Új Ifjúság, 1988 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1988-01-13 / 2. szám
„Búm elfelejtésére“ Mezei Tiborral először Nagytúron (Veiké Túrovce), a népművészeti központban találkoztam, ahol egy zenés műsoros esten lépett színpadra, s mindjárt el Is árulom, hogy bűvészmutatványával nagy sikert aratott. A bűvészkedés egy kicsit varázslat, egy kicsit szemfényvesztés Számunkra érthetetlen és elképzelhetetlen, hogyan lesz a kártyából kendő, a selyemkendőből üveggolyó, hová tűnik el az a sok minden, amivel a bűvész manipulál. Mezei Tibor viszont minderről a lehető legtermészetesebben beszél. — Tizenöt éves koromtól foglalkozom bűvészkedéssel. A Slovkoncertnél állami vizsgát tettem belőle. Közelmúltban voltam öt év után újra vizsgázni. Nagyon sokat gyakoroltam előtte, de máskor is naponta két-három órát. Minden fellépés előtt lelkiismeretesen felkészülök. Ebben a szakmában fontos a kézügyesség és az, hogy tükör előtt gyakoroljam be a mozdulatokat. Én főleg zenére dolgozom, nekem így jobb. Vannak kollégáim, akik szívesebben dolgoznak zene nélkül. — Az állami vizsgát igazoló papírján, amelyet a Slovkoncerttól kapott, ez áll: szabadfoglalkozású művész. Tehát van főfoglalkozása is? — Igen, Gyűgyön (Dudince) a Pol- nohospodárban vagyok szakács. Nemrég jöttem haza Líbiából. Ott is szakácsként voltam, de a szabadidőmben sokat gyakoroltam a bűvészkedést. Jelenlegi munkahelyemen, az üdülőközpontban hetente fellépek kollégámmal, Gergely Sándorral. Kétórás műsort adunk Van benne egy illúzió, női lebegés Sikere van — Nem jutott még eszébe, hogy a bűvészet legyen a főfoglalkozása? — De igen, erősen foglalkoztat ez a gondolat. Mivel sok energiát és időt fordítok rá, és szeretem ezt a munkát, volt Is egy nagy lehetőségem, meghívást kaptam Bratislavába a varietébe, egy háromhónapos turnéra. Nem fogadhattam el, mert akkor nősültem, és a kettő nem fért össze. — Ha mégis állandó foglalkozásként választaná ezt a pályát, milyen fellépési lehetőségei lennének? — A Slovkoncerten keresztül biztosítanák a fellépésemet, vagy egy varietéhez szerződnék, de van egy harmadik lehetőségem is: mint szabadfoglalkozású művész én is járnám a falvakat, városokat, és esténként kilépnék a színpadra, hogy szórakoztassam a közönséget. Mezei Tibor huszonnyolc éves fiatalember, Ipolyságon (Sahy) lakik feleségével és kislányával. A bűvészet megszállottja. k Sok sikert kívánok a további bűvészkedéshez, varázslathoz, illúziókeltéshez, mindahhoz, amivel sikerül lekötnie a nagy közönség figyelmét. Kardos Mária Amikor először szereztem tudomást az Ifjú Szívek Magyar Dal- és Tánc- együttes Búm elfelejtésére című, régi korok zenéjét bemutató műsoráról, kissé kételkedtem létjogosultságában. Vajon milyen elképzelések vezérelték az együttes vezetőségét, hogy ilyen összeállítást műsorra tűzzenek? Valahogy úgy éreztem, hogy a 17 század zenéjének tolmácsolása merőben eltér az Ifjú Szívek feladatától, hiszen az e- gyüttes főként a folklórnak szenteli munkáját. Tudatában voltam annak is, hogy a Magyar Dal- és Táncegyüttes már másfél évtizede látogatja nevelő hangversenyeivel a hazai magyar tanítási nyelvű alap- és középiskolákat; és elismeréssel nyugtáztam a Népdaltól az áriáig című összeállítást. Ezt az Ide jöttünk muzsikálni című követte, amelyben a népdalok egyes típusaival, témaköreivel és a magyar népi hangszerekkel ismerkedhetett meg a tanuló- ifjúság. E műsor sikerének és népszerűségének a bizonyítéka, hogy közel egy évtizedig szerepelt az együttes repertoárján, s az alatt az idő alatt ösz- szesen 200 előadást ért meg. Hasonló sikerrel mutatták be közben a Bartókról — Bartókért című műsort, amelyet a nagy zeneszerző és népdalkutátó születésének 100. évfordulója alkalmából készítettek, átfogó képet adva gyermekeknek szánt vokális és hangszeres műveikből. Nos. mindezek tudatában valahogy idegennek éreztem a régi korok zenéjét bemutató összeállítást. Nemcsak a dramaturgiát cáfoltam, de abban sem voltam biztos, hogy a tizenkét tagú kamaracsoport megbirkózik vállalt feladatával. Nézeteimen a rádióban készített stúdiófelvételek meghallgatása után változtattam ugyan, de bizonyos kételyeim még mindig maradtak, hisz a stúdióban különféle lehetőségek vannak a hiányosságok leküzdésére. A felvételek mindenesetre sikerültek. Kíváncsian vártam hát a műsor bemutatóját, amelyre 1987. december 19- én került sor Bratislavában a Szlovák Filharmónia Moyzes-termében. Bebizonyosodott, hogy kételyeim feleslegesek voltak. Az évek folyamán önálló kis közösséggé kovácsolódott kamaraegyüttes — amelynek tagjai korábban más művészeti részlegekben, az együttes énekkarában, zenekarában tevékenykedtek — a helyzet magaslatán állt. Reneszánsz és barokk zenét előadva egy összeforrott csoport munkájáról adtak tanúbizonyságot Nemcsak a kor hangulatát tolmácsolták hűen, hanem hangszertudásukra is felhívták a figyelmet. A műsor összeállítása és rendezése is megfontolt, céltudatos volt, ami a kamaracsoport vezetőjének, Németh Imrének köszönhető, A nyugat-európai reneszánsz és korai barokk művek mellett felcsendültek az 1660-os évekből származó lőcsei tabulatúrák táncdallamai, az ún. choreák, valamint világi énekeket és táncmuzsikát is hallhattunk a Vietórísz-kéziratból, amely hűen tükrözi a szlovák, a magyar, a német és a lengyel zene kölcsönhatását. Valójában három évszázad hangszeres és vokális műveibe nyerhettünk betekintést. Remek ötletnek bizonyult Czidra László Liszt-díjas blockflöteművész felléptetése, aki a budapesti Camerata Hun- garica együttes vezetője. Előadásával maradéktalanul bizonyította a műsorfüzetben róla írottakat: „Hangszerének minden fajtáját szuverén módon és káprázatos virtuozitással kezeli, anyanyelvi szabadsággal mozog a reneszánsz díszítés és improvizáció világában. Igazi szólista, és egyben ideális kapcsolatot tart együttesével, az 1970-ben alakult Camerata Hungaricával“ — írta róla Pernye András. Czidra László, a régi korok zenéjének elismert tol- mácsolója a hangversenyen egy 14 századi Spielmann tánzével és egy késői reneszánsz angol dallam variációival mutatkozott be. A Lőcsei és Vietórisz- kézirat dallamai is az ő feldolgozásában hangzottak el. A sikerhez nem kis mértékben járultak hozzá a jelmezek, amelyek dr. Marta Sigmundová munkáját dicsérik. A műsor végéig nemcsak búmat, hanem kételyeimet is elfelejtettem, s meggyőződéssel állítom, hogy a régi korok zenéjével csak gazdagodott, az együttes már amúgy is széles műsorpalettája. Igényes bár a zene, de kellemes élményben részesül idősebb és fiatalabb egyaránt, ha meghallgatja. Papp Sándor Szülőföldünk irodalmi öröksége (Csanda Sándor új könyvéről) Szülőföldünk, de a szlovákiai magyarság lakta terület, kulturális és művelődési hagyományaiban különleges helyet foglalnak el az elmúlt századok magyar-szlovák, illetve magyar-cseh irodalmi kapcsolatai és kölcsönhatásai. Annak ellenére, hogy főbb vonalakban már Ismertek, még sok értékes és érdekes adatot, jelenséget, tudnivalót rejtegetnek. Ezek felfedezése, közzététele, valamint az egész anyag átfogó és korszerű tudományos-kritikai elemzése, értékelése pedig még pontosabbá és árnyaltabbá teszi, gazdagítja nemzeteink múlt- és önismeretét. A szlovákiai magyarság körében, de szélesebb értelemben vett tájainkon is, ennek a témakörnek egyik legkövetkezetesebb búvára, legkitartóbb kutatója kétségtelenül Csanda Sándor. Neve és műve nem ismeretlen a fiatalabb nemzedék előtt sem. Tanulmányai, dolgozatai, cikkei kisebb- nagyobb rendszerességgel Jelennek meg az Irodalmi Szemle hasábjain. Az utóbbi években kö- zölteket kötetbe gyűjtve nemrég tette le asztalunkra a Madách Könyvkiadó. A kötet, amelynek címe „Szülőföldünk régebbi irodalmi hagyományai“ hét hosszabb-rövidebb eltérő értékű tanulmányt, írást tartalmaz. Közülük legterjedelmesebb az, amelyben a kuruc kori magyar és szlovák költészet közös elemeit, a párhuzamosságokat veszi szakszerűen bonckés alá. Csanda elemzése, eszmefuttatása a korabeli szlovák versekről, énekekről, népköltészeti alkotásokról, azok összevetése az akkori magyar költeményekkel több szempontból is újat hoz, a szlovák Irodalomtörténészek, irodalomtudósok számára Is érdekes, figyelemreméltó, segít eloszlatni az egyes művek körüli homályt, félreértéseket. Az általa „A szlovák szegénylegény dalá“-nak elnevezett versről például bebizonyítja, hogy vele a szerző nem a szlovák kurucokat gúnyolta ki, hanem „Jó helyzetdalt írt". Csan- dának ez a tanulmánya, valamint a Koháry István füleki várkapitány börtönverselnek keletkezéséről írt dolgozata, amely szintén e gyűjteményben olvasható, újabb bizonyítéka annak, hogy szerzőnk kitűnő értője a kuruc kor irodalmának. Hasonlóan értékes „Az első magyar bibliafordítás egybevetése hasonló cseh szövegekkel“ című tanulmány. Ebben a szerző az elmélyült tárgy- és korismeret, Illetve a filológiailag aprólékos és pontos szövegelemzés, -értelmezés alapján olyan szempontokra, vonatkozásokra hívja fel a figyelmet, amelyek korábban, elsősorban a helytelen, felületes szöveg- elemzés miatt, elkerülték a szakemberek figyelmét. Az első magyar bibliafordítással, az ún. Huszita Bibliával foglalkozó Csanda- tanulmány tehát színvonalas, fontos hozzájárulás a téma jelentős, gazdag irodalmához. Ezzel kapcsolatban helyénvaló rámutatni arra, hogy Csanda Sándor az adott szövegek elsődleges, filológiai elemzésén túl a téma irodalmát Is gondosan áttanulmányozza, ami által nézeteink, megjegyzéseink valósághitele, pontossága, súlya tovább növekszik. Természetesen ez nem azt Jelenti, hogy ő talán nem tévedhet, s az általa elemzett művek, írások, jelenségek, más értelmezése, irodalmi kontextusba való elhelyezése lehetetlen. így például Mészáros Ignác sok kiadást megért Kártigám című regénye szabad szlovák átdolgozásának (Michal Semian 1790) irodalmi értékéről és a korabeli szlovák írásbeliségre gyakorolt hatásáról is megoszlanak a mai Irodalomtudósok véleményei. Míg például Rudolf Chmel a kor szlovák fordítói irodalmával foglalkozva a Két irodalom kapcsolatai (Madách, 1980) című munkájában úgy véli, hogy „Megjelent, illetve kéziratban maradt néhány szlovák fordítás (némelyik csak magyar változatból készült), de ezek nem hagytak jelentősebb nyomot a szlovák klasz- szikus, preromantika vagy romantika fordítói programján.“, addig Csanda Sándor szerint „A mű (értsd Semlané — a szerző megj.) az első, legrégibb szlovák regény- fordítás, s hatással volt a felvilágosodás kori szlovák próza kialakulására.“ Ugyanolyan tudományos alapossággal foglalkozik szerzőnk a polihisztor Bél Mátyás életével és művével Is. Ebben a rövid, de nagyon érdekes írásában Csanda Sándor többek közt erélyesen figyelmeztet a kutatás tudományos módszerei betartásának szükségességére; például a régi nevek átírásakor nagyon fontos ez. Csanda már a Szülőföld és irodalom (Madách, 1977) című kötetében megjelent Szenei Molnár Albert-tanulmányában is úttörő munkát végzett a magyar és a szlovák zsoltárok összehasonlításával. Most ezt a témát bővítette ki újabb dolgozattal. Az általunk ismertetett kötetben az előbb említetteken kívül portré- vázlatot találunk Rimay Jánosról, s egy írást Benyovszky Móric szlovák és magyar nyelvű életrajzáról. Végezetül, összegezve az eddig leírtakat, megállapíthatjuk, hogy Csanda Sándor legújabb kötetében közölt írások ismét a szerző alapos és kimerítő egyéni kutatásainak eredményei, s valamennyi értékes hozzájárulás szülőföldünk, a szlovákiai magyarok lakta terület irodalmi és kulturális hagyományainak, a magyar-szlovák, valamint a magyar-cseh irodalmi kapcsolatok átfogóbb, pontosabb megismeréséhez. Csak sajnálni lehet, hogy a szerző olykor kitűnő egyéni meglátásait, észrevételeit néhány problémáról nem részletezi, nem fejti ki alaposabban, hanem megelégszik a felderített tények, felismert kapcsolatok száraz, az olvasónak nem mindig világosan érthető felsorolásával. Kokes János Varázslat és illúzió
