Új Ifjúság, 1988 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1988-08-24 / 34. szám
✓ új ifjúság í\ „Csütörtök reggelre a rozsnyűi főtéren a Markó-üzlet előtti gesztenyefára felakasztották Tóth József rudnal származású partizánt. Mint halljuk, meghasoniott lélek volt. Az 6 terhére írjuk az egyik bányatelére elhurcolását és állítólagos meggyilkolását. Többször járt Rudnán. ahol felesége és egy kisfia van. Előző életében is nem egyszer akart már öngyilkosságot elkövetni, mert családi élete sem volt boldog.“ Sajó-Vidék, 1944. dec. 13. (Zászlós, himnuszos ünnepeken természetes volt, hogy a város középiskolái mind kivonultak a főtérre, a nagygyűlésre. Mi, gimnazisták nagyon örültünk az efféle rendezvényeknek, már csak azért is. mert ilyenkor mindig elmaradt egy-két tanítási óra. S a téren való ácsorgás sem volt kellemetlen időtöltés. Lehetett szemezni, cseverészni a többi — túlfeminizált — rozsnyói (Roziiévá) középiskola csinos lányaival. Ml tagadás, ez annyira lekötötte a figyelmünket, hogy egyetlenegy szónoklat, egyetlenegy szónok arca nem maradt meg az emlékezetemben. 'Arra viszont emlékszem, hogy az ünnepség záróaktnsaként rendre megkoszorúzták „a“ partizánnak. Tóth Józsefnek főtéren álló mellszobrát. Mindez egészen addig folyt így, míg el nem készült a diáktemplom előtti új felszabadulási emlékmű, hogy azután az legyen a koszorúzandó kegyhely.) SzJabosban (Slavoiovce) fogták el az uramat. Akkor már édesapám is ott volt velők, ö hozta nekem a hirt. Rozsnyón, a mai Ryba üzlet épületének emeletén volt a Gestapo székhelye, ott vallatták. Nekem megengedték, hogy enni hordjak neki, de az anyósomat még a lépcsőről is lelökték. Neki nagy szája volt. Én még beszélhettem is az urammal, de csak az őrök jelenlétében. Nem sokkal ezután kivégezték. Eltemetni nem lehetett, de az anyja este mégis elvonszolta a temetőbe. Egy katolikus pap vállalkozott rá, hogy eltemeti, de tettéért aztán bujdosnia kellett. A háború után kerestük ezt a papot, hogy megköszönjük neki. de már nem leltük sehol. 1941-ben esküdtünk, ő huszonnégy volt, én tizennyolc. Szegény családból valók voltunk mind a kelten. Ö bányászcsaládból származott, hatan voltak testvérek. Már tizennégy éves korában elment a bányába, hogy segítsen a család eltartásában. Az esküvő után Berzétére (Brzotln) költöztünk, még abban az évben születelt egy fiunk. Kálmán. 0 most Hárskűton (Lipovnfk) lakik. Hogy hogyan lett partizán, nem tudom. Nem politizált soha, nem volt tagja semmilyen pártnak. Neki ez csak egy kaland lehetett. Ott a bányában szedhették iá egymást. Matejko Zoli volt a barátja, ő többét tudna erről mondani, együtt mentek el. Még él Rudnán. megkeresheti. Volt az uramnak egy huszonhat éves nővére Kassán (Kosice). Súlyos betegségben szenvedeti, rákos volt. Józsi elment őt meglálogatni két napra, de a bányától nem kapott rá engedélyt. Már a csendőrök keresték. Akkor aztán már nem jött haza. Csak egy cédulát hagyott neköuk, amelyen az állt, hogy „Elmentem partizánnak, Jóska.“ Aztán egy éjjel hazajött, hogy elvisz minket, engem meg a gyereket magával. Nem mentünk. hová is mehettünk volna. Nemsokára édesapám is elment partizánnak. Minket meg internálni akartak. A bíró lépett közbe azzal, hogy a község jótáll értünk. Az nem igaz, omit akkor az újságban frtak, hogy öngyilkos akart lenni, meg hogy a családi élete nem volt boldog. Az való, hogy elente össze-összeszólalkoztunk, mert ő nehezen szokta meg azt, hogy a házasság már más, mint a legényélet. Meg a szülők is beleszóltak a dolgunkba. De Jóska szerette a családját, a fiát. Nem értem, hogy tudott elmenni! És hogy gyilkos lett volna, amit akkor állítottak róla, az aztán tényleg hazugság. Hiszen ő, a társai is mondták, éppen hogy gyenge volt, nem tudott bántani senkit... Azután, szerencsétlenségünkre, éppen őt fogták el. (Tóth József özvegye kilenc év után újra férjhez ment. Férjét Farkas Lászlónak hívják, Berzétén laknak. E második házasság is egy fiúgyermekkel ajándékozta meg.) — Nem akartam újabb házasságot, de még nagyon fiatal voltam. Végül 1953-ban másodszor is férjhez mentem. Azóta nem kapok az első férjem után „partizánözvegyi“ nyugdíjat. Végkielégítést se kaptam A kép a jegyzetfüzetemen: Matejko Zoltán partizánként 1944 végén utána, és a fiam is csak tizennégy éves koráig volt jogosult a segélyre. Azt mondták, csak akkor lenne jogom a nyugdíjra, ha nem mentem volna férjhez. Holott mennyien élvezik a partizánnyugdf jat... A szobrot már megnézte a főtéren? Hát az nem is hasonlít Jóskára. Mondtam a Löfflernek, a szobrásznak, hogy ne haragudjon, de az én uram nem így nézett ki. Azt válaszolta, hogy ö szép hősieset akart csinálni, mert hogy fényképről nagyon nehéz szobrot faragni. A fiamről mintázta, aki akkor még suhanc volt. Egyszer azután ott biciklizett a sz >bor mellett, s valami turistacsoportbői egy férfi ráismert. Anyu, Így a fiam, én nem szóltam semmit, gyorsan eltűntem onnan. (A Petőfi Sándor partizáncsapatot, amelynek Tóth József Is tagja volt, 1944 végén hozták létre. Magját magyar hadifoglyok és katonaszökevények alkották, akiket egy ukrajnai táborban képeztek ki partizánná. A Petőfi a Vaszll Mihajlovics Kozlov által vezényelt Rákosi nevű partizánbrigádhoz tartozott, és Gömörben, valamint Miskolc és Salgótarján környékén harcolt. A német ellentámadás hatására a csoport a hegyekbe húzódott és Feketelehotán (Cferna Le- hota), az ottani partizánbáztson telepedett meg. Itt egyesült az Adler Károly vezette j,Karol“ partizáncsoporttal és a Sláva nevű csoport egy részivel. A közös nevűk Petőfi Sándor lett, parancsnokuk Adler Károly, komiszárjuk pedig Féltry József. Ez az újjáalakult csoport azért vette fel a Petőfi Sándor nevet, mert tagjainak többsége magyar partizán volt. Nemcsak magyar hadifoglyokból és katonaszökevényekből lettek azzá, hanem a környékbeli falvakból is sokan csatlakoztak a csoporthoz. A Petőfi Sándor csoportban harcolt Tóth József gyermekkor! pajtása, a szintén Rudnáról származó bányászfiú, Matejko Zoltán Is.) — Itt volt a bányaüzem Rudnán, itt dolgoztam én is meg a Jóska is. Több öreg kommunistával ismerkedtünk ott meg, velünk dolgozott Lakos András bácsi. Fábry Feri bácsi meg Ambrus Laci bácsi, ök sokszor mondogatták, hogy ha még olyan fiatalok lennének, mint mi. akkor elmennének uartizánnak. A felkelés kitörése után aztán én is elmentem. Rekettyénél (Rakovnica) átszöktem a szlovák határon. Breznóba kerültem. madj Bujákevoba kiképzésre. Együtt harcoltunk Tóth Jóskával, csak amikor már őt elfogták, ekkor engem más csoporthoz osztottak be.. Malá Revúckán előléptettek szakaszvezetőnek. 1944. szeptember 12-én lettem partizán, 1945. február 3-án jöttem haza. Több nemzőt fiaival voltam együtt: szlovákokkal, magvarokkal. ukránokkal, oroszokkal, szerbekkel, lengyelekkel, sőt németekkel is. Egvszer fogságba ejtettünk négy német katonát, akik azután csatlakoztak hozzánk, s egészen végig velünk har coltak. fin meggyőződésből mentem el partizánnak. Szegény családból származom, édesanyám dernői (Drnava) volt. apai na<”’szii leim szlovákok. Cemerská Polomáról származtak. Apám a Vörös Hadseregben volt. még az első világháború után. Amikor hazajött. a csehek két hétre becsukták a mai gimnázium épületébe Rozsnyón. (Matejko Zoltán Rudnán lakik, a bányásztelep lakásainak egyikében. A háború után megpróbálták meggyőzni, hogy menjen el katonai politikai iskolába, s álljon be tényleges tisztnek, de a felesége úgy gonHABENT SUA FATA... • dolta, nem lesz az jő, túl sokat parancsolnak majd neki. Viszament a bányába technikusnak, közben a bányaipari szaktanintézetben oktatómester is volt. valamint hét évig munka mellett a Rudnai Helyi Nemzeti Bizottság elnöke is. Hosszú ideig, több választási időszakon át volt a járási nemzeti bizottság képviselője. 1970 óta rokkant- nyugdíjas, több magas állami kitüntetés tulajdonosa.) — A községben nincs vezetékes ivóvtz. Van itt a telepen egy kút, amelyik valamikor a bányászlakásokhcz tartozott. Kértem a községet, hogy vezethessek onnan vizet a lakásomba. Nem engedték azzal az indok kai, hogy akkor az óvodának nem lesz majd vize. mert a kút nem bírja. Azután ide került egy férfi lakai, aki annak idején állítólag partizán volt Neki megengedték, hogy vizet vezessen ebből a kűtból. De ezen már a község is felháborodott, hogy nekem, aki annyit dolgoztam a közért, nem lehet, annak a másiknak meg igen. Azután hogy már szóltak a helyi nemzeti bizottságról, hogy bevezethetem én is: tavaly fejeztük be a munkát. Sajnos, azt kellett ta pasztalnom, hogy csak addig ismerik az embert, míg ott van, míg dolgozik, azután már nem. Meg ez a partizánság is. Tudja mennyien jönnek utánam, hogy menjek el nekik tanúskodni, hogy ők is velem harcoltak? Pedig soha nem láttam őket. Amikor aztán nem megyek akkor megorrolnak, hogy ha találkozunk, még a fejüket is elfordítják. Nagy hibát követtek el akkor, amikor rögtön a háború után nem csináltak egy hiteles listát a volt partizánokról. Mert ma sokan érdemtelenül kapják a maÜzvegy Tóth Józsefné, ma Farkas Lászlőné gas nyugdíjat. Nekem meg csak negyven koronával több a nyugdijam, mint az az összeg, amit úgyis megkaptam volna Pedig ha hetvenben nem rokkantam volna meg, akkor most sokkal magasabb bányásznyugdíjat kapnék. Figyelem a Szovjetunióbeli eseményeket. Azt. amit most Gorbacsov kezdett, már sok kai korábban kellett volna. Nálunk sem me hét ez így tovább, ahogy most megy. Nagy a fejetlenség, az üzemekben munkaidő alatt lazsálnak, lopnak. Pedig munka nélkül nem megy semmi sem. (A Petőfi Sándor partizáncsoport tagjai közül ma már kevesen élnek. Bár állítólag majdnem háromszázan voltak, s még ma is sokan „bukkannak fel“ a feledés homályából.) KLINKO ROBERT (A szerző felvételei) „Nagy hibát követtek el akkor, amikor nem csináltak rögtön egy hiteles listát“ — Matejko Zoltán
