Új Ifjúság, 1988 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1988-08-31 / 35. szám
A . SZ&ZSKB lAPfA XXXVI «vfc 1988. 8. 31. Ara 1,— Kb Vannak még tartalékok 2 Éjszaka az országúton 3 Jelentkezünk, szót kapunk 4 Mongólia — Ulánbátoron innen és túl 5 Végre érem? 6 Csuka Mónika első nagylemeze 9 M-m. ISKOLA Nem hiszem, hogy egy hullámhosszon vagyok az iskolába In- i dúló ifjúság többszázezres tömegének jelentős részével. Jelentős ! részt írok csupán, mert azért a- : kadnak olyanok, akik örömmel indulnak az alma mater falai kö- s zé, a kedves kollektívába, amit j egy osztály, olykor évfolyam, ritkábban az egész iskola jelent. Abba a kollektívába, amely sokak ; szerint fontosabb nevelői közeg, I mint maga a család. Olyan erényeket fed fel a legtöbbször, a- I melyeket más közeg képtelen lenne előhozni a gyermekből (ifjúból), oly természetességgel jeleníti meg a tehetséget, rátermettséget, ahogy semmi és senki nem lenne képes. Talán ebbe a kollektívába min- j denki vágyik, visszakívánkozik, ] csak ne kellene tanulni, ne jön- I nének garmadával a feladatok, a- melyek az iskola esetében mindig nagyon konkrétak, pontosan körülhatároltak, időhöz kötöttek és — nagyon is ellenőrizhetők. Ez okozza talán azt, hogy az iskola egy nagy kötelességhalmaz gyermekeink szemében, s a kötelességek iránti tiszta lelkiismeretet csak tanulással lehet megőrizni. Nem hiszem, hogy egy hullámhosszon vagyok az iskolába indulókkal, mert én meg éppen a tanulást, az új ismeretek szerzésének lankadatlan vágyát a károm dicsőíteni. Irigyelt felnőttként irigykedni a diákságra, hogy nekik ez a kötelességük. Az, ami nekem (nekünk, felnőtteknek) idő- és pénzigényes hobbi. Mármint az új ismeretek szerzése, az állandó szellemi gyarapodás, az egyre szilárdabb alapokon nyugvó tudás. Irigykedem, mert ők már a huszonegyedik századra készülnek, arra a századra, amelyből ma Japán csillogtat-villogtat valamit, s én arra vagyok kárhoztatva, hogy csodaként bámuljam. Célul tűztük már mi is, de ez a következő század zenéje. Irigykedem hát, hogy valaki — sok százezer diák — alapkötelességként e zene taktusait ismergetheti. A tudást dicsőítem, ezért nem vagyok egy hullámhosszon a nagy sokasággal. Az emberiség történelme során tán százezrekre is tehető azok száma, akik bűnhődtek, olykor kivégeztettek tudásuk miatt. Felfedeztek vagy felfedtek olyan törvényszerűségeket és logikai összefüggéseket, amelyek megbolygatták a kialakult rendet, s az újjal szemben tehetetlen hatalmi erők az egyszerűbb megoldást választották: igaztalannak hirdették az igazat, s az újat mondót elhallgattatták. De mindez csak ideig-óráig lehetséges, az emberiség fejlődése során előkereste a tudás igazságait, s aszerint élt tovább. Ezért dicsőítem a tudást, s hajlok meg előtte mindenkor. Tudom, nagyképűség ezt így. egyes szám első személyében írni, hiszen csekély erkölcsi elismerés az enyém, anyagi meg semmilyen. De tán sokan vannak így a főhajtással, s akkor már erkölccsé, a tudást elismerő erkölcsösséggé fejlődhet a biccentés, s majd csak törvénnyé válik, hogy anyagiakban is kifejeződhessék. Mert az emberiség történelme most is zajlik, a mi korunk is tankönyvekbe kerül egykor, s nem mindegy, milyen helyet kap benne tudásunk, tudományosságunk. Szóval, dicsérem a tudást (a mindenneműt), s irigykedem a- zokra, akik iskolába indulnak, hogy hivatalból, kötelességszerű- en szerezhessék új ismereteiket. Tudom, nem vagyunk egy hullámhosszon. Sőt, azt is, hogy a tudás melletti kardoskodásomat sok diák és felnőtt játszi könnyedséggel forgatja ki. Azt is tudom, hogy érveléseik, konkrét példáik igazak és megmagyarázhatatla- nok. Mégsem hagyom magam meggyőzni, nem roggyanok meg érveik előtt, konokul hiszek a tudásban. Ha úgy tetszik: a tudományos és műszaki haladásban. Egy kisfiú panaszai 1988. augusztus 29-én volt harmincéves az amerikai Garyban (Indiana) született szupersztár, Michael Jackson. A színes bőrű énekestáncosről úgy tartják, hogy Fred Astaire óta ő az első, aki olyan varázslatos kisugárzással rendelkezik, amellyel milliókat képes elbűvölni. A rendkívüli a- dottságai mellett sikereinek feltehető oka az a rutin, amelyet gyermekkorától kezdve csiszolt és javított, tudatosan készülve egy nagyívű karrierre. A családi vállalkozásnak indult (ackson 5 együttes már a 60-as években is a legkedveltebbek közé számított az Államokban, így a kis Michael a zenészcsalád legfiatalabb tagjaként már ötévesen a rivaldafényben állt* Mint valami cirkuszi csodabogarat mutogatták szerte a világban. „Michael nagyon kisfiú maradt. Valójában egy riadt, félénk, szkizofréniára hajlamos személyiség“ — nyilatkozta róla a közvetlen baráti környezetéhez tartozó Terence Trent D’Arby. Hasonlóan jellemezte Michaeli nővére, La Toya Jackson is, akivel a stúdióban együtt dolgozott. „Olykor kinyújtotta rám a nyelvét, vagy leöntött egy zacskó mogyoróval. Máskor egy kis majommal jelent meg a felvételeknél, mígnem Quincy Jones producert elöntötte a méreg és hazazavarta.“ Egy biztos: Michael Jackson 24 éves korára kiforrott sztár lett, amit az 1982-ben megjelent Thriller című albuma is bizonyított. A 42 millió példányban eladott korong minden Idők legnagyobb lemezbevételét hozta. Ezt a közelmúltban piacra került Bad aligha fogja túlszárnyalni. A kritikák legalább ezt sejtetik. Pedig Michael mindent megtesz a sikerért. Az erőfeszítések ellenére közérzete egyre rosszabb. A kritikusok Nem tévedés az „és“! Én ugyanis abban hiszek, hogy az emberi tudás kibontakozásának függvényeként fejlődhet a technika, a mely aztán visszahat, s tovább gyarapítja az embert. Azt hiszem, hogy minden emberi cselekedet végcélja csak az értelmes érték létrehozása lehet, amely gazdagít. Főleg szellemiekben, mert az anyaginak természetesnek kellene lennie. Nosztalgiázhatnék is. Rég múlt, szép volt (diák)éveket emlegethetnék, rózsaszínbe burkolva a padokban eltöltött tizenhét évemet, meg az azóta eltelteket is. De akkor sem lennénk egy hullámhosszon a lehetőséget ki nem használók, a tudományokat lebecsülök, a tudást nem tisztelők, az örök tanulást kötelező rosszként felfogók csoportjaival. Már csak azért sem, mert a nosztalgia e- leve a múlthoz kötődik, én meg most alapvetően a jövőről gondolkodom. Tudom, múlt nélkül nincs jelen, a jelen pedig meghatározza a holnapot. De hát éppen e- zért tisztelem a tudást, mert az magába foglalja a múlt és jelen tapasztalásait, így könnyebb jövőképet alkotni, vagy — pontosabb és fontosabb —: el lehet kezdeni alakítani a jövőt. Mert — még történelmi áttételekkel is — az a tét. Kinyílnak hát az iskolák kapui. Kezdődnek a diákhétköznapok, pontosan meghatározott feladatok, számonkérhető kötelességek sokasága tornyosul majd fiáink, lányaink elé. Nem vagyunk egy hullámhosszon a lelkesedésben velük, ez bizonyos. Frekvenciánk azonban közelíthet: ha figyelni fogjuk igyekezetüket, tisztelni kötelességtudásukat. amely ez esetben szó szerint a tudásukat szolgálja. Na meg akkor, ha úgy általában is becsülni, tisztelni fogjuk a tudást! NESZMÉRI SÁNDOR támadásai miatt nyílt levéllel fordult a People nevű amerikai magazinhoz. íme az eredeti levél fordítása: „Egy régi indián mondás szerint, addig ne ítélj meg senkit, amíg két hónapig nem jártál a mokasszínjéban. Az emberek nem ismernek engem, ezért írnak valótlan dolgokat rólam. Gyakran sírok, mert ez fáj nekem, ezért is foglalkoztam inkább a gyerekekkel szerte a világon. Csak nekik élek. Ha mindenki csak o- lyasmiket írna, amiket bizonyítani tud, valószínűleg nem írnának le rólam egy sort sem. Az állatok csak az életűkért harcolnak és sohasem gonoszságból, nem ügy, mint a kritikusok, akik a vérünket szívják, és fájdalmat a- karnak okozni. Nekem az igazságot kell keresnem, melynek hatalmával a világot és a gyerekeket szolgálhatom. Bocsássatok meg, már olyan sokat szenvedtem!“
