Új Ifjúság, 1988 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1988-06-01 / 22. szám
I új ifjúság 71 • Mázik István versei: Mese a királyról Mint fájdalom szállt a hír: leomlott a vár* az idő is szinte megállt. Szóltak: „Kelj fel és járjl“ Üszkös romofi közt elindult a király. Véreb megugatta, nyomában vijjogott sok keselyű, gyász borult őszülő fejére. Porból égig lendült a király: úszkált csillagtól csillagig, mégsem lelte honát, Tündér Ilona hol lakik. Felhők mögül, ha letekintett, meglátta a jelent, mit ember épít idelent, véges határok felett a végtelent. Szíve lángolt, fejében izzott a gondolat; legyen bár sorsa átok és tövis, földre száll ismét, alkotni újat, emberit. Megérkezünk Elbőbiskolván a perceket hányszor várjátok: becsenget valaki hozzátok S mi megérkezünk torkunkban kaviccsal tenyerünkben szeggel zsákunkban tündöklő üveggolyókkal Szkukálek Lajos tusrajzai Bűnös-e... Bűnös-e, ki mindig bűntelen volt? • Ki ő, milyen férfi? Emlékszik egy-egy nyárra, az elpattant hűrú gitárra, egy arcra .., Bezárul mögötte az ajtó. bűntelensége bűn, nyughatatlan és halandó... Az álmok, a vágyak felette elszállnak. Helyre kerülnek Apám a dalokat eldalolták Itt verendákon fonnyad a felfűzött paprika s bereteszelik az ajtókat Megpihen a kint felejtett csizma felsóhajtanak a lecsupált almafák Pincékből száll fel a borillat Helyre kerülnek apám a legendák Ne Nyelvünk hegyén fájnak a szavak; a világot vizsgáljuk nagyító alatt — hangok; vonat-kerekek kattogása, lelkek, koponyák némasága. Barbár világ, ne ronts Attilára! Nagy zsé: Naplót vezetek, rendetlenül ™ tiazárdnak rendetlenül, légy híve, óh.., Folytatnám, de nem közölnék. Pedig még senki annyt időt nem töltött a szerkesztőségben, mint én. Volt Időszak, amikor az íróasztal volt a fekhelyem. Nem akar ódzott hazamenni, meg nem is volt hova, meg minek. Minek strapáiba magát az ember, ha másnap úgyis vissza kell menni a munkába? Nem igaz? 'A Dzsont az más. Szép szál cigány volt világéletében. Ügy tanult meg olvasni, hogy feliratos filmeket nézett a tévében. Meg lóversenyre járt, és kénytelen volt kitölteni a befutócédulákat. Szóval így megtanulta a betűvetést is. Elég jól ment neki. A. jó édesanyja nevét is dupla vével irta, mint a legkedvesebb lováét, a Wednesdayét. Valahogy így, hogy W, mint Róza. . Aztán amikor felfette az utolsó pénzét is a Wednesdayre, amelyik elsőnek futott be a vágóhídra kényszervágásra, megállt ősi ataviszt.ikus ösztönénél fogva a sarki kocsmában, és megtette élete újabb magvas ki- jelentését: — Fiúk, az élet nem ér egy kalap szamócát sei Ez egyébként is korszakalkotó megállapítás volt, mert egy kalap izé, szóval szamóca ma primőr áron valóban briliáns pénzbe kerül, és ha az élet nem ér ennyit, akkor valóban nem ér semmit. De hát Dzsont rendszerint nem szamócára járt be a sarki kocsmába, majd hülye lesz kidobni érte any- nyit, amikor úgysem lehetett kapni. Szóval amikor megivott kétszer két decit tisztán, és az egészet leöblítette kétszer két decivel tisztán kísérőnek, megint kitört belőle az a marha nagy életbölcsessége, amely csak ilyenkor szokott előjönni teljes életnagyságában: — Fiúk, tudjátok, hogy mi különbség van a ló meg a nő között? A kérdés elhangzott visszavonhatatlanül, mint egy ;rosszul sikerült igen az anyakönyvvezető előtt. Olyan csend támadt a csehóban, hogy még a legyeknek a szívverését is lehetett hallani. 'A füstkarikák megálltak a levegőben, még a bicska is, amelyik éppen jól volt irányítva, de így szerencsére nem gyarapította a bűnügyi krónikát. Mindenki Dzsonit bámulta. Valahogy így nézhettek fel Szókratészre a görögök az Akropoliszon. Dzsoni némi hatásszünet után folytatta. Ez a szünet nem volt véletlen, mert éppen a másodtkszor második kétszer két decinél tartott, és tele pofa borral, ugye, nem lehet beszélni. A közmondás is azt tartja, hogy a magyar ember ivás közben nem beszél, mert nem ér rá. Lehet, hogy az angolok ivás közben is beszélnek, de mi nem voltunk Angliában, hanem a Véres bicskához címzett helyen, amely arról volt híres, hogy jóformán gyakrabban nyíltak benne a bicskák, mint az ajtó. A rendőrségi nyilvántartásban úgy szokták bejegyezni az itt zajló napi eseményeket, hogy lehet egy hullával több? A parancsnokságon már azt fontolgatták, állandó őrszobát nyitnak a Véres bicskában, hogy ne kelljen minden nap tízszer- húszszor is helyszínelni. Drága a benzin, De már én is túlságosan hosszúra engedtem a hatásszünetet, szóval a Dzsoni kimondta: — Semmi. 'Ha nem kísérték volna figyelemmel a velős eszmefuttatást, akkor újfent elmondom, hogy a Dzsont a lovak meg a nők között tett egyenleget, ami viszont a további okfejtéséből is kitűnik: — Semmi, mert mindkettőn lehet lovagolni. Igaz, hogy ö már rég nem ülte meg semelyiket sem, de véleménye azért lehet. De ez Dzsonit csöppet sem zavarta, mert időközben édes álomba szenderült egy szép bortócsába könyökölve. Lehet, hogy pompás lovakról meg hasonló szőke nőkről álmodott, de hát erről majd egy újabb galoppfutam után fog beszámolni. Mindenesetre, ha Dzsoni nem aludt volna el, akkor az én mesém is tovább tartott volna. Palágyi Lajos Kövesdi János: Samu, a csirizes kezű — Sokszor elég, ha csak szá« moini^ tanul meg az ember — mondta a helyi kilencéves iskola matematikatanára. A magyar és a földrajz szakos kollégával ebédelt az iskolai étteremben. —« Szemléletes példa erre Barkó Samu, akit az egész Latorca-Ung köze csak úgy emleget: „Samu, a csirizes kezű elnök“. Persze nem véletlenül ragadt rá ez a név. Itt születtem, ő is itt született, gyerekkora óta ismerem. Négyszer ismételte meg az elíÖ elemit, a másodikban nem en- gedték át, mert az atyának se tudott megtanulni olvasni. Máig sem tud, írni se. A nevét ugyan alákarmolja valahogy az iratok alá. Szóval az első elemiből ke- ' rült ki. De számolni, azt megtanult! Természetesen csak az alapműveleteket ismeri, és ez neki elég. A szövetkezetesítéskor- ő lett az első elnök. Négy évig el- . nökösködött, de amikor a tagság rájött, hogy ragadós kezű, nyomban leváltotta. Még a faluból is elkergették. Ekkor kapta legendássá vált nevét. Egy évig senki se hallott róla. Ám egyszer csak, galambsereg módjára, felröppent a hír: Barkó Samu ismét szövet-' kezeti elnök, a harmadik faluban. És ez így ment csaknem húsz éven át. Hol az egyik, hol a másik faluban volt elnök két- három évig. Amikor kiismerték, elűzték. De az „ügyvitele“ mindig rendben volt, papíron sohasem tudtak rábizonyítani semmit. Ha jól számolok, hét faluban volt eddig elnök. Most ötvennégy éves, és van egy 603-asa, egy Volgája és egy Ladája. Úgy értem, neki meg a gyerekeinek. Ö maga kastéllyal vetekedő házban lakik. Házat épített a fiának, a lányá« nak. A kisebbik lánya most épít« kezlk. És még mi mindene van!..« Én meg tanultam, de nem is épít« keztem, autóm van ugyan, da csak egy kéz alatt szerzett el» nyűtt Octávia. jó, ha még egy-kéj évet kibír. Vagyis mim van ne« kém? Semmim. Pedig egyidős vs» gyök Samuval — felsóhajtott. -* Érthetetlen. Az életben csakugyan elég, ha csak számolni tud aa ember. — És te nem tudsz számol-nií — kérdezte rövid hallgatás utálj a földrajz szakos kolléga. — Tudok — nézett rá megüt« közve a számtantanár. — No látod. Magad vagy rá a szemléletes példa, hogy nem elég csak számolni tudni. Intelligencia is kell... A matematikus viaszsárgán pillantott a magyar szakos kollégára, és néni volt képes lenyelni a nyálát, Somos Péter: Macskakirály Ez a történet már születésem óta a fejemben kavarog. Emlékszem nagyapám nyávogására is, ö mesélt először nekünk, vaksi kölyökmacs- káknak Micakórról. Azóta gyűjtöm a macskaposta híreit, éjszakánként a kémény tövénél kuksolva hallgatom a macskazene híradását. Bun- dám>- közben megkopott, karmom csorba lett. Már lemondtam mindenről, amikor egy ismeretlen jótevőmtől megkaptam történetem utolsó, hiányzó láncszemét. Három nappal ezelőtt szokott helyemen, a megyeház kéményének tövében levelet találtam. A nyitott borítékban fénykép volt. Az ő képe. Tessék, nézzétek meg a fotográfián, Ez ő, az egykori Macskakirály. Csodálkoztok, ugye? Tudom, -még sohasem hallottatok arról, hogy nekünk, macskáknak királyunk lett volna. Az Iskolában is azt tanuljátok, hogy ml, macskák, mindig szabadon éltünk, nem ismertük sem a szolgaságot, sem a parancsolgatást. Legendás hírű őseink nevét minden jól nevelt macskakölyök fejből nyávogta. A vasárnapi egérpecsenye mellett büszkén emlegetjük nagy testvéreinket, a természet szabad fiait, a leopárdot, a párducot, a gepárdot, a tigrist és az oroszlánt. Igen, most szabadok vagyunk, úgy élünk, ahogy őseink éltek egykor. Sőt, mi már az emberekkel is összebarátkoztunk. Ml vagyunk az ember leghűségesebb társa. Az ember pedig a mi legjobb barátunk. Bezzeg más volt a helyzet Macskakirály uralkodásának idejénl A baj azzal kezdődött, hogy az emberek állandóan verekedtek és háborúztak egymással. A harc minden percüket lefoglalta, így arra sem maradt Idejük, hogy házuk környékét rendben tartsák. A roskatag, omladozó házfalak réseiben, zugaiban gyorsan elszaporodtak az egerek. Az emberek persze rögtön nekünk estek. Azt mondták, hogy ellustultunk, keveset dolgozunk, rosszul vadászunk. Nagyapám, egy mancsig becsületes igazmondó kandúr viszont arról mesélt nekünk, hogy még soha annyit nem vadásztak a macskák, mint épp abban az időben. Képzeljétek el, volt olyan macskacsalád, ahol naponta ötször ettek egérpecsenyét. Mindez az embereket nem érdekelte. Ütöttek“ üldöztek bennünket, még ősi barátainkat, az ebeket is ellenünk uszították. Akadtak olyanok, akik azt állították, hogy a kutya nálunk hűségesebb és becsületesebb barátja az embernek. Ebből a kijelentésből aztán olyan zűrzavar keletkezett, amilyenre macskaemlékezet óta nem volt példa. Látástól vakulásig vadásztunk, doromboltunk, kedveskedtünk az embereknek. Ezt a fejetlenséget használta ki egy erőszakos kandúr. Kijelentette, hogy ezekben a nehéz Időkben erőskezű vezetőre van szükség, és kinyávogta magának a királyi méltóságot. Első királyi rendeletében megállapította, hogy az egerek ősi ellenségeink, és a macska-egér háború elkerülhetetlen. Ma már minden kölyök macska nevetne ilyen sületlenségen, hisz még a legvaksibbja is tudja, hogy az egér nem ellenségünk, hanem legfőbb fehérjeforrásunk, tehát pótolhatatlan táplálék, de abban a zűrzavarban sok macska bizony elvesztette a fejét. Macskakirály erős hadsereget szervezett. Az apró kölyköktől a fogatlan kandúrokig mindenkit kesoroz- tatott. Az utcákról hamarosan eltűntek a szabadon kóborló macskák. Még a macskanyelv is eltűnt az üzletekből. Macskakirály és minisztek rei pontos tervet készítettek arról, hogy egy macskának hány ellenséges egeret kell egy nap elpusztítania. Az emberek kezdték ismét dicsérni a macskákat. Nagyapám szerint Macskakirály ekkor lett igazán beteg. Mioakőrt kapott. Ma már tudjuk, hogy ez a betegség Japánból terjedt át hozzánk. Valódi elnevezése Miszokár, csak a mi nyávogásunk szerint ejtik Micakórnak. Kijelentette, hogy a győzelem egyedül az ö érdeme. Most már senkiben sem bízott, legközelebbi talpnyatói nyávogására sem adott semmit. Legtehetségesebb hadvezéreiről elterjesztette, hogy összepaktáltak az ege- rekked, ezért a kutyák elé vetette őket. Nézzétek csak meg még egyszer Micakór fényképét! Bundája ritkás, gyér, pocakja aránytalanul nagy, lába feltűnően kurta. Elképzelhetitek hát, mennyire gyűlölte Micakór a sziámi macskákat gyönyörű bundájukért, pompás testükért. Ügy lettek ellenségeink a sziámi macskák is. Nagyapám azt is elmesélte, hogy esténként minden macska a bundáját nyírta, ritkította, piszkította, nehogy véletlenül sziámi macskának nézzék őt Micakór macskatonái. A sors fura fintora, hogy Micakőr vesztét épp a sziámi macskák okozták. Macskakirály ugyanis betegesen hiú volt. Az elfogott sziámi macskák szőréből, bőréből álruhát varratott magának, és ebben járt-kelt palotájában. Egyik este elfelejtette levenni álruháját, és sziámi öltözetben sétált ki egy elhagyott, szigorúan Őrzött háztetőre, hogy élvezze a holdfényt. Szerencsétlenségére hűséges macskámnál észrevették a tetőn ólálkodó sziámi ellenséget, és üldözőbe vették. Micakór rohant, ahogy csak a lába bírta, közben hangosan nyávogott, megpróbált szót érteni üldözőivel. A nyávogásra felfigyelt néhány éhes, kóbor macska, köztük nagyapám is. A konc reményében ők is üldözőbe vették; de egy éles kanyarnál Micakőr megcsúszott és a mélybe zuhant. Nagyapám viszont még halála percében is állította, hogy nem a csúszós tetőcserép okozta Micakór vesztét, hanem ő akasztott neki lábat, mert feltűnően kurta végtagjairól azonnal felismerte a gyűlöli Macskakirályit. T
