az automatizálás követelményeket támaszt a mezőgazdasági dolgozókkal szemben. A szövetkezetek és az állami gazdaságok egyre jobban igénylik a művelt, gyakorlatias szakembereket, tehát a főiskolát, egyetemet végzettek mellett a középkádereket is. Az utóbbiakat a mező- gazdasági szakközépiskolák és szakmunkás- képzők nevelik, többek között a Mecenzéfi fMedzev) Mezőgazdasági Szakmunkásképző iskola, amely idestova harminckilenc éve működik. A közép- és kelet-szlovákiai magyar nemzetiségű fiataloknak egyedül itt adnak érettségivel végződő képesítést a gépesítő! szakon, ennek ellenére az osztálylétszámok alacsonyak. Látogatásom célja az iskola jelenének és jövőjének megismerése volt, persze „menet közben“ más egyebekre is fény derült. A változás szükségszerű — A jelenről könnyebb is egyszerűbb is beszélni — kezdi a beszélgetést Jozef Stovöík mérnök, az Iskola igazgatóhelyettese. — A népszerűségre nem panaszkodhatunk, aminek ugyan ellentmond a magyar osztályok 20—21 fős létszáma, de ezen ml nem tudunk változtatni. Magyar nyelven csak mezőgazdasági gépesítőket képezünk, a szlovák tagozaton viszont autószerelőket, géplakatosokat és fémmegmunkálókat is, s ez nagy vonzerő. A három és fél éves nappali tagozaton kívül van érettségivel végződő kétéves továbbképzőnk is, s mindkettő magyar nyelven is. Jelenleg 559 diákja van iskolánknak, úgy is mondhatnám, telt házunk van, mert ugyan aránylag jól felszerelt iskola a miénk, az épületeink többsége régi, elavult. Nem nézzük természetesen tétlenül a helyzetet, csak hát nem rajtunk múlik ... Már az idén meg kellett volna kezdeni az új iskola építését, de végül is az egész kassai (Kosice) vízhiány miatt megkezdett beruházás miatt elhalasztották. Már megvan az építkezés helye, elkészültek a tervrajzok. A terv 85 millió koronában állapította meg a költségeket, de még hiányzik a kormány beleegyezése. Reméljük, erre nem kell sokáig várni, s az építkezés megkezdésével új fejezetet nyithatunk az itteni szakmunkásképzés történetében. Egy veterán meglátásai Szilágyi László, a tanári kar egyik „veteránja“ kalauzol az Iskolában. Harminc éve tanít itt, így mint élő lexikont hallgatom. — Ez itt a volt malom épülete, mi varázsoltunk belőle 180 fős diákotthont. Egyszintes, az udvar hosszában terpeszkedő épületben vannak az osztályok, to vább pedig a műhelyek sorakoznak. Ai emlékszobában faliújságokon, korabeli fényképeken, írásos dokumentumokon az iskola múltja és jelene tárul elénk. Me- cenzéf 1966-ban, az itt legendás hírű kovácsmesterség hatszázadik jubileumán e- melkedett városi rangra. Az iskola oromzatára 1978-ban került a mai intézmény- tábla, amely sorrendben már a hatodik. Az iskola falai között mindig a nemzet- gazdaság szükségleteinek megfelelően oktatták az egyes szakágazatokat. Kerültek már innen ki gép-, kohó, faipari és mezőgazdasági szakemberek. Sajnos, még napjainkban sem egyértelmű az intézmény profilja. Vannak dolgok, emberek, az igazgatót és a szakoktatókat is beleértve, a- melyek, illetve akik a mezőgazdasági minisztérium hatáskörébe tartoznak, egyébként a kerületi iskolaügyi szakosztály a felettes szerv. Kísérőm az iskola nevelési tanácsadója. Hogy ez milyen teendőkkel jár, azt is tőle tudom meg. — Elcsépelt frázis már, hogy iskoláinknak nemcsak oktatniuk, hanem nevelniük is kell. Az én kezembe futnak össze az információk a diákokról és a munkaadókról egyaránt. Mindig akad probléma a hiányzások, diákcsínyek és az iskola vagy a munkaadók körül. Sajnálatosan sok olyan diákunk van, akik mögött megingott a családi háttér, akik otthonról sem erkölcsi sem anyagi támogatást nem remélhetnek. És nem kizárólag cigányokról van szó. A nemzeti bizottsághoz és a védnökség! üzemhez fordulok segítségért, de van úgy, hogy csak a rendőrség beavatkozása tesz pontot a problémák végére. Azt is figyelemmel kísérem, hogyan tartják meg szavukat, a szerződésben vállalt kötelezettségeiket a munkaadók. Megtörténik, hogy volt növendékünk a kötelező három év után távözik munkaadójától, mert az figyelmen kívül hagyta a szerződést, és sem az ígért fizetést, sem a szociális juttatásokat nem adta meg. Ilyenkor az esetet kivizsgáljuk és megtárgyaljuk tanácsadói testületünkben a szerződő üzemek képviselőinek jelenlétében. — Munkájuk, gondolom, nem merül ki a bajok orvoslásával. — Természetesen nem! Nevelői feladat a mindennapi tanácsadás és a szocialista brigádtartalékok nevelése is. Már hatodik éve foglalkozom a magyar tannyelvű osztályok kollektíváival, amelyek mindegyike egy-egy brigádként működnek. Ezeknek a brigádoknak van vezetője akár a felnőtt munkahelyeken, és tartalmas munkát végeznek a virág- és faültetéstől az idős polgároknak nyújtott segítségen keresztül a ZENlT-versenyben való részvételig sok mindent a szabadidejükben. Munka közben A műhelyekben folyik a munka. A láng- hegesztőknél a harmadikosok éppen vizsgára készülődnek. Két csődarabot kell varrattal összekötniük. Ez azért olyan fontos feladat, mert ebből szakvizsgát is tesznek a diákok, és szakképesített hegesztőkké válnak. Előttem Bányász Róbert épp most fejezi be a munkát. —Hogyan sikerült? — Érzésem szerint jól! — Honnan Jöttél, és hová szól a szerződésed? — Szepsiből (Moldva nad Bodvou) vagyok, és az ottani állami gazdasággal kötöttem három évre szerződést. Ott is hegesztettem már, de nem ilyen szép környezetben. A mecenzéfi ősi mesterség, a kovácsolás műhelyében viszont ácskapcsokat alakítanak a vörösen izzó vasanyagból a II. B tanulói. Imling János műhelyvezetővel először arról beszélünk, kell-e még a kovácsmunka a mai modern mezőgazdaságban. Szavai arról győznek meg, hogy igen, hiszen számtalan apró sarok vasra, vasalásra és egyébre van szükség naponta. Más dolog, hogy a növendékek nem kizárólag kovácsnak készülnek. Miután Németh Miklós kezében megnyugszik a kalapács, s a kész munkadarabokat büszkén pihenteti az üllőn, mintha igazolni igyekezne oktatója szavait, ezeket mondja: — Én a görgői (Hrhov) szövetkezetből jöttem, ahol szintén van kovácsmühely, és eléggé sűrűn igénybe is veszik. Mi itt mást is tanulunk. . Egy házzal odább a diagnosztikai műhely, amely inkább egy autójavító szalonra, mintsem szövetkezeti műhelyre emlékeztet. Itt a lakossági szolgáltatáson túl a személygépkocsik tesztelését és motorbeállítást is megtanulják a fiatalok. Naponta két-három kocsi gördül ki innen, melyet nyugodtan vihet a gazdája műszaki vizsgára. Egy Skoda motor beállításán szorBányász Róbert a vizsgadarabon dolgozik Jozef Stovöík mérnök: „Mi az elmúlt években sem néztük tétlenül a helyzetet.“ goskodó diákot, Pacsai Lászlót fogom val- latóra. — Az Oj Bódva szövetkezetben, hiszen oda köt a szerződésem, bár ott egyelőre nincs ilyen tesztelő berendezés. Mindenesetre az itt elsajátított ismereteknek hasznát veszem a Jövőben. , Rokon szakmák fiataljai A SZISZ funkcionáriusait a forgácsolóműhelyben találom meg Ludmila Horűá- ková, az Iskolai csúcsbizottság alelnöke éppen esztergályozni tanul. — Minden osztály egy-egy alapszervezetet képez, és bekapcsolódik abba a szocialista versenybe, amelyet az osztályok között hirdettünk meg, és az előmeneteltől az általános aktivitásig az iskolai és iskolán kívüli élet minden mozzanatét magába foglalja. Központi rendezvényeink közül említést érdemelnek azok a baráti estek, melyeket a csécsi (Ceőejovce) Mezőgazdasági Szakmunkásképzővel közösen szervezünk évente kétszer. Nálunk rendszerint a városi művelődési otthonban kerül rá sor. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a kerületi székhely csupán 36 kilométerre van városunktól, Így az iskola autóbuszával gyakran járunk színházba, rendszeresen látogatjuk a Thália előadásait is, sőt, az uszodának is gyakori vendégei vagyunk. Iskolánkban több szakkör is működik. Űjkeletü, s máris igen népszerű a számítástechnikai szakkör, de ugyanez elmondható a színjátszó körről is. Saját zenekarunk van, és iskolai lapot is adunk ki. Hasznosan tölthetjük szaba(J- időnket sportolással, megvannak hozzá a feltételek. Télen a jégpálya vagy a közeli malomhegyi síterep csábít, nyáron pedig a röplabdának, kézilabdának és a focinak hódolhatnak sokan. A legeredményesebbek viszont a honvédelmi csapat tagjai — sorolja. — És mennyire tart össze a diákság? Nincsenek nézeteltérések, civakodások a különböző szakmát tanuló diákok között? — Természetesen ide sem csak „angyalok“ járnak, de azért a széthúzás nem jellemző. A mezőgazdászok vannak létszám- fölényben, de ők barátként becsülik a más ágazatok tanulóit. Azt hiszem, így is van ez rendjén, hiszen rokon szakmákat tanulnak. Így igaz. Rokon szakmákat, legyen bár az gépjavító, esztergályos, autószerelő vagy géplakatos, hiszen minden diákot a mezőgazdaságnak nevelik Lehet, olykor a Jövő mezőgazdaságának, az attól is függ, milyen szövetkezetbe, mennyire korszerű állami gazdaságba jutnak a friss szakemberek. De övék a jövő, mert a föld Is kívánja a tudást, a szerető gondoskodás mellett a szakértelemért fizet jó terméssel. Polgári László (A szerző felvételei) A SZEMÉT STATISZTIKÁJA Megint csak olyan súlyos gond került előtérbe, amellyel az elmúlt években, évtizedekben nem foglalkoztunk eleget, sokhelyen még manapság is banalitásnak tűnik az efféle bajok emlegetése, mondván: annyi minden fontosabb megoldásra váró feladat van! A szemét meg ezzel mitsem törődve csak gyűlik, gyülöget, csúfítva, rontva, rombolva környezetünket. Szerencsére mára már ott tartunk, hogy a bel- ügy- és környezetvédelmi minisztérium kezd érdemben foglalkozni a háztartási szemét gondjaival is — mert arról van szó —, s remélhetőleg a nemzeti bizottságokkal karöltve talál is valamilyen megoldást. A háztartásokból, az iskolákból, a hivatalokból származó szemét nagyrészt kihasználatlanul hever a nyilvántartott vagy „kalóz“ lerakodóhelyeken, szennyezve talaj- és ivóvizet, levegőt, termőterületeket. Szlovákiában évente 270—350 kilogramm szilárd háztartási hulladék jut egy lakosra. Ha ezt beszorozzuk ötmillióval, elképesztően nagy számot kapunk. De hová kerül, mi lesz a sorsa e tengernyi szemétnek? Elhanyagolható része (főleg az üveg) nyersanyagként visszakerül az Iparba, kb. tíz százalékát elégetik vagy komposzt készítésére használják fel. A többi a természet lágy ölében hever sorsára hagyva. Szlovákiában 1413 településről gyűjtik be és szállítják el rendszeresen a hulladékot. Ez a szlovákiai falvak és városok megközelítőleg 56 százalékát teszi ki. Legrosszabb a helyzet a Kelet-szlovákiai kerületben, ahol mindössze 32,6 százalék a begyűjtésbe bekapcsolt települések aránya. A több mint 2200 szeméttelepen — ennyi a bejegyzett — 2 millió kg szilárd háztartási hulladék pihen, 815 hektár földterületet foglalva el, amely nagyságában nyugodtan lehetne egy kisebb szövetkezet gazdálkodási területe. Ezenkívül még ott a rengeteg kertaljl, patak menti, erdő széli megjelöletlen szemétdomb. A háztartási hulladékot — mint a fejlett országok tapasztalatai s újdonsült felfedezéseink mutatják — fel lehetne úgy használni, hogy ne növekedjenek, hanem fogyjanak a szeméthalmok. Igaz, ez anyagi befektetésekkel járna, s a gazdasági haszon, főleg a kezdetekben, nem biztos, hogy egyensúlyban lenne a kiadásokkal. De hát környezetünk védelméről, benne rólunk, emberekről van szó! A szerves hulladékot humusz készítésére, biogáz fejlesztésére használhatnánk ki sokkal nagyobb mértékben. A papír, üveg, műanyag megfelelő osztályozás után másodlagos nyersanyagként kerülhetne vissza a termelésbe sokkal hatékonyabban, mint ennek előtte, Hogy mik az akadályok, azt már feltárták az illetékesek, Szerintük a jelenlegi érvényes gazdasági ösztönzőrendszerek nem motiválják megfelelően a másodlagos nyersanyagok felhasználását, magyarán a termelőknek nem érdeke a hulladékkal bajlódni. De az is igaz, hogy a késel felismeréseink miatt megoldatlanok a műszaki, technológiai feltételek, hiányoznak az olyan gépek és berendezések, amelyek megkönnyítenék az efféle nyersanyag-feldolgozást. Az illetékes minisztérium megbízottja szerint az is baj, hogy nem létezik a hulladékok hasznosítására vonatkozó jogerejű rendelet. Nem vitatom ezt a megállapítást sem, bár azt hiszem, s eddigi tapasztalataink is azt sugallják, hogy a rendelet nem old meg semmit, ha nem kapcsolódik hozzá alkotói szabadság és vállalkozói kedv, rátermettség. Van tehát bőven tennivaló, ha azt akarjuk, hogy az ezredfordulót ne térdig szemétben gázolva ünnepeljük. Az első, lényeges lépés már megtörtént: felfedeztük a gondot, beszélünk róla. Folytatásként már a tetteknek kell következniük. Ebben az esetben viszont való igaz, hogy mind valamennyien tehetünk valamit. Mert nem minden szemét, ami a kukába kerül, s főleg nem kell, hogy az legyen, amivel a szél az utcán játszik, amit a víz hord le a Dunán!
