Új Ifjúság, 1988 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1988-08-31 / 35. szám
/ Fél évszázada történelmi események színhelye volt Tornóc (Trnovec nad Váhom) a forradalmi múltjáról nevezetes Vág-parti község. 1938. szeptember 4-én több mint tízezer ember: magyarok, szlovákok, csehek és németek népi manífesztációjára került sor. „Hittételre Jöttek össze Dél-Szlovákia agrárproíetárjai“ — mondotta a Magyar Nap újságírójának annak idején Poszpls József, a falu kommunista bírója. Az évforduló, az események jelentősége megköveteli, hogy a szokásos ünnepi szónoklatok, újságírói fordulatok helyett a történelmi hűségnek megfelelően ábrázoljuk az eseményeket azzal a céllal, hogy a mai ifjú nemzedék megismerkedhessen az események pontos kronológiájával, tartalmával. Fellapozik a korabeli szlovákiai kommunista sajtó — a Magyar Nap és a Slovenské zvesti — hasábjait, leporoltuk a levéltári dokumentumokat, hogy összeálljon a kép a szeptember 4-i eseményekről, amelyekről például a Slovenské zvesti azt írta: maszkodtak, s baloldali irodalom, a művészetek élvezői, terjesztői lettek. A proletár testedző egyesületek hatalmas részt vállaltak a tornóci népi manifesztáció megszervezéséből, főleg a kultúrműsor összeállításából, színre viteléből. Keleti Ferenc, a Szlovensz- kói Magyar Ifjúsági Szövetség titkára a Pozsonyi Műhely, a Dornkapellni Népi Akadémia, a Ligetfalust Petőfikor és Haladás képviselőivel történt megegyezés értelmében felhívást intézett a dél-szlovákiai haladó ifjúsági szervezetekhez, hogy vegyenek részt a tornóci aratóünnepélyen. (Kezdetben a népi manifesztáció csak aratóünnepélynek indult.) A felhívást tett követte. Az események szemtanúi még ma is a dicséret hangján szólnak a műsorról, az ifjúság szívet melengető, szemet gyönyörködtető fellépésről. Miről is volt szó? A délelőtti felvonuláson az ifjúság fegyelmezett magatartásával hívta fel magára a szervezők figyelmét. A menetben a szervezők, a politikai vezetők után ők következtek: a hatvan zászlóvivő, a lovasbandérium, a népviseletbe öltözött lányok, a kétezer kerékpáros. De nemcsak ezzel! Az (A párttörténetí intézet archívumából) Tornác 1938 összefogás 50 évvel ezelőtt „Az Ifjúság és testvériség ünnepe Tornácon“. Az ifjúság progresszív szerepe az emberi társadalom történetében közismert. Ifjúság nélkül elképzelhetetlen a jakubínusok diktatúrája, a Gio- vine Italia nélkül az olasz egyesítési mozgalom, a márciusi ifjak nélkül nem lett volna debreceni trőn: fosztás. A München előtti köztársaságban a kommunista párt nálunk is megszervezte a szintén Komszmnolnak nevezett ifjúsági szövetséget. A harmincas évek második felében megalakultak az ifjúsági szövetség nemzetiségi, így a szlovák és a magyar szekciói is. E szervezettel párhuzamosan létrejött az ún. Proletár Testedző Egyesületek hálózata (PTE), amelynek az volt a feladata, hogy a városi és falusi proletár ifjúságot eljegyezze a szervezett sportmozgalommal. A testedző egyesületek az ifjúság testkultúráin ápolásán kívül gazdag önmíiveló és szórakoztató tevékenységet fejtettek ki. E nemes munkájukban a népi hagyományokra táegész délutánt kitöltő kultúrfellépé- sükkel is. A manifesztáció délutánja az Ifjúságé volt. Egy-két perccel három óra előtt a Vág melletti festői tisztáson megkezdődött a proletár testedző egyesületek műsora. A megnyitón az üdvözlő beszédet a már említett Keleti Ferenc tartotta magyar nyelven, szlovákul Jozef Opatovsky, a Szlovák Ifjúsági Szövetség titkára üdvözölte az egybegyűlteket. Az üdvözlő beszédek, az Internacio- nálé elhangzása után a csúzt (Dub- ník] fiatalok Steiner Gábort köszöntötték, s egy szép aratási koszorút adtak neki emlékül. E megható jelenet után az érsekújvári (Nővé Zámky) PTE szavalókórusa szórakoztatta a közönséget. Utánuk a tmavai ifjúmunkások szavaltak szlovák nyelven, majd orosz táncokat mutattak be. Kozáktáncukat a közönség többször is visszatapsolta. A lévaiak (Eevicel szavalókórusa a régi kínai népköltészet eevik remekét, a Rizsaratást adta elő, felidézve távoli táiak sejtelmes hangulatát, de egyúttal a hatalmas országot is, amely éppen ebben az Időben vívta — sikeresen — nemzeti felszabadító harcát. Ä későbbiek során a komáromi (Ko- márno) PTE szereplői foglalták el a színpadot: szavalatokkal gyönyörködtették a tízezres közönséget, majd a dornkapellni gyermekek fellépésének és a bratislavai német egyesület, a Naturfreunde tiroli táncainak tapsolhatott a közönség. A szórakoztató műsorból nem hiányzott a sportolók bemutatója sem. Ezen a téren elsősorban a komáromi PTE tagjai jeleskedtek, akik több perces akrobatamutatványokkal ejtették ámulatba a közönséget. Mi mindenre képes a heti megfeszített, nehéz fizikai munka után az ifjúság, ha akar, s arra hivatott vezetői vannak! Az ATUS Union egyesület tornászai kerékpáros-bemutatót tartottak a színpadon. A mutatvány igényes volt: párosán, hárman, majd négyen kellett, hogy a gyakorlatokat összehangolják. Sikerült! De miért Is ne sikerült volna? Hiszen a tizenöt tagú szervező bizottság sok ezer agrárproletár, gyári és ifjúmunkás, kommunista és szociáldemokrata, vallásos és felekezet nélküli résztvevő akaratát, kívánságát a köztársaság egysége és megvédése jelszava jegyében hokta közös nevezőre. A felsorolt műsorszámok után következett a kulturális rendezvény fénypontja, Arany János Toldija. A mű színre vitele a lévai kultűr- munkás, Háber Zoltán, valamint a diószegi (Sládkovicovo) Proletkult vezetője, Szalay István fáradságot nem ismerő munkájának, szakmai hozzáértésének, ügyszeretetének és a manifesztáción részt vevő proletár testedző egyesületek Ifjúmunkásai összefogásának az eredménye volt. A Toldi szereplői diószegi Ifjúmunkások voltak. A harci csoportot a tr- navai PTE tagjai alkották, a lovasjelenetekben a tornóci fiatalok jeleskedtek, a szavalókórusban az alsószeli (Dőlné Saliby), bratislaval és az érsekújvári munkásfiatalok működtek közre. A Toldi, a kisebbik fiú győzelme jelképezte Tornócon a közép-eurőpai kis népek összefogásának erejét a fasiszta hatalmakkal, az emberiség történetének legfélresikerültebb ideológiájával szemben. A Toldi hatása valóban felemelő volt. A korabeli haladó sajtó, a szemtanúk mind-mind az elragadtatás hangján írtak-szóltak a bemutatóról. Ä manifesztáció kulturális része a Toldival befejeződött, s a Vág partján megkezdődött a népmulatság, amelyen a környék legjobb fúvós- zenekarai — összesen hatan — szórakoztatták a közönséget. Azt hiszem, nem is kell mondani, a zenekarok a PTE égisze alatt működtek. A teljesség igénye nélkül elmondhatjuk: Tornóc valóban az Ifjúság és a testvériség nagy tüntetése volt. A csehszlovákiai magyarság olyan öröksége, amely mindig is a pártos elkötelezettség, a társadalmi haladásért vívott harc szimbóluma marad, amely nemzeti öntudatot, tartalmas nemzetköziséget sugall, nemzeti kultúránk ápolására, terjesztésére, a környező népek, nemzetek kultúrájának megismerésére, megértésére, s így azok tiszteletére ösztönöz mindnyájunkat. PUKKAI LÄSZLÖ Éjszaka az országúton Érseköjvárott (Nővé Zámky) Járva egy kicsit elidőztem. Későre fordult az idő. így a város két benzinkútfa közül már egyik sem volt nyitva, a tartályban pedig vészesen megcsappant a benzin. Most ml legyen? — tűnődtem, miközben lelassítottam, hogy addig is takarékoskodtak a meglévő kevés üzemanyaggal. Lehet, még kitart a fővárosig, de mi lesz ha mégse? Éjszaka van ... Hol lehet még ilyenkor nyitva egv benzinkút?. .. Nyitrán (Nitra) biztos nyitva van, gondoltam, s mivel már szinte csak cammogtam, kielőzött egv komáromi (Komárno) jelzésű utánfutós személyautó. Hát ezek hova húznak ilyen későn — ötlött fel bennem a kérdés, és mert a város szélén jártam már. azonnal Nyitra felé vettem az irányt. Most már természetesen ráléptem a gázpedálra, hiszen vagy harminc kilométerre még mindenképpen elég lesz az üzemanyagom. Ä kilométerek gyorsan fogytak, és ahogy száguldottam a sötét éjszakában. egyre több az előbbihez hasonló járművet hagytam magam mögött. Hova és miért mennek ezek az emberek? — kérdezgettem magamtól, és vizsgálgattam a rakományukat, hátha ebből megtudok valamit. Ahogy beértem a benzlnkúthoz. egyszerre négyen Is tankoltak. Az utánfutók gondosan le voltak födve, ezek tartalmáról nem tudhattam meg sokat, de a kocsikban nem kell elrejteni az árut. fgy láttam, hogy uborkát, paprikát, paradicsomot szállítanak. Az egyikben még eper Is volt. Emlékszem, évekkel ezelőtt, amikor á nyitragerencséri (Nltrlanske Hrníiarovce) eprészekrő! írtam, panaszkodtak az emberek, és a cukorgyár igazgatója is megerősítette, hogy olykor hajnalban elállták a közbiztonsági szolgálat emberei ezeket az utakat, és visszaparancsolták őket, mert a cukorgyár nem tudott mit befőzni. — Nyerészkednek. Egy bögre eperért elkérik a tíz-tizenöt koronát is! — dühöngött a cukorgyár igazgatója, ahelyett, hogy igyekezett volna megfizetni a gyönyörű, szép árut. Most is nyerészkedésből indulnak? — motoszkált a fejemben a gondolat, miközben megkérdtem az elsőtől, hogy hova tartanak. — Csehibe! — vetette oda, és bezárta a Wartburg üzemanyagtartályát, fizetett és elhajtott. Egy másik Észak-Csehországot jelölte meg úticéljául. A harmadik Prágát mondott. Az egyik könnyed eleganciával mozgott, a másik lomposan, fáradtan járkált a kocsi körül. Volt, aki vasalt inget, nadrágot viselt. Tanító vagy netán orvos lehetett az Illető? Egy következő utánfutós valamivel kopottabb, kevésbé rendbentartott ruhába. bújt, mielőtt elindult volna, igaz, nem kirándulni mentek. Az előbbi mellett a fiatalasszony is könnyed, szellős ruhában nvúltózkodott egy pillanatra kiszállva a kocsibői, az utóbbi mellett az asszonyka talán azt sem tudta, hogy megálltak és tankoltak. Én meg csak tébláboltam, húztam az Időt, még nem tankoltam. Nézelődtem. Ojabb „szállítók“ érkeztek. — Megéri? — kérdtem attól, aki mögém állt be a nagy kútnál, és szintén Prágába tartott. — Majd meglátjuk! De mit csináljon az ember, ha nem veszik át rendesen az árut? Meg ha átveszik is, mindig vacakolnak ... Legnagyobb urak a felvásárlók ... Közben behajtott egy kis Avia. —Látja, ezeknek biztos megéri — folytatta az előbbi. — Ezek biztos nem a sajátjukat viszik ... Annyit adnak érte, ameny- nyit akarnak. A piacon pedig hiába akarjuk mi tartani az árat, ha ők ránk vernek. Ránk is verhetnek, hiszen nem a sajátjukat árulják ... Igen, hogyne, a piac törvénye, mondtam volna, de nem maradt rá idő, hiszen a tartályom már megtöltöttem, és a többiek Is mind siettek: a piac hajnalban ébred, az út meg hosszú. Megéri ennyit hajtani? Miért csinálják, tényleg nyerészkedni akarnak? Vagy csak a gazdasági törvények, a felvásárlás és az ellátás körüli zűrzavar, tisztázatlan helyzet kényszeríti őket arra, hogy a nyakukba vegyék az országot? Egész nap megállás nélkül szedik, készítik az árut, késő este kocsiba szállnak, hajnaltól pedig kinálgatják, mérik az árut. Vajon hány órát vesz ez az egész igénybe? Éjfélben elindulnak, lehet, csak a férj szundított előtte egy kicsit, hogy útközben el ne aludjon. Hány őrá lesz, mire visszaérnek? És megköszöni-e egyáltalán nekik valaki, hogy nemcsak megtermelték. hanem a szállítók és a kereskedők helyett is beugrottak, és elviszik az árujukat egészen Észak-Csehországba?! Azt mondta a minap a Szövetkezeti Földművesek Szövetsége Szlovákiai Bizottságának egyik előadója, hogy legalizálni kellene még az Aviás-féle vállalkozókat is, ha egyszer az állami és szövetkezeti vállalatok nem képesek ellátni a feladatukat. Ne fanyalogjunk fölöttük, ne kössük az ebet a karóhoz, mozduljunk, oldjuk meg a gondokat, hiszen közben az emberekben egyre nagyobb az idegesség, elégedetlenség, dühöngnek a pult mindkét oldalán, hogy a legtermészetesebb és legegyszerűbb problémákat sem tudjuk kielégítően megoldani. Az Aviás nem a saját vérét árulja, de csoda. ha emez meg elalszik a volán mögött?! Sorjáztak még mindig bennem a kérdések. Válaszaimban pedig folyton ugyanoda jutottam: az emberek szívesen dolgoznak, szívesen megtermelik, az uborkát, a paprikát. a dinnyét, csak tudják, hogy megéri, hogy az állam a vállalataival nem fordul velük szembe az első utcasarkon. Mindenkinek érdeke, hogy a föld, a kertek ki legyenek használva, és az emberek mindenütt hozzájussanak a vitamindüs, finom gyümölcshöz, zöldséghez. NÉMETH ISTVÁN
