Új Ifjúság, 1988 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1988-05-25 / 21. szám

„Tizenkilenc éves fiú vagyok, most katona. Megismerkedtem egy lánnyal még a katonaság előtt, akivel később összevesztem, majd kibékültünk. Érdemes Írnom neki?“ Szerintem megéri jelentkezned nála, hisz úgy váltatok el, hogy egymáshoz tartoztok. írj neki le­velet, egyelőre ne keresd szemé­lyesen. Számolnod kell azonban azzal, hogy elutasít, nem vála­szol a leveledre. Ez egyértelmű válasz lesz, amit tudomásul kell venned. De most próbáld meg a levelet. „Tizenöt éves lány vagyok. Rö­vid időn belül két huszonnégy éves fiúval ismerkedtem meg, most mind a kettővel járok, de ők nem tudnak egymásról. Mit tanácsolsz?“ Mivel te még iskolaköteles vagy és kiskorú, lebeszéllek a fiúkról. Túl nagy a korkülönbség is. Rá­adásul nem tudsz kettőjük közül választani, ezért azt tanácsolom, hogy keress harmadikat, de kor­ban magadhoz valót. Egy huszon­négy éves fiatalembernek egész más az életfelfogása, mint egy tizenöt éves gyereklánynak. Tud­ják a fiúk, hogy hány éves vagy? Még nem kérték tőled a személy­azonosságit? Légy az elkövetke­zőkben mértéktartó, nem kell az életet habzsolni, hanem okosan beosztani. Nem lesz semmi ba­jod, ha kötelességeidre hivatkoz­va (értsd alatta az iskolát) visz- szautasítod udvarlóidat. „Tizenhat éves lány vagyok, já­rok egy fiúval, aki nagyon sze­ret. Én nem szeretem őt, de na­gyon sajnálom. Közben megismer­kedtem egy másik fiúval, akihez viszont vonzódom. Mi a vélemé­nyed?“ Szánalomból nem lehet senki­vel sem járni, így minél előbb szakíts a fiúval. Nincs is szük­séged í másik fiúra hivatkozni, mert az érzelmeid a döntők. A másik fiúba sem szerettél volna bele, ha nem érezted volna sza­badnak magadat. Az Igazi szere­A mai nőt szépségideál: dús haj és sima, szőrtelen bőr. Azok a fotómodellek, akiknek képét a különböző magazinokban látjuk, pa- tyolatbőrűek és nincs szőr sem a lá­bukon, Sem a hónuk alatt. Sajnos, ez csak eszménykép, a valóság egészen más. A legtöbb nőnek szőrös a keza és a lába, sőt némelyiknek még az arca ts, főleg az úgynevezett „ba­juszportán“. Ez természetesen nem tekinthető betegségnek, de kellemet­lenséget okozhat. Mielőtt hozzálátnánk a szőrök el­távolításához, nem árt tájékozódni az emberi szőrzet szerkezetéről. A szőr­szál élő része csak a gyökér, mely mélyen a bőr alatt van, a bőr feletti pedig nem élő, hanem halott sejtek­ből áll. Különbséget kell tenni a szőrszál és a pihe között. Az egyik és a má­sik is megtalálható a test egész felü­letén, a tenyér és a talp kivételével. Az újszülött testét parányi színtelen és szinte láthatatlan pihék borítják. A pubertásban a nemi hormonterme­lés folytán androgénnek nevezett fér- fihonmon kerül a szervezetbe. E hor­mon hatására a pihés szőrzet elsztne- ződik, megvastagszik, főleg hónunk alatt és a nemi szerv tájékán. Ha a nő testén és arcán túl erős a szőrösödés, az általában annak kö­vetkezménye, hogy szervezete túl sok férfihormont választ ki. Vannak azon­ban olyan esetek is, hogy a hormon szintje normális, de a szőrszálak gyö­kere érzékenyebb erre a hormonra és erőteljesebb szőrzet alakul ki. Bizo­nyos gyógyszerek hatására ts foko­zódhat a szőrösödés. Örökletes tényezők Is szerepet ját­szanak ebben, mert bizonyos csalá­dokban, illetve etnikai csoportokban, különösen a dél-európai és a közel- keleti népek körében kifejezettebb a szőrszálak növekedése, mint például a skandináv és az angolszász vidéke­ken. A fehér fajhoz tartozók szőröseb­bek, mint a négerek, s legkevesebb felesleges szőrszálra az ázsiai népek és az amerikai indiánok panaszkod­hatnak.-f gyógykezelés A legtöbb Ilyen panasszal orvoshoz forduló nő nem szenved semmilyen betegségben. A pubertásban kezdődik a férfihormonnal összefüggő szőrnö­vekedés, és lassan ugyan, de egyre kifejezettebbé válik. Ha túl gyorsnak tűnik a szőrszálak szaporodása, és egyéb férfias tulajdonságokat is ész­lel a nő, részletes vizsgálatra van szükség. Mivel nincs olyan gyógyszer, amely kifejezetten a szőrszálak eltfln­lem nem hagy lehetőséget más­ba szeretni. Szedd össze az erő­det és szakíts a fiúval. Becsüle­tesebb lesz, mint sajnálatból el­fogadni a szerelmét. Idővel úgy is rájönne, hogy részedről ez üres kapcsolat, s akkor még nagyobb fájdalmat okozná] neki. Ha az el­ső fiúval már szakítottál, akkor elfogadhatod a másik fiú udvar­lását, de addig ne! „Terhes vagyok és most attól félek, hogy a magzatot károsítot­tam a fájdalomcsillapítókkal, a- melyeket beszedtem. A foghúzás hat a magzatra? Mi a vélemé­nyed problémámról?“ Orvosi problémával fordultál hozzám, így nem marad más le­hetőségem, mint orvoshoz irányí­tani téged. Minden terhes nő a terhességgondozási tanácsadóba tartozik, ahol személyesen foglal­koznak vele, megválaszolják kér­déseit, felkészítik-a terhesség el­következő időszakára, felhívják a figyelmét a káros tényezőkre stb. Legfőbb ideje, hogy nőgyógyász­hoz fordulj és mondd el neki ag­gályaid. A tények ismeretében tud az orvos tájékoztatni az e- setleges károsítás fokáról. A fog­orvos figyelmét is szükséges fel­hívni a terhességre. „Két éves házasok vagyunk és még nincs családunk. Hallottunk a lombikbébiről, és szeretnénk tudni bővebbet róla. Nekünk is lehetne ilyen gyermekünk?“ Két évi gyermektelen házasság esetében már kezelik a házasfe­leket. Meglep, hogy nincs állan­dó kezelő orvosod, aki iránt tel­jes bizalommal volnál. Ha hor­Szörtelenítési gondok monzavaraid vannak, azt is ke­zelni kall, de nem írsz erről sem. Ha majd a klasszikus gyógy­módokat (gyógyfürdő, ambuláns vagy kórházi kezelés) abszolvál­tad és hatás nélkül maradtak, le­hetségesek a progresszív kezelési formák és megoldások. Nálunk a mesterséges megtermékenyítés — vagyis a pete ondóval való meg­termékenyítés laboratóriumi úton, majd az anyaméhbe való behe­lyezése — még kísérleti stádium­ban van, tehát nem vehető ruttn- gyógymódnak. A módszer alkal­mazása függ attól is, hogy a há­zaspárnak miért nem lehet gyer­meke. Ezt a módszert azoknál az asszonyoknál alkalmazzák, akik­nek petevezeték-dugulásuk, vagy peteérési rendellenességük van. Nálad ez az objektív ok még nem jött szóba, így arra kell kezel­tetni magad, ami adva van. Igye­kezz egy állandó nőgyógyászt szerezni magadnak, hiszen hosz- szabb kezelésről van szó. „Pincérnő vagyok és szeretnék légikisasszony lenni. Mire van szükségem ahhoz, hogy ez a vá­gyam teljesüljön?“ Alapfeltétel az érettségi vizsga letétele, így tanulj tovább. Ne fe­ledkezz meg a nyelvtanulásról sem. Mindez hozzá segít ahhoz, hogy utána Jelentkezhess a Cseh­szlovák Légitársaságnál (Cs. ae- rolínle) és kérhesd felvételed. Szükséges még a jó egészségi ál­lapot és a kellemes külső. Terved eléggé a „légből való“. „Szakközépiskolás vagyok és szeretnék színművészetit végezni magyar nyelven. Milyenek a le­hetőségeim?“ Ha rendszeresen olvasod a cseh­szlovákiai magyar sajtót, akkor találkozhatsz a Magyar Területi Színház tagfelvételi hirdetéseivel. Jelentkezz az érettségi vizsga után ilyen tagfelvételire, és ha felvételt nyersz, a színház java­solhat tehetséged szerint tovább­tanulásra mind Budapestre, mind Bratislavába. VERONIKA tetősére szolgálna, sokan kizárólag kozmetikai szörtelenítési módszerek­kel kísérleteznek. Ha az orvos megállapítja, hogy va­lóban a férfihormon túltermelése okozza a felesleges szőrszálakat, gyógyszert ír tel a férfihormon ter­melésének csökkentésére, vagy pedig olyan gyógyszert, amelyik megakadá­lyozza, hogy a szőrtüszők reagálja­nak erre a hormonra.-f MIT TŰD A KOZMETIKA? Elsősorban azt kel! szem előtt tar­tant, hogy nincs olyan általános mód­szer, amely mindenkinek megfelelne. Figyelembe kell tehát venni a bőr ér­zékenységét, azt Is, hogy időigényes eljárásról van-e szó. és hogy nem túlságosan drága-e. íme tanácsként néhány ötlet: Kendőzés megfelelő alapozó púder, krémpúder vagy folyékony púder „el­tüntetheti“ az arcról a felesleges szőr­szálakat. A kendőzés kifejezettebb „szépséghibákat Is“ láthatalanná tesz. Szőkftés: a vékony pihék' általában színtelenek, de lehetnek kifejezetten sötét színűek. Ilyenkor segít a szőkí­tés, ez különösen a „bajuszkára“ ér­vényes. Hatszázalékos hldrogénpero- xidot használunk néhány csöpp ammó­niákkal. Gyógyszertárban vásároljuk ezt a szőkítő szert, és mondjuk is meg. hogy mire fogjuk használni. Borotválás: Ez a legkönnyebb, leg­biztosabb, leggyorsabb és legolcsóbb szörtelenítési módszer. Ez a megoldás ts csak rövid időre hat, mert egy-két nap múlva Ismét kiütközik az arcon a szőrzet, s mivel rövid, erősebbnek látszik. Szőrtépés: egy-egy hosszabb szór- •zálat pinzettával Is eltávolíthatunk. Van azonban ennek a módszernek' egy kis hibája Is. Számolni kell a fer­tőzés veszélyével és azzal, hogy he- ges marad a bőr. Mivel nem kimon­dottan tövestül szakad ki a szőr, ha­nem csak a bőr felülete alatti részéig, megeshet, hogy a bennmaradó rész befelé kezd nőni a bőrbe, s ez okoz­hat fertőzést. Elektrolízis: Ez az egyetlen mód­szer a tartós szőrtelenítésre. Vékony tűvel beszúrnak az eleven szőrtüszö- be, egészen a gyökérig, és elektromos árammal megsemmisítik, az elhalt szőrszálat pedig pinzettával kitépik. Ez az eljárás hatékony, de fájdalmas és hosszú időt vesz igénybe, tehát elég drága is. Csak kisebb bőrfelüle­ten szokás alkalmazni. Számolni kell azonban azzal a veszéllyel, hogy az eljárás nyomot hagy a bőrön, külö­nösen, ha hozzá nem értő személy vagy ügyetlen szakember végzi. NŐIESEN KIHÍVÓ A szoknyadivatot két stílus jellemzi: a bő, szinte bokáig érő és a rövldebb, szűk vonalvezetésű. Az utób­binak néhány érdekesebb változatát mutatjuk be. Ezek sikkesek, nőiesek, szinte kthfvóak. Fő jellemzőjük az oldalán vagy a hátán lévő hosszú hasíték, a kiemelt derékrész és a hangsúlyos csípő. Ügyeljünk, hogy jő minőségű anyagbői készüljenek, mert csak akkor tart­ják meg formájukat. FOGYÖKÜRA Olvasóink kérték, hogy gondoljunk a fogyni vágyókra, közöljünk számukra diétákat. Az alábbi két kúrát Is olvasóink ajánlották mint kipróbált és bevált recep­teket. Az elsővel szavatoltan lehet fogyni tíz nap alatt 2—3 kilót, a másikkal pedig havonta ff kilót. ' Tíz nap alatt 2—3 kiló 1. nap: 1 kiló narancs 2. nap: fél kiló kemény sajt 3. nap: fél kiló prágai sonka 4. nap: 6—8 tojás 5. nap: fél kiló főtt burgonya 6. nap: fél kilő csirke- vagy marhahús 7. nap: fél kilő tehéntúró 8. nap: tea 9. nap: fél kiló virsli 10. nap: fél liter tej E fogyókúra Ideje alatt Iható árványvíz és édesítő­szerrel ízesített tea vagy kávé. Tíz nap alatt 2—3 kiló adható le általa. Egy hónap alatt 8 kilé Almadiétának is nevezhető ez a fogyókúra, mert heti két almanapból áll. Tehát hetente két-napon semmi más ételt nem szabad enni, csak almát, még víz sem Iható. E napoknak bármelyik szakaszában, amikor úgy érzi az ember, hogy éhes, megeszik 1—2 almát nyersen. Ez az alma mennyiség a heti 2 napra lehet 2,5—3 kiló, ameny- nyl jólesik, vagy amennyit a szervezet kíván. A többi napokon normálisan lehet étkezni, de ajánlatos a szo­kásosnál kevesebbet enni. A szerda és a szombat lenne a legideálisabb az almadiétára. Az orvosok megállapítása szerint az alma kitűnő víz- hajtő, és így elősegíti a fogyást. A kúra segítségével egy hónap alatt 6 kilő adható le. A Szocialista Ifjdségt Szövetség Szlovákiai Központi Bizottságának lapja. Kiadja A Smena Kiadóvállalat. Szarkáéit óság: Leákova I, 812 84 Bratislava Telefon: 433 79, 468 19 Főszerkesztő: Pőszarkssztő-belyattes: CSIKMAK IMRg NESZMERI SÁNDOR Nyomta a Západoslovanské Hadarna, 812 62 Bratislava, * Odborárska aám. 3. Előfizetési díj: agy ávra $2.- KCs, tál évre 28,- Kis. Tar laszti ■ Posta Hlrlapizolgálata. Előfizethető minden posta­hivatalnál vagy kázbeiltőoál. i A lap költőidre a PNS, Ostredná espedtcta a dovoz tlaőa, 813 SÍ Bratislava, Oottwaldovo aám. S. 6 ttján rendelhető mag. Kéziratokat nem őrzőnk mag ás aem kOldOak vissza. Inda» 498 02 Í \ I

Next

/
Thumbnails
Contents