Új Ifjúság, 1988 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1988-11-30 / 48. szám

A testnevelési szövetség kongresszusa után ÁTALAKÍTÁS a testnevelési mozgalomban is A prágai Kultúrpalotában megtartották a Csehszlovák Testnevelési Szövetség VII. kongresszusét. Három napon át 1300 kül­dött értékelte az elmúlt öt év munkáiét, és vitatkozott, miként lehetne azt még élénkebbé tenni, hogy a szövetség telje­sítse társadalmi küldetését» hozzájáruljon a testileg és lelkileg harmonikusan fellett ember kialakításához. Ezt hangsúlyozta e- gyébként Miloä JakeS, a CSKP KB főtitkára is, aki a kongresszus zárónapját fogadta az új központi bizottság tagjait. „A testnevelésnek — mondta — rendkí­vüli jelentősége van a jelenlegi Időszak­ban, s nagy szerepe az életszínvonal nö­velésében Is. Jelentősen hozzájárul az em­berek Jó közérzetéhez és megelégedéséhez, s ahhoz, hogy egészségesen fejlődhesse­nek. Ugyancsak hangsúlyoznunk kell az em­berek felelősségét azért, hogy a Jövőben ők Is sokkal többet törődjenek az egészsé­gükkel.“ Az örökös pólóbajnok L Kassának már több mint hetven éve van pólócsapata. Az első négy évtizedben a Hernád-part! városban nem ért el figye­lemre méltó eredményeket, ez a sportág, amely az utóbbi közel harminc, évben az egyik legsikeresebb lett. Az utánpótlás-ne- Reinovskf György (középen a labdával) és az örökös bajnok CH Kosice vízilabda- veléssel 1954-ben kezdtek el foglalkozni a csapata (Rudolf Vitkoviö felvétele) A CH Kogice vízilabdázói huszonhét év alatt huszonhat elsőséget szereztek Csehszlovákiában a vízilabda az egyik legrégibb sportágak közé tartozik. Az első hivatalos mérkőzést 1909-ben bonyolították le. tíz évvel később rendezték az első or­szágos pólóbajnokságot. Ax 1920-as antwer­peni VII. Nyári Olimpiai Játékokon már részt vett a csehszlovák vízilabda-váloga­tott is. A hazai medencékben, az I. ligában a rajttól egészen 1962-ig tartott a Prága — Bratislava versenyfutás. Ekkor azonban megalakult a CH Koäice, és egy kivételtől eltekintve (1965) minden évben, menet­rendszerűen a kassaiak (Koäice) nyerték a bajnokságot. Párját ritkító sikersorozat, a a hazai vfzilabdarajongók örökös bajnok­nak nevezik a CH-t... A küldöttek kivétel nélkül megegyeztek abban, hogy a testnevelési mozgalomban Is átalakítást kell végrehajtani, hogy e mozgalom követhesse a nálunk végbemenő gazdasági és társadalmi változásokat. Erről beszélt a kongresszuson a CSKP KB kül­döttségének vezetője, a KB titkára, jozef Lenárt Is: A bevezetőben Lenárt elvtárs megállapí­totta: „Küldöttségünk figyelmesen végig­hallgatta a Csehszlovák Testnevelési Szö­vetség tevékenységéről szóló beszámolót és a vitafelszólalásokat. A beszámoló a to­vábbi dokumentumokkal együtt átfogó ké­pet ad szervezetük érdemdús munkájáról, sikereikről, egyszersmind problémáikról és gondjaikról. Helyes, hogy elgondolkodnak a nem teljesített Ígéretekről, s a sikereken fellelkesülnek. Az elmúlt Időszakban hasz­nos munkát végeztek tagjaik és a társa­dalom számára. A pályákra, a tornatermek­be és a természetbe, amely különféle le­hetőségeket kínál, az érdeklődök további ezreit csalogatták, ami lehetővé tette szá­mukra, hogy felfedezzék az élet új szép­ségeit és értékeit. Ugyancsak fontos sze­repe volt a verseny- és az élsportnak. (...) Kongresszusukra olyan Időben került sor. amikor a párt és az egész társadalom fo­kozott erőfeszítéseket tesz a XVII. párt- kongresszus Irányvonalának megvalósításá­ra, a gazdasági és szociális fejlődés meg­gyorsítására s a társadalom átalakítására, és ennek érdekében Igyekszik elérni a 8. ötéves terv céljait. Közös programunk lényege ismert- minő­ségileg magasabb szintre akarjuk emelni a társadalmat, termelőerőit és termelési viszonyait, a szocialista demokráciát, a társadalmi tudatot és az élet minden szfé­ráját. Azt akarjuk, hogy megfeleljenek a kor követelményeinek. Ezt azzal a céllal tesszük, amely a szocializmus lényegéből ered: igyekszünk jobban kielégíteni az em­berek anyagi és szellemi szükségleteit, sza­vatolni a kollektívák és az egyének át­fogóbb fejlődését, az ember sikeresebb ön­megvalósítását. (...) Kulcsfontosságúnak tartjuk az egészség­védelmet. Aggaszt bennünket, hogy egyre nagyobb a szív- és a rákos betegek, a ci­vilizációs betegségekben szenvedők és az alkoholisták száma. Az okok elemzése azt mutatja, hogy ebben az élet- és a táplál­kozásmód, valamint a környezet hatása tükröződik vissza. Mindez az emberek „sa­ját egészségükhöz való viszonyával együtt okozza a betegségek zömét. A CSKP KB Elnöksége komolyan foglalkozik ezzel a helyzettel, és egészségügyi dokumentumot dolgoz ki. Nemcsak az egészségügyi po­tenciált kell hatékonyabban felhasználnunk, hanem egyúttal ösztönöznünk kell minden embert saját egészségének megőrzésére. Két évvel ezelőtt a párt és az állam vezetősége jóváhagyta a testnevelés, a sport, a turizmus és a honvédelmi műszaki sportok további tömeges fejlesztésének programját. Fő célja az, hogy az aktfv mozgás az emberek mindennapi életének részévé váljék. Ezért már sokat tett a Cseh­szlovák Testnevelési Szövetség, a Honvé­delmi Szövetség, a SZISZ, a szakszerveze­tek és az államigazgatási szervek. De ez mind még mindig nem elég. A változó élet okozta nagy megterhelés és a nagy­fokú felelősség szükségessé teszi, hogy céltudatosan növeljük az emberek szerve­zetének ellenállóképességét. Szükséges, hogy fizikailag és pszichlkailag egyaránt megállják a helyüket a bonyolult helyze­tekben. Valamennyiünknek a testnevelés és a sport aktfv művelőivé kell válnunk. Eb­ből a szempontból elégedetlenek vagyunk az alapiskolákban és a szakmunkásképző intézetekben tapasztalható helyzettel. Von­zóbban kellene a gyermekekben kialakíta­niuk a mozgás szeretetét.“ Jednota Koäice (ez volt a CH elődje) vízi­labda-szakosztályában. Ez meg Is látszott az eredményeken: a felnőtt csapat pár éven belül a bajnokság élcsoportjába* verekedte magát, s 1961-ben majdnem aranyérmes lett. Mindössze egy ponton múlott az első­ség. Ha a Motorlet Praha otthonában a másik pontot Is megszerzik a kassaiak, akkor ők végeznek az első helyen. De hát ami késik, nem múlik. Időközben létrejött a CH, és vízilabdázói mindjárt a megala­kulás évében, 1962-ben bajnokságot nyer­tek. Scsavnylcky Bertalan edző aranyérmes csapatában a következők játszottak: Ka- linka. Leopold — Dráb Iván, Szokol László, Pacer Viktor, Stoffan Rudolf, Bottilk Lász­ló, Relnovsky György, Ján Sraga, Lackner János. A mostani fedett uszoda mögötti parkban' ez a csapat verhetetlen volt. Eb­ben a medencében (ma már nem létezik) sok nagy csatát nyert. De idegenben Is sikert sikerre halmozott. Csakhamar elké­szült a 25 méteres fedett uszoda, így té­len sem kellett kényszerszünetet tartaniuk a CH pólósainak. Már 1962 ben Indultak a kassaiak a BEK-ben, s nem sokon mú­lott a szenzáció, a negyeddöntőbe jutás. Ehhez azonban le kellett volna győzniük a svéd bajnokot az NDK-ban rendezett se­lejtező csoportban. Döntetlenül végződött a sorsdöntő összecsapás, ám a kiesés el­lenére nem okozott csalódást a CH. Ezután majdnem minden évben szerepelt a nem­zetközi porondon, többször sikerült bejut­nia a legjobb nyolc közé. 2. Balszerencsés volt az 1965-ös év a kas­saiaknak. Három bajnoki arany után Pizefi- ben elúszott az elsőség. Erre Stoffan Ru­dolf, a CH Koäice egykori erőssége így emlékezett vissza: „Az utolsó perchtm négy­métereshez jutottunk. Ha bedobjuk, akkor nyerünk, és bajnokok vagyunk. Annyira hideg volt a viz, hogy nem tudtam a ka­puig eldobni a labdát. Egyszerűen meg­merevedtek az izmaim, alig hírtam felemelni a kezem. Napokig, hetekig bosszantott az eset.. Még ebben az évben nagyszabású tenge­rentúli portyán vett részt a CH. Montreal­ban, az észak-amerikai nyílt bajnokságon óriási meglepetésre bejutott a fináléba, de 3:2-re alulmaradt. A torna legjobb kapusa a kassal Kládek László lett, aki ezt köve­tően hosszú ideig volt a CH és a váloga­tott erőssége. Rajta kívül még Pavol TkáC, Relnovsky György és Stoffan Rudolf játé­kára figyeltek fel a külföldi szakemberek. Bottilk László (Nagy László felvétele) Bnhács Ferenc edző (egy évig Irányította a CH-t) legénysége tehát a bajnoki „ku­darc“ után Kanadában kitett magáért. Ez a nemzetközi bravúr meghozta a kassaiak önbizalmát, és hatalmas menetelésbe kezd­tek: 1966-tól megszakítás nélkül nyerték a bajnokságot — huszonháromszor zsinórban. Ez a sorozat — más sportágakat is figye­lembe véve — nemcsak odahaza, hanem Európa-szerte is egyedülálló. 3. Az „arany korszak“ első nyolc évében (1966—1974) Stoffan Rudolf irányította a CH-t, aki előtte egy évtizeden át a csapat erőssége, egyik legjobb góldobója volt. Ha­zai medencében alig-alig talált legyőzőre a kassal együttes, évről évre nagy fölény­nyel nyerte az I. vizllabdallgát. A „langyos“ bajnokság nem késztette teljes erőbedo­básra, félgőzzel Is biztosan nyerte mér­kőzéseit. Ez, aztán megbosszulta magát a nemzetközi porondon, ahol már Végig kel­lett hajtani a 20 percet (abban az időben még nem 4X7, hanem 4X5 percet játszot­tak!). A nagy csaták, a rettegett ellen­felek hiánya miatt a BEK-ben „csak“ 1971- ben sikerült a negyeddöntőbe jutás A cso­portküzdelmeket Kassán bonyolították le, a Kirov utcai sportuszodában. A házigaz­dák a svéd bajnokkal együtt kerültek a legjobb négy közé. Innen már nem sikerült továbblépni, ám ennek ellenére mindenki elégedett volt a CH kupaszereplésével. Hosszú ideig semmi különösebb nem tör­tént a kassaiak háza táján. A kudarcokat, vereségeket továbbra sem ismerték, a baj­noki diadalokat mindenki természetesnek vette. Aztán jött az 1974-es év. Egyik nap­ról a másikra Stoffan Rudolfnak, a CH Koäice és a válogatott edzőjének (1966 — 1975) nézeteltérései támadtak a klub ve­zetőségével. A konfliktusról természetesen mindkét félnek más a véleménye... A tá­vozás mellett döntő edző erre Így emlé­kezett vissza: „Rajtam semmi sem múlott. Ha közös nevezőre jutunk, és mellém 611 a vezetőség, akkor még ma Is Kassán va­gyok. De borítsunk fátylat a múltra. Azóta már jó párszor megtárgyaltuk az ügyet, és úgy-ahogy rendeződött minden!“ 1 •• Stoffan Rudolf Kassáról Bratlslavéba köl­tözött, közben Budapesten a Testnevelési Főiskolán (1977—1981) vízilabda-szakedzői diplomát szerzett. Sokáig volt a Slávia UK edzője, majd két évre „eltűnt“ a klspad- ról. Az idén tavasszal átvette a válogatott irányítását, majd októberben Ismét vissza­hívták a bratislaval főiskolásokhoz .. .1 Stoffan Rudolf (Eugen Vojtfäek felvétele) 4. Bottlik László külön fejezetnek számít a CH Koäice vízilabdacsapatának króniká­jában. A pőlóberkekben csak „Csicsónak“ szólított szakember 1975-től tizenhárom (!) évig ült a kassaiak kispadján. Az utolsó bajnoki elmet kivéve valamennyinek ré­szese volt. Eleinte mint játékos, később pedig mtnt edző. Huszonöt bajnoki arany­érem! Ilyen sorozattal senki sem dicseked­het Csehszlovákiában. A nemzetközi porondon Eitlópa legjobb klubcsapatai közé küzdötte fel magát a CH. Venendaalban, 1986-ban tizedszer Jutott a BEK negyeddöntőjébe. A legjobb négy közé azonban egy alkalommal sem sikerült be­verekednie magát. Ez volt pedig Bottlik László és csapatának nagy álma. A szak­emberek szerint eddig a 70-es évek csa­pata volt a legjobb, legütőképesebb. Bottlik László: „Egy kicsit nagyobb sport­diplomáciával jóval eredményesebbek lehet­tünk volna. Így is több világhírű együttest sikerült legyőznünk. Többek között az OSC-t és a Montjuichot. Faragóák (Vasas) ellen 13:I3-at játszottunk. Egyszer hajszálon mú­lott a BEK-döntőbe jutás. A két legnehe­zebb ellenfelet megvertük, majd a záró­napon kikaptunk, helyesebben ki kellett kapnunk a görög bajnoktól, hogy a favo­ritok juthassanak a legjobb négy közé!“ Külföldön komolyan kezdték venni Bott­lik László csapatát, elismerték. Idehaza azonban nem. Az illetékesek továbbra Is mellőzték a pólót, ennek következtében harcolni kellett a nemzetközi kupaszerep­lésért, a külföldi edzőtáborozások jóváha­gyásáért. A CH és egyben a válogatott mindig derülátó edzője nem csüggedt. Roman. PoláCik, a kassaiak gólerős cen­tere 1986-ban a Vasashoz Igazolt. Ez is bizonyítja: külföldön van rangja a csehszlo­vák pólönak. Két évvel később, 1988 feb­ruárjában a mestert, Bottilk Lászlót fel­keresték a Mladost Zágráb szakvezetői, s azt ajánlották, legyen a négyszeres BEK- győztes edzője. „Nagy megtiszteltetésnek vettem az ajánlatot. Úgy gondoltam, hiba lenne visszautasítani" — nyilatkozta a szer­ződés aláírása előtt a CH mestere. Egy hő­nappal ezelőtt Vidumansk? László, a CH és a válogatott csapatkapitánya Is a Mladost- hoz igazolt. Ne feledjük, Jugoszlávia vízi­labdacsapata nyerte a legutóbbi világbaj­nokságot és az olimpiát... 5. Bottilk távozását követően sokan féltet­ték a CH-t. Azt rebesgették: trónfosztás lesz az I. vfzllabdallgában, mert „Csicso“ nélkül nem boldogulnak a kassaiak. Rel­novsky György, a CH új edzője és fiatal csapata azonban alaposan rácáfolt a ht- tetlenkedőkre. Magabiztosan, fölényes biz­tonsággal, már jóval a bajnokság befeje­zése előtt megszerezte 28. elsőségéti Ezen­kívül a nyári szünetben két hét alatt há­rom nagyszabású nemzetközi tornát nyert meg Magyarországon. A BEK-ben pedig egy­éves szünetet követően Ismét bejutott a legjobb nyolc közé, ahol a világhírű Span­dau állta útját. „Nehéz évet zárt fiatal csapatunk. Meg­állta helyét, hiszen bajnok lett, a BEK-ben a nyolc közé került. A Spandautól nem szégyen kikapni, a kassai fedett uszodában (6:12) mindenesetre többet vártam a fiúk­tól. Ennek ellenére elégedett vagyok az idény teljesítményével“ — értékelte csa­patát Relnovsky György edző. A CH Koäice csillaga tehát továbbra is fényesen ragyog ... Zsigárdt László * /

Next

/
Thumbnails
Contents