Új Ifjúság, 1988 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1988-08-03 / 31. szám

A népgazdaság átépítése, az ú] törvények bevezetése komoly feladatokat ró a mezőgazdasági dolgozókra is. A Komáromi (Komárno) járás állami gazdaságai már ez év júliusától — az aratás kellős közepétől! — állami vállalatokként gazdálkodnak. Az egységes földműves-szövetkezetek 1989. január 1-től térnek majd át az új gazdálkodási módra. A változás, természetesen, érinti a különböző felvásárló szervezeteket, így a gabonafelvásárló központokat is.

Á Komáromi Járás legnagyobb felvásárló központja az ógyallai (Hurbanovo), ahová Pesl Károly, a Bajcsi (Bajé) Állami Gazdaság kereskedelmi részlegének vezetője kalauzolt el, egyúttal tájékoztatott a gabonafelvásárlás folyamatáról is.

— Az ógyallai felvásárló központtal nagyon jó a kapcsolatunk. Ez elengedhéteten feltétele annak, hogy jó munkát végezzünk. A felvásárlás-leadás időigényes tevékenység. Reggelente,

Lencse Ferenc

Raktár-gondok

hét óra körül kezdem el a kör- utamat az állami gazdaságban. Először is ellenőrzőm a bajcsi központi raktárunk előző napi munkáját, tehát azt, hogy menynyi gabonát szállítottak be az egyes üzemegységekből és milyen minőséget állapítottak meg. Ha a gabona nedvességtartalma nem haladja meg a 14 százalékot, továbbszállíthatjuk az ógyallai központba. Ha viszont nem felel meg a minősége, marad a helyi központi raktárban, ahol szárítjuk. Ügyelni kell a minőségre nagyon, mert ez hatással van a felvásárlási árra is. Ezért pontosan vezetem a gabona minőségi mutatóit. Meg azért is, mert a feltér telek egyre nehezebbek, a jövő évtől tovább szigorodnak a követelmények is.

Időközben megérkeztünk Gyal- lára, ahol Lencse Ferenc, a felvásárló központ fiatal vezetője fogadott.

— 1986-tól vezetem csak az üzemet, de már 12 éve itt dolgozom. A tavalyi évben jó eredményeket értünk el, tervünket 104 százalékra teljesítettük. Az idei eredményről még korai lenne beszélni, a következő hetek döntik el,, sikeresek leszünk-e vagy sem —■ kezdte a tájékoztatást.

— Milyenek a feltételek munkájukhoz, melyek a fő feladataik?

— Első számú feladatunk az állami alap feltöltése, az előírások értelmében mi elsősorban kenyérgabonát vásárolunk* fel. Öt raktárunk van — Marcelháza (Marcelová), Radvány (Radvafí), Bátorkeszi (Vojnice), Naszvad (Nesvady), Őgyalla — s a körzetünkbe tizenhat efsz, három állami gazdaság és három kisszövetkezet tartozik. Ezzel Nyugat- Szlovákia legnagyobb körzeteihez sorolhatom a miénket.

— Milyen az eddig felvásárolt gabona minősége?

— A felvásárolt gabona jó minőségű, hasonló a tavalyihoz, sőt több esetben jobb annál. Ez főleg a kenyérgabonára vonatkozik. Van olyan szállítmány, amelynek sikértartalma 30 százalékos, és ez már a jövő évi követelményeknek is megfelelne.

Beszélgetésünket gyakran szakítja meg a telefon. A vezető tárgyal, intézkedik, magyaráz. Legtöbbször az árpafelvásárlásnak egy új formájáról van szó, amelynek lényegét készségesen elmagyarázza nekem is.

Mészáros józsef silómcster a gabona elraktározását irányítja a modern műszerfal segítségével.

— Ezt az új szolgáltatást az idén vezettük be. A szövetkezetekből takarmányáron vesszük meg az árpát, aztán továbbadjuk a sörgyárnak sörárpaként. A pénzbeli különbözetet a szövetkezet kapja meg, aminek a fejében az árpa tisztítását — amit viszont mi végzünk el — a szövetkezet fizeti, így mindenki jól jár.

A 31 éves vezető munkája felelősségteljes, mégis elvállalta a komáromi összüzemi szakszervezet elnöki funkcióját is. Ez a két feladat azonban, mint elmondta, néha „üti egymást“. Mert hiszen egyszerre kell képviselnie a dolgozók és az üzem érdekeit is:

— Nagyon nehéz megnyerni az embereket, hogy feláldozzák szabadidejüket, és a hétvégét is végigdolgozzák. Idénymunkásunk is nagyon kevés van, az öt raktárban összesen talán csak húsz; Úgy tűnik, a fiatalok nem szeretnek a mezőgazdaságban dolgozni. Talán azért, mert a pénzhez könnyebben hozzájutnak az iparban, s talán ott nem kell any- nyit dolgozni érte. A legnagyobb problémánk mégsem ez. Sokkal súlyosabb gond, hogy nincs elég helyünk a gabona tárolására. A raktárok 45—50 százalékában még ott van a tavalyi termés. Holnaptól kénytelenek leszünk a szabad ég alatt tárolni a beérkezett árut. Ez azonban a minőség rovására mehet, de nem tehetünk semmit. Gadócon (Hadovce) épül egy nagy gabonatároló, de nem hiszem, hogy az idén elkészül.

Amikor Bachorec Rudolfot, a központ főraktárosát kérdeztem a problémákról, hasonlóan nyilatkozott:

— Probléma csak egy van, de az megoldhatatlan és súlyos. Tönkremegy a gabona, mert nincs raktárunk. A kenyérgabonának is csak a felét-háromnegyedét tudjuk fedél alá hordani. A többi a betonra kerül. Nincs hova tenni holnapi kenyerünket! Az az igazság, hogy csak a jó időjárásban bízhatunk. Az meg sovány bizodalom.

A dolgozók és a vezetők is a gadóci gabonatároló felépítésére várnak — mindhiába. Pedig ez jelentősen megkönnyítené a munkát. Nem kellene az udvaron, a szövetkezetek és állami gazdaságok raktáraiban tárolni a gabonát, az egész mennyiség egy helyen lehetne, nem romlana a minősége stb. Hogy ki a felelős? Annyi biztos, hogy nem a mezőgazdászok! De a probléma az ő zsebükből veszi ki a koronát. Hogy az új törvények bevezetése az ilyen gondokon mennyire segít, nem tudom. De a megkérdezettek sem. Hogy hogyan lesz ebből akkor önelszámolás? Elképzelések már vannak, csakhát jó lenne valamit tenni is. Mert, ugye, az időjárásban bízni sovány bizodalom.

Bolemant Lilla

Amíg mások üdülnek...

... addig a többség dolgozik. Így van ez rendjén — mondhatja bárki, csak éppen nem mindig a jószándék az oka annak, hogy egyesek — mint írtam: a többség — a forró nyárban is keményen robotol. Mert vannak munkahelyek, ahol éppen a nyár nem enged tervezgetni. Többek közt a dióspatonyi kertészet öt-hat fiataljának sem. Vagy mégis?

Reggelizett a csoport, amikor kiértem a földekre. Leültem közéjük, egy kicsit beszélgetni. Többen szóltak, aztán egy erősebb hang, Csánó Ilonáé magyarázta:

— Ha valaki kirándulásra Iratkozik föl, akkor elengedik, de ez minden nyáron csak két-három tagot jelent. Persze, azt megérti a főnök, ha megbetegszik a gyerek ...

— De ha az ember gondol egyet, és el akar menni mondjuk a Balatonhoz, — kérdezem.

— Egyezkedni kell. Kevesen vagyunk. Ilyenkor nyáron idénymunkások segítenek, meg az etetők közül is páran — mondta Gyurkovics Erika. — Most azonban uborkaszezon van. Nemsokára viszont kezdődik a dinnye betakarítása, augusztusban a paradicsom vár ránk. Gondolj csak bele: öt hektár uborka, öt hektár paradicsom, öt hektár káposzta, harmincöt hektár dinnye — és huszonöt nő.

— Nem lustálkodhatunk. Teljesítmény alapján kapjuk a fizetést — adták a magyarázatot.

— Tudom, az emberek általában nincsenek megelégedve a keresetükkel, de ha ilyen nehéz munkát vállaltok, azért annak csak van valamilyen alapja?

— A fizetés nem rossz — mondta Csánó Ilona. — 1700—1800 korona a havi átlag, ami azt jelenti, hogy ilyenkor kétezer korona fölött keresünk, de azért alaposan meg is szenvedünk.

— Én azelőtt ,a Teslában dolgoztam, de férjhez mentem, ezért idejöttem 1984-ben — szólt közbe Fegyveres Anna. — Könnyebb gondoskodni a családról, ha közel van a munkahely.

— Ha meg valakinek csak alapiskolája van, már választása nincs is — tette hozzá Gyurkovics Erika.

De a mezőgazdasági szakmunkásképző után ugyanilyen munka vár a fiatalokra a kertészetben. Mert szükség van erre a munkára, könnyíteni pedig ttv ahogy megtudtam — nem lehet, mezőgazdaságunk még nincs felszerelve kertészeti gépekkel.

— Nekem mégis tetszik ez a munka — mondta Mórocz Ilona, a csoport legfiatalabb tagja.

— És a szórakozás?

— Arra nem jut idő. Az ember rettentően elfárad, és vár rá a házimunka is. Hétvégén igyekszem elvégezni azt, amire a munkanapokon nem marad idő. *

A nyár elválaszthatatlan tartozéka még az aratás is. Azért ez a megfogalmazás, mert bár fontos, sok esetben alapvető a munka sikere, már távolról sem annyira egy szövetkezet ügye, mint korábban. De akik konkrétan az aratásban érdekeltek, azoknak tényleg nincs nyaruk. Azaz szabadságuk. Mert a nyaruk az emlékezetes — a nehéz munkától.

A szövetkezet udvarán hat-hét kombájn sorakozott egymás után és mindegyik körül két-három fiatal szorgoskodott. Olajoztak, csavaroztak,

— Ez a karbantartó munka reggel hattól fél kilencig folyik, aztán Indulnak aratni, egészen este kilenc-tíz óráig — magyarázta Lelkes Lóránt, a csoportvezető. — Tíz nap alatt szeretnénk elvégezni a munkát. Csak az idő kedvezzen. Nagyon fontos ez a reggeli munka, azért szoroskodnak ennyire, hogy aztán napközben ne történjék hibásodás. Mert ha állnak a gépek, az emberek kevesebbet keresnek.

— Úgy hallottam, hogy egész fiatalon, tizenhét-tizennyolc évesen is fölkerülnek néhányan a kombájnra.

— Igen — válaszolta a csoportvezető. — A szövetkezet taníttatja a fiatalokat, akik aztán ide kerülnek. A legfiatalabb Kalmár Imre.

— Aratás után mik a terveid? — kérdeztem hát a legfiatalabbtól.

— Csehországba megyek — válaszolta. — De nem kirándulni, hanem aratni.

— Szövetkezetünk baráti kapcsolatot tart a rakvicei és a Kostelec nad Haném-i efsz-ekkel. Ök is segítenek ilyenkor, később, amikor náluk érik a gabona, mi megyünk oda — teszi hozzá a csoportvezető.

— Ott nehezebb a munka. Tovább tart, mert sokat esik, és sok sörárpát termesztenek, s azt nehezebb aratni — folytatta Imre

— Ez azt jelenti, hogy idén nem nyaralsz? — kérdeztem.

Bólintott csak, és folytatta a munkát. Mert amíg mások üdülnek, a mezőgazdászok olyan munkát végeznek, amit sem átütemezni, sem utólag bepótolni nem lehet. A szó legszorosabb értelmében ilyenkor telik meg az állam éléskamrája.

Nem, nem arról van szó, hogy különösebb hőstettként fogjuk fel munkájukat, meg arról sem, hogy szolidaritásból senki se nyaraljon. Csupán arról szeretnék szólni, hogy a munka becsülete egyre inkább háttérbe szorul. Wiedermann Éva