Új Ifjúság, 1987 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1987-12-02 / 48. szám

A művészházaspár egy közös jelenetben. JUBILEUM ELŐTT 71 M7TTES2 VALLOMÁSOK f Ém* A MIMI NÉHÁNY KÉRDÉSÉRŐL Gombos Ilona és Lengyel Ferenc ér­demes művész a Thália Színpad mű­vészházaspárja. Gombos Ilona számos remek alakítást nyújtott, legutóbb Né­meth László Bodnárnéját formálta meg művészi hitellel. Lengyel Ferenc ko­rábban a Thália Színpad művészeti ve­zetője volt. Munkásságáért tavaly a Szlovák Szocialista Köztársaság érde­mes művésze lett. —■ Gombos Ilona művésznő pályája szorosan kötődik a Thália Színpad si­kereihez. Mit gondol, ha most újra kezdhetné, újból lenne ereje és hite — mert e nélkül, azt hiszem, nem lehet­séges — végigjárni ezt az utat? — Tévedés! A Thállában 1969-ben kezdtem, ekkor már hét év faluszínházi és tíz év Matesz-tagság állt mögöttem: szerepekkel, sikerekkel, kudarcokkal. Igaz, a Thália első öt éve bővelkedett szép szerepekben, előadásokban, hála a hozzáértő vezetésnek, rendezőnek, dramaturgnak. Szép szerepek azóta is voltak, sikerek már szűkösebben. Ren­dezők és partnerek hiánya miatt. Ha egy tizenöt tagú együttesben évente öt­hét ember cserélődik, nehéz team-mun­káról beszélni. Az energia fele a kez­dők „húzására“ megy el. úgyszintén a próbaidő is. Nos: a kérdés második része... Ha újra kezdhetném, csak ak­kor tenném, ha Zelinskyk, Liehardok, Munkok, Békék rendeznének, vezetné­nek, irányítanának. Lenne energiám to­vább dolgozni, ha olyan etikus színház alakulna, ahol a színészt megbecsülik, megértik hibáival, hangulataival, érzé­kenységével, erényeivel együtt. Ma, sajnos, nem a színész a fontos, hanem a sok mutató, az egyéni érdekek, az anyagiak. Kemény, őszinte és elgondolkodtató szavak ezek. Lengyel Ferenctől kérdezem: — Feltehető-e így a kérdés: rendező­vagy színészközpontú színház? — Színészközpontú színház volt, ta­lán valahol még van Is, bár én nem tudok róla. Valahol még dramaturgköz­pontúról is vitatkoztunk. Rendezőköz­pontú színház viszont sok van. Nálunk adminisztratív-, szervezés-, tervteljesl- tés- és másmilyen központú színház van jelenleg. Részemről előnyt adok a ren­dezőközpontú színháznak. Ott legalább a tehetséget, a színészt partnerként kezelik, jó rendezőkről, hozzáértő, szí­nészekben gondolkodó dramaturgokról, tehetséges, emberséges Igazgatókról, művészeti vezetőkről álmodom. Ilyene­ket kívánok magamnak és kollégáim­nak. — ön mint az SZSZK érdemes mű­vésze, hogyan emlékezik azokra az évekre, amikor kezdő színészként az „első lépéseket“ tette a deszkákon? Te­kintve, hogy fiatalokhoz szóló lapnak készül ez a beszélgetés, talán nem lew érdektelen ejteni erről is néhány szót... — Némi nosztalgiával, a „megszépí­tő messzeség“ szemüvegén át. Ugyan­akkor kritikusan, a realitás tudatosítá­sával. Nem vagyok még elég öreg ah­hoz, hogy „ .. .bezzeg, akkor még a nyár is melegebb volt...“. A múltból lehet tanulni. Kell is. De visszasírni hiábavaló. Lépést kell tartani a jelen realitásaival. Együtt kell lépni a cseh és szlovák színház, valamint a magyar színjátszás legjobb produkcióival. Ha ebben sikerült eredményt elérnem, úgy nem bánom, jöhet a következő negy­ven év a színpadon. S ha Lengyel Ferenc vitalitására gondolunk, talán nem is mondott „na­gyot“ ... Gombos Ilona az átélés színésze, leg­alábbis számomra. E művészházaspár­hoz intézett kérdéseimmel pedig az a célom, hogy színészlétünk legkénye­sebb pontjait is „megpiszkáljam“. Ha vállalják ... — Ml értelme van, és ha van, miért van értelme a színészlétnek nálunk, itt és most? — Van értelme. Főképpen a nemze­tiségi színjátszásnak, ma éppúgy, mint 1952-ben volt, amikor elkezdtem. Ha ebben nem hinnék, már régen abba­hagytam volna. Az itt élő magyarság­nak joga van az anyanyelvi kultúrára, még ha, sajnos, sokan nem is élnek ezzel a jogukkal. Szükség volt ránk a múltban, ma és a jövőben is. Ezt vál­laltam tizenhat évesen. Akkor még ösz­tönösen, ma már tudatosan. Néha elke­seredve, lázadozva, de szolgálva. Hit­tel és optimizmussal. Sok mindenért kárpótol a közönség szeretete. — Gondol néha a régi szerepeire is... — Harminchat év alatt igen sok akadt. Epizód- és címszerepek egy­aránt. Szépek azok, amelyek megma­radtak a közönség emlékezetében, ez a fontos. A többi néma csend... A na­gyobbik baj az, hogy kiest a valószínű­sége annak, hogy azok a szerepek, amelyeket még eljátszhatnék, műsorra kerülnek... Végül Lengyel Ferencet kérdezem: — Miben látja a színház és ezen be­lül a Magyar Területi Színház fejlődé­sének, sikeres jövőjének zálogát? — A színházat sokszor elsiratták már mint életképtelent. De a színház csak az emberiséggel együtt halhat meg, ahogyan vele együtt született. Ha béke lesz, lesz színház, lesz Matesz, lesz Thália, lesznek fiatal, kreatív te­hetségek, lesz néző, lesz csehszlovákiai magyar kultúra. Úgy legyenl Köszönöm a beszélgetést. KISS PÉNTEK JÖZSEF A különböző amatőr színjátszó versenye­ket követő szakmai tanácskozásokon töb­ben feltették a kérdést: mivel gimnáziu­mainkban egyre gyarapodnak a privilegi­zált tantárgyak, bővül a tananyag, növek­szik a diákok délutáni elfoglaltsága, ilyen körülmények között milyen lehetőség van még az igényesebb kulturális tevékenység­re? A válaszolók egyértelműen azt bizony­gatták, hogy az anyagiak és az idő hiánya miatt egyre inkább csak felületes munkát lehet végezni, ennek pedig nem sok értel­me van. Sokan a lehetőségek leszűkülésében ke­resik az okát annak is, hogy megcsappant a diákegyüttesek szánna. A hatvanas, het­venes években még rendszeresen tevékeny­kedett a bratislavai Forrás, volt diákegyüt­tes Léván (Levice), Rozsnyón (Roínava), Losoncon (Lucenec), Füleken (Filakovo), Szepsiben (Moldava n. Bodvou), Galántán (Galanta), Somorján (Samorín), Hurbano- vóban, Nagymegyeren fCalovo) és a Komá­romi (Komárno) Gépipari Szakközépisko­lában. Ezek közül a kitűnő Forrás és a Lévai Pedagógiai Középiskola Juhász Gyula Irodalmi Színpada rendszeresen, a többiek pedig egy-két alkalommal szerepeltek a Jókai-napokon Is. A nyolcvanas évek elején már csak az Ipolysági (§.ahy) és a komá­romi gimnázium csoportjával találkoztunk az országos seregszemlén, örvendetes tény, hogy 1983-ban hozzájuk társult a kassai (Koélce) Schönherz Zoltán Magyar Tannyel­vű Középfokú Ipariskola „X Iparista Szín­pada“, ebben az évben pedig a Komáromi Mezőgazdasági Szakközépiskola Téka Iro­dalmi Színpada. Ez viszont azt bizonyítja, hogy napjainkban — a mostoha körülmé­nyek ellenére is — mind számban, mind minőségben újra gyarapodnak a diákegyüt­teseink. Ez a gyarapodás nem felüről jött utasítás következménye, hanem nemzetisé­gi kultúránk ápolásának létfontosságát tu­datosító emberek hozzáértő, szorgalmas munkájának eredménye. A távoli és a kö­zeli múltban is ilyen egyéniségek voltak nemcsak az alapozók, hanem az építők és Iránymutatók is. Ök formálják, vezetik, tartják össze a csoportokat, ők vállalják elsősorban az újat, a kísérletezés kockáza­tát még abban az esetben is, ha ezéirt a versenyeken hátrányos megkülönböztetést szenvednek. Diákegyüttesek a mozgatom szegényei; ez anyagilag jől támogatottak eldobott kosztüméiben játszanak, vagy marad a fe­hér blúz, ing, fekete szoknya, sötét pantal­ló. Korhű díszlet Is csak képzeletben szü­letik, a gyakorlatban diribdarabokból ösz- szetákolt kulissza kerül színpadra. A ver­senyeket követő értékelésben aztán hallgat­nak is ezért a „botlásért“. Az utóbbi évek­ben kevesebb a bírálat több a jó tanács: adjon pénzt a SZISZ és a szülői munkakö­zösség! Természetesen, ezekkel a tanácsok­kal elsősorban azok szolgálnak, akik fog­lalkozásuk miatt nem kellőképpen ismerik a mai gimnáziumok belső életét, hogy van­nak tantárgyak, amelyek nemcsak helyzeti, hanem anyagi előnyöket is élveznek — a művészi előadás nem tartozik ezek közé. Pályaválasztásnál a természettudományi tantárgyak, az informatikai Ismeretek elő­térbe helyezése eltereli, elvonja a humán tudományok és a művészi előadás Iránti ér­deklődést. Az ismeretek korszerűsítése, a tudomá­nyos megalapozottság háttérbe szorítja az esztétikai nevelést és a pedagógiai szem­pontokat. A Jelenlegi tantervek pedig a korábbinál erősebben polarizálják a diá­kokat. A tanulókat lekötik a délutáni körök, egyedül a péntek délután marad a színpadi Érdekes Jelenség, hogy a nyelvek közötti hasonlö szerkezeti, mondatszerkesztési megol­dások általában nem okoznak nyelvhelyességi problémákat. Sokkal több a ba] az olyan je­lenségekkel, amikor a két nyelv más-más nyel­vi gyakorlatot alakított ki. Pl. a következő szik. mondat magyar tolmácsolása nem egye­zik sző szerint az eredetivel, hanem csak ér­telemszerűen. Szlovákul: „MUko bol v sűtazi prvf.“ Magyarul: „Miíko (Misi) első volt a versenyben.“ A zárőjelezett Misi változaton le­het vitatkozni, nem lenne-e helyesebb a Miä- ko. Ez azonban nem mondatszerkesztési kér­dés, hanem szóhasználati. PI. a Miäko magya­rul Misiké, Misi, Miska stb., érezve rajtuk, hogy más-más korú fiatalról van szó. Milyen Jelenséggel találkoztunk a kérdéses mondatban? A MISko, 111. a Misi alany mellett ún. összetett állítmány szerepel: „bol prvf — első volt“. Az Ilyen egyezés a magyar és az Indoeurópai nyelvek között azonban nem ál­talános. Csak akkor kerül rá sor, hogyha az állítmány nem jelen időben és nem jelentő módban van. Jelentő mőd Jelen Időben eltérő lesz az egy­másnak különben értelmileg megfelelő mon­datok szerkezete az egyes nyelvekben. Pl. Jan­kó Je plonlerom — Jancsi úttörő; Detl sfl plo- nlert — A gyermekek úttörők; Mléko je orví v sűfaíít — Misi az első a versenyben; Naée prlemyselné vírobky sú dobré a lenné — Ipa­ri termékeink (gyártmányaink) Jók és ol­csófa )k; Dvakrát trl Ja Sesf — Kétszer há­rom hat stb. Hasonló a helyzet a némettel egybevetve ts: Die Aufgabe 1st schwer (leicht) — A feladat nehéz (könnyű); Diese Ware 1st teuer — Ez az áru drága; Diese Waren sind teurerer — Ezek az áruk drágábbak stb. próbákra, de más rendezvények miatt ilyenkor is csak ritkán van együtt a'cso­port. Összejönnek szombat, vasárnap is, de a fáradt szereplők ekkor inkább már arra gondolnak: hogyan készülnek majd fel a hétfői órákra, ha nem tudnak a kora dél­utáni autóbusszal elutazni. Ilyen körülmé­nyek között csak azok merik vállalni a szereplést, akik a szülőktől és a tanárok- tői megértést remélnek. Megbecsülésre még gondolni sem mernek, hiszen a szereplés, vers- és prózaimondás nem kötelező, a fel­sőbb oktatásügyi szervek sem kellőképpen méltányolják, a versenyeken elért kitűnő eredményeket még a pedagógiai főiskolára való felvételein sem veszik figyelembe. Csak a .megértő szülőktől, tanároktól és a hálás közönségtől kapnak elismerést egy-egy si­keres fellépés után. A felnőtt együttesek versenyeinek is mostohagyermekei a diákszereplők, hiszen a legkevesebb díjat rendszeresen ők kap­ják. Most már valóban itt volna az ideje, hogy külön kategóriába soroljuk a diák­együtteseket, vagy el kellene gondolkod­nunk azon, miképpen lehetne egy diákna­pot beépíteni a Jókai-napok műsorrendjébe. Ha ez megvalósulna ösztönzésül szolgálna azoknak a középiskoláknak, amelyekben még nincsenek irodalmi színpadok, színját­szó csoportok. Egységes értékelési 'szempontokat, köve­telményeket kellene kialakítanunk a vers- és prózamondó versenyeken is. A komáro­mi járási versenyek zsűrije rendszeresen a Matesz művészeiből tevődik össze, akik na­gyon következetesen elutasítják a hamis pátoszt; a túlhajtott érzelmeket, az ©lőre gyártott esztétikai és művészi elemeket, sé­mákat, a naturalista szürkeséget, a motyo­gást. Nemzetiségi kultúránkat, mozgalmun­kat szolgálnánk, ha a versenyek minden szintjén olyan zsűrit tudnánk összeállítani, amely egységes alapelvek szerint képes pontozni és értékelni. Ide kívánkozik Gáti József A versmondás című könyvéből a következő részlet: „Az álpátosz soha át nem ólt gondolatok és érzelmek mímelése, sőt túllihegése. Ezzel rendszerint együtt Jár a deklamálás, a kellemes csengő vagy búgó hang őszinteség nélküli „csúszkáltatésa“ a különböző re­giszterekben. Ebben a lélek nélküli ének- dobozban minden kapható: mennydörgéstől a fülemile csattogásig. Színész vagy vers­mondó többnyire gondolati és érzelmi sze­génységben szokott ehhez a megoldáshoz nyúlni, ámbátor előfordul, hogy csak ez minden képessége.“ Semmiképpen nem elegendő, ha a szavaló versmondása közben 'csak önmaga érzel­meit képes fokozni, ha csak önmaga számára tágítja ki a vers távlatát! A hall­gatók természetesen felismerik, hogy az előadó mennyi átéléssel szavalja a verset, de mihaszna, ha velük nem tudta átérez­tetni, nem váltott ki bennük élményt. A vers- és prózamondó átélései, érzései ön­magukban nem számítanak értéknek. Az életben is nem abból ítéljük meg az em­bereket, hogy mit éreznek, hanem abból, hogy mit és hogyan cselekszenek. Jubileumi országos seregszemlére, a XXV. Jőkai-napokra készülünk. Mert éppen ideje készülni, legalábbis az együtteseknek. Kö­zös ügyünket szolgálnánk, ha már az elő­készületek folyamán „a hozzáértő dolgozó nép okos gyülekezetében, nemcsak megvi­tathatnánk kulturális életünk időszerű kér­déseit, hanem egymást bátorítva, támogat­va eredményesebb munkára ösztönző hatá­rozatokat hoznánk, majd azokat meg is valósítanánk. Amint a példamondatokból láthatók, a ma­gyar változatokból hiányzik az a nyelvi esz­köz, amelyeket a szik. a Je, sú, ill. a német az 1st, sind szavakkal fejez ki. Ez mutatja, hogy anyanyelvűnkben Jelentő mód Jelen idő­ben nincs szUkség a névszói állítmány mel­lett a van, vannak un. állítmányt kiegészítő­re. A déli Járásokban találkoztam a következő jelszavakkal: „KSC — vedúca sila spoloéensité- ho pokroku; RVHP — najdynamickejiia hospo- dárska organizácia sveta.“ Ugyanezt magyarul Így olvastam: „A CSKP — a társadalmi hala­dás vezető ereje; A KGST — a világ legdina­mikusabb gazdasági szervezete“. A szlovákban a je, sú állítmány! kiegészítők bizonyos esetekben pótolhatók gondolatjellel. A magyarban azonban — miként előző pél­dáink Is szemléltették — erre nincsen semmi szükség, mert a „CSKP“ rész telles értékű alany, az utána következő ,,a társadalmi ha­ladás vezető ereje“ pedig teljes értékű állít­mány. Ez érvényes a másik mondatra is, mert ilyenkor a névszót állítmány mellett szükség­telen kitenni a van, vannak állítmányt kiegé­szítőket vagy bármilyen más pótlagos helyes­írást jelet, tehát a gondolatjelet is. Mi téveszthette meg a fordítót? Valószínűleg az, hogy az alany (KSC, RVHP) utáni része­ket értelmezőnek tekintette. Nem számolt a két nyelv közötti különbséggel. Megalkotott egy (két?) állítmány nélküli mondatot, mert az állítmányt értelmezőnek fordította. A gondolatjel azonban még értelmező ese­tében Is fölösleges. A két mondat tehát he­lyesen így lesz: A CSKP a társadalmi haladás vezető ereje; A KGST • világ legdinamikusabb gazdasági szervezete. (TT) GÄSPÄR TIBOR AZ ÉRTELMEZŐ OLYKOR NEM IS ÉRTELMEZŐ

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents