Új Ifjúság, 1988 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1988-01-27 / 4. szám
— ló reggelt, kislányom- Jól aludtál? — Csöppet sem aludtam. Volt, ami ébren tartson. — Töltsék neked teát?, — Igen, kérek. Hogyhogy még nem mentél be a szerkesztőségbe? — New akartam elmulasztani a közös reggellzésünket. — Ö, ez Igazán megtisztelő számomra a jelenlegi viszonyunkhoz képest. Mit mond a meteorológia, milyen lesz az Idő? — Biztos, hogy ezt akartad kérdezni? — Ml mást kérdezhetnék én tőled? — Drága kislányom, próbáljuk meg tájra végiggondolni a történteket. Hiszem, hogy megtaláljuk a kiutat. Szeretnélek megérteni, de nem tudom, mivel magyarázzam meg ezt az esz- telenséget. Miért csináltad ezt velem? — Nem csináltam én veled semmit. Mindössze annyi történt, hogy voltam olyan merész, és magam határoztam a sorsomról. Otthagytam a gimnáziumot, mert én így láttam helyesnek. — De hát miért? És mért pont az érettségi előtt? — Ne felejtsd el, hogy én nem akartam gimnáziumba menni, te kényszerítettél rá. Mindenbe te kényszerítettél bele. Elkényeztetett, lusta gyereket csináltál belőlem. Hagytam, hogy a mama majd mindent elintéz és megold helyettem. És te meg is oldottál mindent. Még magántanárt is fogadtál mellém. Rád való tekintettel folyton kivételeztek velem. Én meg szégyelltem magam, és nem tudtam, mit keresek a többiek között. Ezért Jöttem el. — Mindenki azt hiszi, hogy az érettségi elől futamodtál meg. Gyáva vagy. — Nem igaz. Bátor vagyok, mert szembe mertem nézni a tényekkel. Világossá vált előttem, hogy ha leérettségizem, akkor te bedugsz valamelyik felsőoktatási intézménybe. Neked még az is mindegy lett volna, melyikbe. Ugyebár az a fő, hogy diploma legyen a kezemben. Már pedig én nem akarom a te példádat követni. Dolgozni fogok. — Többre vagy hivatott. Értelmes, okos lány vagy. — Hagyjuk ezt. — Nem hagyom. Nem fogom tétlenül nézni, hogyan teszed tönkre az életed. Sajnos, kénytelen vagyok megállapítani, hogy neked súlyos lelki zavaraid vannak. Ezért úgy határoztam, hogy elviszlek egy pszichiáterhez, és megvizsgáltatlak. No most mért nézel rám olyan zavartan? Jót akarok neked. — Hogy te nekem? Aki a lányát őrültnek nézi pusztán azért, mert az fel mert lázadni az anyja akarata ellen, az nem akarhat Jót. — Félreértettél. Senki sem néz téged őrültnek, legkevésbé én nem. — Akkor meg mért akarsz elvinni a pszichiáterhez? Arról nem én tehetek, hogy csődöt mondtak a nevelési elveid. Az valóban őrület, hogy a tulajdon ' anyám egyenesen pszichiáterhez akar vinni, és még csak nem is pszichológushoz. Már el sem akarom hinni, hogy valamikor úgy rajongtam érted. — Jó, belátom, lehet, hogy eltúloztam. — Eltúloztad?! Azok' után, hogy egész éjjel ezt fontolgattad. — Ne haragudj rám. Ideges vagyok. — Az lesz a legjobb, ha nyíltan megmondod, mit vársz tőlem. — Azt akarom, hogy visszamenj a gimnáziumba, és érettségizz le. — És mit kapok érte cserébe? Ezer korona zsebpénzt? Vagy talán egy párizsi kirándulást? Vedd már észre, anya, ennek a korszaknak vége, lezárult! Nem tudom felfogni, hogy éppen te nem érted meg, hogy az elkényezKULCSÁR TIBOR ROVATA Balázs Zsuzsa: Párbeszéd, pofonnal tetett kölykök éppolyan kitaszítottak, mint a hátrányos helyzetűek. — Mért csak arról írsz az újságba, hogy a részeges és züllött családokban •nevelkedő gyerekek milyen nehezen találják meg helyüket a társadalomban? Arról miért nem írsz, hogy az agyondédelgetett csemeték is veszélyeztetettek? Vagy erről talán nem is tudsz? Szedd elő gyorsan a jegyzetfüzetedet, tollba mondok neked néhány sztorit! — Nem vagyok rá kíváncsi. — Mért nem akarsz erről tudomást venni? Kényes a téma? Ti az újságban mindig másokat szapultok, ahelyett, hogy a saját magatok portáján néznétek körül. De ti ezt nem csináljátok. Azt hiszitek, hogy ezzel a szemellenzőséivel jót csináltok? Ha nem beszéltek róla, az még nem azt jelenti, hogy ez a probléma nincs, nem létezik. — Mit vetsz még a szememre, bátran, ki vele! — Hát mégis érdekel...? Sok mindent mesélhetnék... A múlt héten az egyik fiú ismerősöm kerékpárt lopott. Pedig nem volt rászorulva, két biciklijük is van otthon. Csak úgy heccből csinálta. A rendőrségen azzal magyarázta a tettét,. azért lopta el azt a biciklit, hogy végre egyszer történjék vele valami. — És mi lett vele? — Semmi. A történtek után az apja ahelyett, hogy leült volna a fiával beszélgetni, elvitte őt a pszichológushoz. Beszélgessen az vele, ő majd megfizeti. Te most ugyanezt akartad velem csinálni, pedig még biciklit sem loptam. — Ezek szomorú tények, és ne hidd, hogy nem tudok a létezésükről. De próbálj engem is megérteni. Meséltem neked nem egyszer a saját gyerekkoromról. Tudod, mennyi mindenen mentem keresztül. Jól tudod azt is, hogy kitagadott és megvetett a családom, mert egyedül, apa nélkül neveltelek. Pedig hálásnak kellett volna lennem, hiszen az öt testvér közül egyedül én tanulhattam tovább. Ne hidd, hogy könnyű volt. De hajtottam, güriztem, kapartam. Mindent érted csináltam, hogy neked jobb legyen, hogy maximálisan biztosítani tudjak neked mindent. Ismerd el, hogy mindent megkaptál ... A családom is megbocsátott az úgymond félrelépésemért. És akkor jössz te, és arról papolsz nekem, hogy mindenből túl sokat kaptál és eleged van belőle. Ha van hibám, akkor csak annyi, hogy mindazt eléd tálaltam, amit én annak idején nem kaphattam meg. — Én meg tudom érteni, hogy azt szeretted volna, hogy nekem ne legyen olyan nehéz gyermekkorom, mint a tiéd is volt. De.hát túlméreteztél mindent! Mi nem éltünk valódi életét, hamis irányba neveltél. Nem értem, hogy éppen te nem jöttél rá arra, hogy mindez egyszer majd visszaüt? — Mert soha, egyetlenegy fajsúlyos ellenvéleményed' sem volt, amiből felmérhettem volna a veszélyt. Azt hitw .... ,. % tem, boldog és kiegyensúlyozott vagy, — Lehet, hogy szólnom kellett volna, de nem akartam megsérteni az önérzetedet. Bíztam benne, hogy te majd észreveszed, rossz, amit csinálsz. Minden dolgot meg tudtál ítélni a környezetedben, csak. éppen ezt .nem. Vagy, az is lehet, hogy szándékosan nem akartál észrevenni semmit? Hogy lehettél ennyire önző? — Anya voltam. Szerettelek, imádtalak. — A nővéred is anya. Szereti és imádja a gyerekeit. — Ök mások, mint'mi vagyunk. ' — Miért? — Mert a nővéremnek férje is van, — Neked is lehetett volna. — De én nem akartam, hogy legyen. — Miattam? — Miattad is. — Pedig mindketten jobban Járunk, ha egy férfi is él velünk. — Egyedül is meg lehet oldani mindent. — Ez csak elmélet.' — Nemcsak elmélet. Ma már egyre többen nevelik fel gyermekeiket egyedül, önakaratból. — Ez igaz. De arról se feledkezzünk meg, hogy a gyereknek mindkét félre szüksége van. Nekem is hiányzott az apám. Még mindig hiányzik. Talán most a legjobban. — Mit akarsz ezzel mondani? — Semmit. Csak azt akarom, hogy, tudd. — Az apádnak riincs szüksége rád, hiszen nem te vagy neki az egyetlen. — Az még nem azt jelenti, hogy ne lenne rám síüksége. — Lehet, hogy már nem is él az apád. Elég nagy korkülönbség volt köztünk, tizennyolc év. — Ö, ez nem nagy korkülönbség azoknál, akik szeretik egymást. És ti, ugye, szerettétek egymást? — Most mit gúnyolódsz? — Nem gúnyolódom. Komolyan kérdezem. — Én szerettem őt. Legyen neked ennyi elég. — Néni elég- Tudni akarom, hogy szeretett-e ő is téged! — Nem tudom. Valószínű. — A feleségét, ugye, jobban szerette? — Igen. És ez most megnyugtat? — Mindegy. Azon a tényen nem változtat, hogy ő az apám, és én egy futó kaland terméke vagyok. — Jaj, ne gyere nekem ilyenekkel!’ Maradjunk a te ügyednél. —• Mtért, még mindig az a terved, hogy pszichiáterhez viszel? — Igen, Már megbeszéltem az orvossal, tízre vár bennünket. — Szóval, te a hátam mögött mindent elintéztél, anélkül, hogy megkérdeztél volna?! Vedd tudomásul, hogy te vagy az őrült, nem én. — Azért több tisztelet lehetne benned, ha az anyáddal beszélsz. — De nincs! Az olyan anya nem anya, aki azért nézi bolondnak a lányát, mert az igazat mond. — Hallgass, mert bizony isten szájon váglak! — Bravó! Ez ám a férfias kitörés. Most mondtad nekem először, hogy, megütsz. — Elég legyen! — !! ! — Te provokáltad ki, Hogy, megüsselek. — Ha úgy hiszed, hogy minden igazságot el lehet némítani azzal, ha arcon ütjük a másikat, akkor tévedsz. Még ma elköltözöm itthonról és dolgozni fogok. — Ne menj el! Nem akartalak megütni. Ne haragudj. — Csak nehogy bocsánatot kérj tőlem. Gy. O: Verse nem ért el s közölhetőség sztntfét, Nagyon örvendetes vállalkozásnak tartjuk, hogy ,,a saját erős akaratából'“ hozzálátott anyanyelvi műveltsége hiányainak pótlásához, bár levele és verse arról tanúskodik. hogy ezen a téren még sok a tennivalója'. Sz. KV. Verse formai szempontból Jobb az eddigieknél, de közlésre nem alkalmas. Z. D.: Volt Iskoláiéba küldött levelűnket visszakaptuk: „a címzett lmeretlen" megjegyzéssel. Kérjük, hogy pontos címét és személyi számát mielőbb küldje el szerkesztóséiinkbe. zglda- Első kérdésére vonatkozó válaszunk: valószínűleg azért, mert nem küldte el szerkesztőségünkbe a személyi számát. Nem hisz- szűk, hogy az említett versben a három szó egybetrása a monadnlvaló, lényegén változtatott volna, esetleg akkori ’ indulatai hőfokát ’ érzékeltették volna kifejezőbbén. Ne feledje viszont, hogy kezdő tollforgátóknál , a költői szabadság nem érvényesühet a .nyelvi,, törvények, helyesírási szabályok ,;rovásárp. Ebbpn a kérdésben különben lapunk, nyelvi .(lektorénak1 véleménye a- döntő, ' kévésének a Jövő-, ben természetesen eleget-teszünk.’ K. Zs.: Legutóbbi 1 Írása Jól sikerült jellemrajz, alkalomadtán közöjjíjk. B. S.: Levelét és verselt érdeklődéssel olvas-n tűk. Alapfokú végzettsége miatt valóban nincs oka szégyenkeznie, helyesírása szinte hibátlan. Versel viszont : — egy két jól sikerült sora kivételével — nem érettek a közlésre. Prózai Írásai elküldésére azért nem biztatjuk, mert Ifjúsági lap lévén a kezdő fiataloknak kell teret adnunk, s ön már kinőtt ebből a korosztályból. ' Z. tévéié érdékes és tanulságos önvallomás.' Versel őszinte hangú próbálkozások, de .{1 kezdetlegesek,- nem közölhetők. : G. G.: Négy: beküldött verse pesszimista és szentimentális. Főleg a pesszimizmusra kevés az oka, hiszen még fiatal. Rövid története kevésbé tűnik hitelesnek, a cselekmény csattanóját lélektanilag semmi nem indokolja. “ ds. ; I.: Korábbi írásának átdolgozása : csak. részben 1 sikerült. Az . Írásból most sem derül ki, hogy a főhős . Ildikó miért szereti a tlz évvel Idősebb, külsejében sem vonzónak bemutatott, ráadásul egyre gyakrában részeges- kedő udvarlóját. Az Esküvő című írása szokványos, nem tartalmaz semmi érdekeset, ami miatt az eseményt meg kellene írni. Barátok című története sokkal hitelesebb, életszerűbb, de szerkezeti szempontból, főleg az írás második részében laza, széteső. Mindhárom írásában sok a durva helyesírási hiba. Különösen a gyakran előforduló suksük-ragozás bántó. Írni szándékozóknál még szóban sem volna szabad előfordulnia, Írott szövegben különösképpen nem. Pótolja hiányosságait, tanuljon, olvasson, s Idővel Jelentkezzen. Kérjük, rovatunk mindazon piunkatársait, akiknek közöljük az írását, saját érdekükben mielőbb küldjék el elmünkre személyi számukat (a személyazonossági Igazolvány 14. oldalán található)! enélkül ugyanis nem tudjuk kiutalni a szerzői tiszteletdíjat.-jj
