Új Ifjúság, 1988 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1988-06-22 / 25. szám

új ifjúság 7

'Adeline félretette a szempillafestéket, és a szemét kezdte el festeni, A homlokán gyöngyözött az Izzadság. Letörölte a papír zsebkendővel, és folytatta a szemfestést.

Délelőtt tíz óra volt. Irtézatos meleg. A kintornás valami századvégi keringőt játszott, de a hangját egyhamar elnyomta egy artl- kulálatlan hangokat kibocsátó zenegép üvöltése.

Felkelt a kis tükrös asztalkától, és elővette a virágos ruháját. A krtnolin már nem volt divatban, de — a varrónője szerint — ennél előnyösebb szabás aligha akad a számára: a krinolin mindent eltakart.

Elnézően szemlélte magát a tükörben. Átment a belső udvaron, összeszedte a baseballütőt, a kesztyűt és a sapkát, amit Oscar szórt széjjel a cserepek közt, és ráállt a fürdőszobai mérlegre. Levette a cipőjét, és úgy is megméredzkedett: hetvennyolc kilót és negyvenkilenc dekát nyomott. Biztosan elromlott a mérleg: egy héttel ezelőtt, amikor a diétát elkezdte, ugyanennyi volt a súlya.

Megint átment a belső világítóudvaron. Egyszer, ahogy Oscar jósolja, be fog szakadni alatta a föld, ha nem fogy le. Elképzelte, ahogy lezuhan a divatcikkboltba. Á törökök,akik az apjától a boltot bérlik, gyűlölik őt. Jót nevetne Aziyadé meg Nadir, ha látnák, hogy több méter puplin alatt fekszik betemetve.

Bement az ebédlőbe, és mintha először látta volna a bágyadt családi fényképeket: ő maga, hathónapos korában, mint a „Veracruz legjobban táplált csecsemője“ verseny győztese. Kilencéves korában, a Carrillo Puerto Színházban, amint éppen juan de Diós Peza »Anyám, édesanyám« című költeményét szavalja. Oscar, újszülött korában, abban a hatalmas mózeskosárban, amit a nővérétől örökölt. Oscar tavaly, az Ifjúsági Golfegylet játékosaként. A szülei, az esküvőjük napján, az apja kadétruhában. Guillermo a Durango fedélzetén, tengerészszázadosi egyenruhában. Guillermo, ahogy egy hadművelet alkalmával kezet szorít az elnökkel. A háttérben Hortensia, napernyővel, ahogy rettentő büszkén tekint férjurára, bár kissé feszeng a kormányzó felesége és Goicochea parlamenti képviselőnő közt. Adelina, tizenöt évesen, ahogy az apjával táncol a Tenger hullámain, a Zöld Klub vagy az Igézet dallamára. Micsoda nap volt! Jobb, ha elfelejti. Ki a fene hívatta meg vele az Osorio lányokat? A kamarás meg sose ért oda a kaszinóba: inkább vállalta, hogy Guillermo megharagudjék rá — pedig kérlelhetetlen, harciasán szadista tanára volt a tengerésziskolában —, semhogy nevetségessé tegye magát azzal, hogy AdelH nával táncol.

— De szomorú is mindez — hallotta a' saját hangját. — Na tessék, már magamban beszélek. Biztos azért, mert nem reggeliztem. — Kiment a konyhába. A turmixgépen kevert magának egy banánturmixot sűrített tejjel. Lassan megiszogatta, és közben átlapozta a Szerelem hurrikánját. Még nem is látta a Heti Képregénynek ezt a számát, az anyja felejtette a gáztűzhely mellett. Milyen irigy Hortensia! Vajon miért dugdossa előlem a képregényeket? Hiszen már nem vagyok kislányl

„Csak a vágyaidra hallgass“ — tanácsolta a Szerelem hurrikánja egyik szereplője, Adelina könnyedén megremegett a rajzon szereplő férfi meztelen felsőtestének láttán. Na de az volt aztán a remegés, amikor az apja irattartójában megtalálta a Csábítás a lánykollégiumban, avagy . Lisette el- csábítását-t. Jaj, ha Hortensia — vagy még rosszabb esetben Guillermo — rajtakapná!

Visszament a fürdőszobára. Nem mosott fogat, csak szájvízzel öblögetett, és megdörzsölte a fogait a törülközővel. Elindult a szobájába, de csöngött a telefon.

— Dagikám ...

— Mit akarsz, te rohadék, te kis hülye törpe?

— Nyugi, csak a fater üzent neked valamit. Különben látom, bal lábbal keltél. Mi van, csa knem híztál újabb száz kilót?

— Mi közöd hozzá, te tökfe], te idióta? Ki vele, mit akarsz, nem érek rá.

— Hová sietsz? Talán csak nem fogsz felvonulni a karneválon Letícia helyett szépségkirálynőként?

— Tudd meg, hogy az a gyengeelméjű indián szuka se nem szép, se nem királynő. Csak a családja felvásárolta a szavazatokat, ő meg még az utcaseprővel is lefeküdt a szervező bizottságból. így könnyű.

— Majd belehalsz az irigységbe, Dagikám. Mit nem adnál, ha most Letícia helyében lehetnél, és a felvonulásra készülődnél?

— A felvonulásra? Hát tudod mit, teszek á felvonulásra. Fütyülök én rád is, meg Letíciára is, meg a felvonulásra is, elmehettek a jő büdös francba.

— Na, de szépen beszélsz. Hol tanultad, mondd csak? Nem Ismertelek erről az oldaladról. Kár, hogy a papáék nem hallják.

Menj a fenébe.-— -Nyugi, nyugi, Dagikám, mi a hézag, mi van veled, szóhoz se jutok melletted ... Ide figyelj, apa azt mondja, itt maradunk ebédre Boca del Rióban az altengernagy- gyal, hogy érted küldi a kocsit, mert aztán nem lehet majd közlekedni.

— Nem, nem, köszönöm. Mondd meg neki ,hogy sok tanulnivalóm van. Különben se bírom elviselni azt a vén trotty altenger- nagyot. Folytön a hülye vicceivel szórakozik, a papa meg kötelességszerűen nevet mindegyiken.

— Hát jól van, azt csinálsz, amit akarsz, de ne zabái) folyton, most, hogy senki nem lát.

— Menj a búsba, és ne cseszegess már!

— Mi van, nem fogadsz szót a mamának? Na, ezt még megkeserülöd, meglátod.

Adelina lecsapta a telefont. Majdnem elsírta magát. Rettentő melege volt. Kinyitotta a Walt Dísney-matricákkal teleragasztott gyerekszekrényt. Kivett belőle egy vonalas füzetet meg egy zöld golyóstollat. Leült az ebédlőasztalhoz, és írni kezdett:

Drága Alberto!

Már rengeteg levelet írtam Neked ebbe a füzetbe, de persze egyiket sem küldtem el, különben is mindegyik ugyanarról szól. Az öcsém megint rettenetesen megsértett a telefonban, a szüleim meg nem akartak elvinni Boca del Rióba. Vagyis Guillermo biztos elvitt volna, de Hortensia az urah mában tartja. Gyűlöl engem, féltékenysége bői, mert látja, mennyire imád a papám, és mennyire törődik velem.

0 bemutatott bennünket egymásnak, miért mondtad, hogy „nagyon örülök".

Késő van, Alberto. Megyek, rohanok Hozzád. Már csak egyvalamit szeretnék mondani búcsúzóul. Megígérem Neked, hogy most aztán tényleg lefogyok, és a jövő évi karneválon, igen, én leszek a SZEPSEG- KIRÁLYNŰI (Az arcom nem csúnya, ezt mindenki mondja.) Elviszel majd úszni Mo- camböba, ahol egyszer Letíciával láttalak? (Ti, szerencsére, nem láttatok engem. Fürdőruhában voltam, úgyhogy beszaladtam a fenyőfák közé.)

De jövőre, esküszöm, szebb leszek és soványabb, mint ő. Irigykedni fog, aki csak lát majd minket, hogy velem lehetsz, elhiszed, Alberto?

A viszontlátásra, szerelmem. Nemsokára találkozunk. Örökre a Tiéd:

'Adelina

Visszament a szobájába. Ránézett a Buga Bunny órára, a füzetet az ágyra tette, a tükör előtt megigazította a festéket az arkocsija, Miss Mexikó, Miss Kalifornia, az Országos Filmgyár Orchideái, a Cigánytá- bor — a lányok majdnem elbőgták magukat, olyan melegük volt, annyira féltek, hogy leesnek, olyan keserves volt ott állniuk mozdulatlanul —, Idill a Vulkán Árnyékában, Mexikó Meghódítása, Ezeregyéjszaka (kartonpapírból}, fiitterekböl és rongyokból összeeszkabált rémálom. Aztán egy teqilaszagú lehelet: — Gyere, kisanyám, megjött a királyod — és egy rámenős ölelés. Adelina dühösen megfordult, de hát ki volt az, honnan tudhatná, hogy ki pi- maszkodott vele ebből az örült tömegből?), az Öböl Kalózai a Kincses Szigeten, Népi- zenekar, Guadalupei Szűzmária, Rézbőrűek, a Kéken Fénylő Égbolt, Valentina és Pan- cho Villa, Búvárok a Szirének Országában, Űrhajósok és Holdlakók.

Egyszer csak az egyik erkélyről leröhögnek az Osorio lányok, hogy még a karnevál hangzavarán is áthallatszik a hangjuk: — Digi-dagi, daganat, gyere már fel. Mit keresel ott lent, a parasztok meg az indiánok közt?

Mintha mindenki meglátta volna, mintha mindenki őt nézné. Adelina nyelt egyet, és összeszorította az ajkát. Végre feltűnt a kocsi a szépségkirálynővel és udvarhölgyeivel. Első Letícia a trónusán, a kadétok kivont kardja védelmében, Alberto is ott van, közvetlen mellette. Leticia irul-pirul, mosolyog, fürtös parókáján ott a korona, integet, csókokat dobál a levegőbe.

— Mennyire másnak néz ki egy lány, ha rendesen van kikészítve az arca! — gondolta Adelina. A nap csak úgy szikrázott a jogárán, a' koronáján, a ruháján. Kitört a tapsvihar. Első Leticia boldogan fogadta a tömeg éljenzését, ott ült, öt méterrel felettük a papírtrónján, amely holnapra a szemeibe kerül.

— Majd meglátja, majd meglátja, hogy jövőre más lesz a szépségkirálynő — mormogta a foga közt Adelina. De akkor valaki ledobott valahonnan egy nejlonzacskót, és Adelina fején piros anilinfesték csörgött végig, éppen abban a pillanatban, amikor a szépségkirálynő elment mellette. A tömeg hangosan hahctázott. Még Leticia is észrevette őt a tömegben, és ő is felnevetett. Alberto is kimozdult szoborszerű pózából, és felkacagott.

Csak egy pillanatig tartott az egész. Ä kocsi eltávolodott. Adelina ruhája ujjába törölte az arcát. Felnézett az erkélyre, ahol az Osorio lányok sajnálkoztak a történteken, és hívták, hogy menjen fel.

Konfettifelhőt szórtak rá, a konfetti ráragadt a nedves arcára. Utat nyitott magának a tömegben, futni kezdett. De mivel vége volt a felvonulásnak, az utcák fele voltak indiánokkal, buzikkal, maribuánaszi- vókkal, ellenséges idegenekkel, csuklyásokkal, tovább szórták a konfettit Adelinára, akinek már a lihegő szája is tele volt, ott táncoltak előtte, elállták az útját, a mellét tapogatták, papírtrombitával fújtak az arcába, faragott botokkal csapkodták.

Alberto egyre messzebb került tőle, és nem szállt le a kocsiról, hogy megvédje őt, hogy bosszút álljon érte, hogy a kardjával nyisson neki utat. Guillermo meg már elkábult Boca del Rióban a nyolcadik sörtől, már előre nevetett az altengernagy erotikus viccein. Aziyadé és Nadir ott táncolt mellette Drakula- meg Frankenstein-á! arcban, üldözőbe vették, bekerítették, énekeltek, rettentő megalázó dalocskát rögtönöztek, azt ismételgették véget nem érően: — Fes- tékes az Adelina, anilinos a pofija, nem kell egy kis Fogyasztina? Nem kell egy kis Fogyasztina?

Megpofozta őket, toporzékolt, a gyerekek megpróbáltak visszaütni, aztán egy Krampusz meg egy dona Inéz szétválasztotta őekt. Aziyadé és Nadir elmenekültek, de a dalocskát tovább énekelték. Adelina tovább futott, s aztán végre fel a házuk lépcsőjén, és beszaladt a felforgatott szobájába.

Oscar volt ott a baseballcsapat tagjaival. Oscar volt ott a bandájával, Oscar mégsem maradt ott Boca del Rióban, Oscar ott volt a felvonuláson ...

A füzete a földön hevert, nyitva, összegyűrve. Oscar gyűrte össze, meg a többiek. A levél utolsó oldala tele volt ujjlenyomatokkal, elmosódott rajta a tinta, a papír elszakadt, hatalmas vörös anilinfoltok éktelenkedtek rajta.

Biztos kinevették, biztos még most is nevetnek, anilnifestékes zacskókat dobálnak az emberek arcába, konfettit a nyitott szájukba, tojást törnék szét a járókelők, az álarcosok, a nézősereg fején.

— Te rohadék buzi, te piszok törpe, te szemét! Bárcsak jól elvernének, bárcsak szétvernék a pofád, bárcsak bőgve jönnél haza, mint valami buzi, bárcsak megdögölnél, te is, meg az a kurva Leticia is, meg azok a hülye Osorio lányok, meg az a hülye, szarházi kadét, még az egész rohadt Karnevál, meg az egész világ!

Fájdalmas dühvei átkozódott, kiabált, gesztikulált, széttépte a levelesfüzetét, aztán összetaposta a papírdarabkákat, a falhoz vágta a kozmetikumos üvegecskét, a szemfestékte, a Sanborns kölnisüveget.

Megtorpant, és a Walt Disney-figurákkal teleragasztott tükörben megnézte szőke haját, zöld szemét, sápadt arcát, melyet vörös anilinfesték fedett, meg szemfesték, izzadság, konfetti, rúzs, alapozó, könnyek. Zokogva leroskadt az ágyára, ée azt hajtogatta: — Majd meglátjátok, jövőre majd meglátjátok. (Xantus Judit fordítása)

Jósé Emilio Pacheco:

Szépségkirálynő

Bár ha annyira törődne PéTénf, már el- \ küldött volna /ő messzire, S'0myölcrszágba, Kanadaba vagy Angliába, váay bárhová, nem gor^olqd? Elküldött ebből a -po- 1’

kőiből.JÍhol' Nélküledr-metfíj}lróm ki tovább. J

Abb^pagyt.áJSi^SfefííS kibújta azt,, feőgy „ahol tetfcfíied nem bírom ki tovább^

Drága Alberto, nemsokára elmegyek-'itthonról, és újra látni foglak, bar~Té rám se fogsz nézni, hiszen Leticia karneváli kocsiján leszel. Pedig ö nem méltó Hozzád, ezt őszintén mondom. Olyan... olyan nem tu* dom, milyen vagy a kadétegyenruhádban. Nem volt még olyan kadét a tengerészet történetében, amilyen Te vagy. Ö pedig nem is olyan szép, amilyennek Te látod. Persze vonzó Jelenség, nem véletlenül lett karneváli szépségkírálynö. De hát, hogy is mondjam, elég közönséges lány, olyan amiből tizenkettő egy tucat, nem gondolod?

Ráadásul mindenkivel kikezd. Rettentő beképzelt. Én már óvodás kora óta ismerem.

Az Osorio lányok meghitt barátnője, pedig azelőtt folyton ócsárolta őket. Azért van velük sülve-főve, hogy erígem becsméreljenek, csak mert jobban tanulok, mint ők. Hát persze, nem véletlen: én nem járok bulikba meg ilyen helyekre, nem korzózok a főtéren, nem mászkálok egész nap fiúk- kai. Én folyton csak Rád gondolok, szerelmem, meg arra a pillanatra, amikor majd újra rám emeled a szemed.

Hát Te, Alberto, emlékszel-e még rám? Már biztos azt Is elfelejtetted, hogy két éve ismerkedtünk meg — akkor kezdted a tanulmányaidat a tengerésziskolában —, amikor én elkísértem a papámat Antón Lizardó- ba. A kocsiban vártam rá, Te meg a dzsipet javítottad, és odajöttél hozzám. Ez volt életem legszebb napja: amikor találkoztunk, hogy sose váljunk el többé.

Kihúzta „hogy sose váljunk el többé“.

Sokáig meghitten beszélgettünk, és én neked akartam ajándékozni a tranzisztoros rádiómat emlékbe. De Te nem fogadtad eV Megbeszéltük, hogy vasárnap találkozunk, és elmegyünk sétálni a főtérre.

Egész nap türelmetlenül vártalak. 'Aznap este sokat sírtam ...de aztán megértettem, hogy azért nem jöttél el, nehogy azt mondhassák, hogy pusztán érdekből udvarolsz nekem, mert az apám fontos posztot tölt be a tengerészeméi.

Azt viszont sose fogom megérteni, őszintén mondom, hogy a Spanyol Kaszinó év végi bálján miért táncoltál egész este Letíciával, és amikor odamentem Hozzád, és

Ű ‘j /Yix ■ \ v C \

én, keresztet vefeH, 'és ínrohant a mozaik- épcsöhj&wP^ -jé'A siarfctjui az öccse kéf-spoittérsával ta6 T k r.zo ttufáira ‘fríéntek^ele Bftca dél Ríó- ^a?). Ahogy meglátták, hogy ski vari testve í?z\ a rear-- megkérdezték tőle, hogy részt §S2-í s -maszka bálorr, vagy a Csúnyaság- királynő címére pályázik.

Adelina persze nem válaszolt, eltipegett a csillag, virág, madár és forgó alakú tűzijáték puskaporszagában. Az utcát lezárták a forgalom elől, az emberek az úttesten jártak a konfetti-, szerpentin-, sörösdoboz- és üvegfolyamban.

Csuklyások, testőrök, bohócok, római légionáriusok, balerinák, cirkuszi artisták, amazonok, udvarhölgyek, kalózok, Napóleonok, azték harcosok, álarcos, papirsisakos, Zapata-sapkás meg álarc nélküli családok vonultak a főutca felé.

Adelina meggyorsította a lépteit. Négy lány visszafordult, amikor elment mellettük. Hallotta, ahogy felnevettek: rajta nevettek, mint Oscar barátai.

Aztán végigsétált a házak kapuja elé kirakott asztalok és árusok közt, az utca zsúfolásig tele volt könnyű- és népi zenekarokkal, lacikonyhákkal, lotlóárusokkal. Nem látott egyetlen ismerőst sem (rendes ember nem ts keveredik a vidékiekkel, pláne karnevál idején), viszont a nők kárörvendően vigyorogtak rá. Elő akarta venni a zsebtükrét, hogy hátha tapasztalatlan módon túlsminkelte magát — életében először festette ki magát az anyja kozmetikai szereivel —, de hát hova bújjék, hogy megnézhesse magát?

Nagy nehezen odaért arra a sarokra, ahova menni akart. A meleg, az elviselhetetlen zaj, a sok idegen' test közelsége enyhe rosszullétet váltott ki belőle. Az emberek tapsolni kezdtek, és megjelent az első nyitott kocsi: lasszós lovasok és pueb- lai népviseletbe öltözött babák, aztán lelkes kiabálás és nagy zenebona közepette felvonult az első jelmezes csoport: .pávatoliakkal ékesített táncosok. Aztán vikingjelmezes mulattok következtek, szerpentinekkel borított sas-lovagok, bikinis, rumbatáncosnő- tcllas dokkmunkások. Aztán meg a Ku- Klux-Klan-jelmezesek, ősemberek, XV. Lajos udvara (érezte, hogy lökdösik és tapogatják), Hófehérke és a hét törpe, Kékszakáll és a feleségei.

Megkezdődött az allegorikus kocsik felvonulása, egyiket-másikat traktor húzta, a többit teherautókra építették: a Sörgyáriak

i