Új Ifjúság, 1987 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1987-11-04 / 44. szám

100 éve született John Reed

A világrengető napok krónikása

A riportok nem szoktak hosszú életűek lenni. Van azonban egy riport, amely lassan hetvenéves. Annak idején az egész világot bejárta, és még ma is kézbe veszik, hogy újraolvassák, Üjraolvassák, mert olyan eseményről számol be, amely az egész világot megrengette, és olyan érdekfeszítően, élethűen és meggyőzően, hogy ma is lenyűgöző olvasmány, történelmi értékét nem lehet kétségbe vonni.

Az olvasó nyilván már kitalálta, hogy John Reed amerikai újságíró riportjáról van szó, amelyet szemtanúként a nagy októberi szocialista forradalomról irt. A Tíz nap, amely megrengette a világot címmel számos nyelven több kiadásban megjelent már, magyarul is.

Október 20-án múlt száz éve, hogy megszületett a világrengető napokról szóló könyv szerzője, aki híres könyvében így ír: „Körülöttünk Nagy-Oroszország mozgásban volt, egy új világgal terhesen. A cselédek, akiket eddig.állati sorban tartottak, lassan öntudatra ébredtek. Egy pár cipőnek az ára legalább száz rubel volt, és mivel a bérek havi harmincöt rubel körül mozogtak, a cselédek nem voltak hajlandók a sorbanállásnál elkoptatni a cipőjüket.“

Ennél aligha lehet meggyőzőbben vázolni a helyzetet, amely odáig vezetett, hogy a népakarat elemi erővel tört ki a forradalomban.

őszintén rajongott az orosz forradalomért, pedig dúsgazdag szülők gyermeke volt. Gondtalanul kijárta a Harvard egyetemet, s élhette a gazdag ifjak édes életét. S úgy is kezdte, New York bohémnegyedéiben, a Greenwich Village-ben rendezkedett be. Tett egy romantikus európai utazást marhaszállító teherhajón. Franciaországban és Spanyolországban csavargóit, mert pénze volt, gondja pedig semmi. Végtelenül élvezte, hogy letartóztatták, mert a spanyol csendőrök a kordbársony ruhás ifjút anarchistának nézték. Nagy vagány volt, aki szerette a kalandokat.

Lassan kinyílt azonban a szeme. Nagy hatással volt rá atyjának barátja, Lincoln Steffens, a radikális publicista, akit „sár- vakarónak“ neveztek, mert megrázó szociográfiai riportokat írt a másik, a szegény Amerikáról, jack Reed — mert egész rövid életében csak így, becenevén szólították — szintén rádöbbent, hogy a fényes máz mocskos rozsdát takar. A gazdaságság árnyékában munkások dolgoznak látástól vaku- - lásíg, s mégis nyomorognak. ^

Riportot írt a patersoni textilgyárból, a tizenkét éves olasz, orosz, cseh és más nemzetiségű kislányokról és fiúkról, akik már reggel fél ötkor munkába állnak. A gyár fegyveres kopóiről, akik hanyagul a tüntető tömegbe (gyermekemberekbe) lőnek, „Jutalma“: húsznapi fegyház, de óvadék ellenében szabadlábra került.

Az élmények hatására azonban egyszer s mindenkorra balra sodródott, és származása ellenére a szegények szószólója lett. Hasonló gondolkodású társaival megszervezte a demokratikus újságírók egyletét és megalapította a The Massessés (Tömegek) című folyóiratot, amelyben az igazságtalanság ellen harcolt.

Életének következő fontos állomása Mexikó, a mexikói forradalom. Pancho Villa rongyos seregeivel járt gyalog, lóháton, zsúfolt szerelvényeken. Bámulatos, eleven riportjaiért rengeteget fizettek az amerikai újságok, bár az előkelő társaság meg- botránkozott rajtuk. Hazaérkezése után a furkósbot-politika atyja, Roosevelt elnök is szemére vetette bűnét, mire azt felelte neki, hogy ő hisz a mexikói forradalomban. Az elnök is kénytelen volt megállapítani, hogy már az is valami, ha egy ilyen aranyifjú egyáltalán hisz valamiben.

Valóban tudatos forradalmár volt már akkoriban. Az első világháborúban bejárta az egész európai hadszínteret. Hol az egyik, hol a másik harcoló fél oldalán

h”L-lronf ~ •' - * -r?£ 0f*rZQtével a világ vagy legalábbis Amerika elé tárja: tulajdonképpen miért is -folyik a szennyes háború. Köntörfalazás nélkül kalmárok háborújának nevezte az első imperialista háborút, amiért a családja neheztelt rá, és hogy tisztára mossák a Reed nevet, öccse önként bevonult katonának.

Hiába neheztelt a család, hiába jöttek a baráti intelmek, Jack már hitt az osztályharcban. Gyűlölte a háborút, amely megint csak a szegény népet sújtotta. Egyik cikkében például azt írta az európai hadszíntérről az amerikai hölgyeknek, akik lélekmelegítőket kötögettek a fronton harcoló katonáknak: „inkább kényszerzubbonyt kössenek az amerikai fiúknak, hogy ne tudjanak benne harcolni.“

Valami különös véletlen folytán a nagy októberi szocialista forradalom vihara Pé- tervárott érte. El volt ragadtatva a forradalomtól. Leninnel is több ízben találkozott, csodálta a forradalom vezérét. Ez a csodálat azonban kölcsönös volt, Lenin az Októberről írt legragyogóbb könyvnek nevezte a „Tíz napot“. Reed viszont büszke volt rá, hogy az „Öregnek“ — Lenint nevezte így — tetszett a könyv.

Hazatérése után riportjai miatt sok kellemetlensége támadt az amerikai hatóságokkal. Több bírósági perbe bonyolódott. Egyszer, amikor Young nevű barátjával állt a bíró előtt, aki azt akarta megtudni, valóban erőszakos módon akarják-e megdön- teni az Egyesült- Államok kormányát, azt felelte neki: „Nem szükségképpen, ha anélkül is sikerül.“

S hogy ezt valóban így gondolta, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az USA Szocialista Pártjában könyörtelen harcot folytatott az opportunistákkal, majd 1919- ben egyik alapítója lett Amerika Kommunista Munkáspártjának. Később visszatért „álmai földjére“, Oroszországba, ahol fiatalon, harminchárom évesen hunyt el. Földi maradványai a Kreml falában nyugszanak.

FARAH VALÉRIA

HP * 1 * * - 1 ••

1 érkép es tűkor

Szokatlan névsorolvasást tarthattam a rozsnyói (Roznava) múzeum kiállítótermében. A hazai festőművészek és grafikusok, Ladislav Zozul'ák, Hascsák József, Mikulás Lovackjt, Szentpétery Ádám, Oravec István, Stefan Makara munkái mellett a szovjet, bolgár, magyar, lengyel, NSZK- és NDK-beli művészek alkotásai is láthatók voltak. Az alkalmat a Kelet-szlovákiai Képzőművészeti Galéria hagyományos, most hetedszer megrendezett Barátság elnevezésű nemzetközi festészeti találkozója szolgáltatta. A galéria ugyanis minden második évben megrendezi a Keletszlovákiai kerület és testvérmegyéi, baráti városai művészeinek a találkozóját. A három hét alatt született munkák közül a legsikeresebb és legjellemzőbb alkotásokat pedig a nagyközönségnek is bemutatja.

A nemzetközi festészeti találkozóra az előző években Zemplénben, Humen- nében, Kaásán (Kosice), Svidníkben, Spisská Nová Vesben és Stará Eubov- űában került sor.

Hetedik találkozójukon Rozsnyón vertek tanyát a művészek, ami azt jelenti, hogy a Tátra, a kelet-szlovákiai síkság és a zempléni tő, valamint a felsorolt városkák, helységek lenyűgöző zegzugainak megörökítése után e járási székhely és környéke is sorra került. Ebből a szempontból érdekes volt megfigyelni, hogy ki mit látott

meg, mit talált fontosnak megörökíteni. Stanislava Olszanszká például az ősz első fuvallatában, a vöröslő lombok hullásában megragadta a lélekbe maró, kegyetlen vad pillanatot. Mások az emberek arcába néztek, Ladislav Zo- zul'ák, de különösen Hascsák József és Szentpétery Adám pedig a rendet, a tisztaságot keresték és találták meg a városban és a környékén.

A galéria a kiállított művek nagy részét megvásárolja, így gyarapítva az európai, főleg a baráti szocialista országok művészeitől nyert eddigi gyűjteményét. Ez természetesen, nem az egyetlen formája a gyűjtésnek és az együttműködésnek, de jelentős helyet foglal el tevékenységükben, hiszen ez által tényleg érdekes és gazdag gyűjteményre tesznek szert. E gyűjtemény egyben tükör és térkép is. Az idegenből jött művészek — de a hazaiak is — tiszta, őszinte tekintettel csodálkoznak rá a tájra, a városkák, az emberek életére, és így tulajdonképpen hely- ismereti művek sokasága őrzi majd az utókor számára azt, ami volt, ami mú- lékony.

A kiállítás tanúsága szerint figyelemreméltó, érdekes művészek jöttek össze az idei találkozóra, és nemcsak jó munkák születtek, hanem a művészek is hasznos tapasztalatokra tettek szert a három hét alatt.

—németh—

Az üveg és az ember

A Szlovák Nemzeti Galéria művésziüveg- és ékszerkiállítása e művészeti ágak üvegbe — poharakba, különböző objektumokba, szobrokba — és ékszerekbe zárt mintegy harminc évének történetét mutatja be. Sajnos, a művészettörténészek nem mindig szemlélik így az elmúlt harminc évet. Sőt, hozzáteszem még, hogy esemény ez a kiállítás, mert ma, mint ahogy ezt a kiállítás rendezője, Agáta Záöková művészettörténész vallja, a többi képzőművészeti diszciplínával ellentétben, igazi, tényleges nemzetközi sikerek kísérik azoknak a szlovákiai művészeknek a munkáját, akik ezen a területen dolgoznak.

Végignézve a tárlat anyagát, úgy tűnik, Agáta Záékovának teljesen igaza van. Értékelve, csodálva a különböző üvegobjektumokat, a meghökkentő ékszereket, esetleg felidézve a tárlaton szereplő művészek korábban látott munkáit — az üvegfalakat, lámpasorokat, modern csillárokat, üvegszobrokat, a szerzői bemutatkozásokat —, tényleg azt mondhatjuk, hogy ritka eseménysor áll mögöttük. Nekik ugyanis sikerült olyan korszerű alkotásokat létrehozniuk, amelyek megállítják az embert egy-egy középületben, mondjuk büfében, üzletben, hivatalban. Cigler, Blecha, GaSpar, Gavula, Artz, Balgavy, Drexler, Fiáerová, Taraba Zácko munkái láttán az emberben felötlik gyermekkora gyönyörüszép mesebeli üveghegye, és egy kicsit irigykedve gondol arra, hogy ezek a művészek, legnagyobb örömüket lelve, azok között a ragyogó, kristálytiszta üveghegyek közt tölthetik az életüket.

Nekünk ugyanis mindez nem adatott meg! Elég, ha felemeljük tekintetünket a Galéria mennyezetére: piszkos, átláthatatlan üveglapok fogják fel a fényt előlünk. Nem messze a képtártól pedig egy másik tekintélyes intézmény sarkánál a telefonbódé üvegablakai összekenve, bemocskolva... Valaki már nem is bírta nézni, és ráírta az üvegre: WC. Ez is e harminc év története — egy másik vetületben.

A kettőt most természetesen nem véletlenül sorolom így egymás mellé. Innen, e csodálatos kiállítás fényköréből nézve ugyanis még megrázóbb látni ezen elértéktelenedés történetének az eseményeit. Az üveg, amely a mese tanúsága szerint is a szépség, a tisztaság, a fény közvetítője, őrzője lehet, mögötte még a mese is tisztán, átlátszón képes magát megmutatni, mintha elvesztette volna körünkben küldetését. Csoda, hogy ezek a művészek képesek nemcsak ébren tartani, hanem nemAskold Záőko: Barokk, optikus csiszolt üveg

zetközi szinten is éltetni, építeni a tekintélyét.

Meg-megállva egy-egy különös alakzatű, tiszta geometrikus vagy éppen formázott üvegobjektum, szobor előtt, képzeletben nemcsak ilyen különös köztéri szobrok, hanem csodálatos házak, ragyogó paloták jelennek meg. Azt hiszem, nincs Is messze az az idő, amikor ilyen megbízásokat kapnak ezek a művészek. Mert lehet valakinek évszázados vagy akár évezredes építészeti emléke, örülhetnek a rendkívüli festményeknek, szobroknak, de mi ezek közé már nem érkezhetünk be, nem lehetünk mindenhol jelen. Viszont jelen lehetnénk a jövőben egy-egy kristálypalota vagy monumentális üvegoszlop jóvoltából. Ezek az objektumok képesek lennének az anyagukon túl formájukkal is megőrizni a hitet, tisztaságot, vágyainkat. Az üveget feltehetőleg még a savas esők sem lennének képesek szétmállasztanl, kimarni — természetesen csak akkor, ha az ember fegyelmezné magát és társait, védené a környezetét ... Németh István

bhaianküdas a ín kornyékén

anuanyöLVünK

a jelzettet is: Mátyás, az igazságos; Vettem neki csizmát, pirosat, stb.

ej Az értelmezett és az értelmező között- általában szünetet tartunk, s írásban ezt legtöbbször a vessző fejezi ki: Petőfi, a nép költője; Komenskf, a népek tanítója stb. Hogyha a vesszőt hanyagságból, figyelmetlenségből vagy tudatlanságból elhagyjuk, az eredeti értelmező nagyon könnyen névszói állítmánnyá válik: Petőfi a nép költője; Komensk^ a népek tanítója, vagyis Petőfiről azt állítjuk, hogy a nép költője, stb.

Az Ilyen típusú példákban az alany olykor a logikai állítmány szerepét Is felveheti. A „Mátyás az igazságos“ mondatban a nyelvtani alany a Mátyás, a nyelvtani állítmány az igazságos, mert Mátyásról állítjuk, hogy igazságos, minthogy azonban a Mátyás szón van a hangsúly, kizárólagosan Mátyást tekintjük igazságosnak, és így gondoljuk: Mátyás (és nem más) az Igazságos; tehát az eredeti nyelvtani alany egyszersmind logikai ájjítmány.

Már az eddigiekből is látható, hogy a szünettől, ill. a vesszőtől függően mást jelent a „Kaunitz a nélkülözhetetlen“ (itt azt állítjuk Kaunitzről, Mária Terézia legműveltebb tanácsadójáról, hogy nélkülözhetetlen), és megint más a Kaunitz, a nélkülözhetetlen.

Az iskolai oktatás és a tankönyvek általában adósak maradtak az itt bemutatott jelenségek tisztázásával, pedig amint látható, mi sem léptük túl a tankönyvekben felhasznált példák kereteit. De a példákból levont tanulságok hasznosíthatók az értelmezők bonyolultabb eseteiben is.

Tankönyveinket klegészítendöen meg kell említenünk, hogy az értelmező jelző nemcsak minőségjelzői szerepben jelenhet meg, hanem mennyiségjelzöi és birtokos jelzői szerepben is. Mennyiségjelzői szerepben: Kenyeret is hoztam, két kilót (átalakítva: Két kiló kenyeret is hoztam). Birtokos jelzői szerepben: ... látszottak a halállal, a magukéval és a másokéval, (átalakítva: játszottak a maguk és a mások halálával).

Az itt vázolt általános érvényű sajátosságok többnyire a továbbiakban tárgyalandó bonyolultabb esetekre Is érvényesek.

(TT)

Korábban már mellékesen említettük az értelmező kérdését, de ott és akkor nem volt rá mód, hogy alaposabban szemügyre vegyük. Eleinte nem is gondoltam rá, hogy részleteiben is meg kellene vizsgálnunk, de miután átlapoztam jegyzeteimet, rendkívül széles skálán mozgó bizonytalankodást tapasztaltam. Önkéntelenül is felvetődött a kérdés: mi , lehet az oka.

Egyebek mellett talán az, hogy tankönyveink (mind a hazaiak, mind a magyar- országiak) elég mostohán bánnak vele. Általában 7—10 sorral elintézik a témát a tények szűkszavú közlésére szorítkozva: ,,A jelzett szó mögé vetett minőség- vagy mennyiségjelzőt értelmezőnek nevezzük ... Az értelmezőt egyeztetjük az értelmezett (jelzett) szóval.“

Ez a mostoha bánásmód feltehetőleg nemcsak a tankönyvekre, hanem az oktatásra is jellemző, hisz az anyanyelvi nyelvtani órák száma nem is tesz lehetővé többet, ugyanakkor a tankönyv bizonyos szempontból pótolhatná azt, amire az órán nem jut idő.

A tankönyvek példái között általában ezek szerepelnek: Mátyás, az igazságos; Vettem neki csizmát, pirosat. A példák kétségtelenül alkalmasak az értelmező jelző legfontosabb tulajdonságainak szemléltetésére:

a) Az értelmező két részből áll: az értelmezettből, vagyis a jelzett szóból (Mátyás, csizmát), s az értelmezőből, vagyis a jelzőből (az igazságos, pirosat).

b) Az értelmező ugyanolyan toldalékot vesz fel, mint az értelmezett. A Mátyás, az igazságos szerkezetben mindkét tag toldalék nélküli; a ... csimát, pirosat szerkezetben pedig -t tárgyrag van mind a két szerkezeti tagon: csizmát, pirosat.

c) A valóságos értelmező jelző átalakítható jelzős szerkezetté: ... az igazságos Mátyás; Vettem neki piros csizmát, stb.

d) Az egyszerű jelzős szerkezet és az értelmező jelző azonban nem teljesen e- gyenlő értékű egymással. A jelzős szerkezetben csak a jelző nyomatékos, a jelzett szó nem: az igazságos Mátyás, Vettem neki piros csizmát. Ezzel szemben az értelmező jelzős szerkezetben nagyjából egyforma nyomaték, hangsúly van az értelmezetten (Mátyás, csizmát) és az értelmezőn (igazságos, pirosat). Az értelmező használatát végső soron és az esetek többségében az teszi szükségessé, hogy nemcsak a jelzőt akarjuk hangsúlyozni, hanem