Új Ifjúság, 1987 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1987-11-04 / 44. szám

VÉGZETES TALÁLKOZÁS Az idős rokkantnyugdíjas And­rej Karlovíö és a fiatal sportre- ménység, Pavol Adolfík találko­zása végzetes volt. Több száz ki­lométer választotta őket el egy­mástól, de amikor találkoztak, ez egyikük halálával végződött. Ke­gyetlen, értelmetlen, nehezen megmagyarázható halál volt. Pavol Adolfík elégedetten mo­solygott. Mégis sikerült neki. Baj­nok lett kötöttfogású birkózás­ban. Országos ifi bajnok. És mint ilyen, Nov^ Jicínben is párját rit­kítja. Nem kereste a konfliktuso­kat, nem szerzett magának az ököljog révén előnyöket, de a te­kintélyt megkövetelte. Nem tűrte az ellentmondást, azt, ha vala­kinek más volt a véleménye, mint az övé. Ha kellett, akár erőszak­kal is kiharcolta magának. így történt azon a mulatságon is, a- mikor az események elindultak. Összeveszett a szomszéd fiúval, ami a tettlegességig fajult, de nem lépte túl a pubertáskori összetű­zés határait. Mindketten meg is feledkeztek volna róla hamaro­san, ha a sértett fél édesanyja nem dramatizálja túl a történte­ket. Azzal fenyegetőzött, hogy megmondja az iskolában, és be­árulja őt a szüleinél is. Pavol megijedt. A fiúk előtt annyira hős legény odahaza igencsak megjámborodott. Apjának egyet­len pillantása elég volt ahhoz, hogy jó fiúcska legyen. Most is annyira félt a nadrágszíjtól, hogy szökésre adta a fejét. 1983. január 15-én ment el ha­zulról, és úgy eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. A szövetségi bűnügyi központ országos körö­zést indított utána. Pavol sejtette, hogy keresik. Azt is tudta, hogy a rendőrség kihallgatja az ösz- szes ismerősét, rokonát, iskola­társait és a 'birkózőszakosztály tagjait is. Nem ment tehát egyi- kőjükhöz sem, viszont azt sem tudta, merre-hová, hol tér nyu­govóra este, mit eszik másnap. „Az a pár korona, amit sebtében magamhoz vettem, nem tart ki sokáig. Vonatra, buszra költeni a pénzt könnyelműség. Legjobb, ha stoppal utazok...“ — morfondí­rozott. Ha egy meglett férfi Integet az út szélén, nem valami biza­lomkeltő látvány. Nem szívesen veszik fel. De egy fiúcska egé­szen más. Biztosan elkéste a csat­lakozást, miért ne segítenék raj­ta? — gondolják a sofőrök. Köny- nyűszerrel eljutott egyik város­ból a másikba, egyik járásból a másikba. ^áBMÉKÍUK Fellépése határozott volt, előre kitalált mesével áltatta a sofőrö­ket, Mert mindegy volt neki,' ho­vá viszik, megkérdezte a gépko­csivezetőt, merre tart. — Jaj de jő, épp oda megyek én is — mondta már a kocsi ka­binjában ülve. Alkalmanként se­gített a kirakodásban, amiért egy tányér levest, gulyást fizettek ne­ki. Egy kamionnal például több mint kétszáz kilométert tett meg egyhuzamban. A Chrudimi járás­ba üzemi Volgával jutott el. A pénze már elfogyott, fázott, ezért az állomáson húzta meg magát éjszakára. Hogy ne zaklassák, gyermekes családok közelébe te­lepedett le. így nem volt feltűnő a magányos fiú látványa. A má­sodik éjszakát már nem merte az állomáson tölteni, ezért a hét­végi házak telepe felé vette az irányt. Nem okozott neki gondot bejutni az ajtón vagy az ablakon, s mindenhol talált valamilyen é- lelmet. Kedvére alhatott. Néhány nap múlva ismét az út szélén állt, hogy más városokba „költözzék“. A pénzszerzésnek nem éppen a legeredetibb mód­szerét- választotta: vásárlásból ha­zafelé tartó magányos nőknek ki­tépte a táskát a kezéből, és el­futott. A szállást is sajátosan ol­dotta meg: idős embereknél ko­pogtatott egy pohár vízért. Ha látta, hogy szükség van rá, kész­ségesen felajánlotta a segítségét. „Miért ne mennék Szlovákiá­ba? — gondolta, amikor egy arra felé tartó kamiont stoppolt. — Utóvégre Záhorieban nagybácsim is van.“ Meglátogatni őt annyi, mint le­bukni. Tudta, hogy apja ott is keresni fogja. Emlékezett viszont egy magányosan élő férfira, aki­nél egyik szünidő alatt az unoka- testvérével meg is fordult. Az öreg megmutatta nekik a maga fabrikálta rádió adó-vevőkészülé­ket. Andrej Karlovicot mindenki is­merte a városban. Mint rokkant- nyugdíjas keveset járt az emberek közé. de tudták róla, hogy szen­vedélyes rádiós. Különösen azóta, hogy az újságok is írtak róla. Egy éjszaka egy bajba jutott svéd halászbárka S. O. S.-jeleit fogta rádióján. Talán ő volt az egye­düli rádióamatőr, _ aki tudomást szerzett a segélykérésről. Gyors intézkedésével néhány embernek megmentette az életét. Azóta még szenvedélyesebben rádiózott. Amikor csengettek, azt hitte, az űj albérlő jelentkezik. Nehézkes léptekkel az ajtóhoz ment, hogy beengedje a jövevényt. Meglepe­tésére azonban nem az a tiszt állt ott, akinek megígérte, hogy be­fogadja, hanem egy ismeretlen fiú. Mert a gyerekek látogatásá­hoz hozzá volt szokva, most is szívélyesen fogadta a jövevényt. Elújságolta a fiúnak, hogy rövi­desen új rádió adó-vevőt kap. És ekkor történt a borzasztó eset, aminek indítékára mindmáig nincs meg a felelet. Pavol megragadta a sarokban heverő vasrudat, és lesújtott egyszer, kétszer, majd újra. Amikor az öregnél az élet­nek semmilyen jelét nem látta, kutatni kezdett a lakásban. A jö­vendő albérlő csöngetése zavar­ta meg munkájában. Kinyitotta az ablakot, és elszaladt. Hogy ha­marabb egérutat nyerjen, a szom­szédok kertjén át szaladt. Az ott álldogáló két kislánytól még en­gedélyt is kért, hogy arra me­hessen. Néhány óra múlva már Morvaországban csatangolt. Minden jel arra utalt, hogy And­rej Karloviő betöréses gyilkosság áldozata lett. A tenyérlenyomat daktiloszkópiai vizsgálata arra utalt, hogy a tettes alacsonyabb termetű egyén. A szomszédok ta­núvallomása nem segített. Fordu­latot hozott viszont az, amit a két tizenkét éves lány mondott. Meglepően pontos személyleírást adtak. Még arra is emlékezték, miben volt az illető felöltözve., A leírás szerint fiktív képet ké­szítettek róla, és szétküldték az ország valamennyi közbiztonsági osztályának. A gyilkosság február 21-én történt, és 26-án már kézre került a tettes. Pavelt Brnőban fogták el. Arra a kérdésre, miért ölte meg az idős embert, azzal védekezett, molesztálta őt. Az áldozat addigi magénletét megvizsgálva, felnőt­teket, fiúkat, lányokat kihallgat­va azonban kitűnt, nem voltak ferde hajlamai. A szigorú nevelés nem mindig hozza meg a várt eredményt. Az apának, aki meg volt győződve, hogy „pedagógiai“ módszerei ele­gendőek fia neveléséhez, bizonyá­ra volt oka a lelkiismeretfurda­Viliam Ordódy Ford.: —j—1 SZERETEM A TERMÉSZETESSÉGET Beszélgétés Peter Naggyal — Mit gondolsz, a televízió be­folyásolja a popelőadó népszerű­ségét? — Természetesen a televízió is tud kapcsolatot teremteni az elő­adó meg a közönség között. Ha valamelyik énekes vagy együttes huzamosabb ideig nem szerepel a képernyőn, máris azt mondják róla, hogy nem dolgozik. Épp ezért több könnyűzenei műsorra lenne szükség, hiszen ha egy dalt bemutatunk, máris lemérhető a sikere, illetve sikertelensége. — Izgulsz a fellépések előtt, mondjuk az új programod bemu­tatójakor? — Nincsen lámpalázam, inkább mindig attól félek, hogy lerobban a világítás. Mert míg a technikus intézkedik, addigra elénekelem a dal felét. A másik probléma meg az, hogy mi általában Bratislavá- ban mutatjuk be az új műsorun­kat, s a főváros közönsége na­gyon igényes. A bemutatón min­dent a forgatókönyv szerint kell csinálnom, s ez nem az én erős­ségem.-— Ezért van az, hogy a többi koncerteden szinte senki sem tud­ja, mit produkálsz? — Én a véletlenszerűségben, a közönség pillanatnyi reakcióiban, élek, vagyis szeretem a rögtön­zést. — De nem biztos, hogy a nézők is szeretik ... — Az lehet. — Nem gondolod, hogy az idő­sebb, tapasztaltabb szövegíróknak segíteniük kellene a kezdőknek? Mert, ugye, elég sok a gyenge szövegű dal! — Ha reálisan nézem a hely­zetet, azt kell mondanom, termé­szetes dolog, hogy a menő szö­vegírók nem segítenek a kezdők­nek. Utóvégre magukat ásnák el, maguknak keresnék a konkuren­ciát. Viszont teret kéne adni a kezdőknek, hogy végre fejlődjön a hazai popműfaj. Csehországban például van egy Rockfest elne­vezésű akció, amely segíti a kez­dők színre lépését. — Te elég sok segítséget kap­tál. Kit támogatsz? — Egyelőre senkit. — Az utóbbi időben mi kötötte le leginkább a figyelmedet? — Például Kari Plíhal koncert- fellépése. Annyira közvetlenül „kezelte“ a közönséget, hogy min­den pillanatban érezni lehetett az embert. Ha ugyanis a közön­ség a zene mögött csak a techni­kát látja, és megfeledkezik az emberről, akkor az énekest úgy kezelik, mint a ruhát. Ma a kék a divat, holnap a rózsaszín ... — De ez ne csak a közönségre vonatkozzék. Hiszen magad mond­tad, hogy Plíhal végig „ember“ maradt. — Na, igen ... — A popzenében nehéz tervez­ni. Az ember mindig változik, s mindig változnak a nézetei is. Annyit- tudok csupán, hogy négy év elteltével már nem fogok olyan dalokat írni, mint az Indigo pro­fesszor volt. — Mi lesz az új nagylemeze­den? — Fél évig készítettük az új hanglemezt. Ezen az albumon is érvényesül az Indigo együttes ösz- szes tagjának az elképzelése, min­denki megvalósíthatta a jó ötle­tét. Megemlítem még azt, hogy télen egy érdekes felvételt is ké­szítünk a bratislavai S Stúdióban, ez lesz az első koncertlemezünk. Remélem, hogy úgy sikerül el­készítenünk a hanganyagot, hogy a lemez hallgatója is koncerten érzi majd magát. —rr— Triumfális bukás A szervező szavai 9zertnt élete nagy vágyát kívánta teljesíteni: a béke jegyében összegyűjteni az em­bereket a világ minden tájáról. Per­sze a busás haszon reménye sem volt elhanyagolható. Kezdetben úgy látszott, szerencsé­je lesz. Hiszen a mohamedánok szent hónapjában, a rámádén idején, si­került kétezer dolgozót toborozni az egyiptomi Luxorba. Hoszní Mubarak államelnök több száz katonát bocsá­tott rendelkezésére, hogy antik kosz­tümökbe öltözve felvonuljanak Verdi mester triumfális menetére. A zász­lókon, trikókon egyetlen név díszel­gett: Aida. Giuseppe Verdi legnép­szerűbb operahőse visszatért Luxor­ba, arra a helyre, ahol az opera me­séje játszódik. A látvány kitalálója, Fawzi Mitwali Egyiptomban született, jelenleg oszt­rák állampolgár, és'az európai ze­néhez holmi keveset ért. Régebben kőolajjal kereskedett, ma lámpákat és szőnyegeket árul Bécsben, továb­bá Neferttti nevű utazási irodáján keresztül „kulturális társasutazáso­kat“ kínál a nagyközönségnek. Aki a fáraók földjén akarta élvez­ni Radames egyiptomi hadvezér és Aida etióp rabszolgalány szerelmi his­tóriáját, előfizethetett Mitwali űr utazási irodájában. A repülőjegy és a szállodai költségeken kívül az ösz- szegben természetesen bennefoglalta- tott a belépőjegy ára is a nagy lát­ványra. Egy NSZK-beli zenerajongó számára például ez a kiruccanás 2550 —3950 márkába került. A látszólagos pompa azonban nem volt messze a szélhámosságtól. Az olyan sztárok, mint Placido Domingo, Maria Chiara vagy Florenza Cossotto — az ő fela­datuk lett volna az előadásoknak fényt kölcsönözni — csak a bemuta­tón szerepeltek együtt. A további ki­lenc előadáson a nagyérdeműnek be kellett érnie a jó énekesátlaggal. A rendezők csak közvetlenül az előadás előtt jelentették be, ki szerepel a huszonnyolc szerződtetett művészből. Már a nagyszerű premier után nyil­vánvaló lett, hogy a művészileg eleve kétes rendezvény anyagilag is meg­bukik. Igaz, a bemutatón részt vett néhány köztiszteletben álló szemé­lyiség is, mint Sofia spanyol király­nő, Caroline monacói hercegnő, Ira von Fürstenberg filmsztár vagy Kari Lagerfeld divattervező, de a bécsi szőnyegkereskedő hiába várta Char­les angol trónörököst és nejét, Lady Dianát, sőt Hoszní Mubarak elnök sem jelent meg. Már a második elő­adáskor üresen maradt a 3500 szék fele a luxori templom előtt. Ezer­szám érkeztek a lerendelések. A helyzetet az osztrák szociális minisz­térium se tudta megmenteni azzal, hogy elküldött bizonyos számú rok­kantat és kíséretüket. "Végül a ter­vezett 35 ezer jegyből a fele sem kelt el, pedig csak a bemutató több mint tizenötmillió márkát emésztett föl. Ehhez jöttek még a veszteségek, a lefoglalt, de ki nem használt szál­lodák és repülőgépek költségei. A nagyszerű bemutató is kívánni­valót hagyott maga után. A közönség úgy felkavarta a port a templom előtti nézőtéren, hogy a zenekar tag­jai zsebkendővel védték az arcukat. Amikor felhangzott a nyitány csen­des, lágy dallama, a háttérben tel­jes fordulattal felzúgott a geherátor, amely a fényszórókat látta el ener­giával. Az első fortissimó egy kutyát késztetett ugatásra a színpad mögött, ehhez rövidesen csatlakozott a kör­nyék minden kutyája. A közeli autó­forgalom dudái is közreműködtek a „hangulatkeltésben“. A szellő a Ní­lustól az égetett szemét „illatát“ hoz­ta a nézőtérre. Verdi dallamai ebben a „közegben“ úgy hangzottak, mintha egy másik világból szólnának. A kétszáz tagú zenekar bármennyire igyekezett is árnyaltan előadni a zenét, buzgalma haszontalannak bizonyult. Az éneke­sek hangját viszont helyenként két­szer hallhatta a közönség — egyszer gyengén a színpadról, másodszor erősebben a rosszul elhelyezett hang­szórókból. A lézereffektusok techni- kai okokból csütörtököt mondtak. A csatornát, amelyen egy eredeti hajónak kellett volna beúsznia a színpadra, nem engedték megépíteni. Maradt hát csak Verdi triumfális fel­vonulása. A színpad minden sarkából vonultak a papok és papnők, minisz­terek és fejedelmek, katonák és rab­szolgák. Ahol még maradt egy pa­rányi hely a színpadon, táncosnők kara hullámzott. A háttérben egy aranyozott ketrecben két Igazi orosz­lán csóválta a farkát. Triumfális • volt a premier-vége —- no meg az utána következő bukás is. Rácz Mária A nyár folyamán többször is foglalkoztunk a műkedvelő együt­tesekkel. Ilyen témájú levelet még most is gyakran kapunk. Általá­ban ezeknek az együtteseknek a nehézséget a felszerelés hiánya okozza. Valljuk azonban be őszin­tén: sok esetben túlzottan nagy igényekkel állnak elő zeneka­raink. Kezdő együtteseknél egyál­talán nem fontos a legkorszerűbb felszerelés. Több levélírónk a repertoárról fejtette ki vélemé­nyét. Talán a legszerencsésebb megoldás az, ha a kezdő zenekar átvett szerzemények előadásával sajátítja el a mesterség csínjá- bínját, majd bizonyos ismeretek­re szert téve próbálkozik saját szerzeményekkel. Ami az érvényesülést illeti, Jó hírrel is szolgálhatok. A jövőre esedékes Melódia könnyűzenei fesztivál a Csemadok KB rende­zésében az amatőr együttesek­nek és szerzeményeknek ad he­lyet. Ezen a versenyen már nem nyílik lehetőség a slágerek kopí- rozására. A zenekarok csak saját szerzeményeikkel nevezhetnek be. Valóban igaz az is, hogy kevés a fellépési lehetőség, vannak vi­szont zenekarok, amelyek az adott lehetőségekkel sem élnek. HAZAI ÉS MAGYARORSZAGI LISTA 1. Miroslav Zbirka: Katka 2. Peter Nagy: Podme sa zá­chránif 3. Madam: Nemózem za to, 2e som taká 4. Robo Grigorov: Chcem fa nájsf 5. Midi: Olohy 6. Va§o Patejdl: Umenie íif 7. Beáta Dubasová: My sa ne­dűmé 8. Dalibor Janda: Kde jsi? 9. Vera Spinarová: To teda ne! 10. Petr Kotvald: Vrásky si ne* delám 1. Edda: Gyere, őrült 2. Exotic: Hiába provokál 3. Dolly Roll: Elpattant egy húr 4. Modern Hungária: Csók x csók’ 5. R-Go: Rég várok valakire 6. LP: Idegen szigeten 7. Z’Zi Labor: Szárnytalan ma­dár 8. Balázs Ferenc: Évszakok 9. Névtelen Nulla: Csalódás 10. KSnguru: Jégkirálynő VILÄGLISTA 1. Europe: Carrie 2. David Bowie: Egész nap. állandóan 3. Forthy Light: Let it be 4. Kim Wilde: Mondd, hogy iga­zán kellek 5. Jermaine Jackson és Pia Za- dóra: Ha elkezd esni az eső 6. Yelo: Igen, uram 7. Wham: Hová tűnt a szíved 8. Jennifer Rush: A paradicsom lángjai 9. David Bowie: Az idő lassan fog haladni 10. Sandra: Hej, hej, hej ZSÄKBAMACSKA Színes posztert nyert: Lukács János bratislavai, Tóth Piroska féli (Tomasov), Kovács Zita muzs- lai (Muzra), Frank Ottó nagyka- posi (Verké Kapuáany) és Pénzes Karolina szepsi (Moldava nad Bodvou) olvasónk.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents