Új Ifjúság, 1988 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1988-07-27 / 30. szám
FÉNY A SÖTÉTBEN A világítótornyok különleges kategóriát jelentőnek. A tájékozódás szempontjából fontos összekötök a szárazföld és a tengereket járó hajósok között. Éjjel vagy nagyon rossz látási viszonyok között szüntelenül továbbítják jelzéseiket a hajóknak. Rhódosz szigetén a Kolosszus mellett, Alexandria közelében pedig Pharosz szigetén épült világítótorony, amely az ókor hetedik csodája volt. Ez a legrégibb ma ismert világítótorony. Időszámításunk előtt 299—279 között építtette Szosztratosz építész. Ez lett az antik világ első önálló tornya. Nagyságáról képet alkotni nehéz, mivel a róla szóló emlékek nagyon ellentmondóak. A legvalószínűbb a 110 méteres magasság. A tornyot 25—30 tengeri mérföldről lehetett látni. Lehetséges, hogy az alexandriai kikötő nappali irányítója volt. Az azonban bizonyított, hogy az első évszázadban már tűz égett a tetején. A tengeri hajózás fejlődésével a Kréta, Szicília és Ciprus kikötőibe tartó hajók néha éjjel is a tengeren tartózkodtak. A Pha- rosz-szigeti világítótorony állítólag másfél évezredig teljesítette küldetését, amíg egy (feltételezett) földrengés le nem rombolta. 1840-ben az erőd építéséhez használták fel a volt torony utolsó köveit. E legismertebb világítótornyokon kívül, körülbelül háromszázra teszik az antik időkben működött tornyok számát. Tizennyolcról írásos emlékek is maradtak. Tizenöt a Földközi-tenger partján állt. A legismertebbek voltak: az Ostiában, a Ravennában, a Pamunában, az Abydoszban és Szesztosz- ban levők. Más tengerek mellékéről is ismeretesek ilyen tornyok, például a doverl (DélkeleljAnglia) és a boulogne-i (Észak- Franciaország). Az utóbbi 62 méter magas volt, és 40—1644 között szolgálta a hajózást. I Ebből a korból csupán egyetlenegy világítótorony maradt fenn, Brigantiniában (Északnyugat-Spanyolország). Körülbelül 100-ban építtette Sevius Lupus építész. A római birodalom tengeri közlekedésének kőből épült tanúja ez a torony. Fatorony a sziklán A római birodalom bukása után, 400— 600 között valószínűleg tönkrement az antik világítótornyok többsége. Amikor azonban a XII. században újra virágzott a tengeri közlekedés, sok világítótornyot építettek. A középkor ismert világítótornya volt az, amely Livorno mellett, a Melonia sziklaszigeten 1157—58-ban épült. Máig is áll a Capo di Farőn a világítótorony. (1193.) Észak-Európában a XIII. században terjedt el a világítótornyok építése. Elősegítette ezt a Hanza-városok virágzó kereskedelme. Az elsőt 1220 körül építették fel Falsterchoe-ban. 1226-ban készült el az első német világítótorony Traveraündében, Stralsund városa 1306-ban építtetett világítótornyot a Hiddensee-sziget déli klszö- gellésén. Ugyancsak a XIV. századig nyúlnak vissza a jelentős Hanza-városba, Rostockba vezető tengeri úton, a Warnow folyó torkolatában felállított fényjelzők. Különösen nagyszerű világítótornyot építettek 1584—1611 között a Garonne folyó torkolatánál, a Cordouani-sziklákon. Érdekes története van a Plymouth-tól 26 kilométerre, az Eddystone Rockon, Cornwall partjai előtt épült világítótoronynak. Angliában valaha a világítótornyok építőinek joguk volt a környékén haladó hajóktól dijat szedni. Winstanley gazdának földjeihez tartoztak, az Eddystone-sziklák is. A leleményes gazda 1696—98-ban egy 18 méter magas fatornyot épített rajta. A part közelében sűrűn haladtak el a hajók. Az építő azonban nem számolt olyan hatalmas hullámveréssel, amely a torony tetején gyakran eloltotta a lámpást. Ezért 36 méter magasra emelte a tornyot, a- melynek alapzatát másfél méter vastag fal képezte. 1703-ban a La Manche csatornán orkán tombolt. Az óriási hullámok elsodorták a tornyot építőjével együtt. 1706. július elsején John Rudyerd selyemkereskedő megkezdte a második fatorony építését. Két év múltán, 1708. július 28-án kigyúlt a tornyán a fény. 47 évig mutatta az utat a hajósoknak, míg 1775-ben le nem égett. Azonban nyomban megkezdték a harmadik torony építését. John Smeaton mérnök előkészítette a sziklákat a torony építéséhez 1757. június 12- én lerakták az alapkövet, és 1759-ben már újra világított az eddystone-1 torony. A masszív építmény alatt azonban meglazult a kőzet, és a magassága sem volt megfelelő. Ezért Sir James Douglas 1878-ban elkezdte a negyedik világítótorony építését. Azért, hogy a negyven méter magas torony elég szilárd legyen* hatalmas alapokat épített, amelyeknek átmérője 13,6 méter volt. A fal vastagsága pedig 2,9 métertől felfelé 0,9 méterig vékonyodott. 1883. június 18-án az edinburghi herceg gyújtotta meg ünnepélyes keretek között a világítótorony lámpáit. Ezután a harmadik tornyot lebontották, és a felső részéből emlékművet állítottak john Smeatoanak. Tűz, vaskosarakban A régi világítótornyokon fát tüzeltek, annak a fénye világított. Később szenet és olajat, a XVI. században pedig kőszenet használtak. Ez azonban igen veszélyes volt. Számos torony azért égett le, mert a szél könnyen felgyújtotta a faszerkezetet. A tüzek megakadályozására a XVII. és XVIII. században láncra akasztott vaskosarakban, vaskarón égett a tűz. így forgatással fénye irányát is lehetett változtatni. A XIX. században kezdték alkalmazni a gáz- és a villanyvilágítást. 1823-ban használták először egyszerű lencsével felszerelt lámpát, amely lehetővé tette, hogy a fényt a kívánt irányba, koncentrálják. 1892- ben már villogófényt alkalmaztak, amelyet húsz tengeri mérföldnyire is látni lehetett. A svéd Gustáv Dalén 1906-ban feltalálta a pislogó automata gázlámpát. Ez a korszakalkotó felfedezés még abban az évben nagyon bevált Kalmar-Sunde világítótornyán. Dalén találmányáért 1912-ben fizikai Nobel-díjat kapott. Dalén kifejlesztett még egy önműködő rendszert Is, amely feleslegessé tette a kezelőszemélyzetet a világítótoronyban. Rádió és radar A navigációs technika fejlődése (például a műholdak segítsége) sem tette feleslegessé a világítótornyokat. Fő feladatuk, hogy segítségükkel tájékozódni tudjanak a part közelében főleg a kisebb hajók, amelyek nincsenek felszerelve modem navigációs műszerekkel. De néha a nagyobb hajóknak Is jól jönnek, ha meghibásodik a' műszerük. Számos világítótornyon a fényjelzéseket hang- és rádlójelzések egészítik ki. Radarral Is fel vannak szerelve. A munka Is megváltozott a világítótornyokon. A nehéz munkára, magányosságra ítélt örökét felváltották a műszerészek, akik időközönként megvizsgálják, karbantartják, ellenőrzik áz automata berendezéseket, amelyek gyakran távirányítással működnek. A fényjelzéseket napjainkra tájékozódást szolgáló segédeszközökből korszerű közlekedési rendszerré fejlesztették. Sz. B. „POHÁRTÖRÉS“ A HAJON Tengerész-szokások és -ceremóniák Hogyan . keletkeztek a tengerész-ceremóniák? A tengeri szolgálat különleges, nem hasonlít semmilyen más emberi tevékenységhez. A tengerész-hagyományok együtt születtek a szárazföld első bátortalan elhagyásával. A tengerész-hagyományoknak ezt a kincsestárát hosszú évszázadok alatt hozták létre a különböző nyelveket beszélő, számtalan különböző lobogó alatt hajózó tengerjárók nemzedékei. Fütyörészni tilos A ma Is meglevő szokások közül számosnak csak ceremónia jellege van, pedig ezek régi gyakorlati tevékenységre vezethetők vissza. Ilyen például a „pohártörés“. így nevezik azt, amikor időközönként a hajóharangra ütnek. Ez a szokás még akkor keletkezett, amikor a hajókon az idő múlását homokórával mérték. Az órát minden félórában meg kellett fordítani, mivel ennyi Idő alatt az egyik üvegtartályból át pergett a homok a másikba. Az őr minden félórában ráütött a harangra. Ezzel jelezte, hogy nem aludt el, teljesítette kötelességét. Számos tengerész-szokás az emberek babonás hitéből fakadt. Ismeretes például, hogy pénteken nem volt tanácsos útra kelni. A hajón tilos volt a fütyüré- szés. És egy nő Jelenléte a vitorláson nagy szerencsétlenséget jelentett. Ott, ahol az ember közvetlen kapcsolatba került az elemekkel, ehhez hasomló irracionális szokások honosodtak meg. Amit a tengerész nem értett meg, amire nem futotta a fantáziájából, annak magyarázatát az irreális világban kereste. így születtek a különböző tengerészbabonák. Például a „bolygó hollandiról“, aki egyszer az egyik, másszor a másik tengeren jelent meg. Hajókeresztelés Hasonló forrásokból ered az egyik legrégibb tengerész-szokás: a vízre bocsátás alkalmával a hajó megkeresztelése. Ilyen ceremóniák leírása már az óegyiptomi hieroglifákban, időszámításunk előtt 2100 körül megtalálható. A tengerészek földöntúli erőre akartak szert tenni, ezért a nap, a szél és a tengerek istenének ajánlották hajójukat. Akadt hely, ahol véráldozatot is hoztak. Ez a szokás fokozatosan a mai formájára szelídült, amikor egy üveg pezsgővel szentelik fel az új hajót, és a szokásos fohászt a keresztanya rebegi el. Oly rengeteg sok tengerész-szokás van, hogy röviden lehetetlen felsorolni őket. A hagyományos zászlófelvonáson kívül számos más ceremónia Is létezik. Rengeteg tengerészmonda ismeretes, de érdekes a hagyományos tengerészruha körüli történet is. Lássunk legalább egy ceremóniát, amelyet végignézhettünk a lengyel Blesk hajómúzeumban. Húzzátok — a kosarat! A lépcsőn álló tengerész éles füttyszóval üdvözli a hajóra lépő tengerésztisztet. Ez mindig így van, ha tiszt vagy polgárt tisztségviselő érkezik a hajóra, vagy távozik onnan. Ez a hagyomány a vitorláshajókig nyúlik vissza. Előfordult, hogy a hajócsoport parancsnoka magához rendelte a többi hajó parancsnokait. Az időjárás, néha pedig a parancsnokok kora sem engedte meg a létrán kapaszkodást. Ezért az odaérkezett csónakra egy kosarat bocsátottak le, abba beleült a látogató, és felvontatták a hajóra, ahol egy altiszt ütemesen füttyengetett. Ez biztosította, hogy a kosarat egyenletesen emeljék felfelé. Az angol királyi tengerészeinél tiszt érkezésekor ma is így vezényelnek: — Húzzátok! Érdekes a tiszti étteremben máig érvényes szobás is. Eltérően a szárazfölditől, itt minden tósztot ülve mondanak. Keletkezését egy régi, hajón elköltött ebédre vezetik vissza, amelyen részt vett IV. Vilmos angol király is. Amikor az uralkodó felállt, fejét belevert« a mennyezetbe. Az akkori vitorlások ugyanis nem voltak valami tágasak, a tengerész csak a gerendák között tudott kiegyenesedni. Az asztalok 1« a padlóhoz voltak erősítve. Három csík a galléron Romantikusak a tengerészruhával kapcsolatos históriák Is. Minden Idők legnagyobb admirálisának, Horatio Nelsonnak a nevéhez fűződnek. Eszerint a tengerész- gallér három csíkja az admirális három dicső győzelmét jelképezi: a Níluson, Koppenhága mellett, és az utolsót, a tragikumát, de egyben a legnagyszerűbbet: Tra- falgárnál. Erre persze semmiféle bizonyíték nincs. Az orosz flottánál viszont Usa- kov tengernagy három győzelméről tudnak. A tény az, hogy senki sem tudja, hogyan keletkezett a három csík. A jelenlegi tengeri hajózás, főleg a kereskedelmi, szegényebb lett ezekkel a szokásokkal. A gyorsjáratú hajók, az elszigetelt, egyszemélyes kabinok és a rövid megállók a kikötőkben lehetetlenné teszik a régi hagyományok ápolását. Néhány dolog azonban mégis fennmaradt. így a zászlófelvonás, és az Egyenlítő áthaladásakor a keresztelés. Ebből a szempontból a haditengerészet jobban őrzi a világon Ismert régi és nem- zeti szokásokat. V. Sz.
