Új Ifjúság, 1987 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1987-11-25 / 47. szám
új ifjúság 8 JUBILEUM ELŐTT A MATESZ VALLOMÁSOK A SZÍNHÁZRÓL Holocsy István színművész egyúttal a Matesz művészeti vezetője is. A főiskolát Budapesten a Film- 'és Szín- művészeti Főiskolán végezte. Tanulmányai befejezése után a Magyar Területi Színházban kezdte pályafutását. — Mit tart a jó színház feltételének? — A jó művészgárdát és az önálló színházi otthont, ahol nyugodt körülmények között, zavartalanul, alkotó módon lehet dolgozni. Kellő színvonalú, jó atmoszférájú előadások csak e feltételek közepette jöhetnek létre. — Hogyan igyekszik a színház művészeti vezetése ennek elérésére? — . Egyik fő feladatomnak tekintem gondoskodni az utánpótlásról a művészeti főiskolákon, főképpen a Bratislava! Színművészeti Főiskolán, jelenlegi székházunkban pedig igyekszem minél zavartalanabbá tenni a próbákat. — A budapesti tanulmányai után úgy döntött, hogy hazajön, s nemzetiségi tájoló színházunkban folytatja pályáját. Mi a véleménye azokról a pályatársakról, akik nem így döntöttek? Mit gondol, miért tették? — Számukra az egyéni érvényesülés volt az elsődleges, és nem a hivatás. Egyértelműen a nagyobb lehetőségek, a szélesebb skálán mozgás lehetősége vonzotta őket, és talán az anyagi lehetőségek is. Ezen túlmenően a színházon kívüli tevékenységben nem akadályozzák őket a nyelvi gátak vagy előítéletek, hiszen Magyarország területén filmben is és a tévében is anya- nyelvükön dolgoznak. — És ha azt mondom: csehszlovákiai magyar színikritika? — Nehéz kérdés. Színikritikáról akkor beszélhetünk, ha az hozzáértő és rendszeres. Nálunk eléggé esetleges. Talán az Oj Szó és a Hét igyekezete figyelemreméltó. A szlovák sajtó alig foglalkozik velünk, pedig a Matesz is a szlovákiai színházak egyike .. . Dusza István, az Oj Szó színikritikusa minden előadást megnéz. Leggyakrabban a bemutatókat tekinti meg, s ha azt valamilyen oknál fogva nem láthatja, akkor szerét ejti annak, hogy valamelyik reprízelőaadásról írjon bírálatot. Kritikáit a mértéktartó tárgyilagosság és az értékekért perlekedő szigor jellemzi. Általam összegyűjtött kritikáiból idézzünk most néhány figyelemreméltó kitételt, hiszen ez is szervesen kapcsolódik a Matesz életéhez. ,.A Noszty fiú esete Tóth Marival című zenés vígjáték komáromi előadása .egyszerre alkalmaz népszínmű- és operettkliséket. ugyanott keres leleplező erejű mondanivalót, ahol a felhőtlen szórakoztatáshoz segítségül hívja az el- üvöltött mulatónótákat. (...) Egyik pillanatról a másikra egyetlen prózai társulat sem képes a zenés színház feladataihoz alakítani stílusát. Éppen ezért, ha már ragaszkodtak ehhez a zenés változathoz, inkább a vígjátéki elemeket kidomborító, a zenei- és dalbetéteket inkább csak illusztratív funkciójukban megőrző, kevesebb táncot, harsányságot kívánó előadásmódhoz kellett volna közelíteni.“ (Oj Szó, 1984, XII. 20., A Noszty fiú esete a Magyar Területi Színházzal) kuzante Csapodár madárkáját Illés István, a Győri Kisfaludy Színház főrendezőjének vezetése alatt mutatta be a Thália Színpad. Erről A gyávaság komédiája címmel írt Dusza István az Oj Szó 1984. november 16-i számában: „A szöveg értelmezésében messzemenően figyelembe vette a szerző ábrázolta társadalmi miliőt, amelynek figurái a dialógusok folyamatosságában, a replikák elevenségében, beszédmodoruk sajátosságaiban is ábrázolt szuverén karakterekké váltak. Ahány jellem, annyi beszédmodor. Ezért sem visszatetsző, hogy Ruzante és Menato esetében a rendező ragaszkodott a szerző vaskosságához, alpári kifejezéseihez. Dramaturgiailag mindez indokolt, ráadásul Menato koma palóc beszéde a származását is "jól jelezte.“ (Mármint a paraszti, nem a palóc származást — Kiss Péntek J. megjegyzése.) A kritikus feladata nem csupán a produkció egészének sommázása, hanem az egyéni teljesítmények erejének lemérése is. Nézzük, hogyan vélekedik a kritikus Alekszandr Galmen A pad című kétszemélyes játékának szereplőiről az Oj Szó 1986. október 17-i számában: „Pőthe István (A férfi) pontosan alakította azt a figurát, amelyet a rendező megkívánt tőle. A néző e- gyetlen pillanatig sem kételkedett abban, hogy hazudik; minden mozdulata, gesztusa, szava álca és álarc. Csakhogy a már említett rendezői szemlélet okán ez a maszk annyira figura arcéhoz nőtt, hogy azt már nem tudta megmutatni, mennyire kiszolgáltatott ez a férfi. Tóth Erzsébet (A nő) olyan színészi eszközökkel igyekezett megformálni a kiszolgáltatott nőt, amelyek inkább egy hideg, intellektuálisan migrénes úriasszony figuráját idézték fel. (...) Végül is: sem A férfi sem A nő nem létezhetne ilyen mentalitásokkal, ilyen lelki motiváltsággal egy társadalomban, ha nem feltételeznék egymást. Mindketten a másikból táplálkoznak, így aligha szabadna egyiket a másik rovására felmenteni.“ Miért lényegesek ezek a látszatra esetleges idézetfoszlányok? Azért, mert magukban hordják a színikritika (és bármilyen más művészetkritika) leglényegesebb jegyeit, a „miért dicsérek vagy pedig miért marasztalok el“ kézenfekvő magyarázatát. S éppen ez az, ami hiányzik a színházunkról írt kritikák jelentős hányadából... Kiss Péntek József ■ ■ ■■ SZÜLŐFÖLD CSAK ÍGY VAN, IS AZ OSZTHATATLAN Beszélgetés Gál Sándorral — Egészséges vagy, jól érzed magadat? — kérdeztem az ötvenéves Gál Sándortól kicsit tréfából, kicsit szándékosan, hogy legalább a beszélgetésünk elején ne az irodalomról társalogjunk. Elneveti magát, ez jó kérdés, eleven kérdés — mondja —, mert minden elmondható róla, csak ez nem. Időközben ugyanis két műtéten is átesett. Gyomrát felére nyiszálták, zsugorították, de él, dolgozik. — Tudom, ami egy emberrel megeshet, az velem is 'megesett. Ebbe beletartozik az is, ami kellemes, de az is, amit kellemetlen. Ez ad az ember számára teljes élménykört. Sajnos, nekem mind a két oldalról van miből válogatni. Életünknek és munkánknak ebből adódik a szépsége, de a gyötrelme is. Mi, az én korosztályom, végigéltük a negyvenes és ötvenes évek minden atrocitását, s mindaz, amit megéltünk, le kellett, hogy rakódjék biológiailag is, meg kell, hogy lássék minden egyes ember egészségén, és meg is látszik. Elég csak végignézni nemzedék társaim életén, így nyilván mindez az én életemen is meglátszik. Miért? Azért, mert egyikünket sem került el semmi... — Érdekes, a köztudatban, társaid körében ez egészen máskép él. Emlékszem, volt, aki egyenest úgy fogalmazott, hogy burokban születtél, neked minden könnyebben ment, te szerencsés vagy... — mondom, és ő ismét keserűen felnevet, majd így folytatja: — Nekem ötször olyan nehéz volt minden, mint a többieknek. Gondolj csak bele: az én nemzedékem, a nyolcak jelentkezése egészen más volt, mint az én jelentkezésem. Űk együtt voltak, főiskolára jártak akkor, amikor én még csak a lótenyésztéssel, növénytermesztéssel, üzemszervezéssel foglalkoztam a komáromi (Komárno) gazdasági iskolában. így aztán tíz év hátránnyal indultam, és ezt a tíz évet nemcsak be kellett hozni, le is kellett dolgozni. 1961-ben, amikor katona voltam Prágában, ismertem meg Juhász Ferenc, Nagy László, Illyés Gyula nevét és költészetét. — Ez is érdekes ellentét, költészeted, prózád alapján ítélve, azt kell, hogy mondjam, és ezt mások is vallják: mindez nem látszik meg az írásaidon. Sőt, hogy úgy mondjam, a véredben voltak az elemek. — Ez viszont igaz, mert abba na másik irodalomban, a népköltészetben és a többi irodalmi - ágazatban, ami ehez tartozik, azt tényleg jól ismertem, abban teljesen otthon voltam. Való igaz ugyan, hogy nem ismertem a ballada szót például, de már ismertem a balladát. Én egyszerűen ebben nőttem fel. Ha nem is tudom, hogy mi az az irodalom, élményeimet, az otthoni élményeimet, az óriási mennyiségű élményemet és életismeretemet magammal hoztam, s elég volt egy kicsit körülnézni a világban, már tudtam, hogy mit kell tennem. — Akkor tehát valami másban rejlik a sikered titka? — Leheti Nézd, azt a tízéves lemaradást tényleg be kellett hozni. De hát ez is természetes volt az élményeim, az életem kapcsán. Nálunk odahaza mindenkinek mindennap dolgoznia kellett, és az irodalom is elsősorban munka. Hogy ennek mi a titka, magyarázata, nehéz egyöntetűen megmondani, de akinek olyan vezetői voltak a történelem folyamán, mint nekünk Búcson (BúC), ahol többek között Katona Mihály is tevékenykedett tízvalahány éven keresztül (aki mellesleg ott van a kertünk végében eltemetve), ott az egész közösség egy kicsit másképp gondolkodik, ez évszázadokon keresztül kihat az egész közösségre ... Persze, volt ott is elég nyomorúság, de az azért mindig megvolt, hogy aki dolgozott, aki tisztességesen dolgozott, az megélt, meg tudott élni. Nem lehet véletlen, hogy mondjuk, egyszerre három-négy író is kikerül hirtelen egy kis közösségből, amely alig ezerötszáz lelket számlál. — Mindig is tudtam: nagyon erősen kötődsz szülőföldedhez. Ennek ellenére képes voltál elhagyni, elmenni. — Ezt a környezetet, a szülőföldemet én soha nem hagytam el, mindent, amit kaptam tőle, magamban hordok és őrzöm, függetlenül attól, hogy térben egy kicsit eltávolodtam tőle. Az embernek megvannak a a feladatai, munkája, ezt vállalja, ezt csinálja, de valójában elég behunyni a szemét, máris otthon van. Ott jár a régi házban, utcán, a szőlőskertekben, beszélget az emberekkel. Végül is minden, még egy fa is odaköt. Szülőföld csak egy van, ezt mindig magunkkal hordjuk, és mivel ez az irodalomnak is alapkérdése, és ebben rendkívül szerencsésnek mondhatom magamat. Az egyszeri és mindenkori térben és időben mindig otthon vagyok és otthon lehetek. Ráadásul a belső tér és idő teljesen egy és oszthatatlan. Itt minden mindig együtt van, egyidejű egész, lehunyom a szememet, és látom a tájat, a fákat, a felhőket, és egy vagyok velük, nekem pedig csak az a feladatom, hogy megpróbáljam mindezt elmondani, kifejezni. Ha pedig sikerült, akkor ez az irodalom ... NÉMETH ISTVÁN Az értelmező utáni vessző vagy kettőspont Előző cikkemmetk az volt a végső kicsengése, hogy az értelmezett és az értelmező között legalább vesszőt kellene használni, s ezt nem valamiféle helyesírási szabály diktálja (bár az is), hanem a két beszédszakasz közötti szünet eredménye. Az életben természetesen vannak olyan esetek is, amikor a vessző elégtelennek tűnik. Ilyenkor kettőspontot, gondolatjelet, zárójelet kezdenek használni helyesen vagy helytelenül. Vagy azért, mert maga a nyelvi jelenség is bonyolult, vagy pedig azért, mert az egyszerű dolgokat fölöslegesen túlbonyolítják. Korábban már említettem, hogy az értelmezett és az értelmező taglalásának legáltalánosabb, legegyszerűbb és legkényelmesebb megoldása a vessző. Ez így valóban igaz, mert a kettősponttal, gondolatjellel stb. való tagolásnak már sajátos szempontjai vannak, s ezeket a köz- pontozási jeleket nem lehet olyan tetszőlegesen alkalmazni, mint pl. a vesszőt. A következő értelmezői szerkezetben pl. teljesen nyilvánvaló a kettőspont használata: „Ismert világ terült el körülöttem: földek, kopár hegyoldalak, hegyek s fölöttük a magas ég.“ (Vas. Ü] Szó, 1987. 34. sz.). Itt az „ismert világ“ értelmezett és a kettőspont után következő értelmezői felsorolás között világos az összefüggés. A kettőspont utáni rész részletezi azt. ami a kettőspont előtt van. Ez azt jelenti, hogy az ilyen mondatok vagy beszédszakaszok bonyolultabbak, mint pl. a „Mátyás, az igazságos“, mindamellett áttekinthetők, vagyis világos az összefüggés az értelmezett és az értelmező között. Ilyen esetekben a szerkezet bonyolultsága kívánja meg a kettőspont használatát. A kettőspont használata azért természetes, mert utána több értelmező van, vagyis a kettőspont a felsorolás bevezetéseként jelenik meg. Teljesen más a helyzet a következő példában: „Magyarországnak és Csehszlovákiának: a KGST két tagországának együttműködésével épült fel.“. Ebben a mondatban először is felcserélődött az értelmezett és az értelmező. Ez még nem tekinthető hibának, legalábbis az esetek többségében, és csupán a -szemlélettől függ, mit tekintünk értelmezettnek és mit értelmezőnek. Egyaránt helyes a „J. Hanák, a járási bizottság titkára“, illetve „a járási bizottság titkára, J. Hanák“. Helytelenített példánkban, a „KGST két tagországának“ rész egyaránt lehet értelmező (a bemutatott változatban Is az), de lehet értelmezett is: „A KGST két tagországának: Magyarországnak és Csehszlovákiának .. A hiba ott kezdődik, hogy az egyik esetben az értelmező (a KGST két tagországának) nem felsorolás, a másik esetben pedig (Magyarországnak és Csehszlovákiának) mellérendelő szerkezetek, felsorolások tagjai szerepelnek értelmezőként. Amint látható, itt a túlbonyolítás jelenségével találkoztunk, s ilyen esetekben legtöbbször még azt sem lehet megállapítani, mik voltak a hibázás indítékai, noha a hiba ténye és léte világos. A kettőspont alkalmazásának lehetősége adott esetben épp azon múlik, hogy az értelmező felsorolás-e vagy nem. A példa eredeti változatában nem az: „Magyarországnak és Csehszlovákiának: a KGST két tagországának..Itt a kettőspont fölösleges és indokolatlan. Hogyha azonban az értelmező helyet és főként szerepet cserél, az értelmező felsorolássá válik. Ilyenkor a kettőspont használata nemcsak elfogadható, hanem kívánatos is. Olyasmire is van példa, hogy fölöslegesen használják a vesszőt: „Gustáv Husák, a CSKP KB 5. ülésén vitaindító beszédében hangsúlyozta..(Vas. Oj Szó 1987. 34. sz,). A hibázás tényén túl sokkal fontosabb azt megérteni, mi vezethette a helytelen megoldásra a szerzőt. Azt tudjuk, hogy ismertebb közéleti személyiségek neve után legtöbb esetben azonosító értelmező következik, pl. Kádár lá- nos, az MSZMP főtitkára, Gustáv Hnsák, a CSKP KB főtitkára, Nagy János, a szövetkezet elnöke stb. A példák jól mutatják, hogy a személynevek a szövegben értelmezettként jelennek meg. Eltérő a következő példa: „Gustáv Husák, a CSKP KB 5. ülésén ..Itt nincs értelmezett és nincs értelmező, mert a név után nem értelmező következik, hanem birtokos jelzős határozó (a CSKP KB 5. ülésén), utána egv jelzős határozó (vitaindító beszédében), végül pedig az állítmány (hangsúlyozta). A mondatban tehát nincsen értelmező, ezért a személynév nem fogható fel értelmezettnek, s ebből az is következik, hogy a személynév utáni vessző Itt fölösleges. (TT)
