Új Ifjúság, 1987 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1987-10-21 / 42. szám

új ifjúság 10 A viharban a vékony fa csak meghajlik Nemcsak a cselgáncs hívei, a sportszak­értők és a pártatlan sportbarátok Is fel­kapták a minap a fejüket, amikor hallot­ták a hírt: Bodnár Gábor, a rimaszombati (Rimavská Sobota) Mladosf sportegyesület 18 éves versenyzője az 55 kilogrammosok kategóriájában országos bajnokságot nyert. Akik Ismerik a csenevész srácot, csodál­koztak, hiszen az ő testi képességeivel va­lóságos csodának számít ez a teljesítmény. Korban Is és súlyban Is alig éri el a junio­rok kategóriáját. Akik pedig nem Ismerik az újdonsült országos bajnokot, ■ megille- tődve kérdezték: ki az a Bodnár Gábor? — Édesapám, aki hajdan a városi első csoportban rúgta a labdát, már kisiskolás koromban a sportolásra biztatott. Gimnasz­tikával kezdtem, de ez csupán egy évig tartott, mivel másodikban az akkori sport­divathullám, a cselgáncs az iskoláinkat is elérte. Így én is az elismert szakember, Juraj Svoreft irányította szakosztályhoz szegődtem. Azóta itt vagyok, és sok szép sikert mondhatok magaménak, de ezért ál­dozatokat is kellett hoznom. Már négyéves koromban az orvosok felfedezték, hogy szívbillentyütágulásom van, ezért a sport­orvos ellenezte a versenyzést. Az edző lát­ta bennem a tehetséget, én szorgalmasan és kitartóan edzettem, de versnyekre nem mehettem. Tízéves voltam, amikor a rima- szombati nagydíjon mindenképpen szőnyeg­re akartam lépni. Nehezen, az edző köz­benjárásával sikerült elintéznünk, hogy a kardiológus egy évre feltételesen enge­délyezze a versenyzést. Cseppet sem fél­tünk, mivel az edzésadagjaim jóval na­gyobbak voltak, mint egy ilyen verseny igénybevétele. A 27 kilósok kategóriájában sikerült győznöm. Ettől kezdve versenyzek, igaz, minden évben szigorú orvosi vizsgá­laton esek át, és feltételesen mindig en­gednek. A tanulók kategóriájából aztán a serdülők korosztályába léptem. 1979-től versenyeztünk a szlovákiai első ligában. Csapatversenyben négyszer voltunk elsők, egyszer másodikok, háromszor pedig ne­gyedikek. Érmek, oklevelek garmadáját nyertem a nagydíjakon, a szlovákiai és országos egyéni bajnokságokon is. Az ost- ravai kirobbanó sikeremig egy-egy szlová­kiai arany- és ezüstéremmel dicsekedhet­tem, az országos bajnokságon pedig egy­szer sikerült harmadik helyet elérnem. Mi­kor Ostravában a döntőbe jutottam, és szembetaláltam magam Zdenék Kokyval, azzal a kétszeres országos bajnokkal, aki azelőtt már egyszer legyőzött, és aki öt kilóval nehezebb nálam, nem láttam ró­zsásnak a helyzetemet. Azzal az elhatáro­zással küzdöttem, hogy nincs mit veszíte­nem. ő is nagyon akart, de ráfizetett, mert a szabálytalan küzdelemért büntetőponto­kat kapott. Ekkor már felcsillant bennem a remény, megnyugodtam, és birkóztam to­vább. Lassan kezdett kiegyenlíteni, de köz­ben többször is kőkút (három segédpont) szereztem, amit aztán már nem tudott le­faragni. Győztem és örvendeztem életem legnagyobb sikerének. A beteljesedés, a siker titkának az edző, Jura) Svoreft a megmondhatója: — Szerintem ez nem a szerencse és nem a véletlen műve, hanem a kitartó munka eredménye. Gábor technikailag képzett, példás küzdőszellemű, annak ellenére, hogy súlycsoportjában mindig a legköny- nvebbek közé tartozik. Most például csak 50 kilót nyom, de az országos bajnokságon elért siker után már a felnőttek kategóriá­jában való részvételre is logosult. Az ő esetében valóban érvényes a japánok és a kínaiak bölcs mondása: „A viharban a töl­gyek letörnek, míg a vékony fa csak meg­hajlik.“ polgári läszlö (A szerző felvétele) Négy évtized után ismét az élvonalban az Elektrosvit ökölvívói ______ Bokszláz a Nyitra-parti városban ötven évvel ezelőtt alakult meg Érsek- űjvárott (Nővé Zámky) az ökölvívó-szak­osztály, és nem sokkal ezután az országos bajnokságon Novák személyében már arany­érmes bokszolóia volt a Nyitra-parti város­nak. A negyvenes évek elején az újváriak beneveztek a csapatbajnokságba. Öt évet öklöztek a második vonalban, ahonnan 1947-ben váratlanul, de teljesen megérde­melten az élvonalba jutottak. Csak két évig szerepeltek az I. ligában, mert átszervez­ték azt, s tízről nyolcra csökkentették az élvonal résztvevőinek számát. A „kiesést“ követően hullámvölgybe került az ökölví­vás Érsekújváron, hónapokig a „lenni vagy nem lenni“ hamleti kérdés foglalkoztatta a sportág szerelmeseit, akiknek azonban minden igyekezetük hiábavaló volt, 1952- ben a sportág rajongói már nem láthattak bokszmérkőzéseket a Sokol-házban. Hat év­vel később újra kesztyűt húztak az ököl­vívás megszállottjai, de ez a kísérletük nem sok sikerrel járt, mert kevesen támo­gatták őket. Egészen 1970-ig keveset, vagy inkább semmit sem lehetett hallani az újvári ökölvívókról. Ekkor azonban új korszak kezdődött a dél-szlovákiat város boksztör­ténetében. Risavy József szinte a nulláról indult, és rövid idő alatt a szó legszoro­sabb értelmében csodát müveit. Fiatal ta­nítványai pár év múlva országszerte ismer­tek lettek. Az egyéni országos bajnokságon nyolcán (I) — Risavy, Domanizsa, Kovács Barna, Jaro Botansky, Macák, Kékesi, Päe- nák és Gögh — is aranyérmet nyert. Ter­mészetesen az Elektrosvit ifjúsági eyütte- se is verhetetlen volt a hazai mezőnyben: kétszer lett csehszlovák, ötször (zsinórban) szlovákiai bajnok. A városban azonban nem volt felnőttcsapat, ezért az ifik or­szágos bajnokságán aranyérmet nyert ök- lözőknek — ha akartak, ha nem — távoz­niuk kellett. Voltak olyanok is, akik szögre akasztották a kesztyűt... A többiek I. li­gás klubokhoz igazoltak, ahol kimagasló eredményeket értek ei. Jády Károly, az Elektrosvit Nővé Zámky edzője már több mint negyed évszázada foglalkozik az ökölvívással. Felvételünkön Stefan Ciroknak ad tanácsot a menetek közti szünetben. Az újvári sportrajongók természetesen ellenezték ezt a nagyvonalú „kiárusítást“, és a felnőtt együttes megalakítását szor­galmazták, hogy egy tehetség se kallódjék él. Évekig folyt a harc — eredménytelenül. A szakosztály, az Elektrosvit sportegyesü­lete és az illetékesek nem tudtak közös nevezőre jutni. Valóban csak pénz kérdése lett volna...? Alighal Ezt bizonyltja az is, hogy hosszas huzavona után 1984-ben több mint 30 év után Érsekújvárnak ismét lett felnőtt ökölvívócsapata, amely tüstént be­nevezett a Szlovák Nemzeti Ligába. A baj csak az volt, hogy közben visszaesett az ifjúsági együttes, hiszen a fiatal tehetsé­geket semmi sem ösztönözte. Nem volt más lehetőség, mint visszahívni a régi sikerem­bereket, akik egy-két kivételtől eltekintve igent mondtak. Paszterkó László, kétszeres országos bajnok, szupernehézsúlyú ökölvívó például több mint egyéves szünet után is­mét csatasorba állt, és az újváriak igazi vezéregyénisége, nyerőembere lett. Tapasztalt, elismert szakember került az Elektrosvit Nővé Zámky felnőtt ökölvívó­csapatának edzői posztjára. Jády Károly 22 évi komáromi (Komárno) edzősködés után Érsekújvárba „igazolt“. Szinte mindent az alapoktól kellett kezdenie. — Amikor megláttam a névsort, hogy kikkel kell együtt dolgoznom, egy pilla­natra sem haboztam, elvállaltam az újvá­riak irányítását. Az együttes zömét sze­mélyesen ismertem, hiszen a szlovákiai ökölvfvóedzők bizottságának 17 éve vagyok az elnöke. Már a serdülőktől minden te­hetséget figyelemmel kísérünk — mondta az Elektrosvit mestere. Az újonc az SZNL-ben a negyedik helyen zárta a bajnokságot. A negyvenezres vá­rosban óriási volt az érdeklődés a boksz iránt, valamennyi mérkőzést telt ház tekin­tette meg. Fokozatosan belelendült a Jády- legénység és évről évre egy hellyel előbb­re lépett a táblázaton, mígnem az idén ta­vasszal megnyerte a Szlovák Nemzeti Li­gát, és 40 év után feljutott a legjobbak közé. — Amikor három évvel ezelőtt elkezd­tük, bizony csak álmunkban gondoltunk arra, hagy a közeljövőben az élvonalban bokszolhatunk. A rajt hihetetlenül nehéz volt: néha alig tudtunk összeszedni hét embert, de a kezdeti sikereket, győzelme­ket követően megjött az önbizalmunk, és egyre merészebb terveket szövögettünk. Megfelelő támogatás nélkül, természetesen aligha jutottunk volna előre — emlékezik vissza Laczkó Imre csapatvezető. Az Elektrosvit ökölvívó-szakosztályának tagjai tisztában voltak azzal, hogy a nehe­ze még csak az SZNL-gyözelem után jön! Hiszen az újoncnak mindig is problémái vannak az I. ligában. Ezt bizonyítja a Ga- lánta (Galanta) tavalyi kiesése és az Elekt­rosvit idei sikertelen élvonalbeli rajtja: két forduló után az újváriak pont nélkül az utolsó előtti helyen álltak. A harmadik for­dulóban aztán megtört a jég és óriási meg­lepetésre kiütötték a bajnoki cím védőjét, a Dukla Olomoucot. — Az US Praha elleni nyitótalálkozón balszerencsés, 12:8 arányú vereséget szen­vedtünk. Jarn Bot’anskynak és Szlávik Im­rének is meg volt nyerve a meccse, ám a pontozóbfrók nem így látták. Majd a 2. for­dulóban a sokszoros bajnok RH Gsti ott­honában ugyan 14:6-ra kikaptunk, ennek ellenére nagy közönségikert arattunk. Ezek után október első vasárnapján a ta­valyi aranyérmes Dukla Olomnucot fogad­tuk. Nem titkolom, tartottunk a bajnoktól, azonban hangoztattam a fiúknak: ha tudá­suk legjavát nyújtják, akkor legalább a döntetlenre jók leszünk. Nos, bekövetke­zett az, amire csak álmomban gondoltam! Paszterkó László Ismét az Elektrosvit szí­neiben lép szorítóba. legyőztük az Olomoucot — nyilatkozta közvetlenül a bravúr után az újváriak mes­tere. Nemcsak hogy nyert az Elektrosvit, ha­nem leiskolázta (16:41) nagy nevű ellen­felét, amely csalódást okozott a Nyitra- parti városban. Az olomouct öklözök nem tudták elviselni a vereséget, állandóan til­takoztak, sportszerűtlenkedtek. Mindenki­ben keresték a hibát, csak éppen önmaguk­ban nemi Szidták a bírókat, akik Igen tár­gyilagosan, minden elfogultság nélkül, igaz­ságosan vezették a mérkőzést. Nagy mel­lénnyel, újonc ellenfelüket lebecsülve lép­tek az újvári szorítóba az olomouciak, s ez megbosszulta magáti Lelkesedésben, erőnlétben, de főleg győzntakarásban (!) magasan felülmúlták a házigazdák a baj­nokot, amely úgy tűnt, nem tud, nem ta­nult meg; veszíteni. Pedig ha a továbbiak­ban is Így bokszol, többször is kénytelen lesz vesztesként elhagyni a*- ringet. Elenko Szavov, az Olomouc edzője nem tanítványait okolta a vereségért, hanem — ki tudja miért?! — a játékvezetőket. Mint­ha ők verték volna meg a bajnokot: — A bírók nem engedtek szóhoz jutni, ilyen körülmények között nem lehet bok­szolni. Kár, hogy az Ismert szakember mellébe­szélt, vagy talán más mérkőzést látott... A ringben történtek viszont azt mutatták: az Olomoucot nem a csokornyakkendősök küldték a padlóra, hanem az önmagukat felülmúló újváriak, akiknek a szenzációs győzelmet követően percekig szólt a telt ház vastapsa. Érthetően az első helyre került az ököl­vívás a városban, annál Is inkább, mert a legnépszerűbb sportág, a foci már évek óta hullámvölgyben van. Az Olomouc elleni bravúr után az újvári sportrajongók már alig várják az Elektrosvit következő I. li­gás ökölvívó-mérkőzését. zsigArdi LÄSZLÖ (Mészáros János felvételei) Üjra a sakkvilágbajnoki trónért , ................................ ' ~ KASZPAROV ÉS KARPOV SEVILLÁBAN 1986. október 9-én ért véget Lenlngrád- ban a harmadik Kaszparov^-Karpov világ­bajnoki páros mérkőzés 24., utolsó játsz­mája. Kaszparov megvédte világbajnoki cí­mét. 1987. október 12-én megkezdődött a ne­gyedik mérkőzés első játszmája Sevillában, a Lope de Vega Színházban. A két nagy­mester, mint a két legutóbbi összecsapás alkalmával, 24 játszmát vált egymással. Ha valamelyik előbb éri el a 12,5 pontot, ak­kor a mérkőzés véget ér, 12—13 arányú döntetlen esetében Kaszparov megtartja cí­mét. Ezúttal már három évre, mert a kö­vetkező világbajnoki viadalt csak 1990-re tervezik. Egyedülálló a sakkvilágbajnokság 100 éves történetében (az elsőt 1886-ban ren­dezték), hogy két játékos ily sokszor mér­kőzik egymással — ilyen rövid Idő alatt. Ha Sevillában mind a 24 játszmára sor ke­rül, akkor Kaszparov és Karpov összesen 120 partit játszott a világbajnoki címért. A mérleg: egypontos előny Kaszparov ja­vára. A két nagymester az utóbbi hónapokban jórészt eltűnt a színről. Karpov esetében ennek sakokn kívüli oka Is van: másod­szor Is megnősült. Felesége, Natasa, a moszkvai Lenin Könyvtárban dolgozik. Az utóbbi mérkőzéseken Karpov állandó szur­kolója volt, lehet, hogy Spanyolországba is elkíséri. Egyébként Karpov bizakodóan nyilatko­zott esélyeiről. Sakkozása rendben van — mondotta, csak az időzavar jelent negatív jelenséget. „Csapata“ némileg módosul, mert kiválik belőle Szalov, a szirákl zóna­közi verseny egyik győztese, aki maga is vllágbajnokjelölt lett. Míg Karpov ogyesszal utazása Inkább nászúinak tekinthető, Kaszparov a hegyek­ben töltötte a felkészülés utolsó idejét. A Kaszpl-tenger mellett, ahol régebben fel szokott készülni, nagyon meleg volt. Az ő „csapatában“ Is van változás. Maradt a két „alapító tag“, Sakarov és Nylkltyln, valamint a Ívovi Dorfmam nagymester. J. Vlagyimirov helyét azonban a tbiliszi Az- maiparasvili mester foglalta el. A kérdés­re, hogy miért nem választ erősebb sze- kundásokat magának, Kaszparov már ré­gebben válaszolt: az a fontos, hogy társai megértsék, és jó kollektívát alkossanak. Mint mindig, Kaszparov nagy teret szentel a fizikai erőnlétnek. Napi két-öt kilomé­tert fut vagy gyalogol, ezenkívül tenisze­zik. Kaszparov Is bizakodik a sikerben. A két utolsó mérkőzés megnyerése mellette szól. Botvinnik véleménye, aki annak Idején mind Karpov, mind Kaszparov tanítómes­tere volt: „Kaszparov erősebb, de van egy veszélyes ellenfele: saját maga. Ha túl op­timista hangulatba ringatja magát, könnyen nehézségekkel találhatja magát szemben." Mint a múltbán, a fordulókat hétfőn, szerdán és pénteken játsszák, a közbenső napok függő- vagy szabadnapok. Vasárnap pihenőnap.

Next

/
Thumbnails
Contents