Új Ifjúság, 1987 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1987-11-18 / 46. szám
új ifjúságii 1 Sydney XIX. századbeli, kovácsoltvassal ékesített, boltíves pályaudvarának sínpárjáról minden csütörtökön, szombaton és vasárnap délután 3 óra 15 perckor elindul egy vonat — az Indian-Pacific. Az utasokat búcsúztató v embertömeg zsivajgása gyakran a múlt századbeli pályaudvari istenhozzádok- ra emlékeztet. Ezen a 4200 kilométeres vasútvonalon való utazás ma is hasonló élményeket kínál, mint a múlt századi vagy a század eleji vonatozás. Egyes családok több nemzedéke búcsúztatja az elutazó rokont vagy jó barátot. Nagy ölelkezések, kendőlobog- tatások — mintha az utas a világ végére indulna .. .1 Ha nem is a világ, de Ausztrália túlsó végére indul a vonat: Sydneyből, a keleti part metropolisából a nyugati part egyetlen nagyvárosába, Perthbe szállítja az utasokat — 65 óra alatt. Három éjszakán és több mint két nappalon át megy az Indian- Pacific tíz kocsiból álló szerelvénye keletről nyugatra (vagy visszafelé], három időzónán át. Hiszen amikor Sydneyben reggel 8 óra van, Perthben még csak reggel 6-ot mutat az óra. Valóságos expedíciónak számít tehát ez az utazás — hát még ha valaki már az északkeleti Calrnsből indult vonattal! Összesen mintegy 120 órát tölthet a síneken, amíg Cairnsből Perthbe éri Indian-Pacific Express Az Indian-Pacific Express nevét onnan kapta, hogy a Csendes-óceánra (a Pacific Oceanra) néző négymilliós Sydneyt köti össze az Indiai-óceán partján fekvő, egymillió lakosú Perth- szel. (Gépkocsival legalább öt-hat napig tartana az utazás, többnyire kövezetlen, vörös porfelhős utakon, amelyek mentén — különösen a sivatagos, száraz Nullarbor-síkságon — állandó a kenguru veszély, és egymástól 2—300 kilométerre fekszenek a benzinkutak, s még távolabb a lakott települések!] Az Indian-Pacific költséges, de viszonylag kényelmes utazást kínál: légkondicionált kocsijaiban kárpitozott ülésekből Ismerkedhet az utas az ablakon át Ausztrália legsivárabb, legkietlenebb tájaival. Az utasok között gyakran baráti hangulat uralkodik, különösen a bárkocsiban elfogyasztott sörök vagy a társalgóban csendesen szóló orgonamuzsika hatására. A vonat komfortja vagy gyorsasága azonban nem hasonlítható a japán Hikariéhoz vagy a francia TGV-expresszéhez. De nem is a gyorsaság a legfőbb célja, és a régi síneken, a legtöbbször egyetlen sínpáron az óránkénti 60—80 kilométeres sebesség a megengedett felső határ. (Persze, ha kengurucsapat vágtat át a síneken, ez is sok ahhoz, hogy a nagyot ugró állatok .miatt megállhasson a vonat... s ilyenkor a kenguruk húzzák a rövidebbet.] A vonatablakból már Sydneyről valóságos keresztmetszetet kap az utas, hiszen a szerelvény mintegy háromnegyed órán át halad a városon keresztül. A főpályaudvar, a Central Railway Station, a felhőkarcolókkal teletűzdelt belváros elhagyása után a múlt századi sorházak, majd a viktoriánus korszakot is idéző egy-két-emeletes épületek között rtíegy a vonat. Ezeket a lakóházakat gyakran díszes kovácsolt- vagy öntöttvas erkélyekkel és homlokzatokkal díszítették, és bádogtetővel fedték. Egy kissé távolabb egyre nagyobb kertek, egycsaládos bungalók tűnnek fel, gazdag villák, előkertekvető állomás- épületek korszerűsítésük után is megőrizték viktoriánus jellegüket. Azután elmaradnak Sydney ipari negyedei, s erdők között halad a vonat. Feltűnnek a híres Kék-hegyek, a Blue Mountains, majd mély völgy következik. Feltűnnek az eukaliptuszerdők, a táj egyre vad- regényesebb lesz — s mielőtt beáll a sötétség, máris „vidéken“ érezhetjük magunkat: ez az Outback, a hátország. Pedig még sokáig, egész éjjel, sőt, a következő nap reggelén is Üj-Dél-Wa- lesben halad a vonat. — Két óra múlva megállunk Broken Hill bányaváros vasútállomásán. Azután elhagyjuk Űj-Dél-Walest, és Dél- Ausjtrália földjén haladunk tovább... És feltűnnek Broken Hill homokdombjai, a bozótos: ez már az Igazi Outback, a „vidék“, a félsivatag Broken Hill az Ezüstváros: The Silver City. Az ausztrál vadnyugat fővárosa. Egy évszázada birkatenyésztő gazdaságok létesültek itt, aztán aranyásók lepték el a vidékét, de a sárga fém helyett csak „fehéret“ találtak. Ez nem érdéAusztráliában kelte őket: azt hitték, ón van az ércben. Csak később tört ki az ezüstláz ... amelyet Broken Hill külszíni fejtései legalább ötven évig képesek csillapítani. Akadnak, akik itt megszakítják utazásukat, megnézik az Ezüstvárost, a bányákat, és másnap vagy néhány nap múlva folytatják útjukat. Port Piriében ismét megáll az Indian-Pacific. A kis iparvárosban olvasztják ki az ezüstöt a Broken Hillben kitermelt ércből. Itt szállnak fel a vonatra a Melbourne és Adelaide felől érkező utasok. A többiek addig egy félórás sétát tehetnek a tengerparti városka néhány közeli utcájában. Felkereshetik a viktoriánus homlokzatú üzleteket, amelyek közül az egyik legrégibb, a Carnbrae nemzeti műemlék, tele antik csecsebecsével, régi áruval. Port Augusta a következő állomás. Itt futnak össze az utak és a vasutak, köztük az Adelaide- ből Alice Springsbe, a kontinensország szívébe vezető vasút, a Ghan. Az 1778 kilométeres vonalat nagyrészt már korszerűsítették, s hálókocsiban egy nap alatt megtehetjük á sivatagon át vezető utat, amelyen a legutóbbi évekig az öreg Ghan közlekedett: lapos vagonok a gépkocsiknak, személyvagonok az utasoknak. Honnan kapta a nevét? Az afghan szó rövidítéséből. Ugyanis amíg nem készült el az Alice Springsbe vezető vasútvonal, Afganisztánból hozott tevékkel bonyolították le a szállítást a sivatagon át, s még ma is sok elvadult teve kóborol az ország belsejében. Már megtervezték a sínpárt Darwintól Alice Springsig, ahol majd egyesül a vonal, és akkor Ausztrália északi és déli része között is vasútösszeköttetés létesül. Tea- és Cukorexpressz Port Augustától északra, azután nyugatra fordul az Indian-Pacific Express, és Kallgoorlie, majd Perth felé halad — a Nullabor-síkságon át. De egy másik vonat is indul Port Augustából Kal- goorlie-be, amely ma már nem vesz fel utasokat: a Tea- és Cukorexpressz. A Tea and Sugar az utasmenetrendben nem szereplő „5205. számú vegyesvonat“ minden csütörtökön reggel 8.50-kor hagyja el a Port Augusta-i Spencer Junction vasútállomást, hogy 1700 kilométeren át kiszolgálja a sivatagi területen (Nullarbor = Nincs élőfa) levő elsorvadt vagy soha ki nem virágzott településeken, vasúti telephelyeken élő embereket. A sínpár ezen a területen 1912 és 1917 között épült, amikor csak néhány őslakó élt a vidéken. A vasútnak állomásokra, fűtőanyagtelepekre, kitérőkre volt szüksége, itt, az „isten háta mögött“. És a vasút látta el a legszükségesebb élelmiszerekkel, teával, cukorral, hússal s más árukkal a kis településeket. Innen kapta a Tea és Cukor nevet ez a kerekeken gördülő áruház, amely a hiányzó üzletek pótlására volt hivatott. Sőtl Az orvost, a mozit, a kocsmát is helyettesítette. A vásári expressz 1982 júniusáig mészárszéket és hentest is vitt magával, azóta hűtőkocsiban szállítják a Port Augustában előre becsomagolt húsokat — a megrendelés szerint De az egyik kocsiban berendezett önkiszolgáló vegyesboltban egyebek mellett felvágottat, szeletelt húsokat — steakhoz és rostbeefhez —, és virslit árusítanak. S persze teát és cukrot, kávét és sört, lisztet és tartós tejet, de játékot és ruhákat, s más cikkeket is kínálnak. A tartálykocsi friss ivóvizet Is szállít! Fogorvos, tanítónő és lelkész Is utazik a vonaton. A vásári expressz öt nap alatt teszi meg az utat Port Augusta és Kalgoorlie között — amihez az Indian-Pacificnek egy nap elegendő. Diesel-mozdony vontatja, négy mozdonyvezetője van, akik egymást váltják. A romantikus hangulatot és fekete füstöt árasztó gőzmozdonyokat már az ötvenes években kiselejtezték, s az 1700 kilométeres szakaszon az 52 egykori településből, megállóból csak tizenhárom maradt. Nem csak a hentesvagon — a guruló mészárszék — maradt el. A múlté a színházkocsi is, amelyben alkalmi színészek léptek fel vagy filmeket vetítettek, amíg a vonat más kocsijaiban fogat húztak vagy biliárdoztak, avagy a lelkipásztort hallgatták... A Tea- és Cukorexpresszt az amerikai National Geographic mutatta be. Tulajdonképpen közönséges tehervonat, fólszáz kocsiból áll, s hozzájuk kapcsolják a „vásári kocsikat“. Kéthetenként egy guruló bankot — bankkocslt — Is hozzákötnek, amelynek pénztárosa kifizeti a vasúti dolgozók bérét. Ezen egy kis postahivatal is található, a küldemények felvételére. Ha elaludna a mozdonyvezető Az első állomás Tent Hill, egy őrtorony. Azután Bookaloo, majd McLeay: olyan piciny telepek, hogy hiába keresnénk a térképen őket. Pimba az első igazi megálló, ahol gépkocsik sorakoznak, a férfiak a bankkocsiba mennek pénzükért, a nők pedig valósággal megszállják a vegyesbolt-vagont. Pedig éjszaka ér ide a vonat, de ki mulasztaná el a heti vásárnak is beillő találkozást a Tea- és Cukorexpresszell? Hajnalban Bartonban várják a szerelvényt, pedig a guruló vegyesbolt csak hatkor nyit. De ez a vonat a Nullarbor-síkságon az „élet vonata“, s ha érkezéséről elterjed a hír, még az embergyűlölö remeték és a törvény elől álnéven a sivatagban rejtőzők is előbújnak bungalóikból. Ha másért nem, egy láda sörért. És a pletykákért... A világ leghosszabb — 500 kilométeres — nyílegyenes vasútja a Nullar- borban, a „szárazság óceánjában“ van, Ooldea és Nurina között. A kietlen, egyhangú tájon, ahol olykor egy fát sem látni, a mozdonyvezetőnek másfél percenként meg kell nyomnia az éberségellenőrző gombot, így kontrollálva saját ébrenlétét. Ha mégis elmulasztaná a gomb megnyomását, 90 másodperc elmúltával felvillan a figyelmeztető lámpa és megszólal egy éles síp, az automatikus fékberendezés pedig megállítja a vonatot — nehogy felügyelet nélkül száguldjon tovább a sivatagban. Ez a „száguldás“ persze itt legfeljebb 70 kilométeres óránkénti sebességet jelent. Az automata rendszer nem jelzi, ha kenguru vagy más állat téved a sínekre, de ügyel arra, hogy Nurina előtt, ahol véget ér a nyílegyenes pálya, idejében fékezzen a mozdonyvezetői Félúton fekszik Cook, ahol váltják a személyzet egy részét. Ez már valódi település, üzlet is akad benne, de azért aki teheti, a vegyesboltos vagonba is bekukkant. A vonaton utazó tanítónő itt találkozik a környéken élő és a rádióiskola útján oktatott tanulóival. Cookban van iskola, félszáz tanulóval, de aki teheti, inkább otthon, a farmon tartja gyerekét, mert költséges és fárasztó naponta ötven vagy akár száz kilométert autózni a sivatagon át vele. Inkább a rádión keresztül történő távoktatást választják, de havonta, kéthavonta bejönnek a Cookba, hogy személyesen beszélhessen a gyerekkel a tanítójuk. Mikor jön egy kenguru? Az Indian-Pacific utasai számára Port Augusta és Kalgoorlie között csak néhány perces megállók adnak lehetőséget fényképezésre, a kis állomások' megtekintésére. Cookban sétálhatnak egyet, azután a vonatablakból figyelhetik, mikor tűnik fel egy emu — a strucchoz hasonló hatalmas, de repülésre képtelen madár — vagy egy kengurucsapat, vagy mikor látnak egy bádogtetejű farmházat, esetleg a színek közelében tanyázó fekete bőrű őslakókat. Kalgoorlie-ba este ér a vonat, így az utasok mit sem láthatnak az egykori aranybánya-városból, ahol kezdetben ásni sem kellett az aranyért, csak le kellett hajolni, a sárga rögökért, amelyek a kavicsok között csillogtak ... így született Kalgoorlie, ahol ma már csak a turisták ereszkednek le az aranybánya egyik aknájába — de hiába is keresnék ott az aranyat. Éjszaka az expressz átvágja magát a Perthig vezető 600 kilométeres távolságon, és hajnalban ismét keksszel, teával vagy kávéval ébresztik az utasokat. És a vonat hamarosan befut az Indiai-óceán partján fekvő egymilliós városba, Ausztrália nyugati kapujába: Perthbe. Pályaudvaráról hiányzik az a romantikus vasúti-utazási hangulat, amely annyira jellemző Sydneyre. De hiszen East Perth pályaudvara téglából és betonból emelt modern építmény, ahol mindenki rohan, siet, mintha a vonaton töltött 65 órát próbálná behozni,., Sebes Tibor
