Új Ifjúság, 1987 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1987-09-02 / 35. szám
új ifjúság 6 TIZENKÉT MÉRFÖLD A FELLEGEKBE Walter Röhrl, az NSZK kétszeres ralivilágbajnoka egzotikus győzelemmel gyarapította eddigi sikersorozatát. A Rocky Moun- tains-hegységben megnyerte a világ egyik legfurcsább versenyét, a „Pikes Peak Auto Hill Climb“-et. A résztvevők célja: minél gyorsabban feljutni a 4301 méter magas csúcsra A pálya hossza 12 mérföld, azaz majdnem húsz kilométer, az út megtétele 11 perc körüli Időt vesz igénybe Ez alatt az indulók kénytelenek maximális teljesítményt kihozni mind magukból, mind pedig a kocsikból. Mindenki csak egy lehetőséget kap. Ez a Pikes Peak Íratlan törvénye. 1806 ban az amerikai hadsereg hadnagya, Zebulon Pikes fedezte fel a Colorado államban büszkélkedő hegyet, és akkori meggyőződésének megfelelően a „megmászha- tatlan“ jelzővel látta el. Teljesen figyelmen kívül hagyta azonban honfitársai kalandvágyát és vállalkozókedvét. Kilencvenöt esztendővel később ugyanis furcsa pöfögés verte fel a vidék csendjét. Egy Denverből érkezett kéthengeres gőzautó veselkedett neki a hegynek, hogy több mint kilencórás erőlködés után a technika e vívmányának győzelmét ünnepelve feljusson a csúcsra. Az emberi leleményesség és nagyravágyás újabb természeti akadályt gyűrt maga alá. Ilyen esetekben pedig az üzleti szellem sem várat sokáig magára. Spencer Penrose, a közeli Colorado Springs polgára 1915 ben 500 ezer dollárt fektetett be, hogy modern utat építsen, amely megfelelő összeg ellenében mindenkinek lehetőséget nyújt az impozáns hegycsúcs elérésére. Az új üzleti vállalkozás reklámozásánál Mr Penrose az amerikai kalandvágyás mélyen gyökeredző érzésére épített, és 1916 ban megrendezte az első autóversenyt a fellegekbe, a Race to the Clouds-t. ötlete bevált: az USA autómegszállottjai sűrű sorokban özönlöttek, hogy résztvevői lehessenek a nagy kalandnak. Az úttörők időszaka azóta régen véget ért. A hegy ellen fplytatott benzincsata főszereplői a világ vezető autógyárainak szolgálatában állnak A cégek milliókat áldoznak azért, hogy az ő gyártmányuk bizonyuljon a legjobbnak. A Pikes Peak-en elért siker óriási reklámot jelent és jelentős lendületet kölcsönöz az eladási statisztikának. A motorok teljesítőképessége egyre növekszik, a kocsik egyre gyorsabban robognak a felhők felé. Tavaly, az amerikai All Unser 11:09,22 perc alatt száguldottá be a pályát, teljesítette a 156 kanyart, és gyűrte maga alá az 1435 méteres szintkülönbséget. Ebben az évben a világ legjobb raliszakértői adtak találkát egymásnak, a hajdan legyőzhetetlennek tartott hegycsúcs lábánál. Technikai téren a VW-gyár készítménye gondoskodott szenzációról. A hamburgi Joschi Klein minden idők legerősebb Golfjára támaszkodhatott, amelyet két motor hajt meg. Az első és hátsó tengelyre ható aggregátorok külön-külön 326 lőerőről gondoskodnak, természetesen turbofeltöltés- sel. „Már csak azért is, hogy a motorok sikerrel birkózzanak meg az egyre ritkább levegővel Amíg a kocsi felér 4301 méterre, addig a motorok teljesítőképessége legalább tíz százalékkal csökken — mondja a VW sportfőnöke, Klaus-Peter Rosorius. Ezzel a problémával nemcsak a motorok, hanem a versenyzők is kénytelenek megküzdeni. Néhány fölösleges mozdulat elegendő ahhoz, hogy a vezető máris szárazra került halhoz hasonlóan kapkodjon levegő után. Néhány amerikai versenyző oxigénpalackot kapcsolt a bukósisakjára. Az 1980-ban 1982 ben ralivilágbajnokságot nyert Walter Röhrl első alkalommal vendégszerepeit ezen a versenyen, és egy 800 lóerős Audi Sport Quattro kormánykereke mögött vágott neki az amerikaiak szent hegyének. Űt is magával ragadta a verseny hangulata, holott itt aligha tudta kamatoztatni tapasztalatait. „A rali rajtjánál tudom, hogy 2 ezer kilométer vár rám, be kell osztanom az erőmet, nem kell azon nal mindent beleadnom. Itt egészen más a helyzet, hiszen alig 11 perc áll rendelkezésemre. Rögtön az útra kell vinnem a motor teljes erejét.“ A francia Peugeot-gyár három 700 lóerős kocsival jelent meg, szintén első alkalommal. Az amerikai és európai konkurencia azonban nem tudta elrettenteni a nyugatnémet újoncot. Walter Röhrl már az edzések során így nyilatkozott: „Új pályacsúcsot akarok elérni, olyan időt, amelyről az amerikaiak még évek múlva is beszélnek!“ A nagy szavakat egyenértékű tett követ te. Röhrl 10:47,85 perces eredménnyel nyerte a versenyt, s jutott fel a fellegekbe. Százkilenc kilométeres óránkénti átlaggal előtte még senki sem volt képes a Pikes Peak megmászására. Katowice 1984 nyarán virágözönben úszott. Ott rendezték a szocialista országok teniszezőinek Barátság-versenyét. A Malejev családdal ott találkoztam először , . Bár a legidősebb, Manuela még alig volt tizenhét éves, már számos sikert tudhatott magáénak és két évvel fiatalabb testvére, Katerina sok szempontból egyenrangú partnerének bizonyult. Édesanyjukkal — edzőjükkel — érkeztek, nem hagyták otthon, Bulgáriában, a család harmadik lányát sem, az akkor kilencéves Magdalénát, aki ugyancsak ügyesen bánt az ütővel, bár a versenyen kora miatt, nem vehetett részt, a szabad percekben kitartóan „nyúzta“ mamáját és testvéreit: „Ugyan, játszanak rnár vele ...“. Azóta az egész teniszvilág megtanulta a nevüket, fogalommá váltak, többször találkoztunk. és amikor két évvel ezelőtt a Szófiábíin megrendezett vívó világbajnokságon ott voltam, elmentem edzésükre, csodálkozva vettem tudomásul, hogy az emberek ezrei figyelik ténykedésüket, színes, élő gyűrűként övez'ik a pályát. Edzésüket sokkai többen figyelték, mint magát a vívó világbajnokságot, bár Bulgáriában ennek a sportnak is hagyományai vannak, népszerűségnek örvend. Manuela és Katerina megtanítania velük, hanem fizikailag és pszichikaiig is fel kell őket készíteni Mit sem ér a technika, ha nincs erőnlét — mondogatta. És elképzeléséből nem engedett. — Sok tehetséges teniszezőből végül azért nem lett semmi, mert nem bírták szusszal — magyarázta lányainak: — . Szükséges, hogy minden évben hosszabb ideig csak kondival foglalkozzunk! A wimbledoni verseny után és a nemzetközi USA-bainokság előtt, melyet rendszeresen Flushing Meadowban rendeznek, a Malejev lányok édesanyjukkal a Szófiát környező erdőkben edzenek, fel-le szaladgálnak a Vitosára. A rövid távokat a hosz- szú távok váltják fel. így megy ez órákon keresztül Ennek tudható be, hogy Manuela már 12 éves korában az ifi világbajnokság döntőjébe került, egy évvel később országos bajnok lett és 1982 ben a lunior világ- ranglista negyedik játékosa, ugyanakkor a felnőttek ranglistáján a hatvanadik helyen szerepelt, ami nagy sikernek számít, de egy évvel később már 31, volt, tizenkét hónap eltelte után pedig a tizedik! Ez már bombasiker! A nemzetközi teniszszövetség elnöke azt nyilatkozta, hogy Manuela az 1986-os év legnagyobb meglepetése. SikeA TMSZCSIÍMG-IISW' Jul Kik tehát a Malajev család tagjai, és mit tudnak? A mama, lánynevén Lídia Berberjanov imádta a sportot és mindhárom gyermekébe sikeresen bele is oltotta annak szere- tetét. A legügyesebbnek Lídia bizonyult, minden sportág iránt készséget mutatott, de legszívesebben teniszezett és sakkozott. Hamarosan ifi országos bajnok lett, ám ez akkoriban Bulgáriában nem sokat számított,. mivel alig akadt ellenfele. Később húsz országos bajnoki címet szerzett, aminek ugyancsak nem volt nagy súlya, ezt akkor értette meg igazán, amikor az ország határain túl kellett versenyeznie, és már az első fordulókban kiesett. A nemzetközi porondon elszenvedett vereségek nem szegték kedvét, szorgalmasan edzett és gyűjtötte a tapasztalatokat. Már akkoriban eltökélte, hogy ha egyszer gyermekei lesznek, azokból kiváló teniszezőket nevel. Ez az elhatározás azzal, hogy feleségül ■ment Georgi Malejev mérnökhöz, kosárlabda-válogatotthoz, csak erősödött benne, mivel úgy vélte, hogy az örökölt vonásoknak, ebben az esetben a sporthoz való hajlamnak, nagy szerepe van az ember életében. Nem csoda tehát, hogy elsőszülött lánya bölcsőjébe csörgő helyett teniszütőt tett. Igaz, azóta a papa tiszteletben tartott egyetemi tanár, kosarazni, teniszezni csak szabadidejében szokott, de a mama hivatásának választotta a sportot. A bolgár válogatott edzője lett, ahol ma már mindhárom lányával'is foglalkozik. Gyermekeit kemény életmódra nevelte Amikor edzésen volt, a kis Magdalénát kocsiban ott hagyta a palánk mellett, ha az kiborult, szeme sem rebbent. Majdcsak feltápászkodik, gondolta, és folytatta munkáját. A gyerek egy darabig sírt, azután amikor látta, hogy nem várhat segítséget, maga próbálkozott felállni. A Malejev családban mindenkinek önmagáról kell gondoskodnia Nincs kényeztetés és közös ebéd is csak ritkán. Mostanában valamennyien szanaszét vannak a világban, keményen edzenek, dolgoznak. Meg is van az eredménye! Manuela 1984-től a világ tíz legjobb teniszezője közé tartozik, sőt, 1985-ben a komputer értékelése szerint a harmadik legjobb volt! Alig tudott még járni, de a teniszütőt már mindenhová magával cipelte, és míg más gyerekek macikkal és babákkal aludtak el, neki ezt a „játékot“ kellett az ágyacskába tenni. Első nemzetközi versenyén hétévesen vett részt. Mellette lassan cseperedett Katerina is, sokat tanult Idősebb testvérétől, sokat lesett el tőle. de a marna 'szavára is figyelmesen hallgatott. Ű pedig nagyon szigorú edzőnek- bizonyult. A lányoknak naponta kilométereket kellett futniok, tornára járatta őket. Tói tudta, hogy nemcsak a tenisz technikáját kell rült már megvernie Hana Mandlíkovét is. És Katerina? Édesanyja szerint tehetségesebb, mint Manuela, csupán be kell érnie, hiszen két évvel fiatalabb testvérénél 1984- ben az ifi világranglista második helyén állt és 1985 ben a felnőttek ranglistáján övé volt a 28. hely! Bár Manuéláról és Katerináról a szakemberek sokat beszélnek, dicsérik őket, fényes jövőt jósolnak nekik, mégis úgy vélik, hogy az igazi szenzációt majdan Magdaléna fogja jelenteni. Egyesek azt mondják, hogy már ma képes volna megverni nem egy világsztárt, sajnos, kora nem engedi, hogy kihívja őket. Tavaly a prágai Stvanicán megrendezett Föderációs Kupán ott volt a négy Malejev „nő“. Míg a többiek a várost nézték, bevásároltak, pihentek, ők szorgalmasan edzettek A két idősebb testvér együtt és Magdalena a mamával, így történhetett, hogy egyszerre láthattuk mind a négy Malejevet a pályán. Igazán felejthetetlen volt. A mama figyelmét nem kerülte el semmi Míg legkisebb lányával játszott, figyelte, és kommentálta a nagyobbak ténykedését is. — A tenisznél csak a gyerekek egészsége fontosabb — mondta a szigorú anyuka. Ö, de lányai sem akarják már alább adni. Ezért fogunk még róluk a jövőben sokat hallani... Horváth Katalin SZÉP VOLT, LÁNYOK... Az utóbbi években a Nagykürtösi [Veik? KrtiS) járásban egyre nagyobb érdeklődés övezi a női focit. Olyannyira, hogy idén nyáron — a járás történetében első alkalommal női labdarúgó-bajnokságot rendeztek. Pontosabban szólva olyan kupanapot, amelyen az induló négy csapat közül a kupagyőztesnek kijár, a bajnoki cím. No de ne vágjunk a dolgok közepébe. Kezdjük az elején. A Nagykürtösi járás alig 600 lélekszámú falujában, Inámban (Dollnka) ugyan szép hagyományai vannak a labdarúgásnak, ám a jelenlegi, a járási bajnokság III. osztályában szereplő labdarúgók már évek óta nem hozzák tűzbe a szurkolókat. Hiába mondhatják magukénak a környék talán legszebb, új öltözővel, lelátóval ellátott „stadionját“, eredményeik megfelelő akarat híján nincsenek arányban sem képességeikkel, sem lehetőségeikkel. ' Ügy tűnik, ezt elégelték meg a falu focit nemcsak nézni, de művelni is szerető lányai és fiatalasszonyai, akik tavaly arra az elhatározásra jutottak, hogy focicsapatot alakítanak. Érdeklődésből, lelkesedésből olyannyira nem volt hiány, hogy külön csapat verbuválódott a férjezett asszonyokból és külön a lányokból. Nyomban utána amolyan válogatómérkőzést játszottak egymás ellen, hogy a legjobb játékosokból állítsák össze a végleges csapatot. A nagy érdeklődéssel kísért meccsen a lányok fölényes győzelmet arattak, s lényegében ők alkotják a mostani csapat magját. Tavaly két mérkőzést játszottak Idegenben náluk jóval tapasztaltabb együttesek ellen. Mivel az Inámi női focisták lelkesedése lankadatlan maradt, ez adta az ötletet Nagy Lászlónak, a helyi sportegyesület rendkívül agilis elnökének, hogy a CSSZTSZ já- rásl bizottságának patronátusa alatt a csehszlovák sportszervezet egyesítésének 30. évfordulója tiszteletére női labdarúgó kupanap rendezését vállalják a helyi sportpályán. A jb őrömmel fogadta a kezdeményezést és minden támogatást megadott a kupanap sikeres lebonyolításához. Röviden ezek voltak az előzményei a járási női labdarúgőbajnokság megrendezésének. Ezután már a nőkön volt a sor. A hazai, a női fociban még újoncnak számító együttesen kívül a nagykürtös! Elán sportegyesület jól összeszokott, rutinos csapata, valamint az ipolyhídvégi (Ipelské Predmos- tíe) és a zsélyt (Zelovce) sportegyesület legjobb tizenegye találkozott a kupanapon. A sorsolás szerint először az inámi és a hídvégi nők mérték össze erejüket. A vendéglátók szoros küzdelemben 2:3-ra alulmaradtak. A második mérkőzésen az Elán fölényes, 9:l-es győzelmet aratott Zsély csapata felett. A szabályok értelmében a 3. és 4. helyért a két vesztes mérkőzött. A tapasztaltabb zsélyi nők 3:l-es végeredménnyel biztosították maguknak a harmadik helyezést. A bemutatkozó szereplések után, no meg a papírforma szerint is, szinte mindenki biztosra vette a nagykürtös! kórház egészségügyi nővéreiből össze- kovácsolódott csapat győzelmét az első helyért folyó mérkőzésen Ipolyhídvég csapata ellen. Nos a sok Izgalmat és helyenként valóban szép, színvonalas játékot hozó összecsapás 0:0-val végződött. Utána tizenegyesrúgások következtek, öt lövésből a kürtösiek kettőt hibáztak, míg a hídvégiek egyet sem. Nehéz lenne leírni a csapatukat nagy ’ számban elkísért hídvégi szurkolók határtalan örömét, akik kórusban fújták: Szép volt, lányok! Szép volt, lányoki Ezt érezte Bugyi Ferenc, a CSSZTSZ jb vezető titkára is, amikor átnyújtotta a győztes csapatot megillető serleget Skultéty Erzsébetnek, a hídvégi együttes csapatkapitányának. Valóban szép volt. lányok! Gratulálok, csak így további — ezekkel a szavakkal adta át a szépen csillogó serleget. A kupanap legjobb játékosának lekkel Anna, az Elán erőssége bizonyult, aki két mérkőzésen hatszor zörgette meg az ellenfél hálóját. A kupanap végén a hivatalos külsőségek lezajlása után rövid beszélgetésre kértem a vendéglátócsapat kapusát és egyben csapatkapitányát, a 30-as éveinek közepén járó Sógor Józsefnét, aki az inámi női focicsapat megalakítójának számít. — Ahogy látom, szerencsére nem. vagy elkeseredve. Mi több, inkább iókedvűnek látszol. Mivel magyarázható ez a derűs hangulat? — kérdezem tőle. — Nézd, ahogy mondani szokás, nem a győzelem a fontos. . Meg aztán, ha egy kis szerencsénk van, döntősök is lehettünk volna Amikor a hídvégi „kolléganőkkel“ játszottunk, nem gondoltam volna, hogy kupagyőztesek lesznek, alig játszottak jobban, mint mi Meg azért sincs okom elkej seredésre,' mert nekünk egy győzelemmel ér fel, hogy házigazdái lehettünk ennek a sok nézőt vonzó kupanapnak Talán majd jövőre jobban fog menni a csapatunknak — mondja változatlan derűvel. Mindehhez hadd tegyem hőzzá, hogy az inámi csapat egynegyedét a Sógor család alkotja. Az anya, Giziké együtt játszott két lányával, Anikóval és Tímeával. Kép és szöveg: Bodzsár Gyula
