Új Ifjúság, 1987 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1987-02-18 / 7. szám

Ismerem a királyhelmeci (Krárnv- sky Chlmec) gimnázium múltját. Sötét, nyirkos tantermek képe rajzolódik ki előttem: a bejáratnál mosdó tálban csillogott a viz. a személyi higiénia legelemibb tartozéka. Tornaterem, öltözők, szociális helyiségek voltak is meg nem is. akárcsak a szaktantermek márkás berendezései, melyek jobb híján a pincébe kerültek. Az oktatás négy épületben folyt, az ötödikbe jártak ebédelni a diákok. A tanári a hajdani kápolnába szorult.

Tavaly novemberben aztán átvágták a szalagot a gimnázium új épületének főbejáratán, s ezzel véget ért a létesítmény építésének rapszó- dikus története. Sem az Iskola Igazgatója, sem a tanárai, de még a diákok sem álmodtak(hattak) szebb és jobb ajándékról. Persze, mint ahogy az lenni szokott, volt egy kis huzavona az épület egyes, befejezetlen munkálataival, január végén, amikor az iskolába jártam, még mindig dolgozott a kivitelező vállalat munkásainak egy kis csapata, de mindenki örömére az új iskolában folyik már az oktatás. Hogy kinek mit jelent ez, mi a különbség a múlt és a jelen között, arról halljuk az illetékeseket.

Dr. Mikiás Ernő iskolaigazgató:

— Az új és korszerű épületben minőségileg magasabb fokú intézményes oktatásra nyílik lehetőség. Még két tantermen dolgoznak a munkások, de már így is több helyünk van, mint a régi épületben. Húsz tágas, világos, központi fűtésű, minden igényt kielégítő tantermünk van. A szaktantermek, nyelvi laboratóriumok, műhelyek felszerelése is folyik. A tornaterem építése nemrég kezdődött, arra még várnunk kell, viszont iskolánk belterületén több sportpálya is lesz. A pedagógusok is végre tágas kabinetet kaptak. Gyönyörű a konyhánk és az ebédlőnk, így szinte mindenki jár ebédre, míg. a régi helyen sokaknak nem akaródzott any- nyit gyalogolni. A tágas aulában ideális feltételek vannak a szülői értekezletekhez. iskolai ünnepségekhez és egyéb összejövetelekhez, nem kell már idegen intézményeknél teremért könyörögni. Könyvtár, SZISZ-klub, forradalmi emlékszoba, tanári, műhelyek, raktárak, minden helyiség szép világos, tágas, barátságos. Mint pedagógus,1 merem állítani, hogy minőségi változás áll majd be az oktatásban, tanulásban, a tömegszervezetek munkájában, s kevesebb lesz a hiányzás.

Az új iskola halszemobjektfvvei

Kosara Márta pedagógus, SZISZ- tanácsadó:

— A régi iskolában mostoha feltételek mellett működött az ifjúsági szervezet, sem sportolásra, sem kulturális összejövetelekre nem volt lehetőség, a klubról, kultúrhelyiségről már nem is beszélve. A tánccsoport például nem tudott hol gyakorolni, a tervbe vett beszélgetések, előadások helyszíne is mindig máshol volt, ami kedvét szegte a tagságnak. Nem voltunk megelégedve a SZlSZ-munká- val, de azért ez nem egyértelműen írható a régi iskola számlájára. Az iskolai SZISZ-konferencia óta új vezetőség került a szervezet élére, és joggal elvárjuk tőlük a javulást. Reméljük, hogy a munkában, az eredményekben legalább olyan lesz a különbség, mint a két iskola között.

Anna Ciránková, az iskola SZISZ- szervezetének elnöke:

— Harmadik éve vagyok a gimnázium diákja, és úgy érzem, most nemcsak az iskola életében kezdődik új fejezet. Elmúltak azok a napok, mikor osztályról osztályra jártunk és kerestük, hol tudnánk összejönni, hol ninscs tanítás, és persze hol nem kell dideregnünk, mert az ódon vastag falak még tavasszal is árasztották a hideget. Nem áll szándékomban a múlt hibáit takargatni, de nem volt nagy kedvünk a munkához, hiszen tudtuk, hogy mások jobb körülmények között dolgoznak. Sokat dolgoztunk társadalmi munkában az új iskola épületén, munka után pedig mindenki rohant haza, nehéz volt bármibe is belekezdeni. Most már van

saját termünk, ahol a vezetőségi gyűléseket tartjuk, szórakozásra, művelődésre meg ott a klub, a könyvtár és az aula is, ahol idővel színpad is lesz. Már itt tartottuk a szalagavatót, az iskolai SZISZ-konferencíát, most pedig egy pszichológussal lesz beszélgetésünk. Hamarosan megkezdjük az iskolarádió műsorát sugározni, iskolai lapot is kiadunk. Konferenciánkon vállaltuk, hogy a Méta 90 mozgalom keretén belül segítünk a sportpályák és a tornaterem építésében. A környezetszépítésben tízezer órát dolgozunk majd. Mindent összevetve az új iskolában új szellemben szeretnénk dolgozni.

Garay László, a IV. D diákja:

— Sokkal civilizáltabb körülmények között tanul most a gimi 321 diákja, mint az elmúlt években. Igaz, nekem a régi főépületünk is tetszett, de csak kívülről. Gyakoriak voltak a meghűlések, ezért sokat hiányoztunk. Bárhogy igyekeztünk is, nem tudtuk jól kifűteni a tantermeket. A nedves, nyirkos szaktantermekben egyes előírt kísérleteket el sem tudtuk végezni, mivel a műszerek is megsínylették a klímát. Itt minden téren jobbak a lehetőségek, várhatólag kevesebb lesz a megbetegedés, csökken majd a hiányzás, és javulnak a tanulmányi eredmények is. Azt hiszem, iskolánk a jövőben többet hallat majd magáról. A járás legmodernebb iskolájába járunk. Igaz, én már nem sokáig, amit csak sajnálni tudok.

Polgári László

(Ján Molnár és a szerző felvételei)

Kosara Márta és Anna Ciránková Dr. Mikiás Ernő igazgató

Garay László negyedikes gimnazista

VITA

Első munkahelyem

(Oj Ifjúság, 1988, 51. szám)

A vitának így, ebben a formájában nincs értelme, nincs benne semmi vitaszerű. Az eddig közölt hozzászólások egyszerű élménybeszámolók és a vita szerintem nézetek, vélemények, ellenvélemények cseréje. Ehhez természetesen szükséges, a személyes élmények, tapasztalatok leírása is, de csak saját nézetünk, véleményünk alátámasztására.

Bodnár Pál

Nagyon tetszik az Üj Ifjúság vitája, úgy érzem, sok fiatal beszélhet kezdeti munkahelyi nehézségeiről. En

eredetileg a Hurbanovói Pedagógia! Szakközépiskolába jelentkeztem, de oda helyszűke miatt nem vettek fel. Így kerültem gimnáziumba. Nem volt kedvem a tanuláshoz, még jövőjét sem nagyon láttam a gimnáziumi érettséginek, hiszen nem volt szándékom főiskolára jelentkezni. Két gimnáziumi év után otthagytam az iskolát, és mint mondani szokás, belecseppentem az élet forgatagába. Dolgozni kezdtem, munkahelyemen nagyon jó a légkör, megértjük egymást, a keresetemmel is elégedett vagyok, mégis gyakran gondolok arra, hogy óvónőként boldogabb lennék. Tizenkilenc éves vagyok, lehet, hogy még nem késő tévúton megpróbálni.

M. Erika

Jó, hogy indult az Első munkahelyem vita, mert a fiataloknak nagyon

sok problémájuk van a beilleszkedéssel. Két évvel ezelőtt érettségiztem a Losonci (Luőenec) Építészeti Szak- középiskolában, műszaki rajzolónak felvett a járási építővállalat. Két hétig tengtem-lengtem a tervezőirodában, itjősebb kollégáim azt szerették, ha fél tízkor már elmentem a raktárba és csak délután háromkor jöttem meg. Senki sem vont felelősségre az elmulasztott munkaidőért. Izgultam emiatt, és a szüléimét is bántotta a helyzet, mert nagyon munkatisztelő család vagyunk. Most már rengeteg a munkám, otthon Is dolgozom, de miért nem lehet úgy megszervezni, hogy a kezdő fiatallal az első naptól azonnal teljes munkaerőként számoljanak? Miért kell „lógásra“ tanítani a pályakezdő fiatalokat?

B. lánosnd

Egy barátság vége

Marietta és Vali jó barátnők. Egy házban, sőt egy lépcsőházban laknak, egy osztályba járnak, mindketten elsős gimnazisták. A tanulás is körülbelül egyformán megy nekik, Vali az eszesebb, Marietta meg a szorgalmasabb. Sülve-főve együtt vannak. Minden titkukat megosztják egymással, s langyos nyári estéken együtt üldögélnek a ház bejárata melletti pádon, fogadva a szomszéd házbeli ifjú hódolókat.

A szülők is barátkoznak, összejárnak, azaz összejár- tak egészen tavaly nyárig. Akkor ugyanis vége szakadt a több évtizedes barátságnak. Az ok: a divat. Vali anyukája ugyanis ügyes kezű mama, aki nemcsak saját lánya hóbortos divatötleteit valósította meg készséggel, hanem barátnőjéét, Mariettáét is. Ámbár ebbéli igyekezete nem ment mindig simán. Ugyanis a két 16 barátnő nagyon sokban egyezik, de alakban aztán végképp nem. Vali karcsú, ha túl szigorúak akarunk lenni, aszkéti- kusan sovány. Marietta meg teltkarcsúnak sem mondható, egyszerűen kövér. Vali mama ezt a tényt egy-egy ruha alkotásánál szó nélkül tudomásul vette, s ha szemre egyforma ruhákat is varrt a lányoknak Mariettáét mindig ellátta valami olyan rafinált tűzéssel, hogy lehetőleg ne látszódjék a valóságosnál is kövérebbnek. Nyári estéken azonban Vali csak egy valamit akart hordani: sárga-zöld kockás répanadrágját a hozzáillő sárga blúzzal, meg széles zöld övvel. Marietta természetesen helyeselte az ötletet, s nagymamájával, aki semmit sem tudott megtagadni egyszem unokájától, meg is vették az anyagot. Vali mama ezúttal azonban megmakacsolta magát. Türelemmel, kedvesen megmagyarázta Mariettáéknak, hogy ami jól mutat lánya sovány testén, az leírhatatlan hatást fog kelteni Marietta göm- bölyded idomain. Marietta szomorúan bár, de belátta, hogy Marietta szomorúan bár, de belátta, hogy az akkori nyár divatslágerében ő nem fog hódítani. Nem úgy a nagymama! Személyes sértésnek vette Vali mama tárgyilagos szavait, a kiadós vasárnapi ebédek • után az ő súlya is közel jár a bűvös 100 kilóhoz, és becsmérlő megjegyzéseket tett egyes elöl-hátul deszka gebékre. Ezek után, természetesen, Vali mamája csak irigy kígyóként szerepelt a nagymama szótárában, akinek lányát, sajnos, de még őt magát sem áldotta meg a természet azzal, ami egy jó alakú nőnek kijár, nem csoda, ha irigy és epés szegény. A másik fél szerint viszont Mariettáék azért nem tudnak már évek óta színes tévét venni — hiába keresnek hárman egy ellen lányukra —, mert elnyel mindent a feneketlen bendő- jük. A lányoknak természetesen mindkét családban megtiltották, hogy még csak szóba is álljanak egymással,

A házban mindenki tudja, mi történt. Az emberek mindig annak a félnek adnak igazat, akit éppen hallgatnak, magukban pedig jót nevetnek rajtuk. Csak a két lánnyal nem törődik senki, ök pedig szenvednek ettől az áldatlan állapottól, s titokban keresik egymás társaságát, mint az egymástól tiltott szerelmesek. Mindennapos témáik már, sajnos, régen nem az olvasmány- élményeik, hanem hogy hogyan lehetne összebékítenl, jobb belátásra bírni makacs és önfejű szüleiket, hogy a nyári estéket már újra kint tölthessék, együtt, az egész ház örömére.

K. M.

Kirakatrendezők

A járókelők közül többen is megállunk Galántán (Galanta) egy átrendezés alatt álló kirakat előtt, megállapítva, hogy bárki bizony nem tudna olyan ügyesén mozogni az „ablakban“, mint az a két fiatal kirakat- rendező. Szájukból gombostűk és apróbb szögek me- redeznek, de ez már a szakmához tartozik. Amikor minden a helyére kerül, s a kirakat alját vastag „hóréteg“ borítja, Szabó Zlatica és Kutruczné Bozay Klári a raktárba indulnak, hogy előkészítsék másnapi munkájukhoz a szükséges anyagot.

Szabó Zlatica három éve érettségizett a közgazda- sági szakközépiskolában. Két évig elárusítónőként dolgozott, de közben „beleszeretett“ a kirakatrendezésbe, s egy éve, amikor alkalma adódott rá, hogy a szakmával megpróbálkozhasson, habozás nélkül ráállt.

Kutruczné Bozay Klári gyermekkorától készült erre a pályára. Hogy ez nem sikerült rögtön, nem szegte kedvét. Elvégezte ő is a közgazdaságit és Dunaszerda- helyen (Dunajská Streda) helyezkedett el egy cukrász- . dában. Időközben férjhez ment, s kisfia születése után már nem a kereskedelembe ment vissza dolgozni. Zla- ticával együtt Culinka Sándor kirakatrendezőtől tanulják a mesterség csínját-bínját. Reggel hétkor kezdenek. Főnökük osztja be, ki melyik kirakatot kapja. Általaiéban élelmiszer-csemege-hentesüzletek, valamint cukrászdák kirakatait rendezik. Délig elkészül egy-egy kirakat, délután előkészítik a másnapi anyagot, árlapokat írnak. Alapfizetésük 1200 korona, s ehhez jön még 300—400 korona jutalom. Ebből is látható, Klárit és Zlaticát valóban a szakma szeretető tartja ezen a pályán. Igyekeznek állandóan valami újat kitalálni, s nem elégednek meg az Iskolában tanultakkal, hanem ismereteik elmélyítése végett kirakatrendezői tanfolyamokat látogatnak, szaklapokat tanulmányoznak.

K. M.

Kutrnrrná Rnzav Klára és Szabó Zlatica