Új Ifjúság, 1988 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1988-06-22 / 25. szám

/

rosok. Ismerős színvonalon dolgoznak, ©gyógy bástya a hosszúra nyúlt nemzetiségi terület végein. Évről évre megújuló, ú] fintort tudó öreg bohócok. De hol a fiatal klaunok mindent elvető avantgárd« hada? Hol vannak az új diplomások: a végzett óvónők, tanítók, a rendezői tanfolyamok hallgatói? S hol a csoportjaik, hol a szólóbábosaik, akik cseh és szlovák vonalon oly sok szép percet szereznek a közönségnek? Félreérté® ne essék, nem akarok senkit hazaküldeni, nyugdljaztatnl! Távol álljon tőleml Mégis úgy vélem, hogy az a fajta vérfrissítés, amely többé-kevés- bé megvalósulni látszik a felnőtt kategóriákban, hasznára válhatna a gyermekmozgalomnak is.

Találtunk ugyan példákat „változtatási kísérletekre“, progresszlvebb, bátrabb felfogású színjátékra. Elsősorban is a bábosoknál, akik a fojtogató paraván mögötti zugból egyre bátrabban merészkednek a proszcéniumra, vagy nyitják ki teljesen a színpadot, ezáltal nagyobb mozgásteret hagyva bábunak, mozgatónak egyaránt. Legmarkánsabb példa erre a marcelháziak Bíró Jánosa (nagydIJJal és rendezői díjjal Jutalmazták), ahol a paraván ugyanolyan funkcionáló eszközzé lett csupán, akár a mögüle kirepülő ágyúgolyó. Személyes meggyőződésem, hogy a botos bábuk, különösen a nagyméretűek, alakúknál fogva Is Igénylik a teret. Ezt a rendezők, valószínűleg ösztönösen megérezték, hiszen akár a átúróvóiak, akár a marcelháziak bábujait vesszük tüzetesebben szemügyre, régi-régi népszokások bábfigurái Jelennek meg előttünk; olyanok, mint a dőrejáráséi vagy az Ipoly mente vlllőzésel. Talán nem vetem el túlságosan a sulykot, ha megkockáztatom: ez a két együttes válhat az idők során útmutatóvá bábmozgalmunkban.

A változtatásokról szólva feltétlenül meg kell említenünk a szepsi Bódvácskát. Nagy Ildikó hosszú Időn keresztül csodálatos népszokásokat fogalmazott meg mai nyelvezettel a színpadon. Most váltott ő Is. Bár népmesét dolgozott fel, s teljesítményüket nagydíjjal és rendezői díjjal Jutalmazták, produkciójuk mindenképpen visz- szalépés a statikus, beszélő színház felé, amit a többi együttes is művel elég hosz- szú Idő óta. Általános Jelenség a színpadi kreativitás hiánya, pedig ezek az együttesek, amelyek Ilyen hosszú idő óta folyamatosan dolgoznak, már megengedhetnének maguknak egy-két kiruccanást az improvizációs Játék felé, hiszen a gyerekek a magánéletükben is telindes-teli vannak ötletekkel, a rendező dolga csupán annyi, hogy ezeket az ötleteket kiválogassa, redszerezze és alkalmazza.

Gyermekszavalöinkröl és prózamondóinkról annyit: az első és második kategória ugyanúgy magas színvonalúnak mutatkozott, mint az utóbbi években mindig. A harmadik kategória résztvevői most is választási gondokkal küszködtek; ügy tűnik, a 12—14 évesekkel való foglalkozás mostanság is erőnkön felülinek mutatkozott.

A fesztivál csattanójává kikiáltott szombathelyi Burattinő gyermekszínház tizenöt perces gyermekoperája mélyen a várakozás alatt maradt. Nagyon sokunknak úgy tűnt, hogy csupán egy nyugdíjas operaénekesnek adott fellépési lehetőséget, kevésbé volt gyermekszínház, mint a miéink közül bármelyik, holott az előző napi kiértékelésen a szombathelyi rendező ugyancsak nagyképűen és lekezelően nyilatkozott rólunk. Érdemes lenne előzőleg megnézni a vendégegyütteseket, mielőtt csalódást okozni színpadunkra engedjük őket.

Ogy vélem, sokunk véleményének adok hangot, amikor végre örömmel szólhatok a szervezők magas szintű tevékenységéről: szinte zökkenőmentesen zajlott le az egész fesztivál. A Jövőben talán nagyobb figyelmet kellene szentelni a tábort programnak. Az idén, főleg Eperjesen (Jahodná) csupán Levente Péter és Grillus Vilmos vitt némi színt a műsorba. Sajnos, ők is a rég ismert számokat énekelték.

A végén még mindennapi olvasmányunkról, a Fürge irkáról szólnék. Szeretem, szeretjük ezt a füzetecskét. Könyvgyűjte- nyem legbecsesebb ritkaságai közé tartoznak.

Soóky László

A marcelháziak Bíró Jánosa példa az új rendezői megközelítésekre.

A szepsi Bódvácska volt a DMT egyik legsikeresebb csoportja.

Evek óta az élvonalban a Nevenincs, a csoport.

dósítónak, úgy is mint a Duna Menti Tavasz állandó résztvevőjének. A színjátszók s a bábcsoportok versenyében ugyanazok a helységek, ugyanazok az arcok, ugyanazok a nevek — már hosszú idő óta. Vegyük csak sorral Színjátszók: Nagydaróc (Veiké Dravce) — Jópalócok — Mezei Sarolta; Kassa (Koäice) — Tinódi — Péter Mária; Szepsi (Moldava nad Bodvou) — Bódvácska — Nagy Ildikó; Nagymegyer —

Az idén is nagyszerű teljesítményt nyújtott

Lőrincz János felvételei

Csigabiga — Bodnár Maríca; Stúrovo — Csángálók — Ba-tta Jolán; Marcelháza (Maroelová) — Prücsök — Nagy Mária. Bábosok: Komárom (Komárno) — Napsugár — Szép Erzsébet; Stúrovo — Nevenincs — Bernám Margit, Góra Ilona; Nagy- szarva (Rohovce) — Csibészek — Csépi Zsuzsa; Nagykapos (Veiké Kapuáany) — Tőzlke — Sánta Jánosné; Marcelháza — Prücsök — Gál Lívia. Ismerős falvak, véT

avaly kényszerűségből rendezték meg három helyszínen Dunaszerdahelyen (Dunajská Streda), Nagymegyeren Calovo) és Somorján (Samorln) — a gyermekszínjátszók, bábcsoportok, valamint a vers- és prózamondók országos fesztiválját. Idén két helyen. Talán azért, mert a rendezők észrevették, hogy Nagymegyer legalább annyira megérdemli ezt a fesztivált, mint Dunaszerdahely; mert a gyerekek és a rendezők is igazi fesztivál- hangulatot, szeretetet, megkülönböztetett figyelmet, gondoskodást találtak itt. Bent a művelődési házban éppúgy, mint kint a táborban, Dunaszerdahely kissé mesterkélt, olykor unalmas volt, mintha csak a hagyománytisztelet kényszerűségéből vállalná a rendezvényt. Érdekes, hogy míg a hazaiaknak is voltak gyermekszínjátszóik és bábcsoportjaik, ez a pangás nem volt észlelhető. Kárl A szervezőknek ugyanis végre sikerült elérniük azt, hogy a fesztiválon szereplő összes csoport és seregszemle teljes időtartamára a Csallóközben lehessen, amit Jutalom gyanánt kapnak a gyerekek az egész évi lelkes munkájukért. De mit ér ez a Jutalom, ha a házigazdáktól nem otthont, csak, tartózkodási lehetőséget kapnak? Hiszem és tudom Is, hogy a dunaszerdahelyiek ennél sokkal többet tudnának nyújtani.

Nem a legjobban indult a fesztivál. Az első versenyző együttes, a nagykaposi (Veiké Kapuäany) alapiskola gyermekszínjátszó csoportja olyan előadást produkált, aihielyet leginkább az óvodások nőnapi mfl- sor-összeállltásához tudnám hasonlítani. Általában az is kedves, aranyos, de színházi, konkré(abb művészi érték nem lelhető fel benne. Nos, ilyen volt a nagy- kaposiak műsora, s ml, a kerületi versenyeket is rendszeresen látogatók nagy csodálkozással kérdeztük az értékelő vitafórumon, hogyan kerülhetett ide ez az együttes, ha otthon maradtak olyanok, mint a nagydaróci (Veiké Dravce), a lévai (Le- vice) vagy éppen az alistáli (Hrobofiovo) gyerekek. A válasz meghökkentő volt. Ök nyerték a kerületi fesztivált, de mert a kelet-szlovákiai verseny egyldőben zajlott a nyugat-szlovákialval, a válogató bizottság erről nem tudott. Amikor külön meglátogatta a keleti együtteseket, nem választotta ki az együttest, de az iskola igazgatójának tiltakozó levele alapján a fesztivál szervezői és a müsorbizottság feladatul kapta meghívni a csoportot. Hát így történtl

Engedtessék meg nekem ezzel kapcsolatban néhány megjegyzés. Először is: összesen két kerületben rendeznek a Duna Menti Tavasz előtt kerületi versenyt. Ha ezt sem tudja összehangolni a főrendező (a Csemadok KB) és a két kerületi népművelési központ akkor valahol nagyon nagy bajok vannak, aminek végül a mozgalom Issza meg a levét' KI vagy milyen szerv szólhat Ilyen mértékben bele a mozgalmat Ismerő, irányító szervezők és a szakmailag felkészült müsorbizottság munkájába? Ráadásul úgy, hogy leiárat egy országos rendezvényt, megkérdőleiez- ve az évek óta kemény munkával elért esztétikai és nevelési színvonalat És még két kérdés! Az egyik: volt-e a nagykaposi iskola igazgatója a Duna Menti Tavaszon? Nem hiszem, mert akkor ilyen műsor miatt nem Irt volna tiltakozó levelet, legfeltehb a kerületi bíráló bizottságnak, hogy ezért a produkcióért kerületi első díjjal Jutalmaz. A második kérdés pedig: milyen mércét használt a kerületi bíráló bizottság, amikor ezt a műsort győztesként hozta ki? Mert hogy nem a házéi magyar gyer- mekmozgalomét, az biztos Az ugyanis már a kezdetek kezdetén többet produkált a nagykaposlak műsoránál. Akárhogyan veszem is, a rendezvény első előadása árnyékot vetett a Tavaszra.

Az árnyékem túl aztán ragyogott a nap. Gyerekek — a mi gyerekeink — Játszottak önfeledten színházat, bábszínházát, szavaltak és prózát mondtak tiszta gyermeki fegyelemmel. Apró profik itt s amott.

S az évek során a rendezők Is tanultak valamit a gyerekektől: fegyelmet. Nem volt sértődött grimasz, széttépett oklevél, megroncsolt lélek, [ők voltak és még Jobbak. De Itt valami felsajdult bennem, amit el kell mondanom, úgy Is mint megbízott tu1 új ifjúság 81--------------Gondolatok a XIII. Duna Menti Tavaszról

Maxie Wander: TEKINTS VISSZA HARAG NÉLKÜL

Csodálom Maxie Wandert, hogy harag nélkül tudott szembenézni a halállal. Úgy írta meg könyvét, hogy^ nem sejtette, írásaiból könyv készül. Halála után kerültek a kiadóba rákbetegsége alatt Irt naplórészletei, levelezései.

Sajnos, a könyv története hiteles. Egyenes adásban lehetünk tanúi Maxie halálvívódásának. Ami mégsem teszt az olvasmányt élettelenné és hideg tényközléssé, az az, hogy az írónő feljegyzései nem kizárólagosan gyógyíthatatlan betegségét rögzítik. Nem a halálról, az elmúlásról ír, hanem az életről, az emberekről. Rólunk, akik úgy bánunk életünkkel és másokéval, hogy nem vesszük figyelembe egymás és saját értékeinket. Amíg nem halljuk, nem érezzük a figyelmeztető utolsó csengetést, addig nem becsüljük, nem vesszük komolyan életünket.

Maxie Is „felületesen“ élte a magáét addig a percig, míg nyilvánvalóvá nem vált, hogy itt a visszaszámlálás Ideje. S ettől fogva másként éli meg a napokat, órákat, perceket. Felfedezi az élet szépségeit, a pillanat örömeit S nemcsak felfedezi, de be tudja fogadni. Akármilyen furcsán hangzik, az Írónő attól a tudattól, hogy menthetetlen beteg, letisztul az élete. Mint ahogy a zavaros víz leülepedik, valahogy úgy higgadt le, úgy válik tisztává Maxie Wander élete Is.

KI Is volt Maxie Wander?

Feljegyzései,, barátaihoz írt levelei e teljesség igényessége nélkül megfestik portréjának legfontosabb vonásait. A könyv montázs. Vibráló képek, Jelenetek az írónő életéből. Nem önéletrajzszerű írásokból áll össze a könyv. Az olvasónak, aki csak most találkozik először Maxie Wander nevével, annak a barátaihoz

Irt levelekből kell kibogoznia Maxie legfontosabb életrajzi adatait. Néhány elejtett mellékmondatból megtudjuk róla, hogy bécsi származású, az NDK-ba ment férjhez a kitűnő és népszerű íróhoz, Fred Wanderhez. Három gyermeke közül egy meghalt.

Az írónő érzésekben, gondolatokban adja vissza önmagát, családi életét, kapcsolatait. Nem arról vall, hogyan lett szerelmes a férjébe, és nem a mindennapok párbeszédét írja meg. Ogy ír, ahogyan megéli a kapcsolatait, az élet történéseit. „Nem az a döntő, amit megélünk, hanem ahogy megéljük.“ ö az „ahogy megéljük“ stílusában ír. Parádés gondolatok Jellemzik a könyvet. Az írónő tovább fűzi Arthur Miller, Goethe, Tolsztoj, Zen bölcsességeit, megállapításait, de a sok bölcs Idézet heleszövése ellenére sem lehet azt állítani, hogy csupán bölcsességeket tartalmazó könyvet olvasunk;

Maxie Wandert halálfélelme nem bölccsé, hanem még emberibbé tette. „A legrosszabbat kell megélnünk ahhoz, hogy emberré váljunk.“ És 6 olyan emberré vált, aki átlátott az életen, aki oda tudott figyelni az emberekre, és akire odafigyeltek az emberek. Másmilyen életformája volt, mint a hétköznapi embernek. így az olvasmány Jó arra Is, hogy belelessünk egy írónő leikébe, gondolatvilágába. Mivel barátaihoz írt leveleit és naplórészletelt olvassuk, nagyon közvetlen és bizalmas stílusban íródtak a sorok. Maxie Wanderban nem a halálfélelemtől megtört nőt látjuk, hanem azt a rokonszenves, vonzó e- gyéniséget, aki önzetlenül segít barátainak. Megérteni, odafigyelni és szeretni kell egymást — ez az üzenete Maxie Wandernak. Nem felszínességgel szeretni, hanem mélyen és tisztán. Sajnos, Maxie azután fejti meg a boldogság bonyolultnak látszó

képletét, amikor már tudja, kevés az ideje nyakig merülni benne. Leveleiben ott az élő emberekhez küldött kiáltás: A boldogság az élet. Hagyjuk egymást élni. Nem kell gán- csoskodnl, bántani sem a másikat, se önmagunkat Ilyen egyszerű ez.

A halál felé induló negyvennégy éves írónő harag nélkül tekint visz- sza, és magyaráz, hogyan kellene élnünk. „Mindenkinek meg kell találnia azt az életformát, amely a külvilággal való ésszerű kapcsolat fenntartása mellett a legkevésbé teszi tönkre“ — állapítja meg.

És ez nem Jelentéktelen megállapítás, mint ahogy a kővetkező sem az: „Legjobban a fiataloknál ijeszt meg az ún. Józan ész, mert nem más, mint a nyílt érzelmek, fantázia és életkedv hiánya.“

Sorai elgondolkoztatóak, megfon- tolandők. Aki szereti a magvas gondolatokat, a miértek okfejtését és a lélek változó képeit, azok figyelmébe ajánlom ezt a könyvet.

balázs—