Új Ifjúság, 1988 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1988-08-17 / 33. szám

Segítünk új ifjúság Két helyszín, két világ A SZISZ Komáromi (Komárno) Já­rási Bizottságán csak a kora reg gell órákban lehet megtalálni Kiss Pétert, a középiskolák felelősét, mert nyáron állandóan úton van, ellen­őrzi az építőtáborokban uralkodó vi­szonyokat, kérdez, tárgyal, intézke­dik a diákok érdekeit képviselve. Egy ilyen útjára kísértem el Ögyal- lára (Hurbanovo) és Bálványra (Bál­vány nad Dunajom). Űgyallán az építészeti szakközép­iskolába látogattunk el, ahol Kalács­ka Erzsébet tanárnő informált az is­kola diákjainak nyári munkájáról. Ottlétemkor a másodikosok egy cso­portja éppen a Járási Építőipari Vál­lalat egyik építkezésén dolgozott. A vállalat ógyallal üzeme a középisko­la számára épít éttermet és kony­hát, szeptemberben pedig megkezdik a kollégium építését is. A munka azonban nagyon lassan halad, A diákok — a huszonnyolc Jelentkezőből tizenhármán Jöttek el vén viselné az ügyet, talán lehetne tenni valamit. — Nekem nincs szükségem a diá­kokra — mondta. — Év közben vi­szont szívesen veszem, ha segítenek. Persze, nem egy egész osztály, elég négy-öt gyerek. — De év közben Ingyen dolgoz­nak — érvelt Kalácska Erzsébet —, ezért éppen most, nyáron kellene őket ösztönözni, megnyerni annak, hogy később legyen kedvük vissza­jönni. A diákok bére két hétre három­száz korona körül lesz, ami bizony nem sok. Kétszer is meggondolják ezentúl, hogy hol töltenek el két hetet — feleslegesen. Ráadásul dél­utánonként is unatkoznak, mert a mozin kívül nincs szórakozási lehe­tőségük. Az osztályfőnök szerint programot szervezni kilenc gyermek­nek nem érdemes. De kilenc gyerek is felszállhat az autóbuszra, és el­mehet fürödni például Patra (Patln- ce) legalább szombaton. — Vagy például igénybe vehetnék Szőgyéni pillanatképek Köles Kati felv. — az első héten alig dolgoztak, mert nem volt mit csinálniuk. A má­sodik héten végre elkezdhették ki­lapátolni a helyéről azt a sódert, amelyet egy hőnappal előbb egy má­sik csoport diák belapátolt oda. Az üzem alkalmazottal Is várnak — nem érkezett meg a gép, amellyel folytat, hatnák a munkát — mondta Szűcs Jenő, mester. Az építésvezető, Hegyi Zoltán mérnök csak a második hét közepén Jelent meg, de ő sem tudta megmondani, mi az oka annak, hogy ilyen lassan halad a munka. A diá­kok létszáma közben megcsappant, összesen kilencen maradtak, mert a többieknek időközben elment a ked­vük az egésztől, pedig érdekük, hogy felépüljön az étterem, mert akkor nem kellene a város másik végére Járni ebédért, vacsoráért. Az építésvezető szerint nincs szük­ség itt a gyerekekre. Sajnos, nem ő kötötte meg a szerződést, így nem küldheti őket haza, de munkát sem tud adni nekik. — Mikor készül el az épület? — kérdeztem Szűcs Jenő mestertől. — Jövő áprilisra kellene felépül­nie, de valószínűleg csak szeptem­berben tudjuk átadni. Szeptemberben viszont belekezdünk a kollégium épí­tésébe. Hegyi Zoltán szerint az étteremmel decemberre végeznek, mert ha szep­temberben belefognak a kollégium építésébe, még lassabban halad majd a munka. fía az ember k&rülnéz az építke­zésen, nehezen tudja elképzelni, hogy még ennél lassúbb ütemben is lehet dolgozni. A magyarázat: nincs anyag. De ha az építésvezető igazán a szí­az Iskola tornatermét'^- vetette fel ismét Kalácska Erzsébet. — A dél­utánt alvással, tévénézéssel töltik. Az osztályfőnöknek nem érdeke, hogy szervezzen valamit is a diá­koknak, hiszen csak kétnaponként találkoznak, ugyanis a pedagógiai felügyeletet négyen végzik, egymást váltva. így mindenkinek kényelmes, csak a diákok mérgelődhetnek azon, hogy a nyár legforróbb két hetét kénytelenek semmittevéssel eltölteni. Hogy ki a felelős mindezért, azt nem vagyok hivatott eldönteni, ah­hoz körültekintőbb és részletes „ok- nyomozásra“ lertne szükség. Kalács­ka Erzsébet szerint a tanár állandó Jelenléte és a diákok jogainak vé­delme a megoldás. Talán Jövőre másképpen lesz. Az idén viszont már nem változik sem­mi, azt az utolsó két napot fél lá­bon is kibírja mindenki. Búcsúzóul a tanárnő egy iskola­évkönyvvel ajándékozott meg, amely, ben az érettségi dolgozatok értéke­léséről a következőket írják: „A mun­kákból kiderült, hogy ifjúságunk természetesnek és kötelességének tartja a nemzetgazdaság^ számára végzett ilyen típusú munkát.“ De vajon a fenti tapasztalatok bir­tokában választanak-e majd hasonló dolgozattémát a mai másodikosok, és ha igen, komolyan fogják-e gon­dolni azt, amit leírnak? Arról, hogy az építőtábor sikere mennyire függ a munkaadók hozzáál­lásától, meggyőződhettem a Bálvány! Magtermelő Állami Gazdaságban, ahol Magda Horváthová foglalkozik az épí­tőtáborok szervezésével. Egyszerre 200—300 diákot foflaíkoztatnak a Komáromi Járásból, de távolabbi Já­rásokból is. A Komáromi Szlovák Tannyelvű Gimnázium elsős diákjait éppen fok. hagymatisztítás közben találtuk. Pi­henésképpen vonultak be a hűs rak­tárba, hogy egy kicsit feledjék a kukoricaföldek forróságát, és más­nap, új erőre kapva serénykedjenek a kukoricásban. A diákok nagyon fontos munkát végeznek — mondta Magda Horváthová. — A kukorica kasztrálása nagy figyelmet igénylő munka, ettől függ a termés minősé­ge. A diákok nyolckoronás órabér­ben dolgoznak, naponta hat Órát. Az ellátással, szállással és koszttal is meg vannak elégedve. Gútán (Kolá- rovo) laknak az alapiskolában, és naponta autóbusz hozza-viszi őket. Különböző programokat szervezünk nekik, a diszkótól kezdve a kirán­dulásig. Naponta értékeljük a mun­kájukat, és nagyon meg vagyunk velük elégedve. De nehéz elviselni naponta reggel fél nyolctól délután kettőig ezt a hőséget a kukoricában, ezért iktattuk be egynapos „pihe­nésként“ a fokhagymatisztítást. A komáromi diákok csoportjai he­tenként váltják egymást. Ök nem laknak a gazdaság szálláshelyén, mint a messzebbről érkezettek, ha­nem naponta bejárnak Komáromból, délután háromra már otthon van­nak. Űk sem elégedetlenkednek, fő­leg az ebédet dicsérik. Kiss Péter tapasztalatból mondta: — Ez az a szövetkezet, ahol a leg­többet törődnek a diákokkal. A két építőtábor közti különbség nyilvánvaló. Mint ahogy az is, hogy a helyzet egyformán jó lehetne mind­két üzemben. Persze az építkezés nem idénymunka, amelyet gyorsan el kell végezni, de nem mindegy, mi­kor kerül fedél alá az iskolai étte­rem és a tantermek, amelyeket mi­nél hamarabb szeretne birtokba ven. ni az iskola. Gondok — magasabb szinten A SZISZ Érsekújvári [Nővé Zám- ky) Járási Bizottságára a legjobb­kor érkeztem. Az építőtáborok fele­lőse, Beata Mandiková előző este ér­kezett meg romániai Jutalomüdülésé­ről, ahová a járás legjobb pionírjait kísérte el. Másnap pedig már to­vábbutazik egy csoport középiskolás­sal a soron következő építőtáborba. Beata kérésemre elmondta, hogy a járás hét középiskolájának diákjai idén nyáron összesen húsz munka­helyen dolgoznak, ezek közül hat a járáson kívül található. — Általában megfelelő körülmé­nyeket tudunk biztosítani járásunk diákjainak és a más járásbői érke­zetteknek is, tehát az elszállásolás és az étkeztetés is zökkenőmentes. Nagy hangsúlyt fektetünk a fiatalok szabadidejének helyes kihasználásá­ra. Péntekenként a diszkóba féljegy- gyel juthatnak be, ezenkívül külön­böző sportrendezvényeket szervezünk részükre, a két hét letelte után pedig a legjobban dolgozókat jel­vénnyel és a nyári építőtábor emblé­májával ellátott trikóval jutalmaz­zuk. Beszélgetésünk kicsit rövidre sike­redett, mert Beata már készülődött a másnapi ütra, de a lényeget így is sikerült megtudnom tőle. Beszélt az évente megrendezett találkozóról, ahol az építőtáborosok elmondhatják gondjaikat, véleményüket a járás ve­zetőinek. Az idén ez a találkozó jú­lius 21-én valósult meg. A munkahelyek és az iskolák jegy­zékéből megtudtam, hogy a július 18 — 21-e között a járásban négy he­lyen dolgoztak diákok: a Surányl (Suranyj Közgazdasági Szakközépis­kola diákjai az Érsekújvári Húsfel­dolgozó Üzemben, a Párkányi (Stú- rovo) Gimnázium a Bényi (Biti) Efsz- ben, az Érsekújvárt Elektrotechnikai Szakközépiskola pedig a szímői (Zem- né) és a szőgyéni (Svodfn) szövet­kezet dolgozói lettek két hétre. A szőgyéni Csehszlovák-Szovjet Ba­rátság Efsz-ben Nágei Dénest, a ká­derosztály vezetőjét kérdeztem, mi­lyennek látja a náluk dolgozó diá­kok helyzetét. — Az utóbbi években egyre jobb helyzét alakult ki építőtáborunkban. Az egyes iskolákkal ötéves szerző­dést kötöttünk, és ez a módszer eddig bevált. Jelenleg a Komáromi Magyar Tannyelvű Gtmnázlumből 39, az Érsekújvárt Elektrotechnikai Szak­középiskolából pedig 46 diák dolgo­zik nálunk. Ezenkívül több más kö­zépiskolával is szerződést kötöttünk, és évente segítenek a Csehszlovákiá­ban tanuló szír diákok is. — Milyen munkát végeznek a most 1M dolgozó gyerekek? — A szőlészetbe osztottuk be őket. Előkészítik a szőlőt a gépi megmun­kálásra. Mivel teljesítménybérben dol­goznak, bevált módszer és hagyo­mánnyá vált, hogy minden reggel közöljük velük az előző napi bérü­ket. Szocialista munkaversenyt hir­detünk meg, és az első három leg­jobban dolgozó diák jutalomban ré­szesül: a fizetésén túl megkapja an­nak 25, 20, 15 százalékát. A gyerekek általában meg vannak elégedve a szállással és a koszttal is, de az elégedettség kölcsönös, mert nagyon jól dolgoznak. — Kulturális téren is sokat nyúj­tunk nekik. A két hét majdnem min­den napjára Jut valamilyen rendez­vény, például sportvetélkedő, díszkő, tábortűz, szombaton kirándulás Esz­tergomba. Tökéletes munkaadók, tökéletes dolgozók — gondolhatná az ember; Útban a szőlőhegy félé azonban a sofőr, Nothart Dezső Is kifejezésre juttatja véleményét. Hevesen magya­rázza, hogy a szövetkezet túlságosan elkényezteti a gyerekeket, ráfizet arra, hogy mindent megtesz értük, ráadásul ugyanolyan munkabért kap­nak, mint a „rendes“ tagok. És l^ár saját magával is ellentmondásba ke­veredett, amikor azt állította, hogy a gyerekek szálláshelye pocsék, még­is felkeltette az érdeklődésemet, va­jon melyik lehet Igaz a homlokegye­nest ellenkező két véleményből. Először a komáromi gimnazisták egy csoportját látogattuk meg mun­ka közben. A diákok Szakái László és felesége vezetésével kissé felhó­lyagzott ujjakkal, de nagyszerű han­gulatban vágták a szőlő hajtásait. A II. A és a II. C osztály tanulói kitűnő munkaerőnek bizonyultak, a csoportvezetők, de a maguk állítása szerint is. Keszegh Zsolt, Simonies Béla és Panyl Zoltán volt a társa­ság szővívője. Megbizonyosodtam ar­ról, hogy Nágel Dénes szavaiban volt a nagyobb igazság, mert a fiúk a hőségen kívül semmire sem pa­naszkodtak. Alig három napon belül már volt alkalmuk megismerkedni a falu fiataljaival Is. Csak azt sajnál­ták, hogy az esztergomi kirándulá­son nem vehettek részt, mert otthon hagyták az útlevelüket. Ugyanazt a hozzáállást tapasztal­hattam az érsekújvári diákok köré­ben Is, akik közül Helena Szerződlo- vá, Michal Szokola, Mogyorós Erika és az egyetlen harmadikos, Bogyai Jenő mondta el véleményét Náluk azonban felmerült egy komolyabb probléma is: hétfőtől kezdve nem volt meleg víz. A vízvezeték-szerelő háromszori szemrevéteLezés után is csak azt tudta mondani, hogy egye­lőre nem tudja megjavítani. Vajon két hét alatt sikerül-e neki? Csak reménykedni lehet. Végeredményben azonban a sző­gyéni építőtábor pozitív képet mu­tat. Nem láthatjuk rózsaszínben a helyzetet, de nagy előrelépés az is, hogy a szövetkezet Jóvoltából meg­felelő szálláshelyet tudnak adni a diákoknak. Hiszen ez nincs így más járásokban. A nagyszerűen megszer­vezett munkához pedig csak gratu­lálni lehet a szövetkezet vezetőségé­nek. llyenfek) hát az épPőtábor(ok) 1988 ban. Vagy ilyenek is? Kíván­csian várjuk ennek alapján a hiva­talos és végső értékelést. Bolemant Lilla w­f NYÁRI ÉPÍTŐTÁBOR ’88

Next

/
Thumbnails
Contents