Új Ifjúság, 1988 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1988-06-22 / 25. szám

új ifjúság 9 Ag ÁRNYÉKÁBAN KULCSOS TOLVAJ A geológuscsoport fáradtan haladt előre a hágón, óriási akaraterő kellett hozzá, hogy abban az ítéletidőben ne adják fel a harcot. Amikor az egyik kimerültén ösz- szerogyott, Hedviga Bartosová a mozite­rem félhomályában odahajolt a férjéhez: — Te, én ezt nem bírom tovább nézni, gyere menjünk inkább haza. — Most, amikor a legizgalmasabb a film? — próbált tiltakozni a férje. — Várj még egy kicsit.-De az asszony felállt és bocsánatot kér­ve igyekezett minél előbb kijutni a szék­sorok közül. — Nem tudom, miért, de egyszeriben olyan nyomasztó hangulat lett rajtam úrrá, hogy nem volt maradásom — mentegető- dzött a férjének a ruhatár pultja előtt. Az utcán hideg szél csapott az arcuk­ba. Szótlanul lépkedtek egymás mellett a villanegyed felé tartva. A kapuhoz érve meglepte őket a manzárdszobából áradó tény, amely egészen megvilágította az al­mafa ágait. A szoba ablaka előtt sötét ár­nyék suhant el. Bartosová megragadta fér­je karját: — Maradjl Tolvaj jár nálunk. — Ugyan, lehet hogy Karcsi jött haza i— mondta, és gyanútlanul a zárba dugta a kulcsot, s rögtön a padlásszoba felé tar­tott. — Karcsii Karcsikéra — kiáltotta, ami­kor hallotta, hogy odafent valami csapó­dott, miközben senki sem nyitott ajtót. — Jaj, mi történt!? —- kiáltotta Barto- Sová asszony a lépcsők felé rohanva. — Várj — tartóztatta fel őt a térje. —* Majd én. — Az akasztóra nézve látta, hogy fiuk piros orkánkabátja nincs ott. Felment a padlásszobába, és óvatosan lenyomta a kilincset. Fent már sötét volt, csak a hold fénye világította meg a he­lyiségben levő tárgyakat. Elég késő volt már, de némelyik szom­széd kíváncsian leste a kertben zseblám­pával pásztázó férfiak munkáját. A száraz fűben maradt nyomok egyértelműen mu­tatták, merre távozott a hívatlan látogató. — Már tudják, mit vittek el a lakás­ból? — kérdezte Janíöek főhadnagy. — Készpénzt és a takarékkönyvünket — válaszolta a házigazda, Miroslav Bar­tos. — S mennyit? — Hifpmezren felül. A könyvön pedig ötezer v^t. — Legalább jeligés betétkönyvük volt? — Sajnos, nem. A lépcsőkön kopott, szerszámos bőrönd­jét cipelve lépkedett lefelé a nyomozócso­port technikusa. — Én végeztem volna. Ujjlenyomat van bőven. Ügy látszik, a szakmában nagyon kezdő lehetett az Illető. Bartoá úr, azt ta­nácsolom, a zárat minél hamarabb cse­rélje ki — fordult távozóban a házigaz­dához. — Több, mint biztos, hogy a tettes­nek kulcsa volt a háztól. Karvan alhadnagy jelentette a lopást a takarékban. Látta, hogy egyelőre mást mér nem tehetnek, minthogy megvárják, míg a tolvaj jelentkezik a többi zsákmányért. — Ha meggondolja magát, nem tudom, mit csinálhatunk még — fordult kollégá­jához Janífiek főhadnagy. — Üj szálon folytatjuk majd a nyomo­zást. Ismerőseik körében kutatni fogunk egy sportos alkatú, ügyes, fiatal férfi után. Pótkulccsal könnyűszerrel bejutott a la­kásba, és biztosra ment, tudta, hol tart­ják az értékes dolgokat. — Ha Barto§ék, nem hagyják ott a mo­zit. egyhamar nem Is jönnek rá talán a lopásra — toldotta meg az eszmefuttatást Karvan alhadnagy. Társa válasz nélkül hagyta a megjegy­zést, majd jegyzettömbjéből kitépett egy lapot, rajta névsor: — Ezeknek az embereknek utána kell néznünk, valamennyien BartoSék ismerősei. — Persze, és feltételezem, holnap már készen is kell lennem — vette el Milan Karvan a névsort. A nappaliban finom kávétllat terjengett. Ján Janíőek a csészét tartva végighordozta tekintetét a helyiségben. A háziasszony kérdően nézett a nyomozóra, majd a fér­jére, és megszólalt: — Már mindent elmondtam, semmi újat nem mondhatok. Ha csak azt nem, hogy azóta kicseréltük a zárat, a kaputól is meg a háztól Is. Alighogy befejezte a mondatot, ajtócsa- pódás hallatszott, és megjelent egy fiatal­ember. Megpillantva a helyiségben az Ide­gen látogatót, egy kicsit vissza hőkölt. — Nem tudsz köszönni a vendégnek? — dorgálta édesanyja. — A fiunk — mu­tatta be a jövevényt a vendégnek. — Autó­szerelőnek tanul, két év múlva végez. — Szóval, ez a fiatalember a fiuk... — mondta csak úgy maga elé janífiek fő­hadnagy. — Hétközben internátusbán lakik, va­sárnaponként jár csak haza. Hétfőn a nyomozók felkeresték ifjabb Bartoät az internátusbán. — Karel, vannak neked barátaid? Tu­dod. olyan igazi, jó barátok ... — Persze hogy! A Radko Klouőek. — Volt már nálatok? — Igen, a szünidő alatt két hetet. Most megint hívtam, de nem akar jönni. — Miért, talán haragban vagytok, ösz- szevesztetek a lányokon? — Dehogy, nem járunk ml lányokkal — tiltakozott belepirulva Kar«!. — Magnöt vett magának, és egészen be van csava­rodva. Mást se csinál, csak zenét hall­gat. — Hmm, tehát magnót vett... — Most nemrég... Radoslav Klouőeket is elővették: — Azt, hogy mit csináltál Bartoéék pén­zével, már tudjuk. De hová lett a taka­rékkönyv? — Nálam van, eldugtam. — A fiü szó nélkül a szekrényhez ment, és a bőrönd­ből előhúzta a takarékkönyvet. — Miért nem vetted kt a pénzt? — Mert nem ment. BartoSék hamarabb hazaérkeztek a moziból, és rögtön látták, hogy valaki járt náluk. Nem estem a fe­jemre, tudtam, hogy jelenteni fogják. A fiú egyideig tanácstalanul éll-t az ágya mellet1!, majd zsebébe nyúlt, és előhalászta a kulcsot. — Tessék ... A Signál nyomán: —j— Lassan halad az Omega szekere? A legszebb életkorral dicsekedhető ma­gyar rockcsapat, az Omega, tavaly év vé­gén jelentette meg újabb nagylemezét, amely a Babylon címet visífll, s melyre nyolc dal került az együttes 'műhelyéből. A lemez témájában valamelyest különbö­zik az előzőektől, hangzásában pedig sok­kal intellektuálisabb, mint a korábbiak. Több mint fél év elteltével már le lehet mérni egy hanglemez sikerét, s az Ome­gának ez az albuma még az elmarasztaló kritikák ellenére Is szép számban elfo­gyott. Ogy látszik, ezúttal is a közönség ízlése, a hallgatóság véleménye döntött. Az Ómega-rajongók egyáltalán nem fogad­ták húzódozva a zenekar Babylon című albumát. Vajon Benkő László, a csapat billentyűse hogyan értékelte ezt a hang­anyagot? Elsősorban ezért kerestem őt f©l Budapesten, — A Babylon című nagylemezetek más, niint az előzők ,.. — Én úgy érzem, hogy inkább foly­tatása az előtte megjelent lemeznek, leg­alábbis témájában,, de nagyon sok újdon­ságot lehet benrre felfedezni. „A Föld ár­nyékos oldalán“ című albumunkkal több­éves kísérletezés után, telibe találtunk. A tapasztalatok, eredmények azonban itt, en­nél az utóbbi lemezünknél kamatoznak leginkább. Létezésünk óta kb. harminc nagylemezünk jelent meg magyar, angol és egyéb nyelven ... — Körülbelül harminc lemez? Azt ta­lán nem tudjátok pontosan megmondani, hogy hányat adtatok ki? ... — Van pontos kimutatás, de nem tu­dunk mindent figyelemmel kísérni, hiszen van, ami teljesen elszáll mellettünk. Ebből a nagyszámú megjelent és a világ külön­böző tájain forgalomban lévő lemezeink­ből, mint csúcsteljesítményt, csak kettőt- hármat tudok igazán kiemelni. Az egyik épp a Babylon, a másik az Időrabló volt. Igaz, volt még sok nagyon jó albumunk, de ez a kettő az, ami többnek, értéke­sebbnek látszott a többihez képest. — Most talán megint formában vagy­tok? — Annak, hogy csúcsteljesítményt nyújt­sunk, millió összetevője van. Az egyik az, hogy sohasem tudhatjuk előre, mikor ér­kezett el az a lélektani pillanat, amikor minden jól sikerül. Ennél az utóbbi le­mezünknél kifejezetten a huszonötödik ju­bileumunkra való készülődés dominált. S Itt hangsúlyoznom kell, hogy ez nem két- hárorn hónapos készülődés csupán, hanem legalább egy év gondos előkészületet igé­nyel. Mielőtt megkezdtük volna e lemez anyagát összeállítani, egy hazai koncert­turnén vettünk részt, s ennek fogadtatása, sikere száz százalékban „földobta“ a tár­saságot, ami tökéletesen lemérhető a le­mezen. A korábbi izgalmak, a készülődés feszültsége, s bizonyos mértékben felsza- badultsága mind közrejátszott, hogy a Ba- bylont csúcsteljesítményünknek tekintsem. — Ismeretes, hogy a tömegre gyakorolt hatás legjobb eszköze a koncertezés. TI viszont a jubileumi koncertturné előtt hosz- szabb Ideig hallgattatok. Nem veszített ez­zel az Omega népszerűségéből Magyaror­szágon? — Én azt hiszem, egyáltalán nem! Már tavalyelőtt volt egy nagyon másfajta kon­certsorozatunk, ilyet tizenöt éve nem csi­náltunk. Elmentünk olyan kis településed re is, ahol legutóbb jó tizenöt éve jártunt s talán már soha többé nem jutunk el oda koncertezni. Egy olyan nagy bandának, mint mi Is vagyunk, az utazás, egy kon­certfellépést nyélbe ütni színvonalában, látványában, összességében — annyi pénzt emészt fel, hogy ezért kénytelenek va­gyunk csak kevés előadást tartani. Keres­sük tehát azokat a ritka alkalmakat — például egy jubileumi koncertalbum meg­jelentetésével —, amikor nagyszabású és nem ráfizetéses koncertet tarthatunk. — Sokat hallottunk már az Omega GMK- ról. Mire terjed ki ennek tevékenysége, egyáltalán mi ez? — Ez egy gazdasági vállalkozás. Sokan az Omega együttest és az Omega GMK-t egy kalap alá veszik, pedig ez a kettő nem ugyanaz. Viszont az Omega együttes­nek ahhoz, hogy élni, működni tudjon, szüksége van az Omega GMK-ra, mert szer­vezeti formában csak Így lehet az állan­dóan működő stúdiót és azokat az em­bereket eltartani, akik itt dolgoznak. Ha ez nem lenne, nem tudna Magyarországon koncertezni sem a magyar, sem pedig az ide érkező nemzetközi élvonal. A világ­sztároknak csupán 30—40 százaléka ra­gaszkodik a saját holmijához, sokszor gaz­dasági, sokszor meg időegyeztetési gon­dok miatt. Az előadónak könnyű, letudja az előadást, beül a repülőgépbe, és már ott Is van a következő helyen. Ott már viszont egy komplett felépített berendezés kell, hogy várja. Van, amikor kifejezetten úgy kérnek turnésegítséget, hogy két be­rendezést alkalmaznak. Az egyik helyen építenek, a másikon folyik az előadás. Ezt az apparátust nekünk kell eltartani, moz­gatni, és főleg a nemzetközileg is számon tartott személyzetet keli egybetartani, már a saját érdekünkben Is. Mert ha fél évig más dolgunk van, például stúdióba vonu­lunk, s utána a koncertekre újra verbu­válnánk az embereket, az eredmény bor­zasztó egyszerű lenne: amatőrökként kez­denénk. Ez egy összeszokott, állandó moz­gásban lévő stáb, felszereléssel, minden­nel együtt, amit nemcsak fönntartani, ha­nem cserélni, minden napra aktualizálni kell technikailag, figyelembe véve a min­denkori érvényes nemzetközi élvonalat is. — Most pedig halljunk rólad is vala- piit. Egykori osztálytársaid mind mérnö­kök, örvösök, igazgatók ... — Folytathatnám a felsorolást: Márton András színész, Bérczy István a Népstadion technikai vezetője, Medgyessy Péter mi­niszterelnök-helyettes. Én rockzenész va­gyok, s ezt sokan az ismerőseim közül komolytalan foglalkozásnak tekintik: pe­dig egyáltalán nem bántam meg, hogy ezt a iályát választottam. — Milyen szakmai ártalmakról beszél­het egy popzenész? — Az állandóan tartó éhezésnői, meg­kockáztatom azt is kimondani, hogy ml vagyunk a világ nagy éhezői. Állandóan sietünk, rohanunk, s így soha sem vagy csak nagyon ritkán ülünk ízlésesen meg­terített asztalhoz. A másik ártalom, hogy elég kevés időm jut a családomra, de ha nem turnézunk, általában mindig otthon vagyok. S lyenkor vállalom a bevásárlást, így nem hiába vagyok ón a „bevásárló Laci“ ... Koller Sándor HAZAI ÉS MAGYARORSZÁGI LISTA 1. Bartoloinej Balogh: Farbami dycha noc 2. Marika Gombitová: Koloseum 3. Hana Krízková: Jablko lásky 4. Sona Hornáková: Ones je láska prít'az 5. Olympic: Proö zrovna ty? B. Vaso Patejdl: Lov na city 7. Tuhlatanka: Dnes 8. Elán:, ámrt'ka na PraSskom orlojl 9. Tonic: KaZdé dievéa to vie 10. Petr Kotvald: Je v tahu 1. Pokolgép: ítélet helyett 2. Demjén Ferenc: Most kell eldön- tened 3. Neoton Família: Latin szerenád 4. Bikini: Adj helyet magad mellett 5. Zorán: Ahogy volt, úgy volt 6. Európa Kiadó: Elmentek a fiúk 7. Dolly Roll: Országúti randevú 8. Zoltán Erika: Féltelek 9. Anita: Várj reám 10. Első Emelet: Gyertyabalett VILÁGLISTA 1. Rick Astley: Mindig szükséged van valakire 2. Depeche Mode: Fekete ünnepély 3. Sting: Együtt leszünk 4. Madonna: Sziget 5. Black: Gyönyörű élet 6. Mandy: Pozitív hozzáállás 7. Terence Trent D’Arby: írd alá a ne­ved 8. Peti Shop Boys: Állandó gondolko­dás 9. George Michael: Egyik napról a másikra 10. Boy George: Élem az életem ZSÁKBAMACSKA Színes posztert nyert: Mojzes Tímea tardoskeddl (TvrdoSovce), Besse Má­ria bési (Besa), Sakas Mónika lévai (Levice), Molnár Mária ragyolci (Ra- dzovce) és Szamaránszky Andrea hro- bofiovói olvasónk. SLÁGERLISTÁRA AJÁNLJA Angyal Péter kolárovói olvasónk: Demjén Ferenc: Nehéz arra menni; Koncz Zsuzsa: Unom a sok mesét; Ihász Gábor: Amíg élsz; Pet Shop Boys: Szív; Modern Talking: Locomotion tan-, go; Rick A9tley: Olyan szerencsés le­hetnék. AZ OLVASD KÉRDEZ Márkus Zitának Fülekre (Fifakovo): Mandy Smith csak tizenhét éves. Nem vágyik különösebb karrierre, mert már megszerezte. Az éneklés mellett ma- nekenként gyakran szerepel az angol, a holland és az NDK tévében. Első nagylemeze (Végül is várhatok) nagy sikert aratott, ő azonban nem vár! Az angol bulvárlapok nagyon sokat fog- lelkoztak az énekesnő magánéletével, de Mandy kijelentette: „Nem megyek férjhez, esetleg csak harmincéves ko­romban. Az időm nagyon drága, most ilyen dolgokkal nem érek rá foglal­kozni.“ POPCSEREBERE Csicsó Csilla (94131 Dvory nad 2i- tavou, SNP 23): Adok Heldi, Modern Hungária, Nicole, Elán, Neoton Famí­lia, Dalibor Janda, George Michael, Step, Balázs Fecó, Mandy Smith, Ma­donna, Iveta Bartosová, Falco, Beata Dubasová, Sabrina, Vaso Patejdl, Tina Turner, Peter Nagy, Kim Wilde-képeket és -posztereket, több hazai és külföldi címet. Kérek Modern Talking, Europe, Michael Jackson-képeket, -posztereket és -jelvényeket. Benyák Zsanett (943 01 Stúrovo, Mar- xova 24j: Adok George Michael, Boy George, U2, Whitney Houston, Bruce Springsteen, Sting, Edda, Első Emelet, Metalllca-képeket, Limahl, Boy George, Chris Norman, Nena, Paul McCartney, Alphaville, Scorpions, Iron Maiden, Cin- derella-posztereket. Kérek A-Ha és Die­ter Bohlen-képeket, -posztereket. Szakos Mónika (943 01 Levice, Hvlez- doslavova 3): Adok Modern Talking, Első Emelet, Madonna, Sandra-képeket, Kérek Step-képeket, -posztereket. Öllé Tímea (925 03 Horné Saliby 357): Adok Madonna, Michael Jackson, Whitney Houston, Mandy, Samantha Fox, Dolly Roll, Viki és a Flört, Tina Turner-képeket és -posztereket. Kérek C. C. Catch-képeket és -posztereket. Henzel Judit (935 64 Kvetná é. 98 j: "Adok Első Emelet, Gitárpárbaj,. Ome­ga, East, Mötley Crüe, R-Go, A-ha, Bi­kini, C. C. Catch, Poul Yong, David Bo­wle, Edda-képeket és -posztereket, ezenkívül 350 klubcímet. Kérek Korál- képeket, -posztereket, róluk szóló cik­keket és könyvet, esetleg a Register, Bost Off Bach-lemezeket.

Next

/
Thumbnails
Contents