Új Ifjúság, 1987 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1987-11-18 / 46. szám

— A sokszor méltatlanul elfeledett Komensk^ — ezt így írd lel — javasolta, hogy a diákok Iskoláik befejezése után Induljanak tanulmányútra, keressenek fel Idegen országokat, népeket, hogy a különböző élet- és gondolkodásmódok megismerése után, hazatérve tisztábban lássák majd teendőiket, jobban szolgálhassák baját népük javát. Azt hiszem, a mi itt-tartózkodásunk ilyen szempontból is hasznos.

Prága egyik főiskolai kollégiumának társalgójában vagy tizenöten üljük körül az asztalt. Magyar nemzetiségű egyetemistákkal és főiskolásokkal beszélgetek. Zömükben műszakiak, matematikusok, természettudósok.

Ök idézik Komenskyt, mert a csehországi egyetemeken és főiskolákon tanuló magyar nemzetiségű diákok annyira más kulturális vonzáskörbe kerülnek, hogy szinte külföldnek érzik fővárosunkat. Prága történelmi levegőt árasztó utcái bár középeurópai történelmet idéznek, mégis más, mint a Duna menti népek múltja.

— Nehéz Itt önmagunkra találni — mondják a diákok. — Még akkor is, ha a cseh mentalitás, az évszázadokat hordozó kulturáltság vonzó a csehszlovákiai magyar diák számára. Sokan eleve úgy Jönnek ide, hogy idomulni akarnak. Nem egy közülük végleg Prágában telepszik le. De egy kicsit talán mindannyian, akarva- akaratlan „esetiekké“ válunk: a hétköznapok kultúráját pedig hazavisszük magunkkal.

Van azonban önmagukra találásuknak is bizonyítéka: az Ady Endre Diákkör.

Hogyan lettem prágai diák?

Gimnazista koromban gyakran hallottam, hogy a továbbtanulni szándékozók lehetőleg a lakóhelyükhöz legközelebb eső főiskolára jelentkezzenek, mert így nagyobb az esélyük a felvételre. Ha nem a legközelebb esőbe, akkor is inkább Szlovákiába, mert a cseh felsőoktatási intézmények nehezen veszik fel az SZSZK-ből érkezetteket.

Farkas Iván negyedéves villamosmérnök-hallgató. Érsekújvá- rott (Nővé Zámky) érettségizett.

— Annak, hogy ide jöttem, több oka is van. Először nem tudtam eldönteni, hogy Kassát (Kosice) vagy Prágát válasszam-e. Mint város, Kassa is nagyon szép, de főiskolájának színvonala, érzésem szerint, elmarad a prágaiétól. Ezért választottam inkább a fővárost. A másik ok, hogy nagyon jó híreket hallottam az Ady Endre Diákkörről. Szerettem volna ebbe a társaságba kerülni.

Cséfalvay Gusztáv ötödéves, villamosmérnöki közgazdaságot hallgat. Nagymegyerről (Calovo) származik, és feleségestül Prágában él. Mint mondja, egy ideig Budapesten is tanult, rokon szakon.

— Ügy éreztem, sem Kassa, sem Bratislava főiskoláján nem bírnék egy héttel hosszabb időt eltölteni. Így Prágában kötöttem ki.

A királyhelmeci (Královskf Chlmec) Dohányos Csaba és az olgyai (Oídza) Világi József is ugyanarra a szakra jár, mint Gusztáv.

— Kizárásos alapon jöttünk ide

— mondják. — De nem utolsósorban azért, mert ezt a szakmát sehol másutt nem tanulhattuk vol- na. Meg voltak olyan ismerőseink is, akik korábban itt tanulták és biztattak.

A rozsnyói (RoZfiava) Badin. Ádám is prágai diákéveket képzelt el magának.

— Két évig kellett várnom, míg sikerült, addig dolgoztam — árulja el. — Most már a Károly Egyetem Természettudományi Karának diákja vagyok, geológiát tanulok.

A mások elbeszéléséből és az irodalomból, esetleg úti élményekből megismert cseh környezet és a Prága iránti vonzalom

— ez az, ami beszélgetőtársaim többségét a fővárosba csalogatta.

Ez mégiscsak más világ — Farkas Iván, Lencsés Miklós és Cséfalvay Gusztáv (balról jobbra)

A cseh kultúra vonzásában

Akadt azonban, aki eltanácsolta őket.

— Engem például az osztályfőnököm. Amikor megtudta, hogy ide jelentkeztem, azt javasolta, próbálkozzam inkább Szlovákiában. Ami igaz, igaz: Prágában nagyon igényesek a tanárok. De azért annak, aki hozzánk akar jönni, mégis azt mondom, próbálja meg — mondja Dohányos Csaba.

Kell a jő tanács, a buzdító szó. Az ismerősök által festett kép azonban túlrajzolt is lehet. Ennek következményeként a diák esetleg hamis illúziókkal a tarisznyájában érkezik meg a fővárosba.

— Nekem nem voltak illúzióim

— cáfol meg Cséfalvay Gusztáv.

— Inkább úgy jöttem ide, hogy mindenképpen helyt kell állnom.

A többiek mintha mást gondolnának.

— Gyakran néznek minket külföldieknek — veszi át a szót Badin Ádám. — A két cseh szobatársam talán még a mai napig sem tudja biztosan, hogy én milyen állampolgár vagyok, pedig már nemegyszer beszélgettünk erről. Számukra érthetetlen, hogy ebben az országban magyarok is élnek.

— Inkább talán érdekes, mint érthetetlen — fűzi hozzá Csémy Tamás, aki ellentétben a többiekkel, Prágában született, itt járta ki iskoláit, közgazdász mérnök, egy prágai kutatóintézet gazdasági főosztályvezetője.

— Sokan nagyon féltünk a cseh nyelvtől. De azt hiszem, s ezt talán mindnyájunk nevében állíthatom, hogy nem volt mitől tartanunk — mondja Farkas Iván.

— Nyelvi nehézségeink alig vannak. A műszaki főiskolákon egyébként is inkább a tények, a száMadách-kiadványokhoz, hazai magyar folyóiratokhoz nehéz hozzájutni — Világi József (balról) és Csémy Tamás

mok a fontosak, nem a körítés vagy a grammatikai pontosság.

— Nekem egyszer azt mondta az egyik tanárom — toldja meg Cséfalvay Gusztáv —, hogy ha tudna magyarul, akkor úgy vizsgáztatna.

Ez a többiekkel még nem fordult elő, de Badin Adómnak is volt egy kellemes élménye.

— Az első vizsgáim valamelyikén történt. Nekem a nevem nem árulja el, hogy magyar vagyok, az viszont, hogy Rozsnyóról származom. az indexemből kiolvasható. Tudvalevő, hogy Rozsnyó, ahol még ma is bányásznak vasércet, valamikor híres bányaváros volt. Tanárom, aki geológus, ezt nagyon jól tudta. Emiatt rögtön szívélyesebb lett velem. Arról is pontos ismeretei voltak, hogy milyen a város nemzetiségi összetétele. így derült ki az is, hogy én magyar vagyok.

Kapcsolatok

Bár Csehországban a statisztikai adatok szerint mintegy 23 000 magyar nemzetiségű állampolgár él, Prága mégiscsak távol esik nemzetiségünk Dél-Szlovákiában élő tömegétől. Milyenek a szülőfölddel, a magyar kultúrával való kapcsolattartás lehetőségei?

— A prágai Magyar Kultúrában, amely a Magyar Népköztársaság kulturális intézménye, vásárolhatunk Magyarországon kiadott könyveket, hanglemezeket — mondja Csémy Tamás. — De a Madách-kiadványokhoz, hazai magyar folyóiratokhoz már lényegesen nehezebb hozzájutni.

— A szlovák kulturális központban sem? — vetem közbe.

— Ott sem.

— De a szülőfölddel való kapcsolattartásnak más módja is van

Gyakran néznek minket külfSl dieknek — Badin Ádám

— szól Cséfalvay Gusztáv —, a személyes találkozások. Mi is gyakran hazajárunk, és az utóbbi időben egyre több magyar értelmiségi telepedik le Prágában. Hogy sokan vannak, az az Ady Kör tagságán is meglátszik.

Az írásunk elején idézett Ko- mensky-mondás azt is feltételezi, hogy a diákok a saját kultúrájukon kívül környezetük művelődési életét is megismerik. Az életmódon kívül vajon mi az, ami a cseh kultúrából a diákokra ragad, milyen a kapcsolatuk a cseh kulturális közeggel?

— Hogy moziba, színházba milyen gyakran járunk, az egyénenként változó — mondja Badin Ádám. — És változó az az érdeklődés is, amelyet a cseh történelem és Prága múltja iránt tanúsítunk.

— Az utóbbi időben a magyar turisták körében Prága divatos város lett — fűzi hozzá Csémy Tamás. — A várost sokunknak ismerőse, barátja is meglátogatja, így hogy kalauzolhassuk őket', magunknak is meg kell ismernünk Prága történelmét. Az Ady Kör is szervez kirándulásokat a környék megismerésére, a hely- történeti ismeretek bővítésére. Legutóbb például Kutná Horába, Karlgtejnbe, Konopistébe látogattunk el.

Az Ady Endre Diákkör

Lencsés Miklós, aki tíz évvel ezelőtt jött Prágába, és jelenleg a CKD vállalat szerszámellenőre, hosszú ideig volt az Ady Endre Diákkör vezetője. Tőle vette át e tisztséget a kürti (Strekov) származású Berta Miklós harmadéves fizikushallgató, ö a jelenlegi elnök. De a kör gondjait, örömeit mindketten egyformán ismerik.

Berta Miklós

Ezek közül is a legfontosabbak közé tartozik a klubhelyiség kérdése.

— Valamikor az Ady Körnek saját helyisége volt. Hogy ha ezt az ideális állapotot nem tudjuk is elérni, a jelenlegi helyzeten mégis változtatni kellene. A klub összejöveteleit most egy kávéházban tartjuk, a Riegrovy sadyn, de ez a hely nem a legmegfelelőbb. Már csak azért sem, mivel egy estéért 330 koronát kérnek. Ezért kihasználnám a sajtó nyilvánosságát is: hátha akad majd valaki az olvasók között, aki tudna segíteni. Ha nem is saját, de legalább állandó helyiséget szerezni. Persze, közben mi sem ülünk karba tett kézzel.

— Ezzel szorosan összefügg a klub statútumának kérdése — e- gészíti ki Lencsés Miklós. — Mivel Csemadok-alapszervezet a Cseh Szocialista Köztársaság területén nem alakulhat, mi se vagyunk önállóak, hanem az érsekújvári alapszervezet afféle fiókja. Ez nekünk egyrészt jó. mivel évente 2000 korona anyagi támogatást kapunk az anyaszervezettől, másrészt hátránya e függőségnek, hogy mivel a klubnak nincs önálló jogköre, és Érsekújvártól nagyon távol vagyunk, lelassul az ügyintézés. Nekünk és a többi Csehországban működő magyar klubnak is jobb lenne, ha önálló alapszervezetet alakíthatnánk. A Csemadok KB-nak meg kellene teremtenie erre a lehetőségeket, vagy valami más megoldást találnia, kieszközölnie.

Az Ady Endre Diákkör összejöveteleinek kétféle formája van, az űn. kis- és a nagytalálkozók. Míg a nagytalálkozók inkább szórakoztató jellegűek, s általában diszkóval végződnek, a kistalál- kozőkon komolyabb kérdések kerülnek szóba. i

— Mennyien járnák egy-egy összejövetelre? — kérdezem Berta Miklóstól.

— Az év elején többen, mint az év végén. A gólyabálra, amelyet általában szeptemberben tartunk, százan is eljönnek. De a tavalyi utolsó nagytalálkozón mindössze harmincán voltak. Ahhoz, hogy csökken a látogatottság, szerintem az is hozzájárul, hogy a meghívott előadók gyakran az utolsó pillanatban mondják le szereplésüket, amikor már nem tudunk helyettük senkit keresni. A tagság bizalmát így köny- nyen el lehet veszíteni.

— A nagy szétszórtság miatt igen nehéz elérni az embereket, tudatni velük, mi lesz a klubban

— fűzi hozzá Badin Ádám.

— Most új megoldással próbálkoztunk. Minden előadás előtt megbízunk valakit, afféle „reklámembert“, hogy járja végig a kollégiumokat, informálja az ott lakó magyar diákokat — mondja Cséfalvay Gusztáv.

A diákkör küldetését Berta Miklós így látja:

— Legfontosabb célunk a nemzetiségi értelmiség nevelése, az, hogy az itt töltött idő alatt sem szakadjunk el Dél-Szlovákiától, nemzetiségünk hétköznapjaitól. Műsorunkat úgy állítjuk össze, hogy ennek a célnak eleget tudjunk tenni.

Emellett a klub még az ismerkedés alkalmait is megteremti — gondolkodom el hangosan. — Talán még szerelmek is szövődnek itt. — De ahogy szétnézek, be- széistőtársaim között nincs e- gyetlen leány sem.

— Nem titkoljuk, hogy a klubba ilyen gondolatokkal is megyünk — mosolyodnak el a fiúk.

— Valóban kevés itt a lány, többen jöhetnének a prágai főiskolákra — mondják tréfálkozva.

A beszélgetés befejeztével még egy ideig Berta Miklősék kollégiumi szobájában maradok.

— Sok minden szóba került ma este — mondja ő —, egyvalamit mégis elfelejtettünk hangsúlyozni: Prágában Jó diáknak lenni.

Kiinka Róbert

(A szerző felvételei)’