Új Ifjúság, 1987 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1987-12-23 / 51. szám

Jü

— Van egy nagyon jó nyilvántartásunk — mutatja Udvardi Péter. — Ennek alapján pontosan meg tudom modani, hogy itt, Brnóban az egyes szakokon hány csehszlovákiai magyar diák tanul. A gépészeti karon például 38, a villamosmérnökin 29, az építészetin 24, az állatorvosin 5, az orvosi karon pedig 8. Ez nagyjából az összlétszám. Szeptemberben, a tanítás első heteiben sokat foglalkozunk azzal, hogy felkutassuk az ide érkező elsősöket, hogy a gólyaavatáson mindannyian részt tudjanak venni. Tavaly 24 elsőst találtunk, az idén már 34-et. Ez a létszámemelkedés szerintem annak Is köszönhető, hogy tavaly óta járjuk a középiskolákat, tájékoztatjuk az érettségizőket a fő iskolai továbbtanulás lehetőségei ről.

Gyertek ti is közénk!

Brno, ez a dél-morvaországi metropolis történelmünkben nemcsak híressé, hírhedtté is vált. Nem Is a város, hanem inkább nevezetes várbörtöne, amely a múltban sok magyarnak lett kényszerlakóhelye. Itt raboskodott többek között múlt századi Irodalmunk egyik vezéregyénisége, a nyelvújító Kazinczy Ferenc is. Ezek a magyarok bizonyára nem tudtak szépen emlékezni a városra, az itt eltöltött időre. Nem így a jelenleg itt tanuló csehszlovákiai magyar diákok, akik határozottan azt állítják, hogy tetszik nekik ez a város, jól érzik magukat benne. Főiskolájának színvonalával is elégedettek.

A hatvanas-hetvenes években sok magyar diák tanult itt. Aztán jött egy olyan időszak, amikor létszámuk a minimálisra csökkent. Ennek oka elsősorban az volt, hogy a szlovákiai középiskolák igyekeztek diákjaikat a lakóhelyükhöz legközelebb eső főiskolára irányítani. így csak kevesen mertek vállalkozni arra. hogy a csehországi főiskolákra felvételizzenek.

Olvasóink néhány hete olvashattak lapunkban a Prágában tanuló magyar diákságról. Az írásból kiderült, hogy a helyzet ott is a brnóihoz hasonlóan alakult. Az utóbbi években azonban újra emelkedik a Csehországban tanuló magyar diákok száma. Ehhez némileg hozzájárult a brnói diákok figyelemreméltó kezdeményezése is. Miről is van szó?

— Magyar tannyelvű középiskoláink nem tudnak diákjaiknak pontos információkat adni a főiskolások életéről, a követelményekről — magyarázza a kisfalu- di (Vieska) Udvardi Péter, a brnói Kazinczy Ferenc Diákklub elnöke. — A középiskolai tanárok nagyobb része már nem fiatal, ezért a főiskolák jelenéről, a nyíló szakokról, a lehetőségekről kevés tájékoztatást tudnak nyújtani, Meg aztán a diákok tartanak is a tanároktól sokszor nem merik megkérdezni azt, amire kíváncsiak lennének. Nekünk e- szttnkbe jutott, hogy elmegyünk néhány középiskolába — nem hivatalos megbízatással, csak egyszerűen mint diákok —, és ha kapunk rá engedélyt meg helyet, válaszolunk a tanulók továbbtanulást érintő kérdéseire. Voltunk már Komáromban (Komárno), Ér- sekújvárott (Nővé Zámky), Stú- rovóban. A legtöbb középiskolában örömmel fogadtak minket. Ezekre a tájékoztató körutakra a más csehszlovákiai városok főiskoláin tanuló magyar diáktársainkat is hívjuk, de eddig csak a nyitraiak (Nitra) jöttek el, pedig talán nem lenne haszontalan a jövőben szervezettebben csinálni ezt. Mi, mindenesetre, továbbra is szívesen eleget teszünk minden meghívásnak magyar tannyelvű középiskoláinkba.

— Mitől tartanak a leginkább a középiskolások a főiskolán rájuk váró feladatok közül, és milyen érvekkel győzitek meg őket például a brnói továbbtanulás mellett? — tudakolom.

— Az egyik leggyakoribb aggály a távolság. Pedig az út a Csallóközből Brnóba mindössze két órával hosszabb, mint Bra- tislavába. Ez igazán nem sok. S az utazás még a beszélgetésre, ismerkedésre is jó alkalmat nyújt, mivel a magyar diákok mindig ugyanazokkal a gyorsvonatokkal utaznak haza vagy vissza.

— Sokan félnek attól is, hogy nem tudnak majd jól megtanulni csehül — fűzi hozzá a kürti (Stre- kov) Kis Péter, aki szintén résztvevője a tájékoztatási akcióknak. — Erre csak azt mondhatom, hogy a magyar tannyelvű középiskolákban érettségizettek zöme úgyis a főiskolán tanul meg igazán szlovákul, így tehát csehül is megtanulhat, és szinte mindegy, hogy szlovákul vagy csehül folytatja-e tanulmányait. Csehül, véleményem szerint, fél év alatt meg lehet tanulni. S azt bizonyára mindenki tudja, hogy a műszaki főiskolákon nem a helyes beszéd á lényeges, hanem a tárgyi tudás.

A két Péter együtt lakik a kollégiumban, az ő szobájukban beszélgetünk. Mivel jöttömet már előre jeleztem, a beszélgetésre szép számú magyar diák összegyűlt. Annyian, hogy egyeseknek már csak a földön jutott hely. Érdekes, hogy a legtöbbjük vagy a Komáromi vagy az Érsekújvári járásból való. Akadtak közöttük olyan elsősök is, akiknek választására a Péterék tájékoztatása-hatott. Mint például Fazekas Mónika, aki elsőéves építészhallgató, és az érsekújvári építészetiben é- rettségízett. Vagy Furuglás Zsolt, aki ugyancsak Érsekújvárból jött, a gimnáziumból.

„Szerintem nagy változás történt ezen a téren.“

nénk, ha a diákok valami olyat kapnának a Kafediktól, amit aztán hazatérve tovább is tudnak adni.

Emellett lényeges az is, hogy a klubban jó közösség alakuljon ki, amely nemcsak művelődni tud együtt, hanem, szórakozni is. Erre nyújtanak alkalmat a könnyedebb rendezvényeink, mint amilyen a gólyabál, a Télapó-est, a nőnap.

— Nekem viszont nem tetszik, hogy az utóbbi időben több lett az olyan előadás, amelyen a diákság csak passzív befogadó, s így az ismerkedésre kevesebb alkalom jut. Ennek következménye, hogy nem ismerjük egymást olyan jól, mint néhány évvel ezelőtt — szól közbe Sonkoly Tibor, aki szintén az idősebb brnói diákok közé tartozik már.

Ez a megjegyzés élénk vitát vált ki a társaságban, a legtöbben azonban Péter védelmére kelnek. Kis Péter állítja:

— Mi 1984-ben érkeztünk ide. Már a középiskolában hallottunk arról, hogy működik itt egy magyar diákklub. Vártunk, hogy majd csak megtudunk róla valamit, vagy talán a klubosok maguk keresnek meg minket, de fél évig nem történt semmi. Csak azután derült ki, hogy Kafedik mégis van. Ilyesmi most nem fordulhat elő.

Sonkoly Tibor főleg azt hiányolja, hogy nincsenek vetélkedők a klubban, meg olyan műsorok, amelyeket a tagok maguk állítottak össze. Az ellentábor válasza erre az, hogy egy színvonalas vendégelőadó többet adhat az embernek, mint egy gyenge önálló műsor. S felsorolnak néhányat a , tavalyi és az idei előadók közül: Gálán Géza, Gazda István, Nagy Feró nevét említik, meg Lengyel László közgazdászét. Általános vélemény, hogy az ő előadásaik nagyon jól sikerültek, hasznosak voltak.

Kelet-Szlovákiából már kevesebben vannak itt. Közéjük tartozik

a szolnocskai (Solniöka) Sipos Béla, aki gépészhallgató.

— A kassai (Kosice) ipariba jártam. Villamosmérnökire jelentkeztem ide, de annak ellenére, hogy a középiskolában kitüntetett tanuló voltam, nem vettek fel. Azt ajánlották viszont, hogy a gépészmérnöki karra jöhetek, mert ide kevés volt a Jelentkező. Hát most itt vagyok, s nem bántam meg. Amikor végleg eldöntöttem, hogy továbbtanulok, osztályfőnököm és a fizikatanárom azt tanácsolták, próbáljam meg Csehországban. Prágát nem ajánlották, ezért jöttem ide. S talán azért is, mivel ők mindketten Brnóban végeztek, s engem is erre a városra biztattak.

— Nálunk viszont, az Ipolysági (Sahy) gimnáziumban, amikor megtudták, hogy ide szeretnék jelentkezni, nem is akartak nevált „puskát“ is kölcsön tudják adnll

Ha nem lenne Kafedik...! De mi is valójában a diákklub küldetése?

— Nem mindegy, hogy az ember milyen szemmel néz a világra — vallja a klub elnöke, Udvardi Péter. — Az Iskolában sok kérdésre nem kaptunk választ; vagy nem egészen olyan választ kaptunk, amilyet kellett volna. Fontos feladatunk tehát olyan előadások megszervezése, amelyek tágítják a hallgatóság látókörét, elősegítik világszemléletük fejlődését, megismertetik őket történelmünk sorsfordulóival, jelen világunk problémáival. Azt szeretNem mindegy, hogyan nézünk a világra

„Nem mindegy, hogy az ember milyen szemmel néz a világra.“

kém jelentkezési lapot adni — szól közbe Borka Péter, az állatorvosi főiskola diákja.

—■ Vajon mi a nehezebb — kérdezem —, bekerülni a város valamelyik főiskolájára, vagy megmaradni brnói diáknak?

— Bekerülni könnyebb — válaszolják egyhangúlag.

— Én először Bratislavában felvételiztem — egészíti ki az ugyancsak kürti Szalma László —, így lettem egy év múlva brnói diák. Utólag úgy érzem, Bratislavában jobban megírtam a felvételit, mégse vettek fel. Ez persze csak e- gyéni megérzés.

— Az viszont tény, hogy a műszaki főiskolákra könnyebb bejutni, mint végezni ott — állítják a többiek. De úcevés olyan magyar diákról tudnak, akinek idő előtt kellett volna befejeznie itt a megkezdett főiskolát. Akad persze ilyen is, meg akad olyan is, akinek valamelyik évfolyamot meg kell ismételnie. Kristóf jános építészhallgató, aki Safárikovóból származik, a jelenlevők között a „legöregebb“ diák. 1979-ben jött ide, több generációváltást megélt már.

— Szinte sajnálom, hogy a végéhez közeledem. Nagyon jól érzem itt magam — mondja.

Ha nem lenne Kafedik ...

akkor nem ismernék itt egymást az emberek — állítják a diákok A Kafedik a Kazinczy Ferenc Diákklub nevének rövidítése, s már hosszú évek óta fogalom a brnói diákság körében. Ha nem lenne Kafedik, akkor a fiatal magyar diákok nehezebben találnának rá idősebb kollégáikra, s kevesebb jó tanáccsal a tarsolyukban készülnének a vizsgákra Ha az idősebbek elmondják, melyik tanárnak mi a bogara, mi rossz és mi jó várható egy vizsgán, ez a tudás már fél siker a próbálkozónak. Hát ha még a jól be— Valamikor a brnólakról az a hír terjengett, hogy elég sokat Járnak vendéglőbe, szeretnek po- harazgatnl. Ez még mindig igaz? — kérdezem.

— Valamikor általános vélemény volt, hogy a brnóiakat csak az alkohol tartja össze. Ennek a korszaknak azonban már vége van. Összejöveteleink fő programpontja már nem az italozás, hanem a művelődés, a közös szórakozás — állítja Udvardi Péter.

Véleményéhez Kristóf János is csatlakozik, akinek vannak már tapasztalatai az itteni diákéletről:

— Szerintem nagy változás történt ezen a téren. Amikor elkezdtem főiskolára járni, akkor valóban az alkohol dominált. A mostaniak azonban már nem isznak.

—• Vendéglátóipari üzemekbe azonban járunk — toldja meg Péter. — Rá is vagyunk kényszerítve, mivel nincs önálló termünk, így klubösszejöveteleinket vagy valamelyik kollégiumban tartjuk, vagy valamilyen vendéglőben. Az utóbbiban jól lehet beszélgetni, szórakozni, s azt hiszem, ez is hozzájárult ahhoz, hogy itt nagyon jó közösség alakult ki. Ez a nyári művelődési táborokban is látszik, ahol — ezt bátran állíthatom — mi vagyunk a legössze- tartóbb társaság.

— Ha már a táboroknál tartunk: az ideiről hiányoztatok.

— Nemcsak mi, hanem a többi főiskolásklub is. Én ugyan ott voltam Jászón (Jasov), de a tábor előkészítésében nem vettünk részt. A részletes műsort csak egy héttel a rendezvény előtt kaptam meg, így már nem volt időm értesíteni a klubtagokat. Pedig ha idejében megkapom a műsort és a tábor pontos helyéről is tájékoztatnak, akkor ez nem lett volna nehéz, mert mint- már mondtam, pontos nyilvántartást vezetünk, a kafedikosok címét is tudjuk.

— A jövőben a kluboknak jobban részt kell venniük a tábor szervezésében, s azt is mérlegelni kellene, nem lenne-e érdemesebb valahol Nyugat-Szlovákiában megrendezni — mondja Gonosz László.

— Együttműködtök-e más klubokkal, s mit szóltok a központi klubtanács tevékenységéhez? — teszem fel az utolsó kérdést.

— Mióta a Berta Miki van Prágában, azóta javult az együttműködésünk — válaszolja Péter. — Az idei Télapó-estre meghívtam a prágaiakat, ők pedig az általuk szervezett majálisra hívnak visz- sza minket. A többi klubbal való együttműködésről nem beszélhetünk, mert tulajdonképpen nincs. A központi klubtanács tevékenységéről meg az a véleményem, hogy nem tölti be küldetését, az adott lehetőségeket nem használja ki, a klubokat a Csemadok KB nem támogatja olyan mértékben, amilyen mértékben arra szükség lenne.

KLINKO ROBERT (A szerző felvételei)

Akiknek választására már a Péterék tájékoztatása hatott.

\