Új Ifjúság, 1988 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1988-08-24 / 34. szám
fúj ifjúság 61 CSÜTÖRTÖK, aug. 4. Est« 7 óra körül érkeztem Budapestre, és egyenesen a Duna Intercontinental Szálló vadásztermébe siettem elintézni a hivatalos formaságokat. A szállóban nagy volt a sürgés-forgás. Néhány újságíró Alain Prosttal készített Interjút. Egy tolókocsis fiatalember megkérte Prostot, hogy engedje magát lefényképezni. A fiatalember dolgát Jól végezve távozhatott a világbajnoki fotóval. Az akkreditációs központban csinos, fiatal és kedves hölgyek fogadtak. Megkaptam a szükséges papírokat, amelyek nélkül nem tudnék bejutni a „Ringre“. PÉNTEK, aug. 5. Zuhog az eső, nemcsak Pesten, hanem a Hungaroringen is. Sűrűn esik, a pálya nagyon csúszós. Az eddigi két Magyar Nagydíj alatt szép idő volt, igy a versenyzők először próbálják ki a nedves Hunga- rorlnget, aminek az eredménye, hogy pörögnek a pályán, akár a műkorcsolyázók a jégen. A legba(szerencsésebb a Zakspeed versenyzője, az olasz Piercarlo Ghinzani: hátulról belecsúszott Mansell, és az ütközésnél megsérült a bal első futóműve. Átült a tartalék kocsiba, ezzel megpördült, beleütközött a pályát szegélyező acélkorlátba. Az első futómű összetört, jobb oldalon mind- a két kereke megsérült. Ghin- zant számára ezzel véget is ért a verseny. Délutánra elállt a zesó, megkezdődött az Időmérés, a pálya fokozatosan megszáradt. A körülmények egyre javultak, egyre jobb időket futottak a versenyzők Az utolsó körben Prost futotta a legjobb Időt: 1:29,589 mp. Senna csak az ötödik. Ennek az oka: az utolsó körben zavarták a többiek. Lo- tusék számára nem valami kecsegtető, hogy Nakajima a 19. és a világbajnok Piquet, aki egyszer meg is perdült, csak a 22. helyet szerezte meg. No de másnap is lesz 4iég időmérés. SZOMBAT, aug. 6. Alain Prost a Marlboro sajtótájékoztatóján elmondta, hogy sokan kérdezik, van-e rivalizálás kettőjük között Sémával, ki az első számú versenyző. „Nos, ez bonyolult kérdés, mert aki profi, a sikerért nemcsak a saját, hanem az egész csapat érdekeit is figyelembe kell vennie. A Honda Marlboro McLaren a legerősebb csapat, az idei világbajnoki címet már nem lehet tőlük elvenni, ez megnyugtató érzés. Sennával jól kijövünk, a vasárnapi versenyen körülbelül egyformák az esélyeink, kocsijaink között nincs különbség, nálunk a két versenyző egyenrangú. Abban, hogy ki végez jobban, a szerencse is szerepet játszik. De ha esni fog — én inkább hazamegyek...!“ A Camel Lotus Honda-csapat sajtótájékoztatóján a tavalyi világbajnok, Piquet nyilatkozott: „Tavaly ügy gondoltam, amikor aláírtam a szerződést a Camel Lotus csa- pattal, hogy jó esélyeim lesznek idén is a világbajnoki cím újabb elnyerésére. Nem így történt... A Forma 1 nagyon bonyolult verseny, a sikernek számos összetevője van. Nekünk most nem megy jól, de ez nem tör le minket. Eddig mind a két Hun- garoring-futamon én álltam a dobogó felső fokán, és a mostani verseny sincs még lefutva.“ A szombati edzésen óriási harcban az utolsó pillanatban Senna megszerezte az idei nyolcadik „polc positian“-ját, ami azt jelenti, hogy az első sorból Indulhat. Mellőle Nigel Mansell startol majd, aki nagyon elfáradt, lázas beteg. „Ez a pálya nagyon Igénybe veszi az embert“ — mondta. A Ferrari-istállónak sincs jő napja. Berger megpördült, állva maradt, Aiboreto a motorral bajlódott, majd amikor a tartalék kocsira szállt, beragadt a kuplungja a boxból kivezető úton. A hivatalos start lista: 1. sor: Senna és Mansell, 2. sor: Boutsen és Capellt, 3. sor: Nannini és Patrese, 4. sor: Prost és Gugel- min, 5. sor: Berger és Caffi. Piquet csak a 7. sorból indul majd a versenyen. VASÁRNAP, aug. 7. Gyönyörű napsütés. Negyed kilenckor indultam kocsival Pestről, hogy Idejében a Ringen legyek. Ahogy közeledtem Mogyoród felé, úgy sűrűsödött a kocsioszlop. A pálya mellett nagy volt a mozgás. Az emberek fokozatosan elfoglalták helyüket. A rendezők gazdag programot ígértek az Ide érkezőknek. Először tízkor az utolsó bemelegítő edzést tartották a Forma 1-verseny- zők, utána Porsche 944 Kupa-futamát tekinthették meg. Ezek a katalizátoros autók jóval csendesebbek a Forma 1-gépko- csiknál, de fürgék is. Főleg fiatal versenyzők indultak, ezért gyakran előfordult, hogy a kocsik nem egészen úgy haladtak, mint azt vezetőik szerették volna, hanem önállósították magukat, és habár az út már száraz volt, a kocsik helyenként úgy csúszkáltak. mintha jégen versenyeztek volna. Délután két órakor elfoglaltuk helyünket a startegyenes végén, azaz csak elfoglaltuk volna, mert a rendezők elküldték innen bennünket, mondván, ez tiltott terület. Érdekes, tavaly még nem volt az... Nem tudom, idén kit zavartunk a domboldalban, hiszen ide kocsi ki nem csapódhat. No de hát szót fogadtunk, másutt kerestünk helyet. 14 óra 30 perc, a 3. Magyar Nagydij kezdete. Senna az elejétől a verseny végéig vezet. Eltekintve egy kb. 10 mp-töl, amikor Prost mfegelözi, de Senna rögtön kontráz és győz 0,529 mp-es előnnyel Prost előtt. A boldog győztes. Fotó: örzsik Ismét kettős. McLaren-siker születik. A harmadik Boutsen Benetton Fordján. A pont versenyben ezzel Senna beérte Prostot, mindketten 66 pontot szereztek. Bergernek mindössze 28 pontja van. A McLaren Honda csapatának 132-re emelkedett pontjai száma, a Ferrari mögötte 44 pontot gyűjtött össze. UTÓIRAT Szeretném megköszönni Dobor Dezső sajtófőnöknek a segítségét, hogy ez a riport létrejöhetett. Továbbá szeretném megköszönni az IPV munkatársának, a csinos Krisztinának a kedvességét, amikor saját parkolócéduláját, odaadta, hogy kocsimmal bent tudjak parkolni a Hungaroringen és könnyebben tudjak mozogni. örzsik Ödön A szerző felvételei AZ ÖTKARIKA JEGYÉBEN Békefelhívás Szöulból Azonos tartalmú levelet kézbesített a posta a nemzeti olimpiai bizottságokhoz. „A Föld valamennyi népének, mélyen a lelkében — világnézettől, fajtól és vallástól függetlenül — van egy közös célja: a háború és az erőszak félelme nélkül, békében élni. Hiszen az emberek és a nemzetek egyetemes vágyódása a boldogság után csak a béke által valósulhat meg. Az összegyűlt tapasztalatok késztettek bennünket arra, hogy a szeptember 17. és október 2. között Szöulban megrendezésre kerülő XXIV. nyári olimpia alkalmából felhívást fogalmazzunk meg a harc, az e rőszak és a terror minden formája ellen, a fegyveres konfliktusokat és a gyűlölkö dést félretéve, tegyük a világ legjobb sportolóinak összejövetelét békefesztivállá. Legfőbb reményünk és vágyunk, hogy a szöuli játékok, amely 161 résztvevő nemzettel a legnagyobb az olimpiák történetében, elő fogja segíteni a béke tartós megőrzését“. A szeptember 12-1 „A szöuli olimpia a békéért“ gyűlés szervező bizottsága a békefelhíváshoz csatlakozók aláírását összegyűjti, nyomtatásban megjelenteti, majd elküldi az ENSZ-nek és valamennyi világ- szervezetnek. Nagy az érdeklődés Nemcsak a sportolók, hanem a sportrajongók is gondosan készülnek a nyári o- ilm piai játékokra. Néhány héttel a kezdet előtt már a helyszínen a belépőjegyek több mint felét eladták. A hárommillió jegyből 1,6 millió már gazdára talált. Szöulban a legnagyobb érdeklődéssel a- zokat a sportágakat kísérik, amelyekben éremesélyük van a házigazdáknak. Nem lehet már jegyet kapni' a cselgáncsra, a műugrásra és az úszásra. Nagy az érdeklődés a torna és a pályakerékpár tránt is. A tenisz viszont eddig nem vonzza a nézőket. Az ünnepélyes megnyitó iránt óriási az érdeklődés. A több mint egymillió jegyigénylő között 20 ezret sorsoltak ki. A feketepiacon az ünnepélyes megnyitóra hihetetlen összegért, 2000 dollárért árusítanak belépőt. Mire fordítják a milliókat? A szöuli olimpia szervezői beszámoltak arról, hogy 140 ország 226 tévétársulata 407,1 millió dollárt fizetett be a játékok közvetítési jogának elmén. Az olimpiai szervezőbizottságnak ebből áz összegből 313,1 millió dőllár maradt meg, az olimpiai mozgalom pedig 94,4 milliót kap. Ennek az utóbbi összegnek a 10 százalékából fedezik a bírák utazási és egyéb szöuli költségeit. Másik tíz százalék arra megy, hogy minden olimpián szerep- 1 lő ország 6 sportolójának és két kísérőjének az.olimpiai költségeit fedezzék. Itt a- zonban csak azok az országok jöhetnek számításba, amelyek ezt a segítséget kimondottan igénylik. A megmaradt 76,46 milliót három egyforma részre osztja a NOB a már előre megállapított olimpiai szolidaritási elvek szerint. Így tehát a NOB-nak a nagy ösz- szegből mindössze 25,48 millió dollár marad. Kevés ember ismeri olyan közelről a DAC labdarugóit, mint dr, Stadtrucker Sándor, a csapat orvosa. Az ő meglátásait jegyezte le sorozatunkban dr. Széher Mátyás, a Start cimö képes hetilap főszerkesztő-helyettese. Peter Soltós Audi Gyuri személyében, aki a kassai ZTS-bő! jött hozzánk, pár évig olyan klasszikus jobbszélsőnk volt, aki tökéletesen helytállt a feljebbjutásért vívott harcban. Amikor viszont már elsőligás csapat lettünk, nemcsak Tóth Laci pótlásán kellett az illetékeseknek gondolkozniuk, hanem Audi helyére is kellett játékos. A természet törvényei ellen nehéz harcolni, Gyuri gyorsasága, amely legfőbb erénye volt, fokozatosan megkopott. Mindenki látta, hogy az 1. ligára az akkori tudása már kevés. Nem is kellett sokat keresgélni, mert tudtunk egy fürge szélső csatárról, aki nemegyszer kijelentette, hogy mennyire szeretne hozzánk szerződni. Peter Soítésról van szó, aki annak idején a ZTs Petrüalka tehetségei közé tartozott. Látásból már ismertem őt a futballpá- lyáról, s úgy gondoltam én is, hogy vele néhány évre meg lehetné oldani az egyik csatár'kérdését. Ráadásul nem volt olyan egyoldalú, mint Audi, képes volt nagyobb nehézségek nélkül akár a fedezetsorban Is játszani. Jövetele óta már eltelt néhány idény, és — Sol- tésban nem csalódtunk. Gyors, könnyűlábú játékos. A hórihorgas védőkkel szemben első pillantásra nem sok esélyt ad az ember neki, csakhogy éppen az alacsony termetében rejlik sikereinek a titka. Mivel testének súlypontja alacsonyan van, gyorsan fordul, gyorsan változtat irányt, , gyorsabban, mint a magasabb súlypontú védők. Néha az a benyomásom, hogy a hátvédek hóna alól bújik elő. Majdnem minden mérkőzésen gólhelyzetbe tud kerülni, ami már magában is siker, sajnos, a befejezéssel néha hadilábon áll. Peter vidám természetű, kedves és jó humorú fiú, jellegzetesen közösségi típus. Sokat ugratják őt társai, benne van minden heccben, nem sértődéke-ny. Talán nem haragszik meg, ha elárulom, hogy Puding a beceneve. Egyrészt azért hívják így, mert apró termetű, amolyan „pudingadag“, másodrészt pedig talán azért, mert nagyon szereti az édességet. Itt hadd tegyek egy személyes megjegyzést: én is imádom az édességet csak hát rajtam, sajnos, látni is, Peteren viszont, nem. Mit tagadjam, irigylem is őt érte. Nagy szenvedélye az elektrotechnika. Amerre csak járunk, mindenütt a rádiókat, televíziókat, magnókat, videókat bámulja, de nemcsak bámulja, éft is hozzájuk. Ha a fiúk valamilyen elektromos gépét vásárolnak, mindig ő a főtanácsadó. Elég jól beszél németül, tehát a külföldi portyákon hasznos utitárs. Szerencsére nem esik nehezére a tolmácsolás, mert imádja az üzleteket járni. Már említettem, hogy jó természetű fiú. A pályán nemegyszer szidják őt a játékostársai, korholja a félidőben a* edző, de ő ezeket a hangosabb megnyilvá- lnkább hagyja, hogy mások beszéljenek. így van ez a cserepadon Is, ha netán nem játszik, nem kuksol ott sértődötten, nem tesz szemrehányó megjegyzéseket, nem tolakszik a pályára. Az edző többször úgy küldi a pályára, hogy ragadja meg az alkalmat, mert ez az utolsó bizonyítást lehetősége. Bizonyos, hogy az ilyen lelki fröccsök nem hatnak megnyugtatóan. Meggyőződésem, hogy Dunaszerdahelyen (Dun. Stre- da) meg van elégedve, tudja mit követel a labdarúgás ezen a szinten. Nem fogyaszt alkoholt, nem dohányzik, ennek ellenére talán nekem van vele a legtöbb bajom. Peter ugyanis nagyon sérülékeny. Tény. hogy vékony- csontú játékos, és az állandó ütközések a védőkkel bizony fájnak. Nem valami becsmérlő vagy más rossz szándékból mondom, de szinte mindig fáj valamije. Gondos családapa, minden külföldi úton betér egy- -egy játéküzletbe, sohasem megy haza a kislányához (de a feleségéhez sem) üres kézzel. Peter Solt és kimondottan — jó fiú. Senna így haladt győzelme felé a Hunga ruringen A Forma 1-napló