Új Ifjúság, 1988 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1988-10-05 / 40. szám

*s

MH A FÉNYBEN

Gyönyörű az olimpia! Pedig én csak a televízió képernyőjén szemlélhettem az eseményeket, a lelkes riporterek hangjától buzdulhatott szívem, de így is éreztem azt az erőt, amelyet az o- limpiai játékok eszméje hon}oz: a világ ifjúságát összetartó, egy családdá tömörítő béke erejét. Lelket melengető látvány volt az elkalandozott kamerák jóvoltából nézni, amikor a győztesnek forró szeretettel gratuláltak teljesen kívülálló emberek, olyanok is, akiknek honfitársuk, esetleg barátjuk, klubtársuk maradt a legyőzőitek mezőnyében.

Persze, az is lehet, hogy az olimpia eseményeit csak a távolság tette ilyen széppé. Az, hogy a kamerák és a riporterek csak a játéktérrel foglalkoztak, esetleg annak szűk környékére — az edzőtermekre, öltözőkre, sajtóközpontokra — terelték a hozzám hasonlók figyelmét, s lehet, hogy a valóság egészen más volt.

Kiért lehetett más! Magam is láttam olyan összecsapásokat, amelyek alatt azt fogalmazgattam: nem szívesen lennék a pontozóbírák helyében. Többségében olyan versenyekről volt szó, a- melyek kimenetelét még semmilyen műszaki eszköz nem tudja segíteni, s a tatamin, a ringben hazai, azaz dél-koreai versenyző is szerepelt. Napok elteltével is az a véleményem, hogy sok olimpiai pontot, sőt érmeket köszönhetnek ezek a fiatal emberek a hazai környezetnek. Igen, ez már az emberi gyarlóság kérdése.

De az már nem. ahogy a hazai környezet előnyét kikövetelték maguknak néhányan a koreaiak közül. Mert — a sportsajtó megállapításai szerint — az olimpiák történetében példátlan a koreai ökölvívók vezetőinek viselkedése, akik, mint köztudott, egyik versenyzőjük veresége után a ringbe rohantak, és bántalmazták (ez esetben félre a finomkodásokkal: megverték) az új-zé- landi ringbírót. Pedig — s ezt egy vezető edzőnek tudnia kell — ő nem is pontoz, a ringbíró csak kihirdeti a pontozók által meghatározott eredményt. Igaz, a koreai sportdiplomácia képviselői elhatárolták magukat a cselekedettől, az mégis hozzájárult az bírók további „gyarlóskodásaihoz“.

Igen, a fénynek árnyéka is van.

A bolgár súlyemelőkkel folytatódott, majd a magyarok és spanyol versenyző következett Én nem tudom, miért tiltott szer a vízhajtó, de hogy tapasztalt sportvezetők, sőt sportorvosok nem tudják, hogy az tiltott szer, az érthetetlen. Meg az is, mire számítottak a magyar és a spanyol súlyemelők az erősítőszerek alkalmazásakor. Hogy jobb eredményt akartak elérni — még ha elítélendő sportszerűtlenség árán is —, az érthető. De logikátlan a mód, hiszen tudták, hogy a legjobbakat automatikusan doppingellenőrzésre rendelik be!

Aztán robbant á bomba.

Két sportoló s az őket körülvevő — businessmannek szimpatikusnak egyáltalán nem nevezhető módon — nyilatkozataikkal, kijelentéseikkel nagy ösz- szegeket jelentő látszatversenyekkel, még az olimpia megkezdése előtt az érdeklődés abszolút középpontjába juttatták a férfiak százméteres síkfutás- számát. Aztán fantasztikus világcsúcscsal nyert Ben Johnson. Még a világ vezető politikai napilapjai is szalagcímekben üdvözítették a kanadait. Mígnem ...

Igen, robbant a bomba, mert éppen a nagy hűhó miatt mindenki biztos volt a sport tisztaságában, a versenyzők becsületességében. Ilyen fantasztikus eredményeket elérő sportolóhoz még gondolatban sem engedjük közel az aljasságot, a tisztességtelenséget. Megint bebizonyosodott: minél magasabbra jut valaki a becstelenség útján, annál nagyobb a zuhanás az igaz-’ ság kideröltével.

Gyönyörű élmény volt az olimpia. Kár, hogy az emlékkönyvekbe fekete pontok is kerültek. Tekintsük őket me- mentóként.

Petőcz Károly

Aranyat érő lábak

A sportversenyek kiszámíthatatlanok. Alighanem elsősorban ez teszi a sportot sporttá, hogy senki sem tudhatja előre az eredményt, senki sem érezheti előre zsebében az érmet. Csak kevesen vannak azok a kiválasztottak, akik szinte biztos esély- lyel állhatnak rajthoz. A szöuli olimpiára utazott csehszlovák küldöttség tagjai közül Jozef Pribilinec tartozott azok közé, akiktől aranyérmet vártunk. Megszoktuk már, hogy tőle csakis győzelmet várjunk. Ezúttal sem okozott csalódást. Magabiztosan győzött a 20 kilométeres gyaloglásban.

Jozef Pribilinec az utóbbi évtizedben az egyik legeredményesebb csehszlovák sportoló. Attól kezdve, hogy 1979-ben a byd- goszczi junior Európa-bajnokságon aranyérmet nyert, sikert sikerre halmoz. Még ugyanabban az évben négy junior Európa- csúcsot állított fel. A „tanulőévek“ után a felnőttek között az 1982-es athéni Európába jnokságról ezüstéremmel távozhatott. Egy évvel később az I. atlétikai világbajnokságon emlékezetes csatát vívott a mexikói Cantóval, aki mögött másodiknak ért célba. Nem sokáig maradt azonban adósa, világkupa-viadalon vágott neki vissza Ber- genben. Az 1986-os Európa-bajnokságon már fölényesen győzött. Ez volt egyébként az egyetlen érem, amelyet csehszlovák atléta Stuttgartban szerzett.

Különösen sikeres idényt zárt tavaly, annak ellenére, hogy tavasszal sokáig sérült volt. Először a íedettpályás Eurőpa-bajnok- ságon diadalmaskodott, amikor is a gyaloglás először került a fedettpályás verseny műsorára. Nem sokkal később az I. fedettpályás atlétikai világbajnokságon Indiana- polisban „csak“ második lett, miután ösz- szeszorított fogakkal fejezte be a versenyt. A szakvezetés már-már azt latolgatta, hogy nem nevezi a II. atlétikai világ- bajnokságra Rómába, mert olyan hosszú edzéskiesés után úgyis esélytelen.

Rosszul ismerték Pribilinecet. Nem olyan fából faragták, hogy könnyen megadja magát. Rómában 20 kilométeren ismét a dobogó második fokán állt. Azok közé tartozik ő, akikből nálunk csak kevesen vannak; küzdő ember, keresve Is nehezen találnánk párját.

De honnan indult el ez a szőke, huszonnyolc esztendős atléta, aki egyre-másra' aratja sikereit? Hogyan jutott el odáig,

hogy valahányszor rajthoz áll, az esélyesek között emlegeUk.

— Amikor hozzám került, úgy tűnt, hogy egy átlagos, jelentéktelen fiú — mondta róla egy alkalommal a hadsereg Banská Bystrica-i sportközpontjának edzője, jura] Benőik, aki valamikor szintén világhírű gyalogló volt. — Hamarosan kiderült azonban, hogy ez a hegyi legény páratlan akaraterővel rendelkezik Olyannal, amelyből tőkét lehet kovácsolni Pribilinec az a sportoló, aki egy okos edzőnek eleve aranyat ér.

Aki ismeri újdonsült olimpiai bajnokunkat, az fenntartás nélkül igazat ad edzőjének, azzal a módosítással, hogy talán a világ egyik legszerényebb, legközvetlenebb, legrokonszenvesebb sportcsillaga. Közvetlen társalgó, aki mindig készen áll, hogy kedvenc sportjáról, pályafutásáról beszéljen.

— Egy kis hegyi faluban, Kopernicában, Körmöcbánya (Kremnica) mellett születtem és töltöttem el gyermekkoromat •— mondta el magáról e sorok írójának nem egészen egy éve, amikor Csehszlovákia legjobb sportolóinak kihirdetésén a harmadik helyre rangsorolták. — Gyermekkorom legszebb időtöltései közé tartozott, hogy reggeltől estig jártuk az erdőket, hegyeket, völgyeket. Télen természetesen sílécen. Nem csoda, hogy első sportsikereimet, ha nevezhetem őket azoknak, sítalpon értem el. Aztán eljegyeztem magam a gyaloglással, amely csak annak furcsa sportág, aki még nem próbálta. Változatlanul szenvedélyesen szeretek azonban sífutni, amely nagyszerű kiegészítő sportág a gyalogláshoz. Aki nem hiszi, próbálja ki mind a kettőt.

Kétségtelen, és bizonyára sokan kipróbálták, de csak kevésnek sikerült az, ami neki. Nyolc évvel ezelőtt, a moszkvai olimpián verseny közben napszúrást kapott, és utolsó ereje összeszedésével is csak huszadikként ment át a célvonalon. Ellenfelei most fenték rá a fogukat. A felkészülés nem úgy sikerült, ahogy kellett volna. Sokáig megint sérüléssel bajlódott. A mexikói különítmény annyira bízott Cantóban, hogy már előre ittak a medve bőrére. Még el sem kezdődött a verseny, máris győztesként ünnepelték üdvöskéjüket. Az olaszok egy percig sem vonták kétségbe Da- milano győzelmét, aki tavaly a világbajnokságon egyszer már megfosztotta az aranyéremtől.

De nem ismerték Pribilinecet, a hegyi legények benne levő mentalitását. A nagy hőség ellenére, amely a verseny alatt u- ralkodott, szinte egyedül küzdötte végig a távot. Csak az NDK-beli Weigel tudta vele tartani az iramot. Róla viszont el kell mondani, hogy meglepetést szerzett, mert az ő igazi távja inkább az ötven kilométer. Szerencsére jó tempót diktált, így bajnokunk nem maradt magára, ami a gyaloglásban (és a futószámokban hosszú távon) nyomasztó érzés. Az utolsó kilométereken már jóformán csak az ő „házi“ versenyük folyt. Pribilinec a stadionba érve azonban még növelni tudta előnyét.

Megszületett a második csehszlovák a- ranyérem. Pribilinec küzdeniakarásból, kitartásból jelesre vizsgázott, példát statuált a többieknek Az egésznek csupán az az egyetlen szépséghibája, hogy az újdonsült olimpiai bajnok az elég gyakori térdsérülése miatt a játékok után valószínűleg abbahagyja a versenyzést.

Bár ki tudja? Jozef Pribilinec már nemegyszer bebizonyította, hogy kemény fából faragták, és szinte még a lehetetlent is megkísérli.

Palágyi Lajos

Minden idők legfiatalabb magyar olimpiai bajnoka

„Egérke “: tizennégy évesen a csúcson

A XXIV. Nyár! Olimpiai Játékok űszódön- tőinek egyik legnagyobb meglepetését Egerszegi Krisztina szolgáltatta. „Egérke“ fantasztikusan versenyzett 200 háton, és Magyarország 120. aranyérmét szerezte az ötkarikás, játékok történetében. A maga 14 évével minden idők legfiatalabb magyar olimpiai bajnoka lett. A jó egy fejjel magasabb és testesebb vetélytársait — főleg az NDK-beli Zimmermannt és Sirchet — rutinos versenyzőket megszégyenítő huszáros hajrával győzte le. Ez a magassági különbség anyit jelent, hogy Krisztina pályája legalább 50 centiméterrel lenne hosszabb, mint a többieké. Ezért aztán nagyon fontos: minél jobban sikerüljenek a fordulói. Az olimpia előtt úgy edzett, hogy pár méterre a fordulótól leállítottak egy széket a parton, s ha nem ott fordult, akkor vissza kellett úsznia a rajthoz... A szöuli Csamsil- uszodában viszont hiányzott a szék, ám Kriszti „látta“ azt a bizonyos ülőalkalmatosságot, és várakozáson felül megoldotta feladatát.

Kiss László, Egerszegi Krisztina edzője két évvel ezelőtt ezt nyilatkozta: „Érdemes jól megjegyezni a nevét, mert még sokat hallunk erről a vékony dongájú kislányról!“

Utoljára olyan szépen, mint ő, Verrasztó Zoltán úszott háton. Akik valamit is konyí- tanak ehhez a sportághoz, azoknak talán annyi is elég, hiszen az egykori világ- és Európa-bajnok legendásan szépen tempózott. szinte repült, lebegett a vízen. Egerszegi mozgása őrá emlékeztet. Aztán 1986 nyarán érkezett a hír: kitűnően szerepelt a szocialista országok mindig mértékadó vetélkedésén, az ifjúsági barátságversenyen. Megnyerte a 400 vegyest és a 200 hátat, második helyen végzett 100 háton és tagja volt a szintén érmes magyar váltónak is. Hogy teljes legyen az 1986-os statisztika: öt számban úttörő csúcstartó (volt), azaz a magyar medencék világában ranglistavezető.

A mindig kedvesen, csintalanul mosolygó „Egérke“ naponta 4 óra 20 perckor (!) kel. és már fél 6-kor ott van az uszodában.

Háromszor egy héten, kedden, csütörtökön és szombaton tornával kezdi a napot, majd jön az úszás, a megszámlálhatatlan méterek, kilométerek teljesítése a vízben. Ki- lentctöl ketőig az iskolapadban ül, aztán fél háromkor újra az uszodában van, ott is ebédel. Egy óra múlva kezdődik a nap második edzése, amely este 6-ig tart. Hétre ér haza, ami azt jelenti: 14 órát van el hazulról. Mindezt egy 14 esztendős 169 centiméter magas és 45 kilogrammos alapiskolás „szenvedi“ végig. Le a kalappal előtte...

Tavaly mindent megtett, hogy ott lehessen az Európa-bajnokságon. És ott is volt! De nem az ifjúsági EB-n, hanem a felnőttek Strasbourg! úszógáláján. Csak a nagyok között indulhatott, a korosztályos kontinensviadalhoz még túl fiatal vola. A 14 éven aluliak ugyanis nem indulhattak az ifjúsági EB-n, a felnőttek versenyén viszont igen... Fonák helyzet a javából! „Egérke“ kitűnően szerepelt Strasbourgban: a 200 méteres hátúszás döntőjében negyedikként csapott célba. A szakemberek nem akartak hinni a szemüknek, lépten-nyomon azt kérdezgették: „Ki ez a csöppség, de annál nagyobb tehetség ...? Kriszti a szöuli olimpián válaszolt a kérdésre: „A 200 méteres hátúszás legjobbja, aki imádja a palacsintát (14 darab az egyéni rekordja) meg az állatokat.“

Amikor felálltak a Csamsil-uszoda rajtkövére a 200 méteres női hátúszás döntőjének résztvevői, Egerszegi olyan volt a többiekhez képest, mint egy bébi. Huszonhárom (!) kilóval könnyebb és nyolc évvel fiatalabb a világ- és Európa-bajnok Sirch- nél. Óriási szenzáció volt, amit produkált a vízben. Százötvenig Sirch vezetett, a 2. helyen Zimmermann úszott, ám Kriszti az utolsó fordulót követően eléjük került, és szédületes hajrába kezdett. Nem lehetett őt megverni! Vitray Tamás, a Magyar Tévé sportriportere elcsukló hangon kiabált az utolsó métereken. Aztán Egerszegi Krisztina könnyes szemmel állt a bravúros győzelme tiszteletére felcsendülő himnusz közben a dobogó legfelső fokán.

Szöulban 2.09,29-et úszott, az olimpia előtt 2:11,86 volt az egyéni csúcsa... Helsinki óta nem nyert magyar úszó olimpiai aranyérmet. „Egérkének“ sikerült! Cornelia Sirch, a nagy vesztes, a világbajnoki cím védője ezt mondta a 200 hát döntője után: „Ekkora tehetséget még nem láttam. Már most, tizennégy évesen felkerült a csúcsra. Hatalmas jövő áll előtte!“

Egerszegi Krisztina volt úszásban a női mezőny legfiatalabb versenyzője, a legeredményesebb viszont az NDK-beli Kristin Otto, aki hat (!) számban is diadalmaskodott. Pedig az ötkarikás játékok előtt csak egy aranyéremre fájt a foga ... Ügy látszik, evés közben jön meg az étvágy.

2s:gárdy László