Új Ifjúság, 1988 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1988-08-03 / 31. szám
túi ifjúság 8l TÁNCVERSENY - FŐISKOLAI SZINTEN Huszonkét éve pattant Ki a gondolat, hogy a legmagasabb fokú oktatási Intézmények diákjai ne csak a szakmai téren felmerülő problémák, gondok megoldása végett találkozzanak, hanem mérjék össze a kultúrában is tudásukat, ami egyszerre esztétikai nevelés, hagyományápolás és művészeti alkotó tevékenység, így Jött létre 1966-ban az egyetemeken és a főiskolákon működő néptáncegyüttesek első találkozója — fesztiválja. Kezdetben a fesztivált minden évben más-más felsőoktatási Intézmény szervezte. 1974-től az SZSZK Oktatásügyi Minisztériuma a rendezést végleg a Zvoleni Erdészeti és Faipari Főiskolára bízta. Ezért kapta a fesztivál az A- kadémiai Zvolen elnevezést. Az idén már tizenötödször valósult meg e látványos rendezvény a közép-szlovákiai, nagy történelmi múltú városban. A fesztivált kétéves ciklusban rendezik meg. A páros években csak hazai együttesek versenyeznek — vendégként persze fellép külföldi együttes is —, páratlan években viszont a fesztivál versenye nemzetközi, amelyben hazánkat mindig az előző évfolyam három díjnyertes együttese képviseli. Idén, lévén páros év, a hazai csoportok mérték össze tudásukat a színpadon, összesen nyolc szlovák főiskolai népi együttes vett részt a nemes versenyben: a Banská Bystrica-i Pedagógiai Kar Mladosf együttese, a Bratislava! Közgazdasági Főiskola Eko- nóm együttese, a Presovi Pedagógiai Kar Torysa együttese, a Nyitrai (Nitra) Mezőgazdasági Főiskola Zobor együttese, a Szlovák Műszaki Főiskola Technik nevű csoportja, a Kassai (Kosice) Műszaki Főiskola Jahodná nevű népi együttese, a Pavol Jozef Safárik Egyetem Akademik együttese ugyancsak Kassáról, valamint a vendéglátó Erdészeti és Faipari Főiskola Pofana néptánccsoportja. A versenyen kívül, vendégként három külföldi népi együttes műsorát is megcsodálhatta a közönség. A Computence Egyetem Bölcsészkarának TUNA együttese Madridból érkezett, a kijevi főiskolásokat a Makszlm Gorkij Állami Pedagógusképző Intézet tánccsoportja, a debreceni diákokat pedig az Agrártudományi Főiskola Hortobágy népi együttese képviselte. Már hagyományossá vált ez a négynapos rendezvény, és nagy népszerűségnek örvend nemcsak Zvolenban, hanem a környéken is. Az együttesek ugyanis a versenyműsorukon kívül a környező falvakban és városokban is bemutatkoznak. A Téli Stadionban felállított színpadon nagy küzdelemnek lehettünk szem- és fültanúi, ami érthető is, hiszen a verseny győztese nemcsak az értékesnek számító díjat viheti el, hanem — jövőre ő képviseli majd a szlovákiai felsőoktatási intézmények e- gyütteseit a nemzetközi mezőnyben. Ezért hát mind a nyolc csoport tagjai tudásuk legjavát mutatták be, így a zsűrinek nem nagyon könnyítették meg a munkáját. A végén a következő csoportoknak ítélte oda a bíráló bizottság a nagydíj három fokozatát: az Ekonómnak, a Zobornak és a helyi Polanának. Ők tehát biztosították a nemzetközi találkozón való részvételüket. Bár a külföldi együttesek az idén versenyen kívül léptek színpadra, színvonalas műsorukkal nagy közönségsikert arattak. A legizgalmasabb pillanatok akkor következtek, amikor a nagyszabású gálaműsor előtt — ez mindig a fesztivál kicsúcsosodása — a zsűri elnöke bejelentette, kik a nyertesek. A díjakat Jozef Du- rica, a SZISZ SZKB elnöke és a házigazda főiskola rektora adta át. A versenyző és vendég együttesek színes felvonulása és föllépése zárta a fesztivált. Szín- pompás volt ez a felvonulás, mint ahogy az egész fesztivál is. —hr— Szűcs Jenő Egyik legismertebb tagja a Komárom (KomárnoJ környéki fotográfustársaságnak. Neve személyisége pedig egyre ismertebbé válik a szélesebb — dél-szlovákiai — képzöművészberkek- ben is. Azok közé tartozik, akik általában ott vannak, ahol éppen történik valami. Annak idején, j6 egy évtizede ott volt például ő is, amikor a nyá- rasdi (Topolniky) képzőművészeti tábor megszerveződött, bizonyos értelemben bábáskodott is „világra jötténél“, s kisebb-nagyobb rendszerességgel visszajár azőta Is ebbe az alkotóműhelybe. Ezek után szinte természetes, hogy ott állt a néhány éve beindult cslcsói (Ciőov) alkotótábor bölcsőjénél, s általában jelen van a lassan már a középnemzedékhez sorolandó (maga is jövőre lesz negyvenéves) képzőművész a Komáromban és a környékén megvalósuló különböző rendezvényeken is. Éppen a közelmúltban derült ki róla, hogy nemcsak a képzőművészetben, a művészi fotográfiában mozog otthonosan, hanem a pódiumművészetben is. Ugyanis az idei Jókai Napokon a komáromi Mai Színházi Stúdió „Übü király“-át megszemélyesítő Szűcs Jenő, akt a zsűri különdíjában részesült a kiváló színészi alakításért, azonos a fotográfus Szűcs Jenővel. Csallóközaranyosi (Zlatná na Ostro- ve) születésű, de jó ideje már Komáromban él, de a közeljövőben ismét falura készül: a termálfürdőjéről ismertté vált Paton (Patincel épít családi házat és műtermet. A Komáromi Magyar Tannyelvű Gimnáziumban érettségizett, majd a fogtechnikusi szakmát tanulta ki, jó ideje viszont a fényképezésre tett fel mindent. Odahagyva tanult mesterségét, a Bőrdíszműipari Szövetkezet fotósrészlegének lett a fotóriportere. Fotográfusmúltja persze ennél régebbi keletű, s volt már négy önálló kiállítása, többször láthattuk alkotásait csoportos tárlatokon, illetve fényképei több alkalommal szerepeltek külföldi kiállításokon is. Időnként pedig találkozhatunk egy-egy alkotásával a hazai magyar sajtóban. Fotóriporteri foglalkozásából következtetve a riportfotót gondolhatnánk a hozzá legközelebb álló műfajnak, mégsem ez a rá legjellemzőbb. A gondolkodó, alkotó típus fényképészek közül való, s az elvontabb, áttételesebb fogalmazásmód az egyik legjellemzőbb sajátossága. Soha. még riportfotóinál sem a külsőségeké az elsődleges szerep, hanem a látvány mögötti összefüggéseké. A világot, a mindennapokat mozgató mélyebb, az egyszerű szemlélő számára sokszor jelentéktelennek tűnő, a maga helyén mégis meghatározó Jelleggel bíró összefüggések, következtetések érdeklik, azokat próbálja mindannyiunk számára érthetően megfogalmazni Alkotásainak jelentős részén — mindebből adódóan — nem a szó szoros értelmében vett esztétikai szépség, hanem a gondolat szépsége van határozottan jelen. Vonatkoztatható ez a megállapítás azokra a riportfotóira Is, amelyek az úgynevezett szociofotó kategóriába sorolhatók, s amelyekkel — a maguk teljességében — még kevésbé volt módunk találkozni. Bár azt hiszem, hogy ez esetben Is érvényes lehet a mondás: „ami késik, nem múlik“. - NÉMETH GYULA / Csengey Dénes: A kétségbeesés méltósága (E8SZfiK, MAGVETŐ, 1988) Minden kornak megvan a maga irodalmi műfaja. A XX. századé az esszé. így fr erről Csengey Dénes: „...az esszé nem kiváltság, hanem műfaj, mégpedig olyan kísérleti műfaja átrendeződő, átmeneti koroknak, amelyeknek céllá és értelme semmibe venni az érvénytelenné vált történelmi, társadalmi, szociális definíciókat, nem múlt, hanem szinte Jövő Időben gondolkodni. (...) Soha annyi ismeret nem tárolódott a társadalmi tudat intézményes formáiban létezésünk idő- és struktúradlmenzlőről, mint ma, és soha akkora tanácstalanság nem bénította az egyén történelmi, Jelen idejű tájékozódását, mint ma.“ Korunk legizgalmasabb műfaja lett az esszé. A világirodalom nagyjai közül hadd említsem az örök-izgága Norman Mailért, aki esszét írt az 1968-as amerikai elnök- választásról, a hatvanas évek diáklázadásairól. A szelíd hangvételű, impresszionista színezetű, de mindig újragondolásra sarkalló francia Marguerite Yourcenart, aki a francia nők közül elsőként Jutott be a Tudományos Akadémia konzervatív gondolkodású tagjai közé. De pompás esszéket írt a lengyel származású Witold Gombrowtcz is, aki halála után húsz évvel éppen a magyar könyvkiadásban „éli reneszánszát“. A' magyar irodalomnak mindig voltak nagyszerű esszéiről. Hadd emlékeztessem az olvasókat Ady Endre „Petőfi nem alkuszik“ c. írására. Nagy Lajos, Móricz Zslgmond, Kosztolányi Dezső, Lukács György, Németh László, Szerb Antal, Illés Endre, Szabó Lőrinc, Illyés Gyula, Radnóti Miklós és József Attila esszéírói tevékenysége Is Ismeretes. Ma, amikor a magyar társadalomban új idők új szelei fújnak: megszaporodtak az esszékötetek. És mivel az esszé nem a köntörfalazás műfaja, nem a semmitmondásé, de a tűnődés, a tépelődés, a gondolkodás és újragondolás műfaja: egy új kortársi (irodalmi) minőség tanúi lehetünk. Szinte minden nagy magyar író és költő megírja és megjelenteti a maga esszéköteteit. Sütő András, Ottlik Géza, Szentkuthy Miklós, Vas István munkái jutnak eszembe. Vagy a mai negyvenkörüliek közül Nádas Pétert és Esterházy Pétert említhetném. Egyetlen irodalmi műfaj sem büszkélkedhet annyi színnel, annyi formai-alakzati és tematikai változattal, mint az esszé. A néhány oldalas vázlatoktól-ceruzasoroktól a több szerzői ívnyi tanulmányokig ível az esszé pályája. Esszét éppúgy lehet mindenről írni, mint novellát és regényt. A fiatal Csengey Dénes esszékötetének első (több mint 160 oldalas) tanulmánya a hatvanas évek magyar fiataljairól szól. Ama nemzedék tagjairól, amely vagy a háború alatt született, vagy pedig kőzvelenül utána, hogy azután kívülállóként átélője legyen a személyi kultusz visszásságainak, majd 1956 után annak az időszaknak, amelyet a konszolidáció esztendeiként emlegetnek. A 20. század legösszeforrottabb nemzedékéről van szó. Hiszen a háborút követően a szocialista Magyarországon még nem hullott részelemeire a társadalom, a polarizáció még nem kezdődött el: volt néhány év a hetedik évtizedben, amikor a társadalmi ranglétra különböző fokán lévő szülők gyermekei esténként egyazon pincezugban hallgatták a beat-zenét. A rossz minőségű, recsegő hangfalak, mikrofonok és hangszórók, a pincemélység. Egy nemzedék közös sorsa volt az albérle- tezés. A munkásszállókon való hánykódás. Aztán: más idők jöttek. A zenekarokat elnyelte a fogyasztói kultúra. A hetvenes é- vekben már jól tudtuk, hogy éppen ez az a nemzedék, amelyik sem az elődökhöz nem csatlakozhat, sem pedig a mögöttük érkező új nemzedékhez, amely már egy polarizél- tabb társadalomba született bele. Csengey a mai negyvenéveseket kallódóknak véli, még ha néhány tucatnyi alkotó ember látszatra megtalálta is helyét a társadalomban. Igazi helyfoglaló viszont a mai napig nem történt. Hogy mire gondol Csengey? Ugyanarra, amire Esterházy és mások: akik ezt- -azt hallottak már a szabadságról, de elegendő megmozdulni, és az ember érzi, a bürokráciába ütközik. Amíg a visszásságok utolsó pókfonatai nem tűnnek el, nem lehet helyretalálás. És közben évek múltak el. Munkához szükségeltető évtizedek. Csengey “...és mi most itt vagyunk“ c. nyitólrása a Bereményi Géza — Cseh Tamás-Jelenségen át vallatja a nemzedék hatvanas és hetvenes éveit. A konszolidáció évtizedét, és ä gazdasági reform lefékeződésének évtizedét. A nyolc szerzői ívnyi tanulmány a könyv legjobb írása. A többi esszé már kevésbé köti le az ember figyelmét. A Németh László és Örkény István drámáiról szóló írásnál is olvastam jobbat, találóbbat. Lényegében a cigányproblémákat felvető írások sem kötik le az olvasó figyelmét. A könyvismertetésekről nem is beszélve már. Mintha átolvasva a 23 szerzői ív terjedelmű esszékötetet ama megállapításig jutnánk el, hogy jelentős esszéket éppúgy nem könnyű írni, mint jelentős novellát. Hiszen mind- kettő irodalmi alkotás. VAJKAI MIKLŐS T
