Új Ifjúság, 1987 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1987-10-28 / 43. szám

A LABDARÚGÁS VILÁGÁBÓL

Pótfutball

Zajlik az élet. az amerikai futballban, amelynek — tévedés ne essék — semmi köze a mi labdarúgásunkhoz. Az Egyesült Államokban mindenesetre ez a legnépszerűbb sportág. Különös ismertetőjele a durvaság, brutalitás. Ezúttal azonban nem emiatt került világszerte a figyelem előterébe, hanem azért a közjátékéért, amely az utolsó bajnoki fordulókat kísérte.

Sztrájkba léptek ugyanis a hivatásos futballisták: béremelést és a szerződtetési feltételeik megváltoztatását követelték. A szövetség — az elúszott nyereséget féltve — végső elkeseredésében sztrájktörők részvételével, sebtében összetoborzott, másodosztályú szín- vonalat képviselő játékosokból álló csapatokkal bonyolította le az utolsó két fordulót.

Bár a legjobb hivatásosok közül néhányan hajlandóak voltak együtt játszani a sztrájktörőkkel, túlnyomó többségük szabályos sztrájkőrséget állt a stadionok kapuja előtt, helyenként más szakszervezetek szolidaritási tüntetést rendező tagjaival együtt. Kisebb incidensek támadtak ugyan, de erőszakos cselekményeket sehonnan sem jelentettek. Ezzel szemben a stadionok a legtöbb városban jórészt üresen maradtak, A sztrájktörők csapataira csak kevesen voltak kíváncsiak. A látogatottság az egyébként ilyenkor zsúfolásig megtelt lelátókon a legtöbb helyen 10—20 százalékos volt. Sok városban a törzsszurkolók a stadion előtt a sztrájkoló játékosokkal együtt tartottak alkalmi gyűléseket és ellenszenvtüntetéseket a kapzsi fut- ballvállalkozók ellen. Még egyes tévéállomások sem voltak hajlandók közvetíteni a „pótfutballt“, mert a cégek visszavonták a jövedelmet hozó hirdetéseket, mondván, hogy az Ilyen futballt a kutya sem nézi.

A legutóbbi — öt évvel ezelőtt megtartott — játékossztrájk szinte az egész évadot elvitte. Bár a játékosok szervezete és a klubok képviselői között jelenleg nem folynak tárgyalások, a fejlemények után várhatóan felújítják őket. Bonyodalomra azért még lehet számítani, mert a szövetség a béremelésről hajlandó tárgyalni, a szerződési feltételekről nem.

Alkoholellenes mozgalom

Bármilyen hihetetlenül hangzik Is, a Brit Labdarúgó- szövetség kénytelen volt szankciókat kilátásba helyezni minden olyan csapat ellen, amely alkoholtartalmú készítményeket reklámoz a mezén. Eddig ugyanis nem egy csapat a sző szoros értelmében ebből élt.

A szeszárusítást minden angol stadionban már két éve törvény tiltja, és az egyesületek eddig tiszteletben Is tartják a rendelkezést. A. Liverpool alkohol- ügyleteit sokan azért is bírálják, mert a csapat garázda szurkolói okozták lE/85-bén a brüsszeli Heysel stadionban a 39 ember halálával végződött véres tragédiát, és ami még rosszabb, azóta sem úgy viselkednek, mint a kezes bárányok.

Természetesen kivétel nélkül az alkohol hatása alatt.

Testreszabott fntballpálya

Az edzők, a minden hájjal megkent futballmágusok, számtalan taktikai és egyéb húzást eszeltek már ki, hogy becsapják az ellenfelet, győzelemre segítsék csapatukat. Az azonban, amihez Souness, a skót Glasgow Rangers mestere folyamodott a kijevi Dinamo elleni BEK-visszavágón, eddig alighanem egyedülálló a sportág történetében.

Miután az első mérkőzésen meggyőződött róla, hogy a kijeviek nagyon jól kihasználják a széles pályán a gyors szélsőcsatáraikat, a „revans“ előtt szabályosan szőkébbre szabatta a csapat pályáját. Az addigi 70 méter helyett a szabályoknak megfelelő legszűkebb 64 méter szélességben húzatta meg a csíkokat. A trükk bevált', a „szárnyaveszett“ kijevi csapat 0:2 arányban kikapott és kiesett.

Osenkov, a Dinamó titkára így summázta a történteket: „A brit labdarúgókról mindig úgy beszéltek mint gentlemanekről. A Rangersről ezt nem lehet elmondani.“

Nyilasi: „Elő a fiatalokkal!“

Nem panaszkodhat az Ausztria Wien klubvezetése arra, hogy Nyilasi Tibor (32) nem végzi jól a dolgát. A 70-szeres magyar válogatott labdarúgó az osztrák bajnokságban 8 gólt szerzett eddig, a bécsi Illa-fehérek egyik oszlopos egyénisége. Amolyan hátravont középcsatárt játszik, de mindig odaér, ahova érdemes, azaz rendszerint veszélyezteti az ellenfelek kapuját.

Pedig télen még az Is kérdéses volt, hogy makacs gerincsérülése miatt egyáltalán folytathatja-e pályafutását. Most teljesen egészséges? — kérdezte Nyilasit az MTI munkatársa.

— Fájdalmam nincs, de a múlttal összevetve sokkal több időt vesz Igénybe a regenerálódás egy-egy mérkőzés után — hangzott a válasz.

— fövő nyáron lejár a szerződése az Ausztriánál. Hogyan tovább?

— .Nem tudom. Akkorra 33 éves leszek, és kérdés, hogy „öregen“ kellek-e Bécsben. Ha nem, akkor is folytatom. Hogy hol, azt még nem tudom.

— Mit szól Verebes József szövetségi kapitány lemondásához?

— Semmiképpen sem szolgálta a magyar futball ügyét. Most újra átmeneti időszakban vagyunk. Az olimpiai válogatott megbotlott a svédek ellen, és novemberben a spanyolok elleni idegenbeli selejtezőn újra nagyon nehéz dolga lesz. Az „A“ válogatottról az osztrák sajtó azt írta, hogy a Skócia ellent glasgowt 0:2-es barátságos találkozón nem volt esélye. Én nem tudom, hogyan játszottak válogatottjaink, mert egyik 90 percet sem láttam. Az mindenesetre feltűnő, hogy az EB selejtezőkön már a harmadik szakvezető irányít, Komora Imre és Verebes József Is hamarosan leköszönt.

— Ml lenne a legsürgetőbb teendő Nyilasi szerint?

— Nincs messze a vb-selejtezők kezdete, már Illene arra keresni a csapatot. Éh úgy gondolom, hogy 7—8 fiatal labdarúgóra kellene építeni a jövő válogatottját, azaz elő a fiatalokkal! Néhány rutinos játékos segíthetné őket, de még most ősszel el kellene kezdeni a csapatépítést.

— A rutinos egyéniségek közül Nyilasi Is segítene?

— Azt hiszem, koromnál fogva én már nem tartozom a jövő emberei közé Magyar válogatottnak lenni persze óriási megtiszteltetés, de ha 1990-re, az olaszországi vb döntőre fáj a fogunk, akkor nem a hozzám hasonlóan ldós egyéniségek jelentik a megváltást.

(M. J.)

Nemzetközi Békemaraton

Szép volt, fiúk! Szép volt, lányok!

Október első vasárnapja nem olyan ünnep Kassán (Koälce), mint a többi. Méltóságteljesebb, rangosabb,azoknál. S nemcsak azért, mert olyankor a város utcáit és köztereit jóval több zászló és más díszelem ékesíti, hanem egyebek között azért is, mert piájus elseje kivételével soha sem tartózkodnak, soha sem sétálnak annyian a Komensky és a Lenin utcán meg a Szovjet Hadsereg sugárúton, mint akkor, a hagyományos maratoni futóverseny időpontjában.

Eshet az eső, fújhat a szél, lehet rekkenő hőség, közvetítheti az eseményt a televízió — a versenypálya' mentéről nem marad el a hatalmas nézősereg. A Hernád-partl városban és. a környező községekben most is igen sokan korábban ebédeltek, mint máskor, hogy Idejében ott lehessenek az utcán, és nézhessék, buzdíthassák a futókat. Hogy a Csermely-völgyi stadion és Szína (Sefia) közötti úton mennyien álltak, azt pontosan senki sem tudja, viszont kétségtelen, hogy rengetegen. Néhol — főleg a város forgalmasabb helyein, valamint az országutak kereszteződéseiben és a versenypályához közeli települések térségében — annyian, hogy a futók hatalmas, majdnem húsz kilométer hosszúra nyúlt serege alig tudott zavarmentesen átkígyózni közöttük. Szinte mindegyikük kezében ott volt az indulók rajtlistáját is tartalmazó műsorfüzet, s aki kíváncsi volt valamelyik ismeretlen futóra, csak belepillantott a füzetbe, és már keresztnevén szólítva, buzdította, serkentette

A látványosságról senki sem akart lemaradni. Az az anyuka sem, aki gyermekkocsit tolva maga előtt Va- laliky községből a legrövidebb úton, a friss vetésen keresztül igyekezett az országút irányába. Zsebesnél (Se- bastovee) még a vonatok is lelassítottak, nyilván a mozdonyvezetők Is kíváncsiak voltak a hosszútávfutók küzdelmére, őket is érdekelte a nem mindennapi sportcsemege.

Bármennyire fontos szereplők a nézők, a figyelem középpontjában mégis a futók állnak, hiszen ők adnak rangot a versenynek, a nemzetközi hírű rendezvénynek.

Az első kassai viadalon, 1924-ben nyolcán Indultak. Később fokozatosan

bővült a versenyzők köre, s volt olyan év, amikor ‘száznál is többen álltak rajthoz. Ilyerí szempontból jelentős mérföldkőnek számit az 50. verseny. Akkor, 1981-ben a rendezők úgy döntöttek, ;hogy mindenki futhat, aki bízik az erejében. Azóta rendszerint ezernél többen gyűlnek össze a rajtnál, és vágnak neki a hosszú, 42195 méteres útnak.

Most tizennégy ország 1082 bátor atlétája mérte össze erejét. Voltak közöttük élvonalbeli sportolók, akik a dobogós helyezésekért küzdöttek, legtöbben azonban — az amatőrök amatőrjei — nem a babérkoszorúért futottak, hanem csupán azért, hogy ezen a neves rendezvényen is próbára tegyék állóképességüket, ugyanakkor a nyilvánosság előtt is bizonyítsák: a rendszeres futás, Illetve kocogás milyen testi-lelki erőt és egyensúlyt tud teremteni a kitartókban.

Szereplésüket a rajttól a célig az esemény krónikáséinak, az újság- , íróknak az autóbuszából követtem, s a látvány rendkívüli élmény volt számomra. Kollégáimmal együtt nem győztem csodálni a szívós főszereplőket. Szinte valamennyi lépésük, valamennyi másodperc bővelkedett érdekességben és látnivalóban.

Minden atléta más-más színnel, Illetve színárnyalattal tarkította, gazdagította a bámulatos élő képet, hiszen ahányan voltak, annyi futóstílust képviseltek, s annyi jellegzetes arc, illetve öltözék keveredett a hömpölygő tömegben. A csehszlovák David — a későbbi harmadik —, például a lazaságával, könnyedségével hívta fel magára vetélytársai és a közönség figyelmét, a magyar Pó- ezos hosszú, merev lépteivel és szaggatott könyökdobálásával, a göndör hajú szovjet Kotov légzéstechnikájával, a Koreai NDK alacsony termetű két sportolója — Szám Mlong Zo és Hiong Zong LI — a példás együttműködésükkel, az USA atlétanője, McUrisch-Latchie a piros kesztyűjével...

Maga a verseny egy-két kivételtől eltekintve a papírforma szerint alakult, s hogy mindvégig élvezetes „ küzdelmet hozott, az leginkább annak a csoportnak az érdeme, amelyik a rajt után fokozatosan elhúzott a többiektől, és a célig húsz kilométert vert a sereghajtókra.

Az elején még néhány bátor és erejét túlbecsülő „ismeretlen“ futó megpróbált lépést tartani Porotovék- kal, de csakhamar leszakadt tőlük, és elvegyült a vert mezőnyben.

A babérkoszorúért sokáig hatan küzdöttek, s még két kilométerrel a cél előtt sem alakult ki a legjobbak végső sorrendje. Az utolsó métereken a hajrá, az erőnlét döntött, Peter javára. Persze nem véletlenül. Az NDK válogatott atlétája kezdettől fogva ügyesen taktikázott, s jől osztotta be erejét. A táv feléig nem villogott, nem fitogtatta tudását, egyszer sem tört az élre, hanem engedte, hogy mások diktálják az iramot és fáradjanak. Igaz, arra ügyelt, hogy mindig ott legyen a nyomukban. Szinán a cigányzene hallatára nekibátorodott, és a táv felénél ő fordult elsőnek. Néhány újabb kilométer megtétele .után isrüét lazított, átengedte a vezető szerepet másnak, s csak akkor vágott megint az élre, amikor a mindent eldöntő hajrá következett. Hiába szaporázta lépteit Porotov, aki a végére felerősödött, s hiába igyekezett a ml Dávidunk, ő egyszerűen verhetetlen volt. Célba érésekor pedig 2:14:59 órát mutatott a stopper. A kassal maratoni futóverseny történetében a harmadik legjobb teljesítmény.

A' nők sem vallottak' szégyent. Christa; Vahlensiecket' (NSZK) — akt most aratta a negyedik kassal győzelmét — mindössze 52 férfi tudta megelőzni. Derekasan küzdött az angol Ellis Rosemary Is, s az egyéni csúcsot jelentő időeredményével, továbbá a második hellyel, valamint a rendezéssel és a verseny hangulatával fölöttébb elégedett volt.

Tulajdonképpen a többi résztvevő Is elégedett lehetett, hiszen mindenki győzött, aki indult. Győzött, mert hozzájárult a népek barátságának elmélyítéséhez, és erősítette a békeszerető emberek egységét.

A fűtők azzal búcáiztak Kassától, hogy jövőre ismét eljönnek.

Gazdag József

arkmson-kór

Muhammad Ali soha nem ment a szomszédba, ha egy kis felhajtást akart maga körül. Profi ökölvívó korában retorikai hajlamot is Igénylő nagyképü, meghökkentő kijelentéseivel biztosította maga számára a publicitást. Tetteiben is hű maradt önmagához, megtagadta a katonai szolgálatot. Persze, a szorítőban sem vallott szégyent. Lábmunkájáról, reagáló képességéről már sportoló korában legendákat meséltek. Később, visszavonulása után is mindig talált magának elfoglaltságot. A mohamedán ügy védelmezője lett — időközben nevét Is megváltoztatta (korábban Cassius Clay-nek hívták) — jótékonysági akciókat szervezett.

Neve nemrég ismét a lapok első oldalára került. „Ali Parkinson- kórban szenved és fontolgatja annak lehetőségét, hogy műtétnek veti alá magát“ — nyilatkozta Dennis Cope, a Los Angeles-i 'orvosi központ egyik vezetője, aki hét éve a 45 éves volt világbajnok háziorvosa.

Betegségének híre tulajdonképpen két évvel ezelőtt, 1985-ben terjedt el, amikor egy néhány napos kivizsgálásra kórházba került. „Ali egyelőre nem szenved Parkinson-kórban, de bizonyos tünetek feltétlenül figyelmet érdemelnek“ — hangzott a sejtelmes orvosi döntés. Az amerikai ökölvívóellenes liga azonnali támadásba lendült, miközben olyan kósza hírek is napvilágot láttak, hogy a bajnok apja is ugyanabban szenvedett, s Ali nyilvánvalóan tőle örökölte...

A hir hullámai hamar elültek. A többség ugyanis hajlott arra, hogy a szokásos felhajtásról van szó. A „legnagyobb“ rég nem szerepelt a nyilvánosság előtt. Nyilván kellett egy kis „ajzószer“.

Betegségének híre nem Is váltott volna újabb riadalmat, ha...

Az elmúlt hetekben kirobbant szenzáció oka az volt, hogy Ali a műtéti beavatkozást fontolgatja. Persze nem holmi rutinoperációról lenne szó, hanem — egyelőre kísérleti fázisban levő — agyműtétről, amelyet egyetlen orvos végez jelenleg a világon: dr. Ignazio Madróző, aki mexikóvárosi klinikáján Parkinson-kórban szenvedő betegeken úgynevezett „adrenalinos agymosást“ hajt végre. Tizennyolc beteget műtött eddig, közülük kettő meghalt, a többieknél állítólagos javulás tapasztalható.

Az esetleges műtéti beavatkozás híre nagy port kavart az Egyesült Államokban, sőt határain tűi is. A család hevesen tiltakozik. Ne rajta kísérletezzenek! — jelentette ki felesége, Lonnie. Véleményét osztja kezelőorvosa is, aki szerint Ali állapota nem olyan súlyos, hogy ilyen beavatkozásra lenne szükség.

A világ minden részéről érkező táviratok viszont a műtétet javasolják.

Hogy Ali beteg, ahhoz nem fér kétség. A napokban kiadott orvosi jelentés megerősíti, hogy betegségének tünetei egyértelműen Parkinson-kórra és nem a korábban feltételezett, korai agyérelmeszesedéshez hasonlító Alzheimer- kórra utalnak. Ami viszont a műtétet illeti,, hogy .komoly szándékról vagy újabb reklámfogásról van-e szó, azt döntse el az olvasó.

Muhammad Ali esete azonban mindenképpen vádirat a (profil boksz ellen. A zárójelet óvatosságból nem árt kitenni.

Hosszú idő óta dúl a vita arról, hogy ludas-e az ökölvívás bizonyos, traumás betegségek,

esetleg a Parkinson-kór előidézésében. A betegség eredetét az orvostudománynak mindmáig nem sikerült tisztáznia, de általában „agyi történésekkel“ próbálják magyarázni. Az orvosok egy része tagadja a kettő közötti (ökölvívás és Parkinson-kór) ok-okozati kapcsolatot. Érthető az is, hogy a sportág védelmezői vehemensen cáfolnak minden összefüggést. Mások viszont, így Ali orvosa is, kategorikusan állítják, hogy az ütések megtették hatásukat!

Á tények: Muhammad Ali 22 éves pályafutása alatt 65 mérkőzést vívott, ütések ezrei csattantak testén, fején, ezek az agyban a hajszálerek roncsolódását okozhatták, kisebb vérzéseket idézhettek elő, amelyek a mozgást, beszédet ' irányító idegközpontokat is érinthették. Az ökölvívásban már régóta ismert az úgynevezett „Punch-Drunk Snydrom“-jelenség, amely a harminc éven felüli ökölvívóknál gyakori és a Parkinson- kórhoz hasonló tüneteket mutat.

Soka,,ha“, a feltételes mód az ökölvívás utóhatásával, a kiöregedett (profi] ökölvívók egészségi állapotával kapcsolatban. Legtöbbjük, ha remeg a keze, nehezére esik a beszéd, mozdulatai lelassulnak, nem megy el kivizsgálásra. Lehet ez az öregkor tünete is, s mi tagadás, sokan hosszú kort megérnek. Többségük azonban újra elszegényedik, a kivizsgálás elmarad.

Ali a kivételek közé tartozik, ám az ő sorsa sem könnyű. Fényes sportolói múltja ellenére élete örökös harc népszerűségének fenntartásáért. Lehet, hogy a végén az agymosást is vállalja ezért.

Ez a profi ökölvívásban az igazi Parkinson-kór.

asou