Új Ifjúság, 1987 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1987-02-11 / 6. szám

EGY ÉVTIZED BONNIÉ TYIERREL

„A hangfa olyan, mint a Műrészé," „Rod Stewart szoknyában“ — ekképpen és ehhez hasonlóan vélekedtek kezdetben a kritikusok Bonnie Tyler rekedtes hangjáról. De nem volt tűi népszerű a zenerajongók körében sem. Az éles kritikák ellenére azonban a hetvenes évek végén sikerült betörnie a világélvonalba.

1954-ben született Nagy-Brltanniá- ban. Walesben. Akkor még a Gaymo- re Hopkins nevet viselte. A hat testvér közül ő volt a legfiatalabb. As iskola elvégzése után 1B évesen el- árusítónöként dolgozott, holott már akkor az énekesnői pályáról álmodozott.

könnyűzenei pályafutását bárénekesnőként kezdte, majd egy évvel később megnyerte az amatőr énekesek tehetségkutató versenyét. Ettől kezdve már Bonnie Tyler néven ismerték őt.

Az első hanglemezét 197B-ban készítette két menedzsere, az akkoriban közismert zeneszerző, gitáros, Steve Wolfe, valamint a híres tenorszaxofonos Ronnie Scott közreműködésével. Ez a lemez azonban nem aratott nagy sikert.

A második album, a „Lost In France“ című dallal szinte pillanatokon belül felkerült az európai slágerlistára, és elnyerte az amerikai zenerajongók tetszését is.

Ojabb hanglemeze jelent meg 1977 végén, amely biztos sikert hozott számára. A lemez címadó dala, az „It’s A Huatacke“ az 1978-as világlista legnépszerűbb zeneszámai között szerepelt.

Dalaival meghódította Kanadát, Ausztráliát, a nyugat-európai országokat és japánt. Az amerikai lapok „legnagyobb tehetségként“ emlegették.

Mivel az Egyesült Államokban sokkal népszerűbb volt, mint saját hazájában, elhatározta, hogy a tengerentúlon próbál szerencsét.

Következő két albuma az RCA amerikai hanglemezstúdiók gondozásában jelent meg, és hamarosan elkészült még egy lemeze is, majd koncertturnék sorozata várta őt.

Újabb albumát „Diamond Cut“ címmel adták ki 1979-ben, de ebben az évben már lejárt az RCA-val kötött szerződése.

Ekkor azonban már saját elképze léseit szerette volna megvalósítani, mert ágy érezte, addigi műsorai, a melyek a pop és a country-rock keverékei voltak, nem felelnek meg az akkori stiluskövetelményeknek.

Nyolcvankettőben újabb szerződést kötött a CBS hanglemezkiadó válla lattal.

Neve már a filmszakmában is népszerűvé vált: 1984 tavaszától lemondott koncertfellépéseiről, turnéiról, és a filmezést helyezte előtérbe.

Első filmjének (Tootloose) forga tása közben született meg a következő világsláger, a „Holding Out Of a Hero“, amely 1985-ben több slágerlistán is előkelő helyre került.

1984 ben a Metropolis című utópisztikus film forgatásán vett részt. A film zenéjét a közismert zeneszerző, Giorgio Moroder szerezte, a zeneszámok előadásával pedig olyan hírességeket bíztak meg, mint Freddie Mercury, Pat Benater, John Anderson, Cycle V„ Loverboy, Billy Squier, valamint Adam Ant. Bonnie akkor vette fel lemezre a „Here She Comes“ című dalt, eddigi legnagyobb sikerét.

Hatodik albuma a „Secret Dreams And Forbidden“ címet kapta, ezt még egy kislemez követte, az „If You A Woman“ / And I Was A man.

Bonnie Tyler tízéves zenei pályafutása kemény, odaadó, lelkiismeretes munkáról tanúskodik. amely végül meghozta a várt eredményt: mintegy harminc aranylemezt. —pp

cnucryeLvonK

Az ikes és az iktelen igék keveredése

Az eddigiekből már láthattuk, hogy az ikes és az iktelen ragozás bizony eléggé összekeveredett. Próbáljuk meg röviden összefoglalni, miben nyilvánul meg az ikes és az iktelen ragozási rendszer keveredése!

1. Legtöbbször az ikes és az álikes Igék okoznak gondot, vagyis hogy mikor tekinthető az Ige valóban ikesnek és mikor nem (hajlik — hajol, bomlik — bomol, zongorázik — zongoráz, cigarettázik — cigarettáz). Az igének ez a kettős természete még Arany János Toldijában is megjelenik: „Csak úgy tétovázik keze a kilincsen“ (VI. ének 2. sor); néhány sorral alatta: „Minden alszik. Miklós sem tétováz sokat.“ (VI. é. 5. sor). Ez a kettősség aztán megnyilvánul magában a ragozásban is (tétovázom — tétovázok).

2. Az Ikes ragozás második személyű ragja az -1 (eszel, iszol, alszol stb.), az iktelené pedig az -sz (festesz, futsz, Jársz stb.). Manapság azonban sem az -1, sem az -sz nincs tekintette! az ige Ikes vagy iktelen voltára, s egyedül a jóhangzást veszi figyelembe. így sziszegő hangra -1 rag következik (ikes: eszel, iszol: iktelen: ásol, olvasol, nézel), az 1 végződés viszont jobban kívánja az -sz ragot (Iktelen: számolsz, írsz, futsz; Ikes: hajolsz, tűnsz, lllesz stb.).

3. Mind az álikes igék, mind pedig a második személy -1, illetve -sz ragjának kevert használata bomlasztja az -m ikes igerag érvényesülését első személyben, s helyette igen gyakran a -k Jelenik meg. Pl. eszem — eszek, iszom — iszok, úszom — úszók. Nem ritka azonban az sem, hogy az -m terjed a -k személyrag rovására iktelen igék ragozásában (haladjak helvett haladjam, könyörgök helyett könyörgöm), pl. „könyörgöm, akasszuk fel“ a Valahol Európában című filmben.

Az -m visszaszorulásában szerepe lehet annak Is, hogy a beszélők többsége ezt a ragot a tárgyas ragozás első szeméivé ragjának tekinti vagyis a k — m szembenállásban nem ikes-ikteten, hanem alanyi-tárgyas különbséget lát (ruhát nézek magamnak, nézem a ruhát).

4. Feltételes, felszólító módban, továbbá az ikes Igék ható alakjaiban az ikes ragozás szinte már egyáltalán nem érvényesül, legtöbbször még a 3. személyben sem. így lett az (ő) ennék, innék helyett (ö) enne, inna; az (ő) egyék, igyák helyett (ő) egyen, igyon; az (6) ehetik, ihatik helyett (ő) ehet, ihat stb.

Ezzel szemben feltételes és felszólító módban második személyben csak az -1 rag használatos attól függetlenül, hogy ikes vagy iktelen igéről van-e szó. Ez különben szintén a jóhangzással függ össze. Példák: számol — számolnál, számoljál (számolj); olvas — olvasnál, olvassál (olvass); néz — néznél, nézzél (nézz) stb. hogy csupán néhány iktelen igét említsünk. Az ikes igékre Is bemutatunk néhány példát: úszik, úsznál, ússzál (ússz); alszik — aludnál, aludjál, (aludj); mosakszik — mosakodnál, mosakodjál (mosakodj).

Felszólító mód 2. személyben az olvassál hosszabb alak mellett zárójelben mindenütt feltüntettük a rövldebb olvass formát is. Egyes vélemények szerint az olvassál — olvass, nézzél — nézz, számoljál — számolj; ússzál — ússz, aludjál — aludj, mosakodjál — mosakodj kettősségben az ikes — Iktelen ragozás nyomát kellene látnunk. Ez azonban elég nehezen bizonyítható. Sokkal fontosabb számunkra az a nem nyelvhelyességi, hanem stllárls különbség, hogy a hosszabb forma mindig enyhébb, gyengéd és kérő felszólítást fejez ki (vigyázzál, nézzél, olvassál stb.); a rövldebb pedig a határozott, utasító felszólítás (parancs) kifejezője (vigyázz!, nézz!, olvass!, oszolj! stb.).

A felszólító és a feltéteeles móddal szemben az ún. ható igék egyöntetűen az -sz ragot veszik fel második személyben: írhatsz, olvashatsz, számolhatsz; alhatsz, ehetsz, ihatsz stb., bár forma szerint az ikes Igéknél az alhatol, aheltel, ihatol alak lenne a szabályos.

A felszólító és a feltételes módú. valamint a ható tgealakok első szeméTy- ben ma már ritkán használják az Ikes formát: (én) innám, enném, utaznám; Igyam, egyem, utazzam; Ihatom, ehetem ntazhatom: ihatnám, ehetném. utazhatnám stb., és sokkal elterjedtebb az iktelen ragozási forma: (én) innék, igyák, ihatok, ihatnék (Ihatnék), ezek közül azonban még a szokás ellenére sem mindegyik helyes.

Ugyanis első személyben terjedőben van egy ún. Illeszkedő'forma: (én) Innák, látnák, játszanák stb. Itt azt kell tudomásul venni, hogy az első személy ragja nem Illeszkedik hanem mindig magas hangrendű- lnnék látnék, játszanék, ha már nem használjuk az ún. szabályos ikes ragozási formát. fTT)

Gondolatok A fürjtojás? ősbemutatójáról

Minden jől megírt színdarab képmása a valóságnak. Anélkül, hogy fényképezne, figyelmeztet és Irányt mutat. Állást foglal és a jövőt feszegeti, vagy éppen jelenünket figyeli, miközben párbeszédei és intelmei az elfogadható valóságra utalnak. A színpadon adva van a tér és a szerzői szöveg, a dialógus, az írói instrukció és nem utolsósorban a stílus. E nélkül nem közvetíthető a tartalom, és nem alapozódhat meg a nélkülözhetetlen rendezői konccepió. Batta György játékában ugyanis határozott szerepet kap a líra és a dráma, a humor és a pátosz, a metafora és a közvetlen realitás egymást kiegészítő jelenléte, ami elmélyültebb szerepértelmezést igényel.

A fürjtojás? című játék bemutatásával kaput nyitott a Stúdió Színpad egy újabb hazai magyar dráma előtt. Nyilván azzal a céllal, hogy az a hely, ahol a művészet találkozik a közönséggel, olyan szellemi centrum legyen, ahol nemcsak egy-egy eseményt Igyekeznek felvillantani, hanem a nyilvánosság elé hozzák mindazokat az Időszerű kérdéseket, amelyek megoldásra várnak. Az intimitásnak mindig megvolt a maga jelentősége. A közönség hálás, ha bepillanthat a nő és a férfi kapcsolatának zárt világába. Betekinthet az „ajtók mögé“, ahol két különös, de mégis egymáshoz tartozó világ, sors és jellemrajz tárulhat elé; ahol — ez esetben — Batta György típusábrázoló ihletettségét ismérve, Boráros Imre, Benes Ildikó és a most bemutatkozó véndégrendező, Platon Baker közreműködésével, Platzner Tibor leleményes díszletében és elegáns jelmezeiben stílszerű keretbe foglalják az előadást; ahol érdekes problémákra bukkantunk és kellemesen elszórakozhattunk.

Ez a szokatlan című erkölcsi célzatú példázat, amely különös környezetben játszódik, éppen a meghökkentő képváltások tartalmi-formai egységével hat és eszmecserét provokál. Mialatt az egyre flatalódó Zizl és a mindinkább öregedő Sámuel egymásra alig figyelve, saját kényszer- helyzeteikhez ragaszkodva, gondolataikhoz kötve rendre mondják a magukét, és a szinte hétköznapinak tűnő jelenetekben sorsdöntő események történnek, addig a közönség azon „fáradozik“, hogy a színpad és a nézőtér közötti összhangot valahol meglelje. Mert a szerző sok mindent determinál. Teendőket szab meg. Átalakulásra, megújulásra biztat. Kiutat keres szereplői számára, annak ellenére, hogy azoknak a feltételezett együvétartozásuk egyre bizonytalanabbá válhat.

A rendező ironikus felhanggal értelmezi a színészvezetést, jóllehet a groteszk maszk mögött mégiscsak az embert keresi. Tréfásan tárja elénk az ellentétes erőket, s Így rendezése inkább a színpadi helyzetek érdekességére és frappáns ötleteire támaszkodik. Indokolt csattanókat teremtett, hogy az egymáshoz tartozó vagy éppen eltávolodó szereplőt valamilyen kiutat leljenek összekuszált helyzeBoráros Imre és Benes Ildikú

teikből. Platon Baker úgy épftl föl jeleneteit, hogy a szerzőt figyelembe véve megtartja a játék egyedi illúzióját és stílusában az egyöntetűséget. A fonákjáról látja és láttatja az életből vett hétköznapi jelenségeket: egyszerre érzelmes és intellektuális, nyers és kifinomult, meghökkentő és természetes. A szerző és a rendező elképzelése itt egymásra talált. A személyes írói jegyek eme elegyedésében úgy tűnik, hogy a szigorú valóság és az álomszerű látomás erőt mérkőznek szüntelenül, nem valami fönnhatóságért, Inkább a harmonikus együttlétért, ám mindig az irónia védnöki fegyelme alatt. Sem a szerző, sem a rendező nem kérdezik valamiféle didaktikus, néhány jelenetben összefoglalható koncepcióval. Az előadás stílusán éppen úgy, mint a szerző kéziratán, meglátszik egyéniségük ujjlenyomata. Témabonyolításuk azt a benyomást kelti, mintha itt és most születne a játék, mintha a kitalált Zizi és Sámuel személyében már eleve Benes Ildikót és Boráros Imrét képzelték volna el. Mert nem tudni, ők azonosultak-e a szerepükkel, vagy a szerep' válik mindig o- lyanná, amilyenek ők.

Bölcs derűvel, értelmesen, szomorkásán és vidáman éli át jeleneteit Boráros Imre, a megbocsátő-megértő férj. Humanizmusát szinte alkatában hordozza. Minden mozdulata-gesztusa megértés az emberi eredendőség lránt, de felháborodás is a képtelen összefüggések miatt. Benes Ildikó viszont az örök nőt állítja elénk elmélyült ábrázolással. Emberi és színészi feladatot old meg a hatalmaskodásra is hajlamos férje mellett. Nemcsak a szöveggel, hanem a járásával és gesztusaival Is kifejezi, groteszk-csúfon- dáros véleményét az életről és önmagukról. Nemcsak ml nézők vagyunk a színházban és nem is csak a színészek, akik játszanak nekünk, hanem azok is jelen vannak, akiket megszemélyesítenek, akikkel a történet végbemegy. Zizi a lelkiismeret szerepét tölti be. Értelmei szeretne adni az eltorzult valóságnak, az álproblémáknak, a sztereotip életvitelnek. Sámuel pedig mindenben saját Igazát keresve próbál „valahová“ kimenekülni áz élet olykor kényelmetlen körforgásából. Többször nyújtanak kezet egymásnak. Egyszer — kelletlenül, másodszor — megadón, harmadszor már gépiesen, hogy ezután mégis együtt maradva a már-már bo- hócos, olykor az Ironizálásig túlhajtott helyzetükben is elfogadható konklúziókig jussanak.

Kár, hogy az utólag „kispekulált“ keretjáték stílustörést okoz. A képzettársításokra ösztönző szándék zavaros, kivitelezése tisztázatlan, szf- nészileg megoldatlan. Jó lenne e<zen elgondolkodni. Ugyanez vonatkozik a szobából kitekintő ablak üvegét törlő jelenetekre Is. Pantomimikus megoldással, hang- vagy zenei hatással valósabb látszatot lehetne kelteni. Nem ártana — stúdiómunkáról lévén szó — a koreografált helyzeteket is revidálni. S talán még azt kéne megemlíteni a negatívumok során, hogy a fölöslegesen hosszú zenei bevezető után, a játék elején lebonyolított tojáskopogtató-slmogató ceremóniát" tartalommal kéne feltölteni. Vigyázni arra (1), hogy az ott elhangzott szavak és mondatok érthetően jussanak le a nézőtérre. Mert jők a jelenet- váltások, jók a hangulatkeltő szünetek, értelmes a témabonyolítás és a határozott előadói felfogás, amely még így is sikerhez vezetett.

Az ünnepi bemutató után jő érzéssel távoztunk a nézőtérről, mert a mű, az alkotó közösség és az értő közönség megteremthette azt a nélkülözhetetlen színházi atmoszférát, amely nemcsak írói sikert, rendezői I diadalt és színészi győzelmet, hanem színházi sikert is jelentett.

Suchy M. Emil

AKI MEGKÖNNYEZTETTE A VILÁGOT

Százhetvenöt éve, 1812. február 7-én született Charles Dickens, a nagy angol regényíró, aki megkönnyeztette az egész világot, vagy ahogy Szerb Antal irodalomtörténész és esztéta nevezte: „a szív írója“. Talán nincs Is kultúrnép, amelynek a nyelvére ne fordították volna le felejthetetlen szépségű regényeit, mint amilyen a David Copperfield, a Twist Oliver, a Nicholas Nickleby stb. Az angol irodalomban olvasottság szempontjából máig sem múlta felül senki.

Már életében olyan népszerű volt, hogy amikor felolvasókörúton járt, egyes állomáshelyein őrjöngő tömeg fogadta, mint ma egy „bálványozott“ rockegyüttest. Mint zarándokhelyre, úgy járultak dolgozószobája nyitott ablaka elé az emberek Anglia messzi tájairól is, hogy halotti csendben bepillantsanak: Pszt, íme, Dickens ír!

Ugyanakkor az irodalomkritika úgy tünteti fel, mint a világirodalom egyik legellentmondásosabb képviselőjét. Sokan egyenesen felróják neki, hogy regényei szakmai szempontböl tökéletlenek. Kompozíciójuk rossz, erőltetett, némelyiknek a nyelvezete is csapnivaló. Mások azt vetik a szemére, hogy túlságosan élesen kategorizálja az alakjait. Nála, ha valaki jóságos, az nagyon jóságos, ha gonosz, akkor viszont valóságos ördög- fajzat.

Az első és legnagyobb angol realista írónak tartották, de alakjait sehogy sem tudták reális mércével mérni. Ügy tűnt, mintha a valóságban nem is lennének ilyen emberek, mert a valóságban sokkal sokoldalúbbak. Ugyanakkor Szerb Antal valahogy több megértést tanúsított Iránta, amikor azt Irta, hogy regényalakjai „valóságosabbak, mint a halandó emberek. Valóságosabbak, den nem valóságosak.“

Hogy miért váltak mégis regényei az egész világ közkedvelt olvasmányaivá? Hogyan tudott könnyeket fakasztani annyi náció és generáció szeméből? Nyilván úgy, hogy alakjai, regényei közvetlen élményből fakadnak, és ez meglehetősen érződik. Alighanem ezért tud velük azonosulni az olvasó.

Dickens Portsmouth kikötővárosban született, apja a haditengerészet számvevőirodájéban dolgozott, nem fizették rosszul, de jól se. Ezenkívül könnyelmű ember volt — Mlcawber úrban ismerhetünk rá —, eladósodott és az adósok rettegett Marshalsea börtönben végzett. A kis Dickens fgy nyolcéves korától csak két évig járhatott Iskolába, aztán kenyérkereső lett. Egy cfpőpasztagyár alagsort sötét műhelyében napi tizenkét órán át mosta a ragacsos régi palackokat, és az újonnan töltöttekre címkéket enyvezett. Heti hat shillingért, ami kevesebb volt egy font harmadrészénél. A megalázó robotot Dickens élete végéig nem felejtette el, a brutális munkafelügyelőket és kis szurtoe társait sem.

Hát innen merítette híres „valótlan“ regényalakjait. Hiába, az élet néha valótlanabb helyzeteket teremt a kitalált történeteknél is. Közben valamivel jobbra fordult a Dickens család sorsa. Édesapja egy szerény örökségből kifizette az adósságát, kiszabadult. A kis Charles otthagyhatta a cipőpasztaműhelyt, középiskolába járt. Némi nézeteltérése támadt emiatt édesanyjával, aki jobban szerette volna, ha a gyárban, a biztos „kenyérnél“ marad, a bizonytalan középiskolai tanulmányok helyett. Egész életében neheztelt is ezért az anyjára, s a Nicholas Nickleby mrs. Nlcklebyje kicsit hasonlít is rá.

Középiskolái elvégzése után egy ügyvédi irodába került, később parlamenti tudósító. Rövid időn belül a legügyesebb tudósító lett, összefoglalói miatt valósággal kapkodták az újságokat. Közben már önálló cikkeket és történeteket ír az újságokba. Az egyik kiadónak elkészíti a „Pickwick Papers“ című Illusztrált (képregény?) történetet, első Igazi nagy sikerét. Ezalatt pedig az egyik folyóirat -folytatásokban közli az Oliver Twistet. Ez már az írói diadalát kezdete.

Pásztor Judit

Kezdeményezés,meggyőzés,végrehajtás