Új Ifjúság, 1987 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1987-09-16 / 37. szám
KÉTSZERES KÜLDÖTT Kőhíd- gyarmat- nak {Ka- menny Most) se kőből, se másból épült hídja nincs, ha csak a falun kívül eső vasúti hidat figyelembe nem vesszük. Van viszont a falu legvégén egy kellemes kis családi fészek, amely Angyalik Gyulának nyújt otthont. Gyula kétszeres küldött: az Érsekújvári járást képviselte a SZISZ szlovákiai kongresszusán, ahol a SZISZ SZKB Elnökségének tagjává választották, s ott lesz Prágában is az országos kongresszuson. Tíz éve, hogy Stúrovóban a Dél-szlovákiai Papír- és Cellulózgyár alkalmazottja. A szerszámmegmunkáló részlegen marósként dolgozik. Az olt működő SZISZ-alapszer- vezetben a társadalmi munka felelőse és ugyanezt a feladatot látja el az üzemi bizottság tagjaként is. Kellemes beszélgetőpartner, nyíltan beszél a szervezet életéről, gondjairól, kilátásairól. >— 'Amikor a papírgyárba Kerültem, igen jó kollektíva fogadott. Részlegünk dolgozóinak 70—80 százaléka fiatal, ami egyik feltétele egy jól működő SZISZ- alapszervezet létrehozásának. Brigád,? felelősként kapcsolódtam be a szervezet munkájába, 1984-ben az üzemi SZISZ-bizottságba is beválasztottak. F*ő feladatul a ZENIT ügyességi verseny megszervezését, irányítását kaptam. Sikeresen indultak az események, 1985 — 1986-ban egészen az országos döntőig jutottunk, ahol egyik esztergályosunk az ötödik helyen végzett. Most a szlovákiai döntő volt a végállomás, s noha nem vagyok elégedett, ez is szép eredménynek számít. Nagyon fontosnak tartom ezt az egész versenysorozatot, hiszen itt a fiatal szakemberek olyan ügyes fogásokat leshetnek el egymástól, amelyek alkalmazásával gyorsabban, pontosabban, kevesebb energiát felhasználva tudnak dolgozni. Ugye, nem kell hangsúlyoznom, hogy ez nép- gazdasági érdek? Alapszervezetünknek 106 tagja van, de ami bosszantó, ebből csak 25—30 ember az aktív tag, akik tesznek is valamit. A többieknek akkor jut eszükbe, hogy SZISZ-tagok, ha kirándulásra készülődünk, vagy még akkor sem. Pedig úgy gondoltam, hogy ilyen alkalmakkor össze lehet fogni a társaságot. Tévedtem. Nem tudom mire vélni a szaktaníntézetből frissen érkezők pasz- szivitását sem. Nagy részüket se a munka, se a szervezeti élet nem érdekli. Vannak, akik nem lépnek be a szervezetbe, mondván, hogy nincs idejük gyűlésekre járni, pedig gyűlés csak negyedévenként van. De milyenek ezek a gyűlések! A vitában — amin a fő hangsúlynak kellene lenni — maximum három ember szólal fel, helyesebben felolvassák az előre papírra vetett szöveget. Mi az, ha nem formalizmus?! A többiek a „Miért pont én?“ elvet vallva hallgatnak, de amint kilépnek a teremből, máris megered a nyelvük. Az sem segített, hogy hozzájuk egészen közel álló vitatémákat kerestünk. Csendben maradtak. Ha sportnapot szervezünk — igaz, ez csak munkaszüneti napokon lehetséges — nem jönnek el az emberek. Kilencven százalékuk beutazó, otthon várja őket a kert, a fóliasátor. Az viszont tény, hogy szükséges ez a fóliázásból bejövő mellékjövedelem, mert a gyárban — köny- nyűiparnak számít a gépipari részlegünk is — alacsonyak a bérek. E- miatt sokan el is mennek, állandóan cserélődnek a munkások, s így természetesen, szervezetünk tagsága is változik. Ez is hátráltatja működésünket. Meg az is, hogy bizalmatlan a tagság a vezetőséggel szemben. Még nem fordult elő, hogy valaki valamilyen problémával hozzánk fordult volna, pedig mi szívesen. segítenénk. Most a SZISZ IV. kongresszusára készülődve nyíltabban beszélünk ügyesbajos dolgainkról, mint annak előtte. Sokan viszont még így is, mintha sötétben tapogatóznának, várakozó álláspontra helyezkedtek. Az — „Odavágok a forró tűzbe, de nem tudni, mennyi szikra repül fel“ — szólás lebeghet a szemük előtt. Én azonban elmondom elképzeléseimet, többek között azt, hogy a SZISZ csak akkor lesz igazán aktív szervezet, ha nem a mennyiségi, hanem a minőségi mutatókat helyezzük itt is előtérbe. Magyarán: ne azt nézzük, mennyi, hanem hogy milyen emberek lépnek be a szervezetbe. Válogassunk, a passzívakra nincs semmi szükség! Angyalik Gyula a felsoroltakon kívül a Honvédelmi Szövetség egyik rádióamatőr szakkörét vezeti, párttagjelölt, tavaly falujában is besegített a SZISZ újjáalakításába. Nagyon elfoglalt ember, de hát — mint frappánsan meg is jegyezte — mindig azt a lovat ütik, amelyik húz. Minél több ilyen „húzóra“ lenne szükség. A KEVESEBB TÖBB LENNE A hatvanas évek elején e- gyesí tették néhány községet a Dunaszer* dahelyi (Dunajská Streda) járásban. A Nov£ Zivot nevet viselő egyesített településeken jelenleg összesen négy alapszervezet működik, kettő Illésházán (Eliásovce), egy Tonk- házán (Tonkovce) és egy Bélvatán (Vojtechovce). A települések e sajátos képződménye szoros együttműködésre készteti a négy alapszervezetet, több közös akciót szerveztek az elmúlt években — például versenyeket, vetélkedőket, a jelentősebb évfordulók tiszteletére. Az illésházi Farkas Gabriella a SZISZ Dunaszerdahelyi járási Bizottságának aktivistájaként felelős a négy alapszervezet munkájáért. A kongresz- szuson a járás egyéb szervezetei mellett többek között e négy „hazait“ is képviselte. — Az illésházi falusi szervezet most kapta meg a járási bizottság vándorzászlaját, tehát nem a szülőfalum iránti elfogódottság mondatja velem, hogy a járás legjobb szervezetei közé tartozunk — mondja Gabriella. Ma már ő is a falusi szervezetben dolgozik, holott alapító tagja, s hosszú időn át elnöke is volt az Illésházán működő cérnagyár SZISZ-szervezetének. — Idén, január elsején munkahelyet változtattam. A cérnagyárból, ahol a káderosztály vezetője voltam, a bra- tislavai Datex ipari szövetkezet igazgatóságára mentem dolgozni. Mivel ott nincs alapszervezet, a cérnagyáriból átléptem az illésházi falusi szervezetbe. Ennek jelenlegi elnöke Kuczman Attila, s vezetésével az illésházi fiatalok kitűnő eredményeket értek el. De az illésházi fellendülés nem vele kezdődött, hanem már akkor, amikor elődje, Kiss László vette át a szervezet irányítását. Két-három év leforgása alatt annyira fellendítette az alapszervezetet, hogy a jó munka elismeréseként megkapták a „Fiatalok községükért, városukért“ verseny 5000 koronás díját. Valamikor a tonkháziak is nagyon jól dolgoztak, de most, sajnos, éppen csak hallatnak magukról. — A járási bizottság aktivistájaként milyen gondokkal találkoztál az alapszervezetek látogatásakor?. | « — Nagy problémák egyetlen szervezetben sem voltak, segítenem általában csak a gyűlések előkészítésében kellett, mert ezen a téren elég tapasztalatlanok a fiatalok. Van viszont egy általánosabb megfigyelésem, amely nemcsak e négy szervezetre vonatkoztatható. Tudom, hogy állandó probléma a tagfelvétel, én mégis azt mondom, jobban meg kellene néznünk, kiket veszünk fel a SZISZ-be. Nagyon sokan vannak a szervezetben, de igazából a tagságnak csak egy kisebb százaléka dolgozik. Én azt mondom, hogy a kevesebb több lenne. Ne vegyünk fel olyan fiatalokat, akik karrierizmusból jelentkeznek az ifjúsági szervezetbe, vagy olyanokat, akik csak kényszerből jönnek hozzánk. Az ilyenek csak rontják a SZISZ presztízsét. — Hiányzik a közösségi élet iránti igény a fiatalokból, vagy a SZISZ nem tudja megtalálni a vonzó formáját tevékenységének? Te mivel magyarázod a tagság nagy hányadának általad említett érdektelenségét? — Azt hiszem, az okok mindkét i- rányban keresendők. Egy azonban biztos: a fiatalok mindig olyanok, amilyenekké neveljük őket. Ha a gyerek csak az anyagiak utáni hajszát látja, előbb- utóbb ős is anyagiassá válik, a közösségért nem nagyon hajlandó tenni. De az ifjúsági szervezet is sokszor olyasmiket próbál rákényszeríteni a fiatalokra, amik egyáltalán nem érdeklik őket. — Nem kellene a terv összeállításakor a jövőben jobban figyelembe venni a fiatalok igényeit? — Erre ma is megvan a lehetőség. A taggyűlés arra való, hogy a fiatalok megmondják, mit szeretnének. Ha ezt nem teszik, az öt-hattagú vezetőség nem mindig tudja kitalálni, mit szeretnének. Én már tizenöt éve járok aktivistaként alapszervezeti gyűlésekre, de még nem volt olyan eset, hogy a tagság ellenezte volna a vezetőség javaslatát. — Mit kívánnál a SZISZ-nek az elkövetkező időszakra? — Azt, hogy munkájában ne a meny- nyiség, hanem a minőség domináljon. Hogy a gyerekek ne csak azért dolgozzanak a szervezetben, mert muszáj, hanem azért, mert érdekli őket ez a munka, és szívesen csinálják. IDŐ ÉS AKARAT Á bratis- lavai Jeladó utcai alapiskolában pionírvezető Brigita Mifkoviőo- vá. Ö is részt vett a fiatalok szlovákiai tanácskozásán. Az első mondatok után kitűnt, hogy a rokonszenves pionírvezető felkészült a beszélgetésre. Megtudtam tőle, hogy ötödikes korától dolgozik a pionírszervezetben. Előbb krónikásként, majd más és más tisztségekben. Közben sportolt, színjátszókörben dolgozott, táncolt, zenélt... — Eléggé visszahúzódó, zárkózott természet voltam, és inkább a könyvek, a rajz, a kézimunka érdekelt. Valami volt a fülemmel, de aztán hogy megoperáltak, és megszűntek a gondjaim, rengeteg lett a barátom. Bár hozzám fordultak a gondjaikkal, én eléggé tartózkodó maradtam. Nem szeretek kitárulkozni... — Miért? — Talán azért, mert mindig meg tudtam oldani problémáimat. Ráadásul áz én legjobb barátom az öcsém, akiben megbízhatok, és ő is megbízik bennem. — Ez manapság elég furcsa és ritka .., — Igen, ezt már sokan mondták nekem, és mindenki csodálkozik rajta. De egyszerű a magyarázat. A mi szüléink különböző funkciókat töltöttek be, s eléggé el voltak foglalva, nagyon gyakran kénytelenek voltak magunkra hagyni bennünket. Nem hanyagoltak el, ami idejük volt, azt mindig velünk töltötték, törődtek velünk, de azért sokszor < megesett, hogy elszólította őket a kötelesség, és ilyenkor mi egymásra voltunk utalva. Ml mindent meg tudunk egymással beszélni, segítjük, biztatjuk egymást. Ha kell, tartjuk egymásban a j! lelket, drukkolunk egymásnak ... Vannak barátaim, barátnőim is, csak velük egy kissé más a helyzet. Nekik szükségük vari rám, én pedig nem élek vissza a helyzetemmel. Rendkívül gyorsan ismerkedem az emberekkel, kitartó vagyok, és ezt becsülik bennem. Ez pedig onnan van, hogy gyerekkoromban többször voltam nemzetközi píonírtáborban. Itt egy francia, amott egy firin vagy magyar barátra tettem szert, leveleztünk, és ha mód volt rá, újra és újra találkoztunk. Könnyen tanulok nyelveket. Elég jól beszélek angolul, oroszul, olaszul, de németül is megértetem magamat. — Gondolom, a gyerekek is ragaszkodnak hozzád... — Ragaszkodnak? Ez talán nem jó kifejezés. Én azt akarom, hogy megértsenek, s hogy teljesítsék, amiben megegyezünk, amit vállalnak, amit elhatározunk ... Eredetileg pszichológus szerettem volna lenni, most esti tagozaton pedagógiát tanulok. Bár még nincs meg a szakképesítésem, nem probléma számomra, hogy az elsőssel „elsős“ legyek, a hatodikossal „hatodikos“ és a nyolcadikossal „nyolcadikos“. A szín- játszőkörtől sokat kaptam, nem jelent gondot az átalakulás, a tiszta, őszinte alakoskodás. Amit elmulasztottam gyermekkoromban, amiben akkor nem lehetett részem, most kamatostul pótolhatom. Újraélem gyermekkoromat, és ez csodálatos, szép ... Ráadásul,hogy részt veszek a pionírszervezet különböző rendezvényein, színészekkel és más művészekkel, tudósokkal, politikusokkal találkozhatok. Kinek van erre lehetősége? Élvezem a munkát. Azt mondják egyesek, hogy öntudatos vagyok, és mindig mindenre van időm, Igen, amire kell, arra tudok időt szakítani. És ez nemcsak öntudat, akarat kérdése is. Annyi szépet kaptam már az élettől, miért ne igyekezném visz- szaadni ezt másoknak? Ráadásul élvezem, amit csinálok. Hogy mi lesz később, majd elválik. Á küldöttekkel D. Kovács József, Horváth Rudolf, Klinko Róbert, Németh István és Polgári László beszélgetett
