Új Ifjúság, 1988 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1988-01-13 / 2. szám
új ifjúság 7 Mai román költők vorsei: _________ Virgil Mazilescu: Címemet, nevemet elfelejtettem címemet, nevemet elfelejtettem fárasztó állandóan betéve tudni nevünket 6 gergely demeter gyula vajon befelé nyílik az ajtó? s a szomszéd fekete kutyája harap azt mondjátok? s hogy nem kellene hajadonfött járnom a mogyorósban mínusz tlzenót fok alatt? elteleltettem volt elég Időm elfelejteni mindent az agyamtól az ujjam begyéig itt a duna mentén sokfajta madár topog körülöttem verebek vadludak ritka fajtájú gémek Irántuk való szeretetem barátságos kikötőként várla ókét — jöhet a szkíta tél tovább élek- folytatom utazásom: két tisztes szülő visszhangja fekete hattyú álma hallgassátok: az élet: csillagok amint lassan lyukat piszkálnak a széles síkságba. a költő szava tovább gyűrűzik messzire zúg ml ketten talán még messzebb vagyunk itt a tóparton észak ege alatt pontosan fizetünk házbért és halált. Landvay Sva fordítása I Ana Blandina: Elhatárolás Ml, a növények Nem kerül el bennünket a betegség Sem az érület (Soha nem láttatok növényt Mely eszél veszítve Rügyeivel fúrja vissza magát a földbe?) Az éhség sem kerül eL A rémület sem. A börtönök sem. (Soha nem láttatok rácsokra akadt, Megsárgult növényi szárat?) Az egyetlen dolog, amelytől megóvnak bennünket (Vagy lehet bogy megfosztanak) A menekülés. r Szőcs Géza fordítása Dan Desliu: A kályha melleit Ugye hogy majdnem nagyszerű Nézzétek csak: mimóza szirmok dehogyis havazás Mi volna ha leülnénk a kályha mellé vagy a fűtőtesthez már nem működik s ml volna ha elővennénk az évszaknak megfelelő meséket például a hiperboreusokról akik jégkunyhójukban vlriasztanak egymás hegyén-hátán a végtelen sarki éj sötétjében a mécses körül melyben fókazslr ég egyetlen fűtőanyagunk — ezt is mind takarékosabban kell beosztani a túlzásba vitt vadászat miatt — hallgatják a szél üvöltését mely a legfrissebb' híreket hozza valamint az Időjárás-jelentést ama reménnyel csapva be álmatlanságukat hogy holnap vagy egyszer a gleccsermanók küldenek majd egy pompás rénszarvast hókalibájuk küszöbére — nagyon megútálták már mind csak a rozmárszalámlt enni meg a fagyasztott halat szegény eszkimók különösen a mostani úgy tűnik véget nem éró éjszakában mikor még csak olvasni se tudják a mécses fénye mellett a helyi sajtót mely azt magyarázza nekik milyen meleg és napsütéses hely az Északi-sark Szűcs Géza fordítása f Ana Blandina: fin azt hiszem En azt hiszem növényi nép vagyunk, Egyébként honosa ez a csönd Mellyel a Inmhtalenltást várjuk? Honnan a bátorság Hngy rábizznk magunkat az álmok csúszdájára Azzal e biztonsággal Hngy képesek leszünk D|ra megszületni? Én azt hiszem növényi nép vágyónk — KI látott valaha FöUézadtii egy iát? Szőcs Géza fordítása Ez év szeptemberében a következő levelet kaptam! Kedves Buzzatt, emlékszel-e még Bruno Blstdra, osztálytársadra a negyedik s ötödik gimnáziumban? Kötve hiszem, ennyt év után. Hát most jelentkezem, s jó okom van rá. Olvasom a cikkeidet, látom, hogy többnyire különös, titokzatos helyekkel, személyekkel és eseményekkel foglalkozol. Nos hát bizonyos vagyok benne, hogy a hely, ahol dolgozom, a Morgenhaus, a Szürke Hegységben, rendkívül érdekes anyaggal szolgálhat neked. Talán hallottál már róla, noha mtndtg ts Igyekeztek titokban tartani a dolgot. Afféle szanatóriumról van szó, vagy inkább csöndes búvóhelyről: gyógyíthatatlan betegek a lakói, jótékony célzattal tartják fönn —• olyannyira, hogy teljesen nincstelen szegényeket ts ápolnak benne. Leginkább az Egyesült Államokból, Mexikóból és Svájcból jönnek a pénzadományok. A cél: szenvedésmentessé tenni e szerencsétlenek halálát: legfőképpen amt a lelki szenvedést Illeti. Hogy hogyan? Szeretném, ha idelátogatnál, s a saját szemeddel látnád, nagyot néznél, úgy bizony, Igencsak megdöbbennél. Levélben nem mondhatok többet. Ha érdekel a dolog, írj, igazán boldog lennék. Érted mennék Klaris vasútállomásig, onnan aztán együtt jönnénk, kocstn. Magába a Morgenhausba nem teheted be a lábad, ezt már most, nyíltan meg kell mondanom, Idegenek nem látogathatják a szanatóriumot, egyetlen percet sem tölthetnek a falat közt, szigorúan tilos. Ve számodra nem is a ház Dino Buzzati: IZIZIIIIZIZIZZZZZZZZIIZZZI belső rendje, szervezete lehet érdekes. Más — sokkal, sokkal csodálatosabb! — dolog az, amiért ezt a levelet megírtam. Homályosan emlékeztem csak Btstára, eléggé jelentéktelen fiú volt annak Idején. A Morgenhausról már hallottam: hogy remek, mesébe Illőn modern szanatórium, a század betegségének leküzdése céljából létesítették. Időnként írtak róla az újságok, hetilapok, de mtndtg csak elnagyoltam, homályosan. Olyasmit emlegettek, hogy az átkozott betegség odafenn elveszíti kegyetlen természetét, elviselhető gondolattá szelídül. De vajon hogyan? Egy még ismeretlen, új kábítószerről, euthanázla módszerről van szó? Vagy tömegszuggesz- Hóról? Esetleg valamiféle vallásos kezdeményezésről?, Újságíró szempontból mindenesetre ingerlő volt az alkalom. Néhány nap múlva válaszoltam Blsiának: Igent mondtam. Amikor a klarlsl állomáson viszontláttam, úgy rémlett, merőben másképp fest, mint ahogyan emlékezetemben élt múltbeli alakja. Magas, tagbaszakadt férfi lett belőle, nyájas arcát kurtára vágott, oőrhenyesszürke szakáll övezte. Jóval fiatalabbnak tetszett nálam. Rögtön megtaláltuk a régi, bizalmas hangot. Vagy tíz kilométer után a kocsi letért a kamedenl országúiról, egy szűk völgybe vezető, keskenyebb, de azért eléggé Jó, aszfaltozott útra. öt Óra lehetett, derűs, kora őszt délután. Ahogy kapaszkodott fölfelé velünk az autó, mind gyérebbek lettek az embert jelenlétre valló házak, megművelt földek. A hegykoszorú erdőktől s mezőktől zöl- dellö gyönyörű kagylót fogott közre. Az egyik csúcson pedig, közvelenül egy összekuporodott szerzetest formázó sztrt mgött, valamiféle királyt palota tündökölt a lemenő nap fényében. Vagy százméternyire a fennsík peremétől fehér rács- kerítés húzódott a szoros egyik végétől a másikig, lehetetlenné téve az átjárást. Előtte, középütt, a kapu szomszédságában, kiest, de elegáns villa. — Az őrségé.., — magyarázta Btsla. — 'Amolyan testőr félék, akik erdészek ts egyben. Te Itt fogsz aludni, sokkal Jobb így. Az estét pedig együtt töltjük. A fökomornytk fogadott a villában. Fényűzően berendezett lakosztályt bocsátottak a rendelkezésemre —* milliárdosotthonnak tetszett. A csöndben távoli harangszó. De hát hol a titok? Az a különös, rendhagyó valami? Az ok, amiért barátom fölctpelt Ide? Már leszállt az alkony az elbűvölő remetehelyre, amikor Btsta megadta minderre a választ. Rövid sétára tn- dúltunk a villából; a kerítéshez érve kinyitotta az egyik kiskaput. Beléptünk a tiltott birodalomba. Előttünk szelíden hullámzó, dimbes-dombos mező, a mező végében pedig: a csodálatos palota: Ügy rémlett, fehér ruhás emberi alak mozog a tövében, lassan, nagyon lassan. — Miért oly félelmetes a halál? — fogott bele Blsla. — Miért rettegünk tőle Jobban, mint bármitől ezen a világon? Egyszerű a válasz: mert akt meghal, elmegy, a többiek viszont maradnak. Ha mindenki velünk tartana, ha valamennyi felebarátunk elkísérne bennünket odaátra, könnyűszerrel belenyugodnánk, hogy távoznunk kell. Ha valamiféle katasztrófa egyszeriben kiirtaná az egész embert nemet, a halál aligha okozna túlságosan nagy lelki megrázkódtatást. Mármost képzeld el, hogy egy gyógyíthatatlan beteget sikerül áthelyezni a jövőbe... hogy egyszer csak néhány száz vagy ezer esztendő utáni világban találja magát. Szerettet, barátai, munkatársai, mindazok, akik most Ifjan, s egész ségesen nézik a sorvadását, s a szokott kegyetlen fölénnyel szórakoznak rajta — por és hamu lesz valahány. A gyermekei ts, unokái ts, ükunokái Is. Érted? Ebben a helyzetben mit sem érdekelné a beteget, hogy meg kell halnia. Alacsonyrendü, hitvány érzésekre hatnánk? Lehet. De Ilyen az ember. — S ml köze mindennek a szanatóriumhoz? — Hogy ml köze? Nos, hát éppen ez a Morgenhaus- módszer. A ml vendégeink, betegeink szinte szívesen halnak meg. A lövőben, Igen-Igen távolt Jövőben találják Itt magukat: feleségük, férjük, testvéreik, gyermekeik, unokáik: nincsenek, régóta, Osrégóta, nincsenek már. Túlélték mindent. Itt Ok a túlélők. Ezért a legcsekélyebb szorongás nélkül várják a halált• Figyelmesen néztem, úgy látszott, komolyan beszél, — Miképpen helyezitek át őket a jövőbe? Varázslattal? Holmi jantt regény trükkel? Kábítószerrel? Szug- gesztló útján? Vagy tréfa az egész? — Ide hallgass— folytatta Btsla, nyugodtan, flegmatikusán róva tovább a mezőt. — Ide hallgass. Az idő fonadékán ítt-ott megjelenik egy-egy bog, feslés, folytonossági hiány. Meglehetősen zavaros dolog ez, fizikus kéne, hogy magyarázza neked, bár valószínűleg akkor, sem értenéd, mint ahogy én sem értem tulajdonképpen, Nos, e ritka, Igen-Igen ritka festések egyike épp itt van. •— Miféle lövőről beszélsz? — Arról, ami száz és száz év múlva fog bekövetkezni. Pontosan nem tudjuk megállapítani a korszakot. Az idő dimenziója mintegy tórést szenvedett ebben a völgyben, s így a mi jelenünk összeköttetésbe kerül az emberiség kétezer-ötszázadik, háromezredik vagy ki tudja, hányadik esztendejével. Nyilvánvaló volt: egy őrült zagyválását hallgatom, Szelíden igyekeztem hát közbevetni: — No de. engedd meg, kérlek, a ti betegeitek azért mégiscsak kapnak híreket hazulról. Újságot is bizonyára olvasnak, nézik a tévét. >■ Hogyan ringathatják magukat abban a tévhitben, hogy.., — Tökéletes elszigeteltség, természetesen. így nem csodálkoznak, miért ts kéne csodálkozniok, hisz meg vannak róla győződve, hogy kétezerben élnek, vagy háromezerben. — De hát hogyan győztétek meg őket? Hogyan nyilvánul meg az tdőtörés vágy micsoda? — 0, ntnes Itt szükség semmiféle meggyőzésreI Maguk főnnek rá, csak nyitva kell tartantok a szemükeU Épp elég, amit szinte nap nap után látnak. — Egy egy repülő csészealjat? A nap utolsó sugarai ts elbúcsúztak már a környező hegyormoktól, gyorsan leszállt az este, vagy fél kilométerre tölünk romantikus fények gyulladtak ki a palota ablakaiban. Bisia hangja most ünnepélyesre váltott: — Éjjelenként, néha fényes nappal is, de leginkább, éjszaka a Morgenhausból látni, amint elhaladnak. -.« — Kik? *— Nos, hát késő ivadékaink. Nem repülő csészealjak, Te is fogod látni őket. Minek vitatkozzam tovább? Világos volt, hogy teljesen hiábavaló: a csendes őrültségnek egyik esetével állok szemben. Végre rájöttem, hogy a Morgenhaus nem más, mint afféle luxusszanatórium elmebajosok számára, s szegény Bisia is egyike e szerencsétleneknek, mivel a légynek sem árt, néha kiengedik. Kínosan telt el az est háralevö része: véget nem érő tudálékos előadás az időről és antiidőről, amire mindegyre bólogatnom kellett: igen, igen, csodálatos fölfedezés, nagyszerű cikket fogok írni róla.,. Fél tizenegykor aztán kijelentettem, hogy álmos vagyok, s amikor végre magamra hagyott, megkönnyebbült sóhajjal zárkóztam be a szobámba. Most már csak kocsit kell találnom a 'hazatéréshez Kis asztalkán whisky, jégkockák. Megittam néhány pohárral. Majd lementem, hogy keressek valakit, aki autót szerez másnapra. A lépcsőház, a termek — mind kivilágítva, de egyetlen lélekkel sem találkoztam. Szólangattam a portást, jó hangosan, senki sem válaszolt. Már a kapu kilincsén volt a kezem, amikor egyszerre valami mély zúgás-dübörgés reszkette meg a levegőt. Fura, tompa hang, akár egy hógörgetegé, s barlangok, tárnák sejtelmes visszhangja kísérte. Honnan jött vajon? Kiléptem a szabadba. Odakint eloltva minden villany, a Morgenhaus valamennyi ablaka is sötét. A tiszta égen- finom párafátyol, gyakori jelenség hegyek közt. Am ahogy fölnéztem erre az égboltra, nagyot dobbant a szivem. Túl az igen-igen vékony ködfüggönyön, mely nem takarta el teljesen a csillagokat, a tőlem jobbra eső hegylánc felöl, három repülőgép közeledett, Óriásiak lehettek, hisz végtelen messze voltak. A színük szürkés, semmiféle jelzőlámpa nincs rajtuk, ahelyett egész testük mintha valami lágy, derengő fényt sugározna .,, Magamhoz tértem: de buta ts vagyok: három közönséges repülőgép. Hogy olyan hosszúak, s a szárnyuk aránylag olyan rövid? Mit se számít, hiszen új meg új modelleket találnak ki szinte naponta. Háromszög alakzatban röpültek, átszelték a látható égboltot, majd eltűntek a szemközti hegyek mögött. Ámde mi történt ezután? Képtelen formájú testek közeledtek odafönn, mértant alakzatban, lekerekített körvonalú vitorlás hajókhoz vagy még inkább tömzsi teherautókhoz hasonlítottak. Ezek is szürkék voltak s foszforeszkálók, ezek ts azt a benyomást keltették, hogy óriásoknak hatottak. Csakhamar az egész levegőég emberfölötti magasságban úsznak tova, s ezért szintúgy megelt velük. Látszólag lassan haladtak, súlyosan, titokzatosan. Legalább ötszáz húzott el felettem, s bukott a fekete ormok mögé. Üres lett megint a színtér. Nem, nem volt vége. Képzeljenek el most két végtelen hosszú vonatot — az ég kárpitján; nem egyforma vagonokkal: némelyik ferdén, csámpásan csatlakozik a többihez. Két apokaliptikus hernyó, melynek testén itt- ott geometrikus dudorok, kitüremlések terjeszkedneki Amikor fejük eltűnt a szemközti hegytetők mögött, tisztán láthatom, mint gördül tova a szabálytalan kinövésekkel éktelenitett mesebeli, gigászi kocsisor, vagy százezer méternyire a völgy fölött, A jövő égi szakadékába pillantottam, az tárult fel ámuló szemem előtt — hatalmas érzés, tán lehetetlen ts elmondani. Ml volt ez? Népvándorlás? Egy egész nemzet deportálása? Harcba induló többmilliós hadsereg? Komor végzet sodorta magával e sötét, győzhetetlen szörnyoszlopot. Jó negyedóráig tartott a két félelmetes vonat vonulása. Nem tudom, mtért, de csöppet sem volt lelkesítő látvány. Ellenkezőleg, ijesztő volt, kísérteties. Mintha valamiféle Idegen, szerencsétlenséget hozó horda lett volna: a tatárok, a fekete űr rlnocéroszat — olyannyira mások... oly rettenetesen különbözők mindattól, amit az eljövendő boldog ezredévekbe szoktunk képzelni. Szürkék, sivárak, nyomasztók, baljóslatúak, betegek, gyászosak, embertelenek. Álom volt? Vagy valóság? Sosem beszélhetek róla, sosem írhatom meg, senkt sem hinné el nekem. TEGLEDI POLGAR ISTVÁN fordítása
