Új Ifjúság, 1988 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1988-08-24 / 34. szám
új ifjúság 7 r KULCSÁR TIBOR ROVATA H. Orsolik Gizella: BEÉPÍTETT idill Késő tavaszi szombat délutánokon kihalnak a kisvárosok. A naplmádők iúdbőr- mintás testtel megkezdik az évi bronzadag beszerzését. A „zöldek“ kitartóan tanulmányozzák az új sartakat. s bosszankodva szemlélik a savas eső faáldozatalt. Gondolatban már fogalmazzák az interpellációt a flóra védelmében. Ä maradék — nem kiskertész, nem természetvédő, nem testedző — hűtött sörrel öblögetve az ebéd ízemlékét, bámulja a tévévetélkedőt. — Ha nekem is annyi időm lenne az önművelésre, mint azoknak ott, a klsujjamból ráznám ki a válaszokat — mondja bölcsen. Éjfélig ott terpeszkedik a fotelban a képernyő előtt, közben elrágcsál egy tál házi hájassüteményt. A vacsorát is ott fogyasztja, nehogy valamiről lemaradjon. Lefekvéskor szidja a műsort, és vtdeó- ról álmodozik. (— A szomszédnak miből tellett rá? A hasukon spórolhatták meg... A fiuk Is csak olyan egyszálbélű...) De most még csak délután van. Ä sétálóutcán egy eltévedt gyalogos cipője kopog. A szecessziós homlokzatok kő- virágról kővlrágra pattintják a hanglabdákat, míg azok valahol az utca végén be nem szorulnak egy eresz alá. ’Az utca végében levő kis park csendjét csak néhány hegyesre sikeredett koppanás hangja fúrja át, amitől pár nvárfalevél kivillantja fehér fonákját. A parkolóba érkező autó kipufogócsöve élesen csattanva köp egyet. (Szemtelen, szemtelen, szemtelen — súgják egymásnak a nyugalmukból felriasztott lombok.) Még egy ajtócsapódás, s újra megnyugszanak a fák A kocsi gazdája befordul a sétálóutcába. A nő gyorsan lejjebb hajtja kalapja karimáját, majd a mozdulat folytatásaként megigazítja napszemüvegét. Szégyellt, hogy újonnan sarkalt cipője megtöri a csendet. Amikor találkozik a férfival, még jobban zavarja a cipőkopogás Csendben kéne eljutniuk a szállodáig ot már nem kell attól tartaniuk, hogy valaki meglátja őket. kettejüket együtt. Három év után újra együtt... mikor már minden a medrébe zökkent, élték az életüket külön külön. Egy hónapja, amikor a telefonban a régi, ismerős hangot hallotta, hullámokban tört fel benne ez öröm és a düh. A sértett nő büszkesége és a naiv sorsvállalás érvelt egymás ellen. A vitát az újra feléledő szerelem döntötte el. — Megyek, ott leszek — válaszolta. Ez volt azóta a harmadik találkozásuk. Beszélgetéseik mások szeme elől elrejtve folytak. A nő a lopakodást, a titkolódzást inkább huncutságnak izgalmas csínvtevés- nek tekintette, mint megalázásnak. Beszélgetéseik egyoldalúvá váltak azután, hogy a férfi elmondta: a felesége elhagyta őt. Ezután többnyire a nő mesélt az eltel* három évről, az érzéseiről, a magányáról Érzelmeitől telítve észre sem vette, hogy a férfi gondolatai kagylóhéjként zárultak egy-egy igen vagy nem mögé. A kopott, esőmosta szálloda épülete úgy ékelődött a századelő díszesebb lakóházai közé, mint szűk ruhába a más színű toldás. A bejárat mögött fakó bársonyfüggöny állta útját a piszkos üvegen átszűrődő világosságnak. A falilámpák sárga fényében összemosódott a faburkolat széle a nyomottmintás tapétával. A szállodaportás pigmenthiányos arca beépült az egérszagot árasztó falak közé. Unott arca kelletlenné vált a széthúzódó drapéria láttán. Ä nő a bejárat közelében állt meg, míg a férfi pár halk szót váltott a portással, és egy zöld bankót dugott a vendégkönyv alá. A kulcs készségesen csúszott tenyérből tenyérbe. A nő bőrén a zavar izzadságcsepp- jei gyöngyöztek, amint elhaladt a recepció előtt. A fakó arcon gúnyos mosoly futott át. A fel élénkült szemek végigpásztázták az idomokat, lefejtve róluk a ruhát. A nő nem törődött vele, legalábbis igyekezett úgy viselkedni, mintha valóban nem törődött volna. Ügy nyitotta meg a férfinak teste minden rejtett zugát, ahogyan a beszélgetések közben a lelkét, kiszolgáltatva titkait. Az önfeledt együttlét elhessegette a portás gúnyos tekintetének minden megaláztatását. — Éva. nekem is gyújts még egyet! — szőlt a férfi, amikor a cigarettáért nyúlt. A név a dobhártyáján keresztül lüktetett az agyában, onnan szorongatva a torkát, gyomrát. Egész testét összerántotta. Nem az ő neve volt. A férfi feleségét hívták így. Az újabb stmogatástól pórusai összehúzódtak. Szinte érezte, látta: a férfi csukott szemhéja mögött az 6 teste Éva alakját öltötte fel. Most döbbent rá: ez a bűjócs- ka-játék nem huncutság. Ezért nem találkozhattak hát a férfi lakásán. Még bízott felesége visszatérésében. Minden pillanatban őt várta, nem akart Éva-helvettest Éva ágyába. Keze a |Ó1 Ismert asszony formáját kereste, félt kinyitni a szemét, félt a valódi testtől, a valódi arctól, félt az igazságtól. Ä nő mind Idegenebbnek érezte magát a ráerőszakolt alakban. A test még megadta magát az ösztö.nös vágynak, de a gondolatai elkeseredetten köröztek a láthatatlan, de nagyon is jelen levő vetélytárs győzelme körül. A szürkületben távolodtak egymástól a léptek. A csalódottság az aszfalthoz nyomta. A kiégett érzések hamuját lassan sodorta az esti szellő. Felgyulladtak a barokk templomot megvilágító reflektorok. A szobrokat védő hálókban döglött galambok him- bálództak, okot adva az állatbarátoknak, hogv foggal-körömmel támadjanak a városvédők lándzsája ellen. Forgács Ildikó verse: Menekülés Nem érdekeltek! Ordíthattok, hízeleghettek. Sápad magabiztosságom, hiányos érveim. Otromba röhögésetek, utálatos önbizalmatok. Tele van a fejem példálódzással: kész vagyok. Leteszem a fegyvert. Elegem van mindenből. Azt mondtam, ordíthatsz? Suttogj, kérlek. Csöndben. Ezt talán még meghallom. Mai rovatunkat HAJDÚ ENDRE fotóival illusztráljuk. Berlin Jelképe A moszkvai Ifjúsági Szálló bejárata Szárnyalj, békegalamb! F. E.: „Bevallom, hogy nem vagyok egy Ady, de azért elküldöm ezt a két verset, s ha mégis úgy döntenének, hogy el lehet olvasni, szeretném, ha közölnék“ — írja kísérőlevelében. Nyílt és őszinte hangú levele azt bizonyítja, hogy kellő önkritikával szemléli írásait. Versei egyelőre nem érik el a közölhetőség szintjét, de azért ne mondlon le a további próbálkozásról. 1888: „Kezdetleges írása“, ahogy ön nevezi rövid karcolatát, sikeres próbálkozás Idővel küldjön újabbakat. Szeretnék: írásának mondanivalója tartalmas, de formája, hangvétele túl didaktikus, szerkezeti szempontból kissé elnyújtott, túlírt. Idővel jelentkezzék. V. N.: „Hosszú töprengés után, végre vettem a bátorságot, s rászántam magam, hogy beküldjem önökhöz egynéhány írásomat. Néha vannak olyan pillanataim, mikor úgy érzem, hogy most valami fontosat akarok mondani, s ilyenkor írok, bár úgy érzem, csak ritkán sikerül úgy formálni mondanivalómat, hogy mások számára is az érződjék ki belőle, amit valóban mondani szeretnék“ — vallja levelében. Két verse közül főleg tömörsége miatt az Életrajz című a jobb, de ez sem érett a közlésre, örülnénk, ha legközelebb több verset Küldene. Virág: Újabb írásai közül a Testvérek című a legkidolgozottabb, ezt aróbb változtatásokkal s más, véleményünk szerint kifejezőbb címmel közöljük. További írásai Is hangulatosak, a Kényszer című kissé befejezetlen, átdolgozásra szorul. Óvakodjék a fölösleges részletezésektől, a túlírástól, s helyenként a fölösleges részletezésektől, a túlírástól, s helyenként a szentimenta- iizmus veszélye Is kísért próbálkozásaiban. Várjuk újabb jelentkezését. Sz. K.: Verseiben semmi fejlődést nem tapasztalunk, állandóan önmagát Ismétli, kitartóan, de gyengén, érdektelenül. Miskolc: Versei sikeres próbálkozások, de még nem érik el a közölhetőség szintjét. Hit című verse helyenként kissé szólamszerű. Rövid prózai írása vázlatos, kidolgozatlan, befejezetlen. Idővel jelentkezzék. Roll—R.: Négy beküldött verse közül az egyikkel már találkoztunk korábbi levelében, ezt közlésre szántuk. Alkalomadtán a többit is megjelentetjük. Nem biztos, hogy közülük az ön által megjelölt vers a legsikerültebb Különben úgy véljük, nem tette rosszul, hogy megszegte az Ígéretét. J
