Új Ifjúság, 1988 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1988-10-26 / 43. szám
Jubilál a Hajós A szakasz Tízéves a Komáromi (Komárno) Szakszervezetek Művelődési Házának Hajós Népművészeti-Együttese. Pedig még el sem felejtettük a megalakulása körüli nagy-nagy szócsatákat. Hova, merre induljon, hogy az ere detileg megfogalmazott célját — Szlovákia néphagyományalnak ápolását, felkutatását és színpadi be mutatását“ — méltóképpen szolgál hassa? Megtalálták az utat. Az agyit tes első művészeti vezetője és koreográfusa fogékony volt a Közép Európa néptáncmozgalmának megújhodásában felszínre törő gondolatok iránt. Ezeket sa]át gondolataival ötvözve belefogalmazta táncaiba. Ez jellemezte az első öt évet, az első két bemutató műsorát. Aztán jött a jelenlegi művészeti vezető és koreográfus. Keszegh István mérnök Ö a Szőttesben ismerkedett a tánccal. Illetve eme szakmai tudását ott fejlesztette tudatosan, mert Ismerkedni már a szülőfalujában, Martoson ismerkedett. Odahaza tagja volt az országhatárokon túl is ismert hagyományőrző folklórcsoportnak. E csoporton belül az öreg táncosok felügyeletével sajátította el a hagyományos népi táncmozgást, a tánc, a táncolás belső éltető füzét. Ez volt az indítója, és Ilyen tudással felvértezve vált számára lehetővé a Szőttesben a szakmai továbbfejlődés. Szólistája volt az együttesnek, s közben elvégezte a Bratislava! Népművelési Intézet hároméves koreográfusképző távtanfolyamát. Nyolcvannégyben az első generáció táncosainak nagyobb része távozott a Hajósból. Az új koreográfusnak — Keszeghnek — új együttest is kellett szerveznie Szerencsére a fenntartó szerv és az együttes szervezési vezetője, Vargáné Laboda Anna nagy erővel segítette. Alig egy év elteltével az együttes, tagságában jelentősen megfiatalodva, újból elérte előző színvonalát, és 86-ban megtartotta harmadik bemutatóját. Ez a bemutató világosan tükrözte, hogy elindultak egy teljesebb, a hagyomány tisztaságát tökéletesebben visz- szatükrözö alkotói úton. És ezt a szorgos, népművészeti értékeinket nagyon megbecsülő munkát 198ö-ban, a XXXI. Országos Népművészeti Fesztiválon a szakma is kellőképpen értékelte: a Hajós elnyerte a fesztivál -nagydijának I. fokozatát, majd két évvel később megismételték a sikert, újból nagydíjasok lettek. Pedig mindannyian tudjuk, hogy feljutni egy magaslatra csak kitartó munkával lehet, de megmaradni ott, talán még nehezebb. Rendszeres és tudatos alkotómunkával lehetséges csupán. A Hajós Népművészeti Együttes második alkotói fél évtizedét pedig ez a rendszeres és tudatos alkotómunka jellemzi Ezzel hódította meg a közönséget és a szakmát egyaránt. Mondjuk ezt még akkor is, ha tudjuk, hogy egy másik megméretésen — az együttesek országos művészi besorolásában — B-ről visszaminősültek C osztályúra.. Nem az ő hibájukból, mert az együttes versenyműsorával megérdemelte a B osztályú minősítést. Ünnepi bemutató műsorukban három számmal adóztak szőkébb hazájuknak, Mátyusföldnek: a Martosi leánytáncokkal, a, Mátyusföldi lakodalommal és a Mercelházl böjti karéjjal. /\ műsor másik részét a magyarországi tájegységek, a Dunántúl és Madocsa táncai, harmadik részét pedig a méhkeréki, a mezőségi és a keménytelki táncok képezték. Dalban, viseletben és zenében is e tájegységek hagyományos anyagát vitték színpadra. Műsorukkal igyekeztek stílus- tiszta átfogó képet adni a magyar néotánckultúrából. Alkotói hozzáállásban kettősség jellemezte a műsort: a hagyományos táncok egyszerű színpadra koreográ- fálása volt az egyik, a másik pedig a koreográfia egy-egy gondolat köré fogalmazása. Mindkét fogalmazásban nagyot alkottak. Csodálatosan szép a Martosi táncok egyszerűsége, természetessége. A valamikori falusorozó- kapuzó karéjozó leánytáncok magával ragadó hangulatát tolmácsolja. Az ember szinte Martoson, a kúriadombon vagy a tó partján érzi magát. A Marcelházi böjti karéj más fogalmazásban ugyan, de hasonló érzéseket ébreszt A Mátyusföldi lakodalom csak részleteket mutat a lakodalmi életből, de így is érzékelteti azt. Gondolom, az alkotó valamikor még visszatér ehhez a kedves témájához, és terjedelmesebben, részleteiben elmélyültebben, pompájában is alaposabban állít emléket - az emberi élet e legszebb pillanatának. Nagy sikere volt a műsornak, ami egyaránt érdeme az alkotóknak, az előadóknak, a szervezőknek és a technikusoknak, annak a közel (élszáz embernek, akik örömüket lelik az alkotói munkában, a maguk és mások életének szebbé tételében. Még egy ilyen nagy múltú együttes méltatásánál is jólesik leírni, hogy a zenekar szerves részét képezte az együttesnek. A zenészek nem kísérői voltak a táncoknak, hanem azokkal együtt éltek. Ez pedig csak emelte a műsor művészi színvonalát, hitelesebbé tette az előadást. Ugyanez érvényes a viseletekre is. A ruhák stílushűek voltak, kidolgozásuk nagyon szép. Különösen az ú- jabbaké. A fő erényük még ennél is több: gyönyörűen viselték a Iá nyok. Elhittük, hogy ünnepre öltöztek. Komárom büszke a Hajósra. Az ünnepi bemutató alkalmából a város is és a járási intézmények és szervek figyelmességükkel, ajándékaikkal és köszöntő leveleikkel tüntették ki őkét. A Nyugat-szlovákiai Kerületi Népművelési Központ elismerő oklevéllel méltatta tudásukat. A Cse- madok Központi Bizottsága ebből az alkalomból a Csemadok emlékplakettjének bronz fokozatával tüntette ki az együttest. Takács András Vietnam említése még mindig zavarba hozza az amerikaiakat. Szómos film dolgozta már fel e véres agressziót. Készültek lelki- ismeret-nyugtatóként, üzleti megfontolásból, s jelentek meg a mozivásznakon filmek, amelyek jócskán felborzolták a békés amerikai polgárok és a kevésbé békés politikai vezetés kedélyeit. Az utóbbi kategóriába tartozik A szakasz című színes amerikai film is, amelynek már az elkészítése is nehézségekbe ütközött, mert a szabadság igéjét hirdetőinek az arcába vágta az igazságot: ilyenek voltunk Vietnamban. Végül is a film elkészült, sikert sikerre halmoz mind a mai napig a világ számos filmszínházában. Bizonyíték erre nemcsak a négy Oscar-díj és a nyugat-berlini filmfesztivál Ezüst Medvéje, mellyel a filmet jutalmazták, hanem a hatalmas közönségsiker is. Márpedig nem minden fesztiválnyertes filmet kísér közönségsiker. Kiváló filmet rendezett Oliver Stone, aki maga is megjárta Vietnam poklát, nagyszerű színészekkel, akik nemcsak szerepüket játszották el hiánytalanul, hanem vállalták a dzsungelben történő forgatás nem mindennapos viszontagságait. Hagyományos értelemben vett főszereplője nincs a filmnek, az egyén helyett a közösség, egy szakasz kerül középpontba, emberek már-már hisztérikus csoportja, amely naponta szembenéz a halállal A film valósághűen ábrázolja a dzsungel- harc borzalmait, az amerikai katonák atrocitását, vizsgálódásának fő témája viszont a szélsőséges helyzetekben való viselkedésmód, az, hogy a szokatlan, idegőrlő körülmények hatására hogyan válhat valaki szadista gyilkossá, emberi mivoltából kivetkőzve szánalmas lénnyé. Komor háború- és fegyverellenes film A szakasz, amelyben az ellenség helyett a hangsúly a közösségen belüli kapcsolatokra, viszályokra, feszültségekre kerül. Ahogyan a filmben meg is fogalmazódik, egymással vívják a legnagyobb harcot. Amíg az ellenséggel való ütközetek magukban hordozzák a vagy én. vagy ő évezredek óta érvényes alternatívá. ját, addig a kis közösségen belül folyó harcok nem ilyen egyértelműek, az ellenséget nem vesszük mindig halálkomoly an. Ez történt a filmbeli Eliasszal, akire fegyvert emel harcostársa, s habár röviddel ezelőtt vetélytársak- ká váltak, nem veszi komolyan, mosolyogva néz szembe a rideg acélcsővel. Nem hiszi, nem hiheti; hogy az, akivel évek óta együtt viszi vásárra bőrét Ázsia zöld poklában, most az életére törjön. De rövid habozás után a fegyver eldördül. A film szüzséje túlságosan Is egyszerűnek tűnik. Fiatal, volt e. gyetemista önkéntesként érkezik a frontra, hogy mint a nagyapja az első, s apja a második világháborúban, ő is kivegye részét a szabadságért folytatott harcban. Ügy véli, ennyivel tartozik hazájának. A zöldfülűként fogadott hadnagy fokozatosan döbben rá, miféle pokolba Is jutott. Lát, lő, igazságot tesz, majd sebesülten elszállítják. S végül szólni kell még egy általános dologról, ami nemcsak a filmbeli szakaszban, hanem talán a világ valamennyi hadseregében fellelhető. A trágár beszéd, a lelki zavarok, a túlélés természetes ösztöne, az alkohol és egyéb szerek — mind a valóságtól való menekülés eszközei. Mindez csak erősítette a film hitelét. Készült már a vietnami háborúról művészibb, látványosabb, jobb alkotás, igazabb viszont alig. ha. Nagy szükség volt rá. D. Kovács József A filmrendező és csalódja. r Gondolkodni és meghalni! Általában tudja az ember, hogy hová vonuljon. Előttem egy fenségesen szép novella, amelynek kilencvenöt esztendős néger aggastyánja végiggyalogolja az Egyesült Államok poros útjait, hogy megtérve a szülőföldre (ahol elődei rabszolgákként éltek és haltak), kimúljon, és csontjai az ősök csontjai mellett porladhassanak. Szülőföld. Annyi mindent elmondtunk már róla, oly sokat összezagyváltunk a szülőföld szeretetéről és egyebekről, hogy évek őta pironkodom már — a pályatársaim miatt is. Már javában folyt a szülőföld dicsérete, mikor én is bekapcsolódtam a kórusba. Rosszak a reflexeim, így aztán eltartott- egy ideig, míg gyanakvóvá lettem, és távoztam a színről. Nem akarok pletykát kavarni, de annyit ki kell jelentenem, hogy aki csak egyet szeretett, viszonyítást alap nélkül csak becsmérelheti a szerelmet Akiknek csak egyetlen terület Iközeg) adatott meg: vl szonyílási alap híján ne dicsérje, és ne átkozza, NE ÉRTÉKELJE azt. Nem szeretek semmiféle kórus tagja lenni. Egy vagyok és oszthatatlan. Ilyenné csakis válhat az ember. Néhány macska- jajos esztendő után, ha az emberfiában e(mcí4eí(éscím A gondolkodás tisztaságáról még nem lobbant fel az önbecsülés lángja, már van reménye, hogy így szóljon: — Most elvonulok, barátaim, és életem következő szakaszában okos és oktalan dolgokon töprengek majd ... Lehet, hogy pátosz van a mondatban. Ha van, hát csipkedjétek ki belőle! — Most elvonulok. És gondolkodom majd ... Mert csakis önmagunkban — külön-kü- lön — tudunk gondolkodni. Átrágni magunkat a tények meddőrétegein. Ezért éreztem magamat furcsán 1983 nyarán Érsekújváron (Nővé Zámky) a fiatal írók első országos összejövetelén, ami kor... (Mintha a művelődési otthon is csak arra a napra sodródott volna át, és pedig heccből a Petőfi Sándor utcába, ahol az említett „szümpozionra“ sor került.) Nos, ezen a találkozón hangzott el először az együttgondolkodás NAGY GONDOLATA, amely aztán a fiatal írónemzedék zászlajára került, és ott díszeleg a mai napig. Később megjelentek a fórum kiadványai, amelyekben igenis, ott szerepel ez a vágykép, és akik e csoportosulás tagjainak vallották vagy vélték magukat: elhitték, hogy ha negyedévenként összejönnek, valóban EGYÜTT GONDOLKODNAK. Többé nem mentem el azokra a „szüm pozlonolira“, de emlékszem arra az első délutánra. A természet, mintha tiltakozott volna az együttgondolkodás fogalma ellen: az ég beborult, a napot felhők takarták el, és esni kezdett, lehűteni igyekezve a lázas tudatokat. Azóta évek múltak el. Az együttgondol kodás „végtermékei“ zsilettpengevékony könyvecskékben is olvashatók, illetve az együttgondolkodás lenyomatai a megjelent verseskönyvekben, mint ragyák és szeplők megtalálhatók. Szerencsére: a könyvekben több az egyéni gondolat. Lehet, hogy infantilisán viselkedtem, de szeretném kitárni azt a világra nyíló — hatalmas, kétszárnyú, képzeletbeli — ablakot, hadd lássunk az orrunknál tovább, a horizontokon túli újabb horizontokig. Saját szemünkkel, saját gondolatainkba merülve! Hadd lássuk azt a hatalmas termetű, klszlkkadt néger aggasztyánt, aki ezer kilométereket gyalogdlt, hogy hazaérkezhessen. Ha jó a szemünk: látnunk kell a dolgok mögötti dolgokat A néger esetében egy hasábnyi történelmi időt. És egy icipicit vissza az időben: hadd lássuk például Ovidius Nasót, aki nem holmi klánba illesztve magát, de Tomiba érkezve (ma Constanza városa) töprengett élő és holt dolgok felett. Na és a többiek: Petrarca, Dante, Rousseau, Voltaire, Mme de Sévig- né... és sokan mások. Áldottak és átkozottak. Fanatikusok. Tiszták. És megtépá- zottak. Bolondok és bizonytalankodók. |ók, rosszak és még rosszabbak Gondolatforgatók. Megrögzött levélírók. Híreket továbbítók. Nincs, mert sohasem volt együttgondolkodás. De vannak utak, és lehetőségek. Csak élni kell velük ... Vajkai Miklós > ♦ V
