Új Ifjúság, 1988 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1988-10-26 / 43. szám
új ifjúság 7 PIPIM KULCSÁR TIBOR ROVATA Balázs Zsuzsa: Párbeszéd, telefonon — Halló, te vagy az? — Igen, én. Szervusz! — Mit csinálsz? — Most veled beszélgetek. — De ezelőtt mit csináltál? •— Izgalmas krimit néztem a tévében. Meggyilkoltak egy pasast. Állítólag a szeretője tette. Nem tudnál később visszahívni, ha majd vége lesz a kriminek? — Nem. Örülök, hogy vonalat kaptam. — Csodálkozom. — Azon, hogy vonalat kaptam? — Azon is, de leginkább azon, hogy felhívtál, és ilyen késő este. — Ne fogj az estére semmit. Valid be inkább, hogy szívesebben néznéd a krimit a tévében. Jól van, leteszem. Menj inkább tévét nézni. — Ne kapd fel mindjárt a vizet. Nem úgy értettem. — Akkor hogy? — Két hónapja szakítottunk, pontosabban te szakítottál velem. És most csak felhívsz. Ezen csodálkozom. — Nem csak úgy hívtalak fel. Az ilyen CSAK ÚGY hívogatások, ez nem az én stílusom. Ennyire legalább ismerhetnél. — Téged megismerni? ... Viccelsz? Még azt sem tudom, hogy valójában miért szakítottunk. — Akarod, hogy elemezzem volt kapcsolatunkat? Melyik elemzési formához ragaszkodsz: a tudományoshoz, a biológiaihoz vagy talán az esztétikaihoz? — Hozzád ragaszkodtam volna, ha el nem rontasz mindent. — Elrontani valamit csak közösen lehet, erről szentül meg vagyok győződve. Mi ketten felelőtlenül, játékból bemocskoltuk a szerelmet. És most... — Mi van most? — Állapotos vagyok. — Micsoda? Terhes vagy? — Nem szeretem ezt a szót, hogy terhes. Én nem érzem tehernek az állapotomat. — Eldöntötted már, mihez kezdesz? — Ezt úgy kérdezted, mintha neked semmi közöd nem lenne az egészhez. Mit csinálnék? Természetesen férjhez megyek a gyerek apjához. — Hozzám? — Igen, hozzád. — Ezt azért mégsem telefonon kellett volna közölnöd velem. — Csak azért tettem, mert nem a- kartam látni azt a rémült képet, amit most vágsz. — Figyelj, én ... — Te figyelj. Azt akarom, hogy törvényesen is vállald a gyereket és engem et. — Vegyem azt úgy, hogy megkérted a kezem? — Hát ha te nem tetted meg, kénytelen voltam megtenni én. Nekem nyújtod férfias kacsodat? — De jó, hogy te még ilyenkor is viccelni tudsz. — Miért, mit kellene csinálnom ilyenkor? Tőlem ne várd, hogy bánatomban falba verjem a fejem, mint ahogy azt se várd, hogy elvetessem a gyereket. Miért tenném? — Rám való tekintettel. Fiatal vagyok még, nincs kedvem lekötni magam és apáskodni. — Becsülöm az őszinteségedet. De gondolhattál volna erre akkor is. — Azt hittem, hogy te is védekezel, mint a többi lány. Kötelességed lett volna. — Azt állítod, hogy egyedül én vagyok a felelős mindenért? Utálatos vagy. í _______________________________________ — Akkor miért akarsz hozzám jönni? — Mert azt akarom, hogy a gyereknek apja legyen. Szüksége van rád is. — Azt hiszed, hogy ez ilyen egyszerű? Nézd, nekem semmi kedvem megnősülni. Alig élveztem az életet. Kö- nyörgök, vetesd el a gyereket. Te is még olyan fiatal vagy, és hát nem tudnálak elképzelni anyának. — Köszönöm a bókot. Igazán kedves vagy. Nem ezt vártam tőled. — Mit vártál? Talán hogy örömömben eszemet vesztem? Hát eszemet is vesztettem, de nem örömömben. Nekem más terveim vannak, mint amilyet te elképzeltél nekem. Nemrég jöttem háza a katonaságtól, még alig élveztem a civil életet. Nincs pénzem nősülni. Autót akarok venni. — Jaj de szellemes kifogás! — Ez nem kifogás. Ez az igazság, ha tetszik, ha nem. — Anyagias, számító, hideg, önző ember vagy. Csak magadra gondolsz. — Azt pont te mondod nekem? Hogy kettőnk közül ki a számító, az nem kétséges. Ki volt az, aki öntelten, beképzelten szakított? Te, kedvesem. Ki volt az, aki fölényesen nézett el kapcsolatunk fölött? Az is te voltál. Nem feleltem meg az igényeidnek, mert nem voltam eléggé művelt és jól öltözött hozzád, és most egyszeriben kellenék, ugye? Hát te vagy az önző, a számító, nem én. El tudom képzelni, milyen lenne a mi házasságunk. Halló, ott vagy? Azt hiszem, megszakadt. — Itt vágyóik, hallgatlak. Csupa fül vagyok. — Hát hallgathatod is. Neked én csak papíron és látszatra kellenék, de valójában ugyanúgy semminek néznél, mint eddig. Nem tisztelnéd az értékeimet. Hogyan is tisztelhetnéd, amikor csak a hibáimat, a rossz tulajdonságaimat tartod számon? Minek kössek veled házasságot, hogy megfertőzzük gyermekünk körül a levegőt? Mert megfertőznénk! Mi nem lllünk egybe. Más a felfogásunk az életről. Az, ami neked érték, nekem nem az. Itt most nem a gyerekre gondolok. De szeretném, ha visszaemlékeznél arra, hogy volt-e valaha is a kapcsolatunk harmonikus. — Volt! Addig a pillanatig, míg nem kaptál meg. Utána már nem udvaroltál, nem loptál a parkból virágot nekem, és egy csöppet sem igyekeztél megérteni. Bezzeg addig lested a gondolataimat is, ontottad a szép szavakat. Figyelmes voltál és kedves. Hittem neked. — Ez nem igaz. Ha hittél volna nekem, akkor viszonoztad volna az érzéseimet. A szép szavaim, a lopott rózsáim csak a hiúságodat legyezgették. Egy érintésed, egy kézfogásod nem volt igazi. Nem vettem észre, hogy szerettél. — Pedig szerettelek, talán jobban, mint te engem. Későn jöttem rá. Az utolsó perc után. Ma már tudom, hogy te vagy az egyetlen fiú, akit időnként olyannak tudlak látni, amilyennek szeretnélek. — Mért nem tudsz engem elfogadni olyannak, amilyen vagyok? — Mert a valóság szürke és unalmas. De te színesre tudtad festeni. — Ezért akarsz a feleségem lenni? — Hát nem érted? Nekünk kettőnknek lehetőségünk van a boldogságra. — Mert néha színesre tudtuk festeni a valóságot. Nem gondolod, hogy ez kevés? — Ez éppen elég. Tudom. — Honnan? — Mert nekem ez soha senkivel nem sikerült, csak veled. És ezért van, mert szeretjük egymást. Rájöttem. És akkor is jelentkeztem volna, ha nem várnék gyereket tőled. — Ez csapda. Vagy komolyan hiszed, amit mondasz? — Hiszem. És tudom, hogy így van. — Egy dolgot azonban elfelejtettél megkérdezni tőlem. — Mit? — Hogy amióta megszakadt a kapcsolatunk, nem találtam-e valakit. — Találtál? — Igen. — És szereted? — És ha azt mondom, hogy igen, akkor mit csinálsz? — Hát nem ugróm le a negyedik emeletről, légy nyugodt. Már csak azért sem, mert tudom, hogy az a lány nem jelenthet sokat neked. Utánam nem. — Micsoda beképzeltség! Hát azt hiszed, hogy én annyira szerettelek téged, hogy utánad képtelen vagyok mást szeretni? — Erre neked kell válaszolnod, nem nekem. — Az biztos, hogy magasra tetted fel a mércét, és eddig egyetlenegy lánynak sem sikerült megközelítenie. Utánad valóban nehéz valakit megszeretni, de nem lehetetlen. — A krimi már biztos véget ért. — Nem baj. Az öcsém majd elmeséli, ki volt a gyilkos. Te nem szereted a krimit? — Nem rajongok érte. Nem szeretem a véres csatákat. Békésen is meg lehet oldani mindent. Még a szerelmi háromszögeket is. — Az a benyomásom, hogy nekünk többször kellett volna beszélgetnünk egymással. Sok félreértést megmagyarázhattunk volna így, szembenézés nélkül. És nem is tudom, hogy miért hagytuk ki kapcsolatunkból a telefont. — Elég későn árultad el, hogy nektek is van. — Az anyám nem rajong érte, ha használom. Ojabban használati díjat követel érte. Azt mondja, hogy a telefon nem arra való, hogy azzal udvaroltas- sak. — Igaza is van. Az udvarlás hasznosabb és egészségesebb, ha közben foghatod az illető kezét. — Az azonban vitathatatlan, hogy vannak olyan kényes helyzetek, amelyeket telefonon könnyebben meg lehet oldani. Ha ez a beszélgetésünk most szemtől szembe hangzik el, lehet, valamelyikünk már rég faképnél hagyta volna a máslkt. Talán még hajba is kapunk. , — Nekem voltak olyan perceim, hogy a legszívesebben meghuzigáltam volna, ha nem is a hajadat, de a bajuszodat. — Elmúlt a haragod? — El. — Most tudod, mit csinálnék veled, ha itt lennél? — Meglépnéd a hajamat? — Nem. Megölelnélek. Hátránya is van a telefonnak, ezért ne hívj fel többet. Holnap én megyek el hozzád. — Ügy várjalak, mint régen? — Igen. Állj ki az erkélyre, és ha befordulok a sarkon, integess. — Lopott rózsákat Is hozol? — Nem. Ez egyszer és kivételesen venni fogom a rózsákat, de csak akkor adom oda, ha megígéred, hogy a jövőben ld is mutatod lappangó szerelmedet. — Lappangó szerelmünket hamarosan mindenki látni fogja. — Én a te szerelmedre gondoltam, és nem a gyerekre. — Tudom. De ez a kettő már elválaszthatatlan. Együttesen kell vállalnod minket. — Most kell kimondanom a boldogító igent, vagy elég, ha ezt holnap teszem meg? — Aludj rá egyet. Szeretném, ha holnap tisztán csengene az az igen. Csicsay Zita versei Kudarc A telefon csöng és bong. A vonal végén te várod a hangom. Nézem az asztalon fekvő életet mentő találmányt. Most kudarcot vall. Nem veszem fel. Menetjegy nélkül A mozdony füttye két jajveszékelő szót süvít a levegőbe: isten veled Ami megmaradt belőled Fekszik a táskám alján egy kis bádogszelence. Hozzáérve megfagynál, mint azon a reggelen. Hordom magammal, s vele együtt téged. Emlékeim közt matatva beleütközik a kezem, mint ahogy naponta én is szembekerülök az érzéseimmel. Szakítás Meghaltunk egymásnak. Vége. Pedig kinn újból tavasz van, és nyár lesz, augusztus. Tűzni fog a nap, por száll fel az autók után, de te már nem adsz soha előnyt a főúton haladóknak. Zalaba Zsuzsa versei Akármit érted Ha virág lennék, hódítanálak illatommal, ha meg kődarab, feléd gurulnék. Lehetnék felhő is, könnyekre sírhatnám magam, a tengerig ereszkedhetnék le a Dunán hozzád, ha palackba zárt üzenet lennék. Mivel ember maradóik csak, rohanok, és ajtót nyitok neked. Cím nélkül A tiszavirágnak nem adatott meg az idő, hogy bármin Is eltöprengjen, hogy kimondhassa: élt. Élete annyi C9ak, mint pillád rebbenése. (önzők vagytok, öngyilkosok!) Tollbamondás Pontot tettünk a barátság végére. Oj mondaton gondolkodva, egy .tollal ketten húztunk szivárványt az égre. Ha választhatnék szárnyakat kérnék születésnapomra hogy mindenfajta csodafegyver nélkül őszintén világjáró madárként felfedezzem magamnak az eget Rövid leszek Mint amikor az idő borongós, mint amikor a sors elviselhetetlen, pont úgy festek most én: árván, csalódottan. Pedig csak egy levelet vártam a mától.
