Új Ifjúság, 1988 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1988-08-03 / 31. szám
új ifjúság 4 J6 a termés burgonyából Segítünk ÉPÍTŐTÁBOR ’88 > Robi és Lubo az ifjú építészek Nyár van, dologidő Ilyenkor nemcsak a Jövő évi kenyérnek való érik kasza alá, hanem sok más mezőgazdasági kultúra Is beérik. A zöldség és a gyümölcs egy része is leszedésre, begyűjtésre és halaszthatatlan feldolgozásra vár. Nyár van, vakáció. De elmúltak azok az idők, amikor a szünidő napjai az édes semmittevés napjaival voltak azonosak. Diákok ezrei vonultak építőtáborokba, életfatáborokba, mert szükség van a diákok dolgos kezeire Igaz, hogy egyes üzemek, szervezetek anyagi problémákra hivatkozva nem vették igénybe a diákok segítségét, de a mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalatok nagy része az elmúlt évekhez hasonlóan újra szerződéseket kötött az iskolákkal. A szabadságok idejére esik a munkaszezon is, így nem volnának képesek saját erőből elvégezni a rájuk háruló nyári teendőket. Az építőtáborozók csupán egy hete láttak munkához, így korai lenne summázni az eredményeket. Tapasztalatok azonban már vannak... Fürdőruhában az Uvegházban Fullasztó hőség, és amolyan fürdőruhabemutató fogad a rimaszécsi (Rimavská SeC) efsz kertészetének üvegházában. A rimaszombati (Rimavská Sobota) közgazdasági szakközépiskola lányai dolgoznak az ötven fokos hőségben. Farsang Erika mérnöknő, a virágkertészet vezetője mondla: — Ezek a harmadikos lányok ügy dolgoznak, mint a méhecskék. Éppen egy nagy munka előtt állunk, így nagyon jól jött a segítség. A jövő hét folyamán ugyanis tízezer virágpalántát kapunk, azoknak kellenek a cserepek. Ök töltik meg földdel és rakják sorba az asztalokra. Sajnos, mi itt olyan kevesen vagyunk, hogy ez nekünk két hétig is eltartana. A cserepek a szállítókocsitól Indulva kéz- ről-kézre teszik meg az utat az asztalokig. Később fedezem csak fel, hogy a kígyózó sor legelején Kísantal József mérnök, pedagógus diktálja a munkatempót. Lám, a pedagógusok is dolgoznak! Közelebb lépek a lányokhoz, s munkájukról meg a szabadidő tartalmáról kérdezem őket. — A szálláshelyünk irtó klassz! Jobb mint a diákotthonban — szólal meg a hozzám legközelebb álló Singlár Adrianna. Ha jól tudom, Iványiban (Ivanice) vagyunk elszállásolva, hideg-meleg víz mindig van, kényelmesek az ágyak. Ami külön is jó, hogy közel van Csíz-fürdő (Cíz), ahová minden nap eljárhatunk fürödni. — Este pedig tv-t nézünk, újságokat olvasunk, kézimunkázunk, de vannak szervezett programok is. Tegnap például a szövetkezet elnökével volt beszélgetésünk. Egy örömhírt is közölt, miszerint, ha tartjuk ezt a munkatempót, ezer koronát is kereshetünk a két hét alatt — szól közbe az egyáltalán nem szófukar Juhász Mónika. Hol az az égi ventilátor?! Szinte őrjítő a hőség a rátkai (Rátka) szövetkezet kelecsényi határában. A szemközti dombtetőn az autokrosz-versenyzők félelmetesen kanyargó pályáját látom, lent pedig, a kétsoros kiásó után, futószőnyegként a sárga gumók sokaságát. A fűlekl (Filakovo) gimnázium diákjai hangyaszorgalommal gyűjtik a burgonyát. A parcella széléről nézve hadrendbe állított katonákhoz hasonlóan sorakoznak a zsákok a diákok nyomában. A zsákok során eredek a diák nyomába. — Hát hogy is mondjam? — kezdi kérdéssel Janette Sirotková. — Mikor az iskolában kell ülni és izgulni az írásbelik, felmérések előtt, akkor inkább a munkát választjuk, most, mikor itt fövünk meg, inkább az Iskola hűvösét kívánjuk. — Sokkal elviselhetőbb lenne, ha egy nagy, égi ventilátort be tudnánk kapcsolni, hogy legyen egy kis légnyomás! — egészíti ki Czakó Denisza. Nem messze tőlük kis csoport verődött össze, s azon derülnek, hogy egyik osztálytársuk emberformálú krumplira lelt. Miután én is megcsodálom a krumpliemberkét, Klein Péter pedagógussal, a 40-tagú csoport egyik felügyelőjével elegyedek szóba. — Mi tagadás, a mi lányaink nem szednek annyit, mint a szövetkezetben asszonyok, de azt hiszem, ez érthető is. Az viszont már érthetetlenebb, hogy tavaly csak 400 korona körül kerestek a diákok, s most is ilyenek a kilátásaik. Igaz, hat órát dolgozunk naponta, de csak tízórait kapunk, ezért érthetetlen áz egész. A harmadikos diákoknak sem tetszik ez, igy kénytelen leszek az Igazgatóságnak szóvá tenni, hogy szerintünk a munka nincs megfizetve, s ez demoralizál. „ Uborkaszezon — eredeti értelmében A rimaszombati konzervgyár tágas csarnokában csattognak, forognak a gépek, gyors a munka üteme. — Amott a zöldborsó gépi tisztítására és mosására ügyelnek a Dolny Kubín-1 Közgazdaság) Szakközépiskola diáklányai, mutatja kísérőm. Balog István, itt pedik a Nyitrai (Nitra) Élelmiszeripari Szakközép- Iskola diáklányai bíbelődnek az uborkával. Mielőtt rákérdeznél, elmondom, hogy tavaly az uborkabefőzés még a régi épületben folyt. Az épület már új tehát, de a gyártásfejlesztőink ráérősek, így még mindig nem helyezték üzembe az uborka elrakásá- hoz szükséges gépsort. És a diákok? — vetem közbe az uborká- sok felé mutatva. — Velük meg vagyunk elégedve. Ezzel a két iskolával már évek óta szerződésünk van, akárcsak a Bratislava! Vegyészeti Főiskolával Nos, ezek jobbak, dolgosabbak, mint a főiskolások. Az is érdekes, hogy a tanáraiktól, vezetőiktől jobban tartanak, mint tőlünk, így rajtuk keresztül intézzük dolgainkat. Saját dolgozóinkkal képtelenek lennénk elvégezni a cseresznye, a barack, a borsó, az uborka és egyebek konzerválását, így a diákok segétsége nálunk aranyat ér. Az is igaz, hogy nem lehet lazsálni, mert több helyen a munkatempót a gépek diktálják, lazításra csak a műszak után ,van idejük. Az ügyesebbeket megtanítjuk a gépek kezelésére is. hogy egy-egy gépsor egésze működhessen. Ezek a lányok egy hete vannak itt, de már megszokták a környezetet, a munkát. A lányok valóban szorgalmasan végzik a munkát. Hogy mekkora hozzáértéssel, azt én sem tudom. Közben azért beszélgetnek, viccelődnek is egyesek a tegnapi élményeiket mesélik. — Mivel töltitek, tölthetitek itt a szabadidőtöket? Jártatok már a városi ifjúsági klubban? — kapcsolódom kérdésemmel az élményeiket emlegetők beszélgetésébe. — Én Galántáról vagyok — mondja Sesz- ták Krisztina —, nekem tetszik a város, a munkásszállónk pedig azért jó, mert tő- szomszédságában sportpályák, strand és szabadtéri színpad van. Ha jó idő van, fürdőnk, sportolunk, moziba járunk, vagy az amfiteátrumba, ahol például a minap a Vo- dopád együttes lépett fel. Ha rossz idő van, akkor olvasunk vagy kézimunkázunk. Nem számít a lapátnyél Losonc (Luőenec) városa egyre épül és szépül. Hallottam már olyat, hogy diákok építették iskolájuk egy-egy részlegét, szépítették környezetét, vagy segítőkezet nyújtottak a számukra emelendő kiegészítő lé- tesétmények munkálatainál, de arról csak az idén értesültem, hogy a losonci Klement Gottwald Építészeti Szakközépiskola diákjai a nyári építötáborozást a város Z-akciós építkezésein töltik el. Már messziről tekintélyt parancsoló épü- letnek látszik a közel tíz millió korona ráfordítással épülő vásárcsarnok. Singliar János, a várost építészeti szakosztály dolgozója fogad, aki — mikor értesült érkezésem céljáról — rögtön a diákokra tereli a szót. — Megmondom őszintén, itt kétkezi munkát kell végezni a 28 diáknak. Míg a láA „kézi töltőgép“ mellett is Jó a hangulat nyok a tervrajzok másolását végzik, addig a fiúk itt, az építkezésen serénykednek. Egyesek a tetőkonstrukció szigetelését végzik, mások az energokanális ásását, és betonozását segítik, megint mások közfalakat emelnek. Persze, mindent csak segédmunkási minőségben. Van olyan, akinek nem számít a lapátnyél, de olyan is, aki egész nap csak morfondírozik. Krucskó Róbert és Lubomfr Garaj harmadikos tanuló. A közfalak építésénél segédkeznek. — Főnökeink megítélése szerint Jól haladnak a munkálatok, így az 1990-es átadási határidőt előbbre lehet hozni. Számomra öröm, hogy ehhez én is hozzájárulok. Nem azt mondom, más ez, mint az Iskola, de azért egy-két szakmai tanácsot már mi is adtunk az idősebb kőművesmestereknek. — Az itteni tapasztalataink viszont segítenek majd az Iskolában, mert egyik dolog a tervezők álma, másik a valóság. Sok a- nyagot a hiány miatt mással kellett helyettesíteni, ezt az Iskolában nem tanítják, ehhez gyakorlat és szakmai rátermettség kell. Nekem minden téren sokat adott ez a gyakorlat, s már sajnálom is, hogy itt kell hagyni. Érdekelnének a további feliemé nyék. Nyár van. A vakáció ideje. Bizonyos helyeken a csúcsmunkáké. Évek óta a diákokat hívják segítségül, évek óta különböző gondok is adódnak ezzel kapcsolatban. Az idén inkább csak Jó tapasztalatokkal találkoztam. De ne kiabáljuk el a dolgot, még csak az építőtáborok elején tartunk... POLGÁRI LÄSZLÖ (A szerző felvételeií Nevelünk Fiatalasszony utazik két kisgyerekkel vonaton. Nem tudom, hol szálltak fel, a velem szembeni ülésre csak később húzódtak, Komáromba (Komárno) tartanak. A kislány az idősebb, a fiúcska a fiatalabb. Van velük enni- és innivaló, cukorka, rágógumi egész kis kosárkára való, szóval minden, de nem tömi a gyerekeket. Sőt, egyet-egyet foghatnak a cukorkából, majd a rágóból, de a többit majd a megérkezés után, a nagyinál lehet szétosztani, vési a gyerekek tudatába az asszony a dolgot. Később elővesz egy újságot, nézegeti, végül a lapot elkéri a kislány. Ekkor a fiúcska szinte ösztönösen, el szeretné venni a kislánytól. — Hogyan viselkedsz, szabad ezt? — inti a fiatalasszony a fiúcskát, és visszaadja a képeslapot a kislánynak. A fiúcska egy idő után nyugtalan, szeretne szétnézni a vonatban, de a mama nem engedi, épp csak közvetlenül megérkezés előtt. Akkor is előbb a kislányt engedi át karjai sorompóján, az a nagyobb, eszesebb, neki szabad valamivel többet. A fiúcska a sajátja, a kislány nem. Látogatóba viszi őket a nagymamához. Érdekes, hogy engedékenyebb az „idegennel“, mint a sajátjával szemben. Persze, .csak valamivel... Különben rendkívül nyugodt, körültekintő, egyszerre ösztönös és tudatos minden cselekedete, szava, mozdulata. Nem is állom meg, hogy meg ne jegyezzem, micsoda nagyszerűen bánik a gyerekekkel. — Tudja — veszi a lapot —, a szülök nem tudatosítják, hogy mi a kötelességük a gyerekeikkel szemben. Ezért olyan rosszak aztán a gyerekek ... Nekünk öt gyerekünk van, ő az utolsó, már egy kicsit elkanászkodott, rakoncátlanabb, akaratosabb .... de mi a férjemmel, amikor megszületett az első gyerek, elhatároztuk, hogy otthon maradok és csak a gyerekeknek élek, nevelem őket. Ha a többi szülő is annyi időt fordítana a gyerekekre, mint a- mennytt kell, akkor nem lennének olyan fékézhetetlenek a mai fiatalok — szögezi le. Véleményével minden baj forrásának a szülők hozzáállását, akaratát, illetve akarathiányát tartja. Helyes, igaz ez? — tűnődöm, mert tény, elég sok probléma akad a mai fiatalok körül. Nem akarnak tanulni, nincsenek céljaik, rosszak az ideáljaik, arrogánsak, neveletlenek, durvák... De csak a szülők felelősek ezért az állapotért? — Nem is tudom, hova veszett el az a áok szeretet, amit ez a gyerek kapott — panaszolja egy másik édesanya. Ismét mások nem értik, honnan az a temérdek durvaság, hiszen tőlük soha ilyesmit nem hallott a gyerek. Én mégsem osztom a fiatalasszony véleményét. Nem tudom — és nem is akarom — elhinni, hogy ilyen nagy százalékarányban a szülők a hibásak. Egyszerűen túl rossz a százalékarány. A szülők nagy része dolgos, kitartó, rendes családi életet él, a gyerek pedig? A statisztikai kimutatások szerint nő a bűncselekmények százalékaránya, hihetetlenül sok fiatal van javítóintézetben, rács mögött stb. Csak ilyen többletválasztással, a terebélyesebb családokkal, több gyerekkel lehetne rajta változtatni? Nem hiszem. Szokás úgy is érvelni, hogy nincs egység a szülői ház törekvései és az iskola tananyaga között. Ez igaz! De csak a szülők lettek hűtlenek az emberi ideálokhoz, vagy netán az iskola is? Vizet prédikál és bort iszik? Vajon a társadalom produkál-e elfogadható ideálokat? Az elfogadhatókat ezúttal úgy értem, hogy a fiatalok számára az. Mert ebben az esetben ők a döntök. S ha nem? Csak a gyerekekben a hiba? Mélyebben, szélesebb körben kellene keresni a bajok gyökerét. A társadalom, az iskola, a szülő küzd valamiért, és mégis darabokra esik szét az egész kollektív igyekezet. Talán mert mást lát a gyerek, mint amit hall. Mert a gyereket nemcsak a szülő neveli, hanem az Iskola és a társadalom is. Németh István * 0 T
