Új Ifjúság, 1987 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1987-02-11 / 6. szám

M it gondol, megfelelt ön ebben a könyvében az olvasó elvá­rásainak? — Nem tudom, hogy az olvasó el­várásainak akartam-e megfelelni. Mert azt hiszem, úgy érzem, hogy egy író, ha könyvet ír, akkor elsősorban a saját elvárásainak kell hogy megfe­leljen. A maga Igényeit kell hogy kielégítse elsősorban. Mert kettős do­log ez az olvasói igény Is. Azt lehet kiszolgálni, és lehet szolgálni. És ez nagy különbségi Én semmiképpen sem az olvasói Igény kiszolgálására vál­lalkoztam, hanem sokkal inkább szol­gálni akartam az olvasó Igazságérze­tét, igazságkeresését. Azt hiszem, ennek a legjobb tudásom szerint ele­get tettem. Többre nem futotta az erőmből, a lehetőségeimből. Minden­esetre az én lelkiismeretem tisztái A kérdésre tehát a válaszom — igen. Ügy érzem, teljesítettem a könyvem­mel szembeni elvárásokat, igényeket. — Többet tud most a vb-r3l, mint amikor elkezdte a könyvét írni? — Igen, mert most újra közel ke­rültem mindenhez. Játékosokhoz, já­tékvezetőkhöz, edzőkhöz, mindenki­hez, akiknek a magyar futballhoz a Mundialkor közvetlenül közük volt. Tehát nemcsak néztem, láttam, de* hallgattam is. És megint feltüzelt a magyar futball. Feltüzelt mindaz, amit a tv-ben láttam, amit a mexikói vi­lágbajnokságról hallottam. Persze magától nem repül az ember szájába a sült galamb, beszélgetni, érdeklőd­ni, szaglászni, nyomozni kellett. És ezt én mind megtettem. És most azt mondhatom, tudom, mi történt Me­xikóban! Ha talán más számára ez nem sikerült teljes mértékben, de a magam számára megfejtettem a rej­télyt. Ez volt a fő célom! Ha az író nem ért valamit, ha nem tud eliga­zodni, menten a tolla után kell nyúl­jon. És ami nem látszik a felszínen, azt fel kell fejteni, értékelni, elemezni kell. Csakis így jöhet ki valamiféle végeredmény. Megfejtettem tehát ön­magámnak mindent. Adná Isten, hogy ezt — a könyvem elolvasása után — minél több olvasóm mondhatná el. Nem szeretnék ebben érzéseimben magamra maradni. — A könyve elején köszönetét mond mindazoknak, akik a könyv, a munka létrejöttében segítségére voltak, és itt felsorol jó pár nevet, amelyek őszintén szólva nem mondanak túl sokat az olvasóknak. Lévén vala­mennyien ismeretlen nevek, akikről aligha hallott bárki is a magyar lab­darúgás okán. Kik ezek? -Névtelen edzők? Játékosok, netán nem létező személyek? — Erről szó sincsl Valamennyi lé­tező, élő személyi Miért is kellett volna nem létező neveket leírnom, és azoknak mondanom köszönetét? Ha egy kicsit patetlkus lehetek, azt mond­hatom róluk, hogy ők a nép. A köz­vélemény, a tömeg. Akiért mindez történik, amely a legmagasabb fórum, ök azok, akikkel az utóbbi időkben sokat beszélgettem honi labdarúgá­sunk állapotairól. Nem igazi, elismert szakemberek ők, de van egy közös bennük: mindannyian szeretik a fut­ballt, féltik, aggódnak érte. Nem vé­letlen, hogy őket választottam ki. Ha az ember meg akar erősödni, ha meg akar újulni a gondolataiban, a leg­jobb, ha szellemi muníciót a néptől kér, onnan merít. Akkor nem érheti semmi baj. így volt, így van ez év­századok óta a politikában, az iro­dalomban, a művészetben. Gondoljunk csak magára a népművészetre, a nép­dalainkra. Melyeket egyszerű embe­rek szereznek, de mégis színvonaluk­kal felérnek a művészetek legmaga­sabb régióiba is. Én ezért fordultam segítségért az egyszerű emberekhez. És nem csalódtam. Sokat tanultam tőlük, többet, mint némely hatalmas­ságtól. önjelölt zsenitől! Erre a népközeli gondolkozásra most igen nagy a szükség, éppen most. amikor a szakemberek sorra elhúzódnak a népvélemény elől — nem érdekli őket, mit tart róluk az ember; hisz a sportvezetők, edzők naponta kikérik maguknak, ehhez csak ők értenek, ehhez másnak sem­mi köze! Csak ők az okosak, a hozzá­értők, közben meg egyre kitartóbban közelednek a szakadék felé, és Me­xikóban már el is jutottak odáig. Meglepődtem magam Is, hogy mi­lyen nagy erő rejlik a népvélemény­ben, az ítéletalkotásukban, és tudom, hogy erre most milyen nagy szüksége lehetne a magyar futballnak, mely csak lentről szerezhet utánpótlást a maga szellemi, fizikai erejének a megújításához, visszanyeréséhez! — Egy kicsit talán többre számí­tottam, mást is reméltem, mint amit kaptam, amit sikerült begyűjtenem. De amikor a munka dandárjában már láttam-hallottam egynéhány megnyi- Iatkozómat, alábbhagytak a vakme­rőbb reményeim. Látván, hallván né­hány vezető és játékos nekem és másnak adott nyilatkozatát, még örül­hettem is, hogy összejött tőlük annyi gondolat, amennyL Örülnöm kellett annak a halnak is, amit bekerítettem, megfogtam és kiemelhettem a háló­ból. Van benne néhány szép darab. A hálót az ember a legnagyobb re­ménységei közepette szokta kivetni, és ritka dolog, ha abban annyi és olyan hal találtatik, amire az ember számított. Nem mindig az, és nem mindig olyan hal kerül be a hálóba, amire a halász vágyott. Nekem Is jöhetett volna még néhány szép pél­dány. De így sem panaszkodhatom túlzottan, hogy sovány a fogás. Most ennyire futotta a halászszerencsém­ből. És amit lehetett, megtettem. A többi — minden más — már az ol­vasó dolga: milyennek véli, milyen­nek tartja, elégedett-e a fogásommal? Ne felejtsük el, szűkös időket élünk! Ki az, aki manapság túlzott igények­kel dúskálhat javaiban? Miért nem regényt írok, miért nem maradok az irodalomnál, hiszen ne­kem ott most minden olyan jól megy! Miért zökkenek ki megint, miért írok újra a futballról? Vannak, akik nem hiszik el, ezek a fajta írások éppen úgy beletartoznak az én munkáim sorába, mint bármely más témájú könyvem. Bennem ezek az írások nem váltanak ki szégyenérzetet. Ogy ér­zem, engem nemcsak az hitelesít, hogy igaznak bizonyult, amit eddig a futballról írtam, hanem az is, hogy a labdarúgás is lehet irodalmi téma! Mert mi történt eddig? Szinte csak egy szál magam álltam a sarat. Csip­kedtek, piszkáltak, mardostak az iro­dalom oldaláról is eleget. Most meg­változott a helyzet. Akik eddig rosz- szallólag csóválták a fejüket írásaim olvastán, most éppen ők váltottak. Annak idején az Élet és Irodalom még kritikát sem íratott a könyvem­Végh Antal Gyógyít 6 atlan? Az utószó helyett is párbeszéd 9. fejezet/1. résj Riporter: Kemény György — Több témakörben tájékozottnak, sőt némely helyen túlságosan is tá­jékozottnak látszik. Megnevezné az informátorait? — Én még túlzottan tájékozott írót, riportert nem láttam. Azt hiszem, ilyen nincs is. Többet tudnék a dol­gokról a kelleténél? Nem hiszem. Ogy érzem, inkább kevesebbet. Nézni lehet, de látni is — nem könnyű. Sze­rettem volna még többet látni, még többet tudni. Hogy még alaposabban láttathassak. Hogy még egyértelműbb, még világosabb legyen a felmutatott kép. Nem minden részlet látszik tel­jesen tisztán. De ehhez már csak az olvasót, az olvasó tapasztalatát, fan­táziáját, gondolkozókészségét tudom segítségül hívni. Az informátoraim? Akiket lehe­tett, azokat már megneveztem. Akik­ről hallgatok? Akik azt kérték, hogy a nevük maradjon titok? És akiknek ezt a titoktartást meg is ígértem! Nem azért, hogy az ismeretlenségben mindent mondhassanak felelőtlenül. Ők elhitték nekem, hogy tartom, amit ígértem. Nem fognak bennem csalód­ni. Akik azt kérték, ne írjam le ne­vüket, bizonyára volt^ okuk ezt kér­ni. Edzők, játékosok,' akik attól tar­tottak, ha őszinték lesznek, nyíltak — már ami a nevük nyilvánosságra hozatalát illeti — maguk alatt vág­ják a fát. Igazuk van, nekem is ezek a tapasztalataim. Ha egy játékos, egy edző külföldre akar menni, és min­dent elmond, amit tud, vajon nem égetheti-e meg a nyelvét, annyira, hogy a listáról is törlik a nevét! Volt már erre példa, számos. Meg maguk az újságírók is. Ők is tovább akar­nak dolgozni a lapoknál. — Ezek szerint csak ön nem akar már több könyvet írni? — Az én esetem, az én helyzetem más. Rólam már tudják, engem el lehet hallgattatni, engem az írásra meg lehet bízni, de egyvalamire nem: hogy ne azt írjam, amit gondolok, ne azt gondoljam, amit érzek. Ogy lát­szik, valahol erre szükség van. Ezért lehet igény az írásaimra, ezért lát­ják valakik helyesnek, ha szólok, így, ahogy szoktam, ahogy én tudok. Szí­vesen, boldogan megneveznék min­denkit, senkit, semmit nem hallgat­nék el. De a magyar labdarúgásban nem olyan a helyzet, hogy ezzel a szókimondással használhatnék nekik. Ártani meg nem akarok senkinek. Főleg azoknak nem, akik segítettek nekem! Szomorú, hogy ilyen a hely­zet: büntetés és bosszú nélkül nem mindenki vállalhatja a maga véle­ményét. Nincs is ehhez mindenkiben erő. Ez a helyzet is benne van a magyar válogatott mexikói kudarcá­ban. Ez a helyzet is közrejátszott ka­pott góljainak számában! — A munkája során találkozott-e gáncsoskodással, rosszhiszeműséggel, az eleve ellenséges fogadtatással? De még mennyire. És tudom, hogy mindez a munkára befejezésével nem ér véget. Folytatódik maid a könyvem megjelenése után Is. Olyan vezetőkkel Is találkoztam, akik Igye­keztek lebeszélni a szándékomról. ről, mondván — nem irodalmi a té­ma! És most? Özönével jönnek az irodalmi, művészeti lapokban a lab­darúgásról szóló írások. Költők, írók kórusa zeng. Az Üj Tükör még vezér­cikkben is foglalkozott a Mundiallal, a magyar futballal. Változott tehát a helyzet, mégpedig alaposan. Hátha a magas, a fennkölt irodalom már nem utasítja ki ezt a kötetemet sem honi literatúránkból, pusztán a témá­ja miatt. Mert ha a színvonallal, a megírás mikéntjével van baj, az más! — A gyanakvásban, az írása iránti rosszhiszeműségében mi volt a csúcs? — Az, hogy az egyik vezető meg­vádolt, azért írok, beszélek, azért hallattam most újra a szavam, mert én akarok lenni az MLSZ új elnöke. — Csakugyan! Akar, nem akar? — Nincs a földön olyan hatalom, amely erre engem rákényszeríthetne! Nincs a földön annyi pénz, amivel engem erre rábírhatnának! — És egy kisebb tisztség? — Az MLSZ-ben? Én? Statisztálni? Minek? Erre vannak ott tőlem al­kalmasabb emberek is. Én nem va­gyok odavaló. Oda más típusú em­berek kellenek. Olyanok, akik alkal­masak az ottani helyzethez. Bekerül­nék oda. Egyedül. Mindenki mást akarna, mint én ... — Miért van az, hogy a vb-n járt magyar sportvezetők, labdarúgók né­ma leventékként viselkednek? Miért nem mernek nyilatkozni? Mit tapasz­talt? — Azt hiszem, abban megegyezhe­tünk, hogy senki nem tud semmit, senki nem látott semmit, ebből egy árva szó sem igaz. A helyzet — a hallgatás, a mellébeszélés — azért alakult így, mert az egész magyar labdarúgás közege, szelleme, levegője ilyen. Nem őszinte, homályos, hazug, ködös. És ehhez a játékosoknak is alkalmazkodniuk kell! Nincsenek ma nekünk — a magyar futballban — olyan nagy egyénisé­geink, akik át tudnák lépni ezeket az árnyékból emelt falakat. A magyar labdarúgásban ma úgyszólván min­denki kegyelemkenyéren él. Rengete­gen lesik, hogy tudnak ott maradni, edzők, játékosok, vezetők egyaránt — hogy lophatja be valaki magát a hatalmasságok kegyeibe. Ezért van annyi homokba dugott fej: én nem látok senkit, semmit, hátha engem se látnak meg! Meg az nem igaz, hogy mihelyt futballista valaki, már korlátolt, buta ember is. Erről szó sincs, nagyon sok derék, okos, tisz­tességes fiatalt ismerek köztük. Mert az sem igaz, hogy a futballistának csak lába van, és feje nincs. Egy magánbeszélgetésben többet tudni meg tőlük, mint akárhány hivatalos nyilatkozatból. A hivatalos nyilatko­zataik annyira felszínesek, annyira semmitmondóak, annyira egy séma szerint fogalmazódnak, annyira ne­vetségesek, hogy azokat már a leg­primitívebb embereknek sem lehet be­adni. — Ha ön lenne a magyar váloga­tott kozépcsatára, ön merne nyilat­kozni egy ilyen világbajnokság után? — Igen, én mernék! Én az az em­ber vagyok, hogy nekem ezt talán nem is kellene mernem. Én hazudni, hallgatni nem mernék! Én nem tud­nék mást tenni, mint hogy beszéljek. Azt mondanám, hogy igen, én közép- csatár vagyok, de nekem gondolatom is van ehhez. És ha kellenék ezek után is, jó. Manapság aligha marad­nék. Mert ha engem tartanak gon­dolkodó embernek, akkor én még csatárzseniként se tudnék gólt lőni, jó passzokat adni, szöktetni a szélső­met, el kellene hogy mondjak min­dent. De hát, azt hiszem, én hiába len­nék nagy tudású labdarúgó manap­ság ... Nem vinnének oda. Mert egy szókimondó, egy gondolkodó ember, aki nyílt, aki nem kendőzi el a dol­gokat, az eleve nem élhetne meg ott. Pedig éppen az ilyenekre volna szükség! Valamikor voltak ilyen tí­pusú magyar futballisták. Persze ak­kor más volt a magyar futball. Me­rem remélni, hogy lesznek is még ilyen futballistáink. És akkor tőlük más lesz a magyar futball. A törvényt tudni kell. Egy labda­rúgó csak ott és akkor beszélhet, amikor annak helye van. De aki még ott Is hallgat, akinek még ott sin­csenek gondolatai... — A vb után már két könyv is megjelent a világbajnokságról. Nem fél, hogy megelőzték önt, és elvették a poénjait? — Nem, mert az én könyvem nem poénokra épül. És nemhogy félnék, de még örülök is ezeknek a könyvek­nek. Mind T. András Emil, mind Bo- csák Miklós kötete örömömre jelent meg. Mert egyrészt több szem többet lát másrészt meg a hangok csak felerő­síthetik egymást. Ogy érzem, azt ta­pasztalom, hogy ők is a szókimon­dás, az igazság keresésének jegyében írták a köteteiket! Bár írnának még többen is könyvet a Mundialróll Hát­ha kimondanák azt is, ami nekem nem sikerült. Kimondanák azt, ami által még hitelesebb lenne a kép. Mert a célja csakis ez lehet minden­kinek, aki tollat fog. — Nem fél attól, hogy miközben ön újra frt a futballról, sokan meg- gyfllölték a labdarúgást? — Ennek az éremnek is két oldala van. Az egyik az, hogy csakugyan sokan megutálták, sokan beszélnek ma gyűlölettel a futballról. De soha ennyien nem beszéltek róla, mint ma­napság. Tehát az érdeklődés nem csappant, talán inkább még fokozó­dott? Az érdeklődés más minőségű lett. De ez is változtathatna hamarost, ha a magyar futball is tudna vál­tozni! — Mit szeretne, ha kikhez jutna el a könyve? — Mindenekelőtt az igényes olva­sókhoz. Azokhoz, akik informálódni akarnak, és nem egy-egy botrány ízeit, szagait keresik a kötetben! Akik csak a szenzációt hajhásszák, akik csak az intimitásokra vágynak, meg se vegyék ezt a könyvet. Az igényes olvasókhoz, a labdarúgást szerető százezrekhez szeretnék el jutni a köny­vemmel. Meg azokhoz, akik szeretik nevén nevezni a dolgokat, igénylik az igazságok kimondását. Akik biz­tosítják a szerzőnek a tévedés In­gát is. Mert ezt a könyvet is ember írta. És ember nincs tévedhetetlen. Azokhoz szeretnék eljutni, akik teret adnak a gondolkodás bátorságához, akik mint olvasók segítenek is ne­kem ebben. Mert mit látni manapság a világon? Hol áll a -világ ma, ahol nincs a gondolkozásnak szabadsága, bátorsága? jó, hogy tőlünk, magya­roktól ezt egyenesen kéri is a poli­tika! Hogy szükségét látják az ilyen­fajta írásoknak ott is, azok is, akikre az elbírálást bízták. Ha én nem ta­lálkozhatnék lépten-nyomon az ilyen Igényekkel, biztatásokkal, már rég be­fogtam volna a számat. Ez az Igény, ez a lehetőség éltet. Meg az, hogy nap mint nap tágul, bővül a lehető­ségem. — Olyan igény is felmerül az író­val szemben, hogy ne csak ábrázol­jon — jelenségeket —, de mutasson kiutat Is. Van Ilyesmikről szó ebben a könyvben? — Útmutatásokkal, receptekkel aligha találkozott ebben a könyvben bárki. Az útmutatás — ha egyáltalán létezik ilyesmi- a mondatok mögött — már benne kell hogy legyen a megírás mikéntjében is. Legalábbis annak erejéig: hogy nem így, hogy másképp! Ez a legtöbb, amit az író tehet. Mert a futballt rendbe tenni, ahhoz kevés az író tolla. Ez nem írói feladat. Ez meghaladja a művé­szetek lehetőségeit. A labdarúgást a szakemberekkel, a futballistákkal kell rendbe tenni, nem az íróval, a köny­vekkel, az írásokkal. Az más kérdés, hogy ebben az író is hallhatja a sza­vát. Csakúgy, mint bárki más.... csak hát az írónak az a természete, hogy ír, hogy beszél, hogy nem hallgat, hogy jelez. f Folytatjuk! Szabály­módosítások A sportágak is fejlődnek, nemcsak a teljesítmények. E változások időről időre sza­bálymódosítással járnak, ja­nuár elsejétől birkózásban módosították a szabályokat, egy évvel ezelőtt megvál­toztatták a gerely súlypont át, mert a százméteres do­bások veszélyeztették a ver­senyek biztonságát. Valószí­nűleg a kalapácsvetés sem kerüli el a sorsát. Alább ezekről a kérdésekről lesz szó. birkózásban Január 1-én életbe léptek a Nemzetközi Birkózószövet­ség októberben meghozott szabálymódosításai. A változások öt pontban foglalhatók össze: — A mérlegelést mindig a versenyt megelőző napon, 18 és 20 óra között ejtik meg, s nem tarthat 30 perc­nél tovább, hogy a birkózók minél pihentebben várják a küzdelmet. Az utolsó mécs­esét követően, legkésőbb 90 perc múlva, a versenyzők­nek ismét súlyellenőrzésre kell jelentkezniük. — A passzív birkózás ki­váltotta intések száma ezen­túl több lehet háromnál. Ha a győztes fél a harmadik intés után nem elégedett a leléptetéses győzelemmel, tussal vagy technikai tussal kellene, hogy nyerjen to­vábbjutása érdekében, kér­heti a meccs folytatását, te­hát a győzelem helyett akár ki is kaphat. — Térdeplő helyzetből a pörgetést ezentúl nem kor­látozzák. a felső birkózó korlátlanul pörgethet, de csak egv akcióját osztályoz­nak (két ponttal, egy pont­tal vagy két—két ponttal). Ahhoz, hogy jogot szerez­hessen a következő pontoz­ható pörgetéshez, előzőleg köteles bármilyen más két pontot érő akciót értékesí­teni. — Térdeplő helyzetből az állásig kiemelt fogások (suplex vagy rebur) az ed­digi négy pont helyett öt ponttal értékelhetők. — A technikai tus az ed­digi 12 pontos vezetés he­lyett 15 pontos vezetés után következik be, s hasonlókép­pen az eddigi 8—11 pontos vezetést követő győzelem is módosul olyan értelemben, hogy (3,5:0 vagy 3.5:05- hezl 12 vagy 14 pontos ve­zetés szükséges hozzá. kalapácsvetésben Is? Ügy tűnik, ameddig sú­lyos baleset nem történik, az illetékesek nem hajlan­dók a változtatásra — nyi­latkozta a kalapácsvetés vi­lágcsúcstartója, a szoviet Jurij Szedih. — A legjobbak egyre messzebb képesek el­dobni a vasgolyót, és ez las­san már a nézők biztonsá­gát veszélyezteti. Csoda, hogy még nem történt sze­rencsétlenség. Szedih javaslata szerint vagy a szer súlyát kell nö­velni (jelenleg 7.25 kg), vagy a kalapács drótját (pil­lanatnyilag hossza 177,5-től 121,5 cm) szükséges meg­rövidíteni. Felmerült olyan terv is. hogy legfeljebb két forgást engedélyezzenek a kidobás előtt, de ez a szov­iet kalapácsvető szerint nem megoldás, mert már így is tűliutott a 80 méteren. Ügy tűnik, nemzetközi szakberkekben Szedih javas­latának számos ellenzője van. Kari Heinz Leverköhne. a nyugatnémet kalapácsve­tők edzője mást indítványo­zott. Szerinte a drótketrec famelyből a kidobás törté­nik) méreteit kell megvál­toztatni. Többek között a háló magasságát, 5.5 méter­ről 9.7 méterre növelnék, a nyílását pedig egv méterrel szűkítenék Leverköhne vé­leménye szerint így a célt tévesztett dobások is leg­feljebb két méterrel szán­hatnának a szektoron kfvül. tehát nem veszélyeztetnék a nézőket.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents